Draco másnap sem volt kedvesebb hangulatban. Reggel hatkor ismét csörgött a vekker, és a fiú – mit sem törődve, hogy Ron az útjában áll, félrelökte. Már rögtön a mosdóban alkalma nyílt rá, hogy megkörnyékezze Padmát. A lány éppen barna hajtincseit próbált rendbe szedni, amikor Draco belépett a fürdőbe.
- Jó reggelt, öhm… - itt nyelt egyet – Padma.
- ’Reggelt, Malfoy. Mit szeretnél? Nem szoktál csak úgy embereket letegezni!
- Semmit.
- Na mondd, mit akarsz!
- A fenébe is, próbálok kedves lenni, akkor már rögtön meggyanúsítasz, hogy haszonleső vagyok – támadt neki Draco, pedig jól tudta, hogy a lánynak igaza van.
- Malfoy, te senkivel sem szoktál kedves lenni, ha nem fűződik érdeked hozzá – mondta Padma – Most pedig, ha megbocsátasz…
Padma szélsebesen viharzott ki a fürdőből.
- Megbocsátok… - dünnyögte.
A fenébe… - gondolta a fiú – Patil kilőve. Abbott kilőve, Pansy is… Na nem, a suliban már csak Granger maradt!
Várjunk csak – fűzte tovább gondolatait – Egyedül apám ismerte Grangert… Anyám nem ismeri. Én és Granger? Ez olyan, mintha a tűzzel játszanék!
Draco nyelt egy nagyot, megigazította szőke haját, és kilépett a folyosóra. Eltervezte magában, hogy muszáj lesz megfűznie Grangert, különben nagy bajok lesznek…
- Tegnap nagyon lelkiismeretesen dolgoztak – tartotta a kiselőadást McGalagony, de senki nem figyelt rá. Hannah hatalmasakat ásított, Draco és Hermione a gondolataikba voltak mélyedve, Ron és a többiek laposakat pislogtak – Ezt elvárom ma is. Csak kettőig dolgoznak ma, utána szabadidőt kapnak. Jó munkát!
Mindenki bólogatott, de csak kevesen fogták fel, hogy mit is mondott az igazgatónő.
- Malfoy, kérem várjon! – szólt a fiú után az idős nő.
Draco kelletlenül visszafordult.
- Igen, McGala…igazgatónő?
- Jöjjön vissza.
Draco becsukta a többiek mögött az ajtót, és leült az egyik székre.
- Megkaptam tegnap a baglyát.
A fiú egyből felébredt.
- Igen, igazgatónő…
- Természetesen elengedem, Malfoy.
- Lenne még egy kérésem – motyogta halkan.
- Mondja – felelte hűvösen McGalagony.
- Arról lenne szó, hogy anyám mindenképpen látni akarja a barátnőmet, és hát…valójában nincs, ezért…
- Kit akar elvinni?
Draco pislogott kettőt, és halkan szólalt meg.
- Hermione Grangert.
McGalagony felkacagott.
- Mondja, Malfoy, Granger tud már róla? – kérdezte nevetve az igazgatónő.
- Ö – böfögte – Még…még nem.
- Rendben Malfoy, ha sikerül megfűznie, amit csak úgy mellékesen megjegyeznék, kétlek, akkor elengedem mindkettejüket.
Draco nem akart vitába szállni McGalagonyval, jobbnak látta, ha elmegy, és Hermionével együtt tovább takarítják Dumbledore egykori irodáját.
Fent Hermione már türelmetlenül várta.
- Mit akart McGalagony? – förmedt rá.
- Semmit. Mehetünk.
Hermionét nem érdekelte különösebben, hogy vajon mit csevegett McGalagony és Malfoy, csupán túl akart lenni a munkán, amit rájuk sóztak. Flitwick ezúttal nem várta őket ott, így úgy vették, hogy a professzor nélkül kell ismét dolgozniuk.
Az asztalon egy üzenet várta őket.

Draco, Hermione!

Tegnap kitűnő munkát végeztetek, átnéztem az iratokat. Ilyet várok el ma is. Jó munkát.

Filius Flitwick prof.

Draco förmedve dobta el a levelet, így Hermione a földről kaparta fel, és akkor tudta csak elolvasni. Ismét nekiláttak a munkának.
- Holnap lesz apám temetése… - sóhajtott fel egy idő után Malfoy.
Hermione letette a kezében levő köteg iratot, és a fiúra nézett. Draco arca még beesettebb volt, mint általában, szeme alatt karikák éktelenkedtek.
- Nem aludhattál sokat tegnap…
- Ami azt illeti nem. Gondolkodnom kellett.
- És mire jutottál?
- Sok mindenre – felelte kurtán. – Apámra, a temetésre, a halálfaló-özönlésre, el sem tudom hinni mi lesz holnap…
- Csak azt nem értem Malfoy, hogy miért nem kérsz meg egyszerűen? - kérdezte teljes természetességgel Hermione.
- Mi a fenéről beszélsz?
- Ma beszélgettem reggel Padmával. Azt mondta, hogy furcsán viselkedtél vele – egyből arra gondoltam, hogy megpróbáltad megkörnyékezni. Azt mondtad tegnap, hogy Pansyvel nem akarsz menni, Hannaht meg nem bírod, ahogy kivettem. McGalagonyon kívül én vagyok az egyetlen nőnemű lény a kastélyban.
- Tévedtem tegnap.
- Tessék? – most Hermionén volt a sor, hogy nem értette, miről beszél a másik.
- Tegnap azt mondtam, hogy nem értem miért hitte azt Dumbledore rólad, hogy te vagy a legokosabb boszorkány a Roxfortban.
- Most már megvilágosodtál?
- Igen.
- Gondolom még annál is rosszabb vagyok, mint amilyennek tegnap elmondtál.
- Tévedsz – rázta a fejét – Tényleg okos vagy.
Hermione meredten nézett a fiú szemeibe. Egy Malfoy valami kedveset mond, de neki? Ez egyszerűen már nevetséges!
- Szóval akkor eltaláltam?
- El. Tényleg nincs párom holnapra.
- Ezt meghívásnak vegyem?
- Valami olyasminek – bólintott Draco – Én nem vagyok jó az ilyesmiben.
- Vettem észre.
- Csak te maradtál, Granger, és nagy szükségem van az együttműködésedre. Különben nem fanyalodnék rád…
- Ezt mindjárt gondoltam. Mi lenne, ha nemet mondanék?
- A halálfalók miszlikbe morzsolnának – felelte Malfoy. – Azt hiszem.
- Egy Malfoy tőlem kér segítséget? – tette fel magának a költői kérdést.
- Figyelj, Granger. Nem kérnélek meg, ha nem lenne élet-halál kérdés.
- Jól van, kihúzlak a pácból.
- Köszönöm.
- Ezt a pálfordulást!
- Igen, én is észrevettem. Undorító. Próbálok kedves lenni. Jobb lesz, ha a kedvességet holnapra tartogatom.
- Az jó lesz. Hitelesnek kell lennie.
A nap egészen gyorsan eltelt. Tíz órakor azonban McGalagony zihálva lépett be az irodába.
- Weasley… Megsérült.
Hermionének ennyi bőven elég volt, mindent szanaszét hagyva a gyengélkedőre sietett McGalagony társaságában.
- Ron!
Ron az ágyon feküdt, és kapkodva szedte a levegőt.
- Mi történt vele? – fordult McGalagonyhoz.
- Történt egy kis baleset, és eltört a gerince – felelte aggódva az igazgatónő.
- Meg…meg fog gyógyulni, ugye? – hebegte a lány.
- Talán Karácsonyra. Lehet, hogy be kell vinni a Szent Mungoba, de valószínűleg Madame Pomfrey ki tudja kúrálni.
- De mégis hogy történt?
- Hagrid, Goldstein, Macmillan és Weasley éppen fákat vágtak a karácsonyi vacsorára, amikor kicsúszott a kezükből a fa, és ráesett – McGalagony idegességet sugallt. – Most jobb lesz, ha megyünk, Granger. Csak gondoltam értesítem.
- Köszönöm – bólintott Hermione.
Osonva hagyták el a gyengélkedőt, ekkor McGalagony újra szólt.
- Mondja, Malfoy végül meggyőzte magát?
- Tudott a dologról? – kérdezte kíváncsian a lány.
- Igen, Malfoy ma elkérte magát.
- Ez komoly? Mi lett volna, ha nemet mondok?
- Pech – felelte a nő, majd eleresztett egy halvány mosolyt.
Hermione visszatért Draco Malfoyhoz az irodába. Nem volt túl sok kedve a munkához, sőt, mi több, egyáltalán nem volt kedve. Ron mellett szeretett volna maradni. Eszébe jutott Harry, hogy vajon mint viseli Dursleyék kegyetlenségét.
- Na, mi van Weasleyvel?
- Ráesett a fa.
- Hmm…béna. Pedig még Longbottom sincs itt…
- Malfoy, jó lenne, ha abbahagynád a piszkálódást! Helyette inkább odafigyelhetnél mit hova raksz! – pirított rá Hermione.
Igaza volt. A nagy magyarázkodásban ugyanis a fiú a kidobandók dobozba röpített bele egy nagy halom fontos Roxfortról szóló anyagot.
- Mibe kell holnap mennem?
- Fekete dísztalárban.
- Nincs fekete is dísztalárom!
- Akkor szerezz egyet sürgősen, mert anyámnak nem fog tetszeni, ha mondjuk zöldben jelensz meg.
- Mi lenne, ha az egyszerű taláromra varázsolnék néhány csatot, vagy ilyesmit?
- Akkor inkább gyere a rakott szoknyádba – felelte egykedvűen Draco.
Hermione kérdőn nézett rá.
- Amelyikben akkor voltál, amikor betörted az orrom!
- Nem is tudtam, hogy ilyen jó a memóriád, Malfoy. Rendben, akkor azt veszem fel.
- Szedd rendbe a hajad. Simítsd ki, vagy mittudomén, most úgy néz ki, mintha egy szénakazal, amin végigsöpört egy hurrikán.
Hermione gorombán nézett a fiúra, és bozótszerű haját kezdte el simogatni.
- Rendben, Malfoy, de az adósom vagy.
- Utálom, amikor valakinek az adósa vagyok – fintorgott.
- Már pedig rám vagy kényszerülve, ezt te is tudod…
Malfoy nem felelt. Nem akart megalázkodni Hermione előtt, pedig valójában igaza volt: tényleg az adósa.
- Te, Malfoy, már régóta meg akarok tőled kérdezni valamit.
- Mondjad, Granger… - fel sem nézett a papírhalmazból.
- Az a legfőbb bajod velem, hogy sárvérű vagyok?
- Nem.
- Hát? – kapta fel a fejét a lány.
- Végül is már most is gyűlölsz, szóval elmondhatom: a ragyásfejű Potter miatt. Is.
- Szóval ha utálnám Harryt akkor akár jóba is lehetnénk? – kérdezte picit ironikusan.
- Azt nem mondtam. Figyelj, két külön világban élünk. Én nem avatkozom a tiedbe, ha te sem az enyémbe.
- Pedig most pont azt fogom tenni.
- Ez lesz az egyetlen alkalom. Muszáj egy csajt odavinnem, hogy apám halálfaló haverjai azt higgyék meg fogok nősülni az iskola után. Persze majd az iskola vége előtt szakítani fogok Mary-Kate Blackkel…
- Ki az a Mary-Kate Black?
- Te, hát mégis ki a fene lenne?
- MIRŐL BESZÉLSZ? – háborgott Hermione.
- Mindenki tudja, hogy a Granger nem aranyvérű nép. Mary-Kate meg mondjuk Sirius Black rég elvesztett unokahúga…
- Csak nem képzeled, hogy még szerepet is fogok játszani? Nem elég az, hogy a nődet kell alakítanom?
- Figyelj, Granger! A halálfalók megölnek, ha nem házasodom meg hamar. Viszont ehhez egy aranyvérű lány is kell. Jelenleg Pansy az egyetlen aranyvérű a suliban, de az a menyasszonya annak a nyomorult Zabininek!
- Parkinson férjhez fog menni? – kérdezte elfúló hangon.
- Ja. Ott tartottam, hogy muszáj aranyvérűnek lenned. A Black család hihetetlenül népes, a háromnegyedéről fogalmunk sincsen. Granger, tedd meg értem ezt!
- Egy Malfoy esedezik nekem! – kacagta a lány. – Na jó, rendben.
A munka viszonylag hamar véget ért, délután kettőkor ugyanis megjelent Flitwick az irodában.
- Remek munka volt fiatalok, a többit innentől már elintézem. Nyugodtan menjetek el! - mondta mosolyogva Flitwick.
Hermione és Draco versengtek ki jut ki előbb az ajtón. Végül Malfoy ért oda előbb. Hermionének leesett az álla – a fiú ugyanis kinyitotta az ajtót, még meg is hajolt a lány előtt.
- Előre engedem a szép hölgyet… - mondta Draco.
Hermione kérdőn nézett rá, mikor kiléptek a szobából hozzátette.
- Nyugi, Granger, csak gyakorlom a szerepemet holnapra.
- Már azt hittem kedves akarsz lenni velem.
- Hogyan, mikor te rávágtad az orromra az ajtót?
- Az féletlen volt – Hermione enyhén elpirult. – Menjünk enni…ööh…akarom mondani megyek enni.
Draco elmosolyodott, nemcsak a mondat miatt, hanem Hermione arckifejezése okán is.
- Oké, Granger. Én is éhes vagyok.
Hermione, nyomában Malfoy lesiettek az ebédlőbe. Ott már vidáman falatozott Hannah, Padma, tőlük elkülönülve evett Pansy Parkinson.
- Malfoy, lenne kedved odaülni?
- Á, nem, hogy nézne az ki?
- Holnap úgyis együtt kell lennünk, szokj meg engem.
- Már megszoktalak az elmúlt két napban.
Hermione enyhén vállat vont. Boldogan üdvözölte a lányokat.
- Sziasztok! Milyen volt a nap?
- E-ghés joh, ’Ermionhe – mondta Hannah, miközben a krumplit tömte magába.
A lány helyet foglalt Hannahval és Padmával szemben, hátat fordítva Parkinsonnak és Malfoynak. Pedig ha Hermione látta volna őket!
Pansy merengve nézte Dracot, aki még azon a helyen állt, ahol megállt, és Hermionével csevegtek pár sort.
Draco ábrándozva nézte a vidáman cseverésző hármast, tekintete Pansyra siklott, aki morcosan ücsörgött egyedül. Úgy döntött, hogy leül.
- És Parkinson? – kérdezte Hermione.
- Unta az egészet. Egyfolytában nyavalygott, hogy egy ilyen kis sárv… - mondta Hannah, de nem tudta befejezni, mert megpillantotta a közeledő Malfoyt.
- Mi az, Hannah? – Hermione nem tudta miért hallgatott el a lány.
- Leülhetek? – csendült egy hang Hermione mellett.
Draco Malfoy árnyéka volt csak önmagának, őszinte mosolyt próbált préselni arcára.
Padma kiköpte a falatot. Malfoy le akar ülni hozzájuk?
- Malfoy – suttogta Hermione – Nem hiszem, hogy jól éreznéd magad velünk, ugyanis a nyafogógép Parkinsonról beszélgetünk.
Draco vállat vont, mintha egyáltalán nem is érdekelné Pansy, majd semmitmondó hangon szólalt meg.
- Mindig is tudtam, hogy Pansy egy nyafogógép – ezzel a mozdulattal kihúzta a Hermione mellett levő széket, és helyet foglalt rajta.
A többiek enyhébb sokkot kaphattak, ugyanis senki sem szólalt meg, csak megrökönyödve bámultak.
- Látom mégis meggondoltad magad, és ideültél… - kezdte Hermione.
- Te…te hívtad ide? – habogta Hannah.
Hermione – látva Hannah csodálkozó és megvető tekintetét a tőle nem megszokott hangnemben, talán túlságosan is nyájasan szólalt meg.
- Természetesen. Miért ne ülhetne ide?
- Ööö – nyökögte Hannah, és suttogva mondta tovább – Hermione, nem akarlak megbántani, de ez…ez MALFOY!
Az utolsó szót már mindenki hallotta. Pansy felkapta a fejét, megpillantotta a lányok mellett ülő Dracot, és odacsörtetett feléjük.
- Na és? – mondta még mindig nyájasan a lány.
- DRACO MALFOY, MIT JELENTSEN EZ? – harsogta Pansy.
Draco lassan nézett a vörös minden árnyalatában pompázó lányra, majd ő is elővette (az eddig rejtegetett) kedves hangnemét.
- Csak nem baj, Pansy? Ha akarod csatlakozz hozzánk…
Pansy szemeit kidüllesztette, mélyet sóhajtott, a lányok azt hitték mindjárt nekiesik Malfoynak. De nem így történt. Pansy dúlt-fúlt, és kicsörtetett a Nagyteremből.
Mindegyik lány szótlanul bámulta a fiút. Draco felnevetett, a lányok kicsit összerezzentek.
- Na végre elhúzott, kezdtem unni…
- Malfoy…
- Mondd, Patil.
- Mi van veled?
- Mi lenne? Pansy egy nyivákoló púp a hátamon, ennyi.
- Ööö… Padma úgy értette – fűzte tovább a szót Hermione - , hogy általában minket küldesz el, meg ilyenek, most mégis Parkinson volt az áldozat.
Draco ismét felnevetett, nem szólt, hanem elkezdte szeletelni a tányérján levő húst.
Hannah tétován látott neki ismételten az ebédjének, néha-néha felnézett a még mindig mosolygós Malfoyra.
- Szerintetek McGalagony marad az igazgató? – törte meg a csendet Padma.
- Passz, szerintem igen – felelte Malfoy.
- Bosszant, hogy nem Piton lett, és nem hamarabb, mi?
Draco lenyelte a falatot, megtörölte száját a tányér melletti szalvétában. Megpróbálta nem feldühíteni magát. A koszos szalvétát beledobta a tányérjába, és csak azután szólalt meg.
- Nézd Patil…
- Reggel még tudtad a nevem, nem dereng? – fintorgott Padma.
- Rendben, öhm, Padma. Piton halálfaló lett, nem tudok erre mit mondani.
- Pont ez a baj veled, Malfoy, semmit nem tudsz mondani! – pirított rá Hannah.
Draco eleresztette a füle mellett a csípős megjegyzéseket, és a csöndbe burkolózó Hermionéhoz fordult.
- Azt hiszem ez mégsem volt jó ötlet… - mondta halkan, és felállt az asztaltól.
Hannah és Padma egy pillanatig némán bámulták a távolodó Dracot.
- Láttátok, hogy mit csináltatok? – kérdezte dühösen Hermione.
- Hisz ez csak Malfoy… - vont vállat Hannah.
- Igen, de ő is ember!
- Mióta érdekel téged, hogy mi van Malfoyjal? – fűzte a szót Padma.
- Két napja be vagyok vele zárva, még ha utáljuk is egymást, azért néha beszélgetünk…
- Akit nem kedvel az ember, azzal nem szokás beszélgetni… - motyogta Hannah.
Hermione pirosló arccal állt fel, és kirohant a Nagyteremből. Mikor kiért, csak egy dologra tudott gondolni – Hannah szavaira. „Akit nem kedvel az ember, azzal nem szokás beszélgetni.” Kedveli Malfoyt? Beszélget vele? Sőt, mi több, felajánlja a segítségét?
- Én gyűlölöm Malfoyt… - próbálta meggyőzni saját magát.
Nem is tudta, mekkorát téved.
Draco a Nagyterem melletti falnak dőlt, és a pálcájával játszadozott. Hermione megállt, mikor meglátta a játszadozó fiút.
- Sajnálom – motyogta.
A fiú nem szólt semmit, pálcáját zsebre dugta, és elindult a lánnyal ellentétes irányban.
Hermione nagy levegőt vett: nem tudta, hogy utána ordítson a fiúnak, vagy csendben nézze, ahogy kisétál a folyosóról. Végül az előbbi mellett döntött. Nagy levegőt vett, de furcsa szó hagyta el a torkát, ami még ezelőtt sohasem.
- DRACO!
Malfoy megállt, Hermione szorosan az öklét a szájába tömködte, és úgy figyelte az eseményeket. Draco…Mióta hívja így őt? Lehet, hogy Hannahnak igaza van?
Draco lassan hátrafordult, és megindult a lány felé. Értetlen arckifejését látva Hermione kicsit elszégyellte magát, csak nem tudta pontosan miért is.
Lehorgasztotta a fejét, mikor Malfoy megállt előtte.
- Mit mondtál? – kérdezte suttogó hangon.
Hermione óvatosan felemelte a fejét. Nem tudta, hogy nevessen e, vagy sírjon, ugyanis ezt a fajta Draco arckifejezést még nem látta. A fiú ugyanis sápadt volt, szemei nem gonoszságot, csupán ködöt tükröztek.
- Azt mondtam… - kezdte Hermione – Draco…
- Sosem hívtál így.
- Valóban nem.
- De miért? – kérdezte fagyosan, hangja hűvösséget sugárzott. Felvette a szokásos Malfoy arckifejezését. Ezt látva Hermione úgy döntött, nem fogja megmondani az igazat.
- Ne éld bele magad, Malfoy – mondta semmitmondóan, és egy lépést hátrált – Holnap úgysem szólíthatlak Malfoynak, csak szoktam a hangzást.
- Mindjárt gondoltam – bólintott, majd pár pillanattal később elnyelte a föld.
Hermione döbbenten ácsorgott a Nagyterem mellett. Érzései tomboltak belül: egészen megkedvelte a fiút, de ez a fiú történetesen Malfoy, egy halálfaló fia…
Nem tudott sokáig elmélkedni, ugyanis kinyílt a Nagyterem ajtaja, és kilépett rajta a Hannah – Padma duó.
- Hol van a szerelmed? – kérdezte vigyorogva Hannah.
- Meg vagy húzatva! – csattant fel.
- Csak vicc volt, Hermione, vicc… - tiltakozott a lány. – Van kedved sakkozni?
- Később. Elmegyek meglátogatni Ront.
Hermione sietős léptekkel a gyengélkedő felé vette az irányt. Ron még mindig az ágyat nyomta, de legalább eszméleténél volt.
- Ron! – mondta amikor belépett.
- Szia – motyogta a fiú.
Hermione óvatosan leült az ágya szélére. Ron meglehetősen sápadt volt, arcáról lerítt, hogy iszonyatos kínokat élhet át.
- Hogy vagy?
- Rosszul – felelte, közben a fogait csikorgatta.
- Mikor hagyhatod el a gyengélkedőt?
- Az még később lesz. Nem – itt levegőért kapkodott – tudok beszélni.
- Semmi baj – vigasztalta, megsimogatta a fiú arcát.
Madame Pomfrey megetetett egy fiolányi Pótcsont-Rapidot Ronnal. Ez volt a kúra első adagja, a porc-és gerincnövesztés meglehetősen fájdalmas művelet.
Hermione egy ideig elnézte szenvedő barátját, majd úgy döntött, magára hagyja.
- Hamarosan visszajövök – suttogta.
Ron erőtlenül bólintott egyet, majd ismét levegőért kapkodott.
Hermione visszatért a második emeleten levő szobába, de az üres volt. Úgy vélte, hogy Hannah talán átment Padmáékhoz sakkozni. Ráült az ágya szélére, és gondolkodni kezdett. Gondolatai furcsa mód Malfoyon időztek. Legszívesebben átrohant volna hozzá, hogy elmondja neki, sajnálja a Nagyterembeli incidenst, azonban lábai nem engedték.
A csendet kopogás törte meg – McGalagony állt az ajtóban.
- Granger, kérem jöjjön a Nagyterembe.
Bólintott, erőt vett magán, és kilépett az ajtón. Rögtön szembe találta magát Dracoval, aki szintén abban a pillanatban lépett ki. Elkapták a tekintetüket, és egymás után siettek McGalagony hívó szavára.
Mikor mindannyian leértek, az igazgatónő szót kért.
- Ne haragudjanak, hogy iderángattam önöket. Holnap egy kicsit más menetrend szerint fogunk haladni. Goldstein, kérem segítsen nekem holnap. Flitwick professzornak fog segíteni Patil kisasszony és Macmillan. Parkinson és Abbott kisasszony pedig továbbra is Bimba professzornak, később pedig Hagridnak, ha szükség lesz rá.
Pansy Parkinson kezén kidülledtek az erek, ökölbe szorította, és úgy vicsorgott. Őt nem lehet azzal a sárvérű Abbottal egyedül hagyni!
- Öhm…McGalagony professzor – kért szót Pansy.
- Tessék, mondja csak.
- Dracoval és Grangerrel mi lesz?
- Ők nem lesznek az iskolában – felelte az igazgatónő.
- Megtudhatnám miért?
McGalagony a segélykérő pillantást vető Malfoyra pillantott, és egyből értette az üzenetet.
- Sajnálom, Parkinson kisasszony, de fontos ügyben járnak el holnap. Titkos.
Úgy tűnt Pansyt meggyőzte a magyarázat, ugyanis nem kérdezősködött tovább. McGalagony sietősen hagyta el a Nagytermet.
- McGalagony elment, elmondjátok mi az a szupertitkos küldetés? – kérdezte Ernie.
- Nem – felelték egyszerre mindketten, majd lopva egymásra pillantottak, de azon nyomban el is kapták a fejüket.
- Felőlem – rándította meg a vállát a fiú. – Felmegyünk Ronhoz?
A többiek beleegyezően bólintottak. Pansy fújtatott egy nagyot, és kiszaladt a teremből. Utána követték a többiek. Előbb Hannah, majd Anhony, utána Padma, végül Ernie lépett ki. Már Malfoy is indulni készült, amikor Hermione – önmagát meghazudtolva – megfogta a felkarját, hogy visszatartsa.
- Szeretnék beszélni veled.
- Nincs mit mondanom neked, Granger.
- Nekem viszont van. Üljünk le.
Némi unszolás után végül leültek az egyik asztalhoz.
- Sajnálom azt a kínos jelenetet az asztalnál délben – mondta fülig elpirulva.
- Mit kell sajnálnod? Hiszen ez csak Abbott és Patil…
Hermione aznap már másodjára halotta a „Hiszen ez…” kezdetű mondatot. Nyilván nem véletlenül.
- Igen, csak ők. Viszont utána …
- Na, mi volt utána? – türelmetlenkedett Draco.
- Megvédtelek, és utánad mentem, hogy bocsánatot kérjek.
- Te?
- Én. Sajnálom, az én hibám volt. Azt hittem megkedvelnek.
Draco keserűen felnevetett, mintha ez lett volna az évszázad legnagyobb vicce.
- Engem? Engem nem fognak megkedvelni, soha, érted? Soha! Gyűlölnek.
- Lehet, de én…
- Mi van veled?
- Azt hiszem én már nem gyűlöllek – felelte lehajtott fejjel.
Nem látta, de Draco örömtől telve mosolygott.
- Én sem gyűlöllek már – mondta – Hermione.
Erre a szóra már ő is felkapta a fejét. Az túlzás volt, hogy kedvelnék egymást, de már nem gyűlölték a másikat. Ez egész jó jel volt ahhoz képest, hogy pár nappal ezelőttig ősi ellenségek voltak…