A hóesés az éjszaka folyamán elállt, és reggelre már csak egy halovány réteg hó sejtette azt, hogy előző nap esett. Az idő meglehetősen hűvös volt, bár a szél csak olykor-olykor fújt.
Hermione elkényelmesedve pihent az ágyában, míg Hannah a másik ágyon kezét-lábát szétvetve horkolt. Az ablakot most már bezárták, a friss szellő ugyanis hamar kivitte a szobából a dohszagot.
Reggel, amikor a mágikus vekker vadul kezdett el csörögni Hermione és Hannah kelletlenül ébredtek fel. Hannah mordult egy nagyot, még jobban betakarta magát, próbált visszaaludni, de képtelen volt.
- Csak még tíz percet… - nyafogta a lány.
Hermione jobbnak látta, hogyha felpattan, mielőtt visszaalszik. Így is tett, felállt az ágyról, és szobatársnője felé vette az irányt.
- Ébresztő!
Hannah mordult egyet, és a másik oldalára fordult.
- Kelek, kelek…
Hermione feje kóválygott, leült az ágy szélére. Kint csend és sötétség honolt, csupán a szél mozgatta meg néha a fák ágait. Hannah hatalmas ásítással lépett ki az ágyából, és vadul kezdte dörzsölgetni a szemét.
- Megölöm McGalagonyt! – mondta két ásítás között.
Hermione bágyadtan eresztett el egy mosolyt. Mit meg nem adott volna, ha a lányokkal töltette volna a napot a pöffeszkedő Malfoy helyett. Nem gondolkozott tovább, táskájából óvatosan kivette a gondosan bebugyolált talárját, és a fürdőszoba felé vette az irányt.
Szerencsére a mosdó még üres volt. Megengedte a csapot, megtörölte az arcát, és ásított egy nagyot. Belenézett a tükörbe, és egy fáradt, kissé beesett arcú lány mosolygott vissza rá. Lassított felvétel módjára öltözött át. Mikor a cipőjét húzta, belépett Ron, akinek legalább annyira álmos feje volt, mint a szobájában szenvedő Hannahnak.
- Jól aludtál? – kérdezte Hermione.
- Bolondnak nézel? Malfoyjal aludni kész rémálom.
- Én meg együtt fürödtem vele, azt hiszed az olyan frenetikus volt?
- Á, akkor te adtad kölcsön a rózsaillatú szappanodat Malfoynak – mondta fülig érő szájjal Ron.
Hermione nem tudta megállni, felkacagott. Elképzelte Malfoyt, ahogy rózsaillatban pompázva szlalomozik be a szobába, és Ron fintorát…
- Mennem kell. Lehet, hogy Hannaht ki kell ráncigálnom az ágyból.
Ron még mindig vigyorogva bólintott, és Hermione kilépett a fürdőből.
Az első probléma akkor adódott, amikor teljes erőből véletlenül rácsapta Malfoyra az ajtót. A fiú felordított fájdalmában.
- Granger! Nem látsz a szemedtől? – Malfoy a vérző orrát fogta.
- Ne haragudj, nem volt szándékos!
Hermione – bár Malfoy nem akarta – végül lehámozta a fiú kezeit az orráról, és megállapította, hogy betörte az orrát.
- Fel kell mennünk a gyengélkedőre.
Malfoy csak felnyüszített fájdalmában, Hermione elkapta a kezét, és felráncigálta a gyengélkedőre.
Már éppen készült feltépni az ajtót Hermione, amikor észrevette, hogy az be van zárva.
Kétségbe volt esve, ugyanis Malfoy orra erőtelesebben vérzett, mint amikor rácsapta.
Hermione a fejére tette a kezét, és gondolkodni próbált. Draco keze addigra már vértől ázott. Hermionének eszébe jutott valami. Lecipelte a sebesült fiút, és betuszkolta a szobájába. Draco lehuppant Hermione ágyára. Hannah nem volt sehol, bizonyára a fürdőbe ment.
- Biér deb jó a lámba? – kérdezte Draco.
Valóban, a lámpa nem kapcsolódott fel. Túlságosan korán volt még, hogy a nap besüssön.
- Lumos! – kiáltotta Hermione.
A lány felkapta az ablak mellett álló gyertyát, a földre tette, és meggyújtotta. A táskájából előkaparta a bájtan tankönyvét, és leült a földre a gyertya mellé. Draco mosolyogva tekintett a lányra, bár ezt ő nem láthatta. Hermionén fehér felső, fekete rövid rakott szoknya és térdzokni volt.
Az idilli képet Hermione sikoltása váltotta fel. Az ágy alól ugyanis egy fehér egér szaladt ki. Nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget, Hermione tovább kereste a megfelelő bűbájt Draco törött orrára. Úgy kétpercnyi keresés után Hermione megbökte az adott sort, és így szólt:
- Aviva reducto!
Draco elvette a kezét orráról. A vér lassacskán eltűnt, és az orra is beforrt. Nem szólt semmit, felállt, és az ajtó felé csörtetett.
- Szívesen! – szólt hangosan Hermione. Draco hátra pillantott, egy gyors pillantást váltott a lánnyal, majd becsapta az ajtót.
Alig volt néhány perc hét óráig. Hannah belépett az ajtón, és egyből a sarokban kuporgó egérre emelte tekintetét.
- Helga!
- A t..tied? – hebegte Hermione.
Hannah odaszaladt az egérhez, és felvette a karjába. Leült az ágya szélére, és elkezdte simogatni az állatot.
- Igen, a szüleimtől kaptam tavaly Karácsonyra. Ez egy nagyon ritka fajta fehér egér. Mágikus képességekkel is rendelkezik.
Hermione fintorogva nézte a kapálózó egeret, valahogy nem tudta elképzelni, hogy ez egy édes kis házi kedvenc.
- Merlinre, el fogunk késni! – mondta Hermione elkerekedett szemekkel, amikor az órájára pillantott.
Hannah az ágyra dobta Helgát, a fehér egeret, és sietősen indultak McGalagony irodájába.

- Végre itt vannak! – ezek voltak McGalagony első szavai.
Hannah és Hermione leszegett fejjel ültek le.
- Granger, már másodjára késett el! Több ilyen ne forduljon elő. Fiúk, Hagrid már várja magukat a kunyhójában. Bimba professzor pedig magukat – fordult a lányok fele az igazgatónő – Ott megkapják az utasításokat. Granger, Malfoy, menjenek Dumbledore irodája elé, Flitwick professzor ott várja magukat. Weasley, kövessen kérem. Még valami, elnézésüket kérem, de Hóborc ma kicsapta a biztosítékot. Frics úr rajta van a dolgon.
A kis csapat kilépett az irodából, és mindenki ment a saját dolga után. Malfoy undorodó pillantást váltott Hermionéval, majd a kőszörny felé vették útjukat. Útközben nem esett szó közöttük, kissé megkönnyebbültek, amikor megpillantották a törpenövésű Flitwicket.
- Á, Hermione…Draco… Végre megérkeztetek – sipítozott Flitwick.
- Mit kell tennünk? – kérdezte unottan Draco.
- Fel kell mennetek Dumbledore irodájába, ki kell pakolnotok és rendszereznetek az aktákat. Útközben mindent elmondok.
Hermione, nyomában Flitwick és Draco felsiettek Dumbledore irodájába. Itt egy tízperces eligazítást tartott, hogy mit melyik dobozba tegyenek, mihez ne nyúljanak…
- Remélem érthető voltam – itt mindketten bólintottak – Hát akkor jó munkát.
- E…elmegy? – kérdezte bizonytalanul Hermione.
- Igen, rengeteg elintéznivalóm van az iskolában.
Hermione magára maradt a legutálatosabb emberrel, akivel a Roxfortban valaha is találkozott.
- Mit nézel? – kérdezte Draco.
- Semmit, Malfoy. Csináljuk, amit Flitwick mondott.
- Rendben – szólt fásult hangon a fiú.
- Jól vagy? Nem vagy beteg?
- Mert? – kérdezett vissza unottan Malfoy.
- Már vagy öt perce együtt vagyunk, és nem Granger-eztél le, nem mondtad el huszonötször, hogy sárvérű vagyok…
- Jobb lenne, ha befognád, és munkához látnánk.
- Ezt már jobban szeretem – vigyorgott gúnyosan Hermione – A jó öreg Malfoy.
- Figyelj, nem vagyok elájulva, hogy veled kell dolgoznom. Jobb lenne, ha békén hagynánk egymást – mondta förtelmes hangnemben Draco. – Értettük egymást?….Granger!?
Hermione néhány pillanatig azt hitte, hogy az a gyökér, akit mindennél jobban utál megváltozott – de nagyot tévedett. Sóhajtott egy nagyot, és kihúzta a szobában levő legnagyobb fiókot.
A fiók telis tele volt papírral, amit Hermione nagy küszködés árán tudott csak kiszedni. El is kezdte a szortírozást.
Malfoy komolyan gondolta, hogy nem akar a lánnyal beszélgetni, ugyanis közel negyed óráig a hangját sem lehetett hallani.
Hermione amikor felpillantott a papírok közül, meglátott egy nagy, aranyszínben pompázó főnixmadarat. Felállt, és odasietett az állathoz.
- Szervusz Fawkes – köszönt a madárnak – Látom rosszul viseled…
- Egy főnixhez beszélsz? – kérdezte gúnyosan Draco, amikor kidugta a fejét egy nagy halom papír mögül.
- Miért? Veled nem lehet beszélgetni.
- Valóban. Majd tájékoztatom McGalagonyt, hogy kezdesz meghibbanni…
- Hívd fel mobiltelefonon! – mondta ironikusan a lány.
- Mi az a mobiltelefon? – értetlenkedett a fiú.
- Jaj, bocsi, te aranyvérű vagy, én pedig egy…egy…
- Sárvérű? – tippelt gúnyosan Draco.
- Á, igen, ezt a szót kerestem! – fintorgott.
Draco megdöbbent a lány magabiztosságán, de nem tette szóvá. Hermione Fawkes-ot simogatta lelkesen. Malfoy szeme megakadt az egyik portrén, ami őt figyelte.
- Mit nézel, fiatalember? – kérdezte a portén lévő férfi.
Hermione odapillantott, és eszébe jutott valami: szóvá fogja tenni Draco-nál, hogy ő se normálisabb, egy portréval beszélget. Kis mosolyra húzódott a szája széle.
- Ki maga?
- Armando Dippet vagyok – felelte a férfi.
- Tudom ki maga! – kiáltott fel Hermione, és a festményre mutatott.
- Te mit nem tudsz, Granger?
- Maga a Roxfort igazgatója volt Dumbledore előtt.
- Igen. Te pedig…
- Hermione Granger – mondta a nevét.
- Á, sokat hallottam rólad…Potter barátja vagy, igaz?
- Már megint Potter! – dohogott Draco, majd nyekergő hangon hozzátette – Potter! Potter!
- Te pedig Draco Malfoy.
Malfoy gúnyos mosollyal bólintott.
- Hallottam nem vagytok túl jóba… - mondta Dippet.
- Az nem kifejezés! McGalagony arra utasított, hogy ezzel a vakarék…
- Fejezd be, Draco! – pirított rá Dippet. – Most, hogy Dumbledore meghalt, fontosabb az összetartás, mint valaha…
- A Teszlek Süveg is ezt nyekeregte két éve! Mit számít? – fintorgott a fiú.
- Nagyon is sokat Malfoy úrfi. Pont az ilyen kapcsolatok – itt szúrós szemmel nézett a két fiatalra – teszik tönkre a varázslók világát.
- Aha – értelmesebbet nem tudott kinyögni Hermione.
- Gondolkodjatok el azon, amit mondtam. Viszlát! – Armado Dippet eltűnt a festményről.
- Eleget gondolkodtam – mondta Hermione, és visszatért a nagy kupac adat halomhoz.
- Én is – morogta Draco.
Az órák csigalassúsággal teltek, a két fiatal között nem sok szó esett. Hermione feladta, nem tudta Dracot szóra bírni – mondjuk különösebben nem bánta.
- Granger!
- Mi az?
- Elmegyek enni, ha Flitwick kérdezi.
- Nekem is mindjárt kilyukad a gyomrom! – panaszkodott Hermione.
- Hát akkor nincs más hátra, mint hogy velem jössz – mondta lehajtott fejjel Malfoy.
A két ifjú varázsló között érezni lehetett a távolságtartást, ugyanakkor, hogy egy teljes napot együtt kellett tölteniük, talán enyhült a közöttük lévő ellentét. Lebattyogtak a Nagyterembe, és…
- Üres! Ezt nem hiszem el, hogy üres! – kapta fel a vizet Draco, minden bizonnyal azért, mert jól tudta, legalább egy órát megint kettesben kell töltenie Hermionéval.
Mindketten helyet foglaltak, egyikük sem zavartatta magát, leültek egymással szemben.
- Szeretek beszélgetni evés közben – szólalt meg Hermione.
- Nagyszerű… - dohogott Draco, de nem bánta annyira, hogy nem egyedül kell ebédelnie.
Az asztal roskadozott a finomabbnál finomabb ételektől, Hermione nem is tudta melyiket válassza. Körülbelül egy percig tétovázott, majd a rántott combhoz nyúlt. Draco eddigre már bőszen tömte magába a rántott csirkemellet.
- Mondd csak, Malfoy! Tényleg halálfaló vagy? – kérdezte Hermione két falat között.
- Naná – vigyorgott a fiú.
- És ez boldogsággal tölt el téged?
- Hát, hogy is fogalmazzunk… - gondolkodott el a fiú – Igen!?
- Ez kérdés volt, vagy kijelentés? – kérdezett vissza a lány.
- Figyelj, Granger, ez az én magánügyem. Gondolom te nem vagy halálfaló – mondta gúnyos vigyorral az arcán.
- Hát, valóban nem. Na és, Voldemort még mindig egy szánalmas tengődő roncs? – érdeklődött Hermione, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról csevegnének.
- Honnan tudjam? – kerekedett el Draco szeme.
- Az előbb mondtad, hogy halálfaló vagy, nem emlékszel?
- Hazudtam – vigyorgott a fiú. – Még nem vagyok az. Ha elvégzem az iskolát, akkor beteljesül apám álma.
- És a te álmaiddal mi lesz?
- Mi lenne?
- Csak nem az a vágyad, hogy Voldemort cinkosa legyél?
- Hát… - tétovázott a fiú – De.
- Ezt annyira higgyem el, minthogy az előbb azt mondtad, halálfaló vagy? – kérdezte némi iróniával Hermione.
- Vedd ahogy akarod! Nem nevetséges ez egy kicsit?
- Mi?
- Hogy te meg én, az aranyvérű, meg a s…
- Árvérű, igen, folytasd, érdekel! – színlelt Hermione érdeklődést.
- Na szóval arról beszélgetünk, hogy mi van Voldemort Nagyúrral, meg, hogy halálfaló vagyok e…
- Csupán csak feltettem neked egy egyszerű kérdést.
- De talán nem olyan egyszerű erre a válasz – felelte a fiú.
- Miről beszélsz? – csattant fel Hermione.
- Semmiről, Granger, semmiről…
- Örülnék, ha befejeznéd!
- Én meg annak örülnék, ha a téma kibeszélését fejeznénk végre be – mondta Draco, közben egy újabb húst emelt a tányérjára.
- Oké, akkor beszéljünk másról. Hogy van Pansy?
- Nem tudom, de őszintén szólva nem is érdekel.
- Hát nem dúl a szerelem?
- Miről beszélsz? Egy. Nem járok Pansyvel. Kettő. Tudtommal nem tartozom neked semmilyen magyarázattal.
- Akkor hagyjuk Pansyt. Miről beszélgessünk? – folytatta negédes hangon a csevegést Hermione, de belül tombolt. Tudta, hogy most Malfoyra van utalva, lehet, hogy több napig is, ezért elviselhető viszonyt akart kialakítani vele.
- Semmiről! – csapott rá az asztalra Malfoy. Felállt, eltolta a maga mögött levő széket, és dühösen csörtetett ki a Nagyteremből.

Hermione fél órával később rátalált Malfoyra Dumbledore irodájában. Amikor belépett Draco egy pillanatra tekintett csak rá, majd egy gyors mozdulattal visszafordult az aktákhoz. Hermione azonban nem mozdult. Pici lelkiismeret-furdalása volt, nem beszélt vele túlságosan kedvesen az ebédnél. De hát Malfoy mikor beszélt vele normálisan? Soha.
- Miért nézel? – kérdezte Malfoy.
Hermione kicsit megremegett, túlságosan is elkalandoztak a dolgai. Dracora emelte a tekintetét, akinek az arca döbbentségről árulkodott. A lány megrándította egy kicsit a vállát, és visszatért az elfogyhatatlannak hitt mappahalmazokhoz.
Hermione (és Draco is, bár ezt a világért se vallotta volna be magának) a második óra után már nagyon unta a csendet. Végül aztán nem Hermione, hanem Draco szólalt meg először.
- Nem tudod Flitwick mikor jön vissza? Kezdem unni ezt az egészet.
- Passz. Remélem hamarosan, mert a csöndtől kezd zúgni a fejem – mondta Hermione, de hanghordozásában némi gúnyt is fel lehetett fedezni.
- Tudod, Granger, fogalmam sincs miért lettél iskolaelső, ez az évszázad nagy kérdése – mondta Draco, és úgy tett, mintha töprengene.
- Hát ezt én is kérdezhetném tőled. Dumbledore – Isten nyugosztalja – hogy bízhatott rád ilyen felelősségteljes dolgot?
- Kettőnk közül te nem vagy épelméjű – vágott vissza Draco, majd egy hatalmasat ásított.
- Hah! – hördült fel Hermione. – Nem tudom kettőnk közül ki készül halálfalónak, ki aranyvér-mániás, kinek az apja senyved Azkabanban, és kiben nem lehet megbízni!
- Vág az eszed, Granger, és pengeélű a nyelved. Ha nem egy Malfoy lennék biztosan már remegnék, mint egy nyárfalevél!
- Ezt bóknak veszem, Malfoy.
- Bók? Mióta bókolok én valakinek? Pláne egy lánynak? Pláne neked?
Hermione úgy döntött, hogy megleckézteti a fiút. Senki nem alázhatja meg ennyire, mint ahogy Malfoy. Úgy röpködnek a szájából a sértések, mintha így született volna. A lány fejében már kész is volt a terv…
- Annyira aranyos vagy, mikor tajtékzol a dühtől! – szólt Hermione mézes-mázosan.
Draco szeme úgy elkerekedett, mint még soha.
- Te…te mi a fenéről beszélsz?
- Arról, hogy milyen édes vagy, amikor paprikavörös a fejed… - mondta negédesen Hermione, belül viszont már fuldoklott a nevetésről.
- Aranyos? Édes? Neked komolyan a Szent Mungoban lenne a helyed! – értetlenkedett a fiú.
- Miért? Hát nem vagy az? És jóképű, jó tanuló – Hermione itt nagyot sóhajtott a hatás kedvéért, majd megadta a kegyelemdöfést – Minden lány egy ilyen srácról álmodik…
- Te is? – kérdezte elképedve a fiú.
- Még én is… Öhm… Draco… - Hermione már alig tudta visszafojtani a nevetését.
- Draco? Te is? Mi a fene ütött beléd? Legközelebb már azzal jössz, hogy szerelmes vagy belém? – háborgott Draco, ezzel palástolva értetlenségét.
- Hát… - hebegte Hermione. Lehajtotta a fejét, elvigyorodott, majd szerelmes hangon hozzátette – Azt hiszem igen…
- Granger! – csattant fel Draco – Mi ez az egész?
Hermione Malfoyra emelte a tekintetét.
- Ez az igazság – mondta remegő hangon. Nem ideges volt, hanem a nevetés okozta a remegést.
- Ez…ez komoly? – hebegte a fiú.
- Igen – mondta Hermione. Majd gondolatban hozzátette – Ez most komolyan bevette?
Draco maga elé meredt, nem tudta elhinni, amit az előbb Hermione mondott. Lassan a lányra nézett sápadt, komoly arccal. Hermionéből kitört a nevetés. Úgy nevetett, mint még talán soha.
- Mal…Malfoy…Komolyan bevetted? – prüszkölte. – Ezt…nem hiszem el!
Hermione szabályosan kétrét görnyedt a nevetéstől. Draco viszont nem nevetett.
- Ez nem volt vicces, Granger! – üvöltötte, miután felfogta, hogy Hermione csak meg akarta leckéztetni.
- De, de, ez nagyon vicces volt! – nevetett még mindig a lány, már a hasát is fogta.
- Kac-kac, mindjárt megfulladok a nevetéstől!
- Ha láttad volna magad…Csak nem hitted el, hogy szerelmes vagyok beléd? – visította Hermione.
- Te bolond vagy! Persze, hogy nem! Egyből átláttam rajtad! – kapta fel a vizet Draco.
- Igen, igen, ezt lehetett kivenni az arckifejezésedből! – Hermione még mindig nevetett.
Draco nem találta olyan viccesnek a dolgot. Fogta magát, és becsapta Hermione mögött az ajtót.
A fiú nagyjából egy órát maradt el. Hermione nem kifejezetten aggódott érte, de egy idő után unni kezdte a nagy csendet.
Végül Draco visszatért az irodába.
- Mi van Malfoy? Merre voltál? Megtervezted az esküvőnket? – kérdezte gúnyosan Hermione, majd felnevetett.
Draco nem válaszolt semmit, egy pillanatra nézett csak Hermionéra, aki egyből tudta – baj van.
- Mi van, Malfoy? Nem találtál megfelelő helyet a ceremóniához?
Hermione próbálta elviccelni utolsó mondatát, de látta, hogy a fiú nem vevő rá. Otthagyva csapot-papot a fiúhoz sietett. Draco a széken ücsörgött, maga elé meredt, Hermione leguggolt elé.
- Malfoy! Mi történt? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.
- Semmi.
- Ne mondd, hogy semmi, látom, hogy valami baj van!
- Na és? Pont veled kellene megosztanom?
- Más nincs itt – Hermione a hatás kedvéért még körbe is nézett.
- Hát jó…Talán könnyebb lesz. De ne hidd, hogy panaszkodom!
- Persze, persze – sóhajtott Hermione.
- Sürgős baglyot kaptam. Apám meghalt.
Hermione leszegte a fejét. Erre nem számított. Azt hitte Malfoynak az a baja, hogy nem érkezett meg a karácsonyi ajándéka, vagy ilyesmi. Nem tudta sajnálni Lucius Malfoyt, szerinte megérdemelte a halált. Ezt viszont egy világért se akarta most Draco fejéhez vágni.
- Mégis hogyan? – kérdezte lágyan a lány.
- Hát… Kiszívták belőle az életerőt a dementorok.
- Sajnálom – mondta Hermione minden részvét nélkül.
- Ráadásul anyám azt akarja, hogy vigyem el a temetésre a barátnőmet is. Látni akarják a halálfalók.
Erre aztán Hermione végképp nem tudta, hogy mit mondjon. Egyáltalán minek akarják, hogy elcipelje a barátnőjét az apja temetésére?
- Akkor csak szólsz Parkinsonnak…
- Pansy? Ugyan már! Nem tud viselkedni…
- Már meg ne haragudj, de nincs sok választék most az iskolában. Itt van Parkinson, Hannah Abbott és Padma Patil.
- Meg te.
- Én is itt vagyok, ez van.
- Szóval…
Ekkor berontott Flitwick a szobába.
- Látom egész jól haladtok fiatalok! – szólt mosolyogva. – Mára elég is lesz. A többiek kint hócsatáznak, csatlakozzatok hozzájuk.
Hermione és Draco kiléptek Dumbledore irodájából.
- Kimegyek a többiekhez. Gondolom te nem jössz…
Draco habozott egy pillanatig, nem akart egyedül lenni a bánatával.
- Én is megyek – mondta végül, és egy halvány mosolyt csalt az arcára.
A két fiatal kilépett a Roxfort falai közül. Ron, bizonyára testvéreitől vette az ötletet, éppen távvezérlésű hógolyó adagolójával támadta Hannah Abbottot.
- Jössz? – kérdezte Hermione.
Draco a padon ülő Pansy felé fordult. Nem tehette meg, hogy a sárvérű és egyéb nyomorúságos fazonnal játszik. Ő egy Malfoy.
- Nem.
Hermione secc-perc alatt csatlakozott barátaihoz, Draco pedig helyet foglalt Pansy mellett.
- Ostobák – nyavalygott.
- Milyen volt a napod?
- SZÖRNYŰ! – eresztette ki a hangját. – Patillal meg Abbottal lenni? Istenem, senkinek nem kívánom…
- Pedig úgy tűnik, jól érzik magukat – szólt ábrándozva, miközben a hóban viháncoló évfolyamtársait bámulta.
- Ha egy millió galleont fizetnének akkor se lennék velük önszántamból. Patilt még valamilyen szinten elviselem, még ő a legnormálisabb a három csaj közül, de Granger és Abbott…áh… Komolyan, Abbott bele van zúgva Goldsteinbe!
- Mit mondtál?
- Te nem figyelsz rám, Draco?
- De – hazudta a fiú – Azt mondtad, hogy Abbott…
- Goldstein nem fog szóba állni egy ilyen kis hugrabugos sárvérűvel…Nekem legalább tiszta a vérem…
Dracot egyáltalán nem érdekelte mit mond Pansy. Jóba volt a lánnyal, de csupán felületesen ismerték egymást. Pansy egyfolytában a sárvérűekről nyavalygott, meg mindent kritizált, ezen kívül nem sok szavát lehetett hallani. Draco sem volt szószátyár vele, csak amikor el akart érni valamit.
- Te! – fordult Pansyhoz, amikor már harmadjára ejtette ki a Anthony nevét – Belezúgtál Goldsteinbe?
- Meg vagy húzatva Draco! Goldstein bár aranyvérű, de csöppet sem érdekel. Ennyi erővel az aranyvérű Macmillannal is összepárosíthattál volna!
- De Goldstein legalább kinéz valahogy – vigyorgott Draco.
- Pfuj, neked nincs ízlésed, Draco. Különben is még nem mondtam a nagy hírt: Blaise feleségül kért.
Draco egy kicsit megrökönyödött ezen. „Pansy tehát kilőve apám temetésére.”
- Ez…nagyszerű, Pansy – gratulált felületesen a fiú. – De akkor miért ábrándozol Goldsteinről?
- Képzelődsz! Ha még egyszer kiejted a nevét, esküszöm elmegyek! – nyafogta Pansy.
- Goldstein, Goldstein, Goldstein… - mondta Draco három hangnemben.
- Elmegyek! – csattant fel Parkinson.
- Felőlem…
- Mi bajod van? Furcsán viselkedsz!
- Meghalt apám.
Pansy arcizmai ugráltak egy kicsit, végül visszaült Draco mellé.
- Sajnálom. Komolyan, Draco.
- Nincs szükségem sajnálatra!
- Ahogy akarod.
Malfoynak elege volt Pansyből. Felállt, és úgy döntött, hogy inkább csatlakozik a játszó társaságát, minthogy Parkinson „Goldstein-mániáját” hallgassa.
- Draco! – kiáltott a fiú után, azonban őt már elnyelte a hó.
Hermione és barátai a Hagrid kunyhója előtti sík terepre mentek. A csata ádáz küzdelemben zajlott továbbra is. Hermione elkerekedett szemekkel nézte az emelkedő tetején kibontakozó alakot. Többet már nem támadt a többiekre, egyre csak azt leste, hogy ki közeledik feléjük.
- Hisz ez Malfoy! – vigyorgott magában a lány.
Draco Malfoy egy ideig nézte a játszadozó évfolyamtársait(Padmát szinte belefojtotta a hóba Ernie, Hannah egyszerre támadta Hermionét és Ront, Anthony pedig mindenkire szórta a havat).
Draco aztán közelebb lépett hozzájuk.
- Beszállhatok? – kérdezte, de ezt olyan hangnemben, mint egy óvodás.
Ron úgy nézett rá, mintha kísértetet látna.
- Ööö…
Hannah gyorsabb volt nála.
- Gyere, persze, beszállhatsz! – mondta mosolyogva, majd Ernie-re vetette magát, és mindketten belezuhantak a jéghideg hóba.
Draco magába kicsit elszégyellte magát. Hannah barátságos volt vele, pedig ha tudná miket mondtak róla a mardekárosok a háta mögött… Élén Pansyvel. Pansyről egyértelműen ki lehetett nyilvánítani, hogy teljesen belehabarodott Anthony Goldsteinbe, és ezért féltékeny volt Hannahra. Viszont a többi mardekáros utálta Hannaht, mert nem volt tiszta a vére.
- Kösz, Abbott – felelte tömören Draco, nem akart túlságosan kedvesnek látszani.
Draco nagyon élvezte a játékot. Nem tett különbséget arany és nem aranyvérű között, mindenkit egyformának tekintett. Egyszer sikeresen megfürdette Hermionét és Padmát, Hannah viszont nem hagyta magát. Anthony hevesen támadta Ront és Hannaht. Hermione hirtelen nem tudta kit öntsön nyakon hóval, végül Ernie mellett döntött. Erre a pillanatra már Ron is várhatott, ugyanis készült a távirányítású gombócokat már Hermione fele fordította. Draco a lány mellett ugrott ki a hóból, aki halkan felsikoltott.
- Ne Macmillant, hanem Weasleyt támadd, Hermione! – kurjantotta Draco, de ebben a szent minutumban kezét a szájára tette. „Hermione?”
A játék abbamaradt, mindenki a hóba süllyedő vörös fejű Dracot nézte.
- Mmmm…mit mondtál Malfoy?
- Semmit, GRANGER! – mondta a fiú, kikecmergett a hóból, és a kastély fele indult meg.
A többiek úgy döntötték, a játékot holnap folytatják, kezdett alkonyodni is, fél hétre már mindannyian a Nagyteremben ültek. A hatos remekül elbeszélgetett, Hermione lopva Draco felé pillantott, aki egyedül ücsörgött a Nagyterem másik végében.
- Menj oda hozzá! – unszolta Hannah.
Hermione Ronra pillantott, akinek az arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Igaz, ami igaz – nem volt elragadtatva.
A lány végül felállt, és Draco felé vette az irányt.
- Minden oké? – kérdezte.
- Aha – felelte Draco, fel sem nézve a lányra.
- Nincs kedved odaülni hozzánk? Tudom milyen rossz kedved van, és arra gon…
- Nincs – válaszolta kurtán.
Hermione megvonta a vállát, és visszaült a többiekhez.
- Mi baja? – kérdezte Padma.
- Honnan tudjam?! – támadott Hermione, pedig valójában tudta mi a baja a fiúnak: az apja halála. Malfoy őszinte volt vele, ő pedig nem fogja elárulni őt.
Azon kezdett el tűnődni, hogy vajon mióta érdeklik őt Malfoy érzései? Mióta foglalkozik és törődik vele? Igen, megsajnálta amikor össze volt törve, de ennyi…
A kis csapat hullafáradtan esett be az ágyába. Hannah már öt perc után húzta a lóbőrt. Hermione szemére egy ideig nem jött álom. Amikor Malfoyra terelődtek a gondolatai, végül mégis elaludt.
Nem úgy, mint Draco. Ron egy kissé furcsállta, hogy az aranyvér-mániákus hallgatag, de nem tette szóvá. Bezuhant az ágyba. Úgy döntött, hogy holnap beszámol Hermionénak a napjáról. Draco viszont nem tudott elaludni: apján jártak a gondolatai. Még mindig nem tudta kit vigyen magával a temetésre, mint hivatalos barátnője. Pansy kilőve, őt eljegyezte Zabini, bár Draco nem értette, Blaise mit eszik a lányon. Hannah Abbottot egyből elvetette, nem tetszett neki a lány. Akkor beléhasított a felismerés: Igen, Padma Patilt fogja megkérdezni holnap…