Mint derült égből a villámcsapás, úgy váltotta fel ezt az ősziesnek tűnő napot a havas, hideg tél. Ez a december más volt, mint a többi: az időjárás szeszélyes volt, hol esett, hol fújt, de mindent összevetve - furcsa mód – a jó idő jellemezte ezt a hónapot. Már délelőtt érződött, hogy nem lesz itt sokáig minden rendben. A nagy csendet, ami ezen a napon volt, egy hatalmas dörgés törte meg. A Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolában ekkor több lány ijedten sikoltott fel, és próbáltak a párnáik közé menekülni a közeledő vihar elől. A dörgések egyre csak sűrűsödtek, és hozzájuk villámok is párosultak. A roxforti birtokot lassan ellepte a kis szemekben eső friss hó. A diákok ekkor már karácsonyi lázban égtek, minden sarkon lehetett találkozni karácsonyról sustorgó tanulókkal. Voltak akik a síelésüket tervezgették (ez a mugli származásúakra volt jellemző, de akadt köztük néhány félvér is), de a legtöbben mégis családi körben tervezték ünnepelni a Karácsonyt.
Bár Hermione Granger, a Roxfort utolsó éves tanulója szüleivel tervezte eltölteni a Karácsonyt, házvezető tanára lelohasztotta a kedvét.
Hermione éppen bozontos haját készült megfésülni, már a kefe is a kezében volt, amikor zihálva rontott be a szobába Parvati Patil, Hermione egyik szobatársnője. Vékony ujjait a térdére tette, mélyeket sóhajtott – kifáradt a futástól. Végül felkapta a fejét, és Hermione fele fordult.
- McGalagony látni akar – mondta, de még mindig kapkodva vette a levegőt.
Hermione nem tudta mit akar McGalagony, gyorsan kifésülte a haját, a fésűt hanyagul az ágyra dobta, megigazgatta a szoknyáját, és lesietett házvezető tanárának irodájába.
Útközben megpillantotta Hóborcot, amit éppen egy csillár szétszerelésével ügyködött. A folyosón levő csillár meglehetősen hatalmas volt, és ha az leesik, bárkit simán agyon üthet. Sietősen próbálta kikerülni Hóborcot, ennek eredménye az lett, hogy egy hatalmas kerülőt kellett tennie, hogy elérje McGalagony irodáját.
Hermione meglepődve vette tudomásul, hogy nincsen egyedül. Amikor kinyitotta az ajtót, egy szőke hajzuhatagot vett észre. A szőke haj tulajdonosa megrezzenve nézett hátra az ajtóra. A lány már tudta, hogy ki van bent: Draco Malfoy. Nagy levegőt vett, és kitárta az ajtót. Malfoy nem volt egyedül. Jobbján Pansy Parkinson foglalt helyet, a szoba másik sarkában Hannah Abbott és Ernie Macmillan ült, mellettük nem messze Anthony Goldstein és Padma Patil. A terem jobb oldalán pedig egyedül ücsörgött Ron Weasley.
- Jöjjön be, Granger – szólt egy ismerős hang a sötétből.
Hermione kicsit összerezzent, bólintott, és helyet foglalt a Nem-Akarok-Itt-Lenni arckifejezést vágó Ron mellett.
- Akkor végre elkezdeném. Mivel önök között van iskolánk két iskolaelsője, Miss Granger és Mr. Malfoy, ezért önöket kérném meg, hogy segítsenek az idei Karácsony előkészületeiben. Természetesen magukra is számítok, utolsó éves prefektusok.
Itt többen bágyadtan felsóhajtottak – erre nem számítottak.
- Valamit joguk van tudni, prefektusok. Sajnálattal kell közölnöm, de ma hajnalra virradóan meghalt Albus Dumbledore.
Mindenki megkövülten nézett McGalagonyra.
- Számítanom kell magukra. Dumbledore az utóbbi időben nagyon beteges volt, többször kapott tüdőgyulladást, és… - itt elakadtak McGalagony szavai – És… elhunyt. A temetését szerényen szeretnénk megtartani. Úgy terveztem, hogy Karácsonykor kerítünk rá sort.
McGalagony elővett egy rózsaszín mintákkal teli fehér zsebkendőt, és kifújta az orrát.
- Át kell vennem a helyét az igazgató poszton. Ezért maguk kivételével mindenkit hazaküldök ma délután. Karácsony délelőttre visszavárjuk azokat, akik végső búcsút akarnak venni Dumbledore-tól.
Hermione és Ron maguk elé meredtek: álmukban sem hitték volna, hogy Dumbledore egyszer el fogja hagyni őket. Próbálták elhitetni magukkal, hogy McGalagony csak viccelt…de a szigorú tanárnő nem szokott csak úgy ok nélkül viccelni – sőt, ami azt illeti, egyáltalán nem szokott. Miután az újdonsült igazgatónő befejezte mondanivalóját, izgatott és szomorú morajlás futott végig a teremben levőkön.
- Értesítsék iskolánk tanulóit, hogy délután négy órára csomagoljanak össze, poggyászaikat hagyják fent a hálókörletükben, és haladéktalanul jöjjenek le a Nagyterembe – zengte a professzor – És kérem, ne keltsenek pánikot.
A hetedikes prefektusok emésztették McGalagony szavait, furcsa mód még Malfoy és Parkinson sem gúnyolódtak. Libasorban léptek ki az irodából, és egy-egy halk köszönés után mindenki elment a saját hálókörletébe.
Hermione és Ron között nem esett sok szó, amíg felértek a Griffendél klubhelyiségébe, ahol a kandalló mellett izgatottan ácsorgott a trió harmadik tagja: Harry Potter, már várta őket.
A klubhelyiség zsúfolásig meg volt telve gyerekkel, akik vidáman szórakoztak: néhányan robbantós snapszlit játszottak, köpköveztek vagy sakkoztak.
Mikor Harry meglátta barátai lehangoló arckifejezését, nyomban oda sietett hozzájuk. Vagyis sietett volna, de Dennis Creevey az útjába állt. Harry könnyed mozdulattal félrelökte az útjából, aminek az eredménye az lett, hogy Dennis elvágódott, leborította az asztalról a sakktáblát, ami a mindig oly szerencsétlen Neville Longbottom nyakában kötött ki.
Harry sajnálkozó pillantást vetett Neville felé - akinek a hajából Ginny Weasley egyenként szedegedte ki a bábukat -, majd elsuttogott egy Bocs!-ot, és barátai felé vette az irányt.
- Mit akart McGalagony?
- Ne itt, Harry – mondta Hermione, s ezzel megfogta a fiú kezét, és kivonszolta a Griffendél torony elé.
Ron és Hermione körbenézett, hogy nem járkál e valaki arra, de tiszta volt a levegő.
- Na, mondjátok már, furdalja az oldalamat a kíváncsiság – kezdte Harry.
- Szerintem inkább ne örülj annyira.
- Jaj, Ron! – dörrent rá Hermione, majd Harryhez fordult – Na szóval…(itt suttogóra vette a hangját)Dumbledore ma reggel meghalt.
Harry lesújtva érezte magát.
- Tessék? – hebegte.
Harry Potter volt talán az iskolában az egyetlen, aki úgy nézett Dumbledore-ra, mint a nagyapjára. Dumbledore mindig kiállt mellette, szerette őt, segítette… Ráadásul Dumledore volt a század legerősebb mágusa, akitől még Voldemort is félt…
- Ma mindenkit hazaküldenek – szólt pár pillanatnyi csönd után Ron.
Harry úgy érezte, mintha gyomra bukfencet vetne. Nem egészen öt perc alatt a két lehető legrosszabb dolog történt vele: meghalt egy általa szeretett ember, és vissza kell térnie a Privet Drive-ra.
- Ugye…ugye…?
- De, Harry. Dumbledore is azt akarná, hogy térj vissza Dursleyékhez.
- Szépen is fog kinézni, ha Karácsony idején visszatérek a Privet Drive-ra – nyavalygott Harry – Veletek mi lesz?
- McGalagony megkért, hogy segítsük kihúzni a pácból, így itt maradunk a Roxfortban – mondta Hermione.
- Szerintem jobb lenne, ha elkezdenél készülődni, összepakolni a holmidat, mert négy órakor McGalagony beszélni akar velünk – mondta Ron Harrynek.
A fekete hajú fiú keserű arckifejezéssel bólintott, majd belépett a portrélyukon. Míg a többiek vidáman játszottak, és élvezték ezt a télies napot, Harry szomorúan vette tudomásul, hogy ismét vissza kell térnie gyűlölt rokonaihoz. Amíg Harry a szobájában pakolta össze a holmijait, addig Ron és Hermione felvilágosította a Griffendéles diákokat az új fejleményekről: „ McGalagony arra kér mindenkit, hogy pakolja össze a holmiját, és mindenki jelenjen meg a Nagyteremben. Sajnálom, többet nem mondhatunk…”. Persze a diákok nem voltak elégedettek a magyarázattal, de mit tudtak tenni, mindenki visszatért szobájába, és elkezdte csomagolni a dolgait.
Délután háromnegyed négyre – amikor Hermione lement a klubhelyiségbe – már vagy huszonöt griffendéles várakozott.
- Figyeljetek rám! – szólt emelt hangon Hermione – Akár mehetnénk is a Nagyterembe.
Többen bólogattak, kinyitották a portrélyukat, és a kis csapattá verődött tömeg kikecmergett. Egyedül Neville-nek voltak problémái, Seamus Finnigan egy jól irányzott ütéssel kilökte a beszorult fiút.
Mikor végre mindenki kiért, levonultak a Nagyterembe. A terem előtt McGalagony állt, a kezét tördelte, kissé felderült, amikor megpillantotta a kis csapat élén Hermionét.
- Végre itt vannak! Minden griffendéles itt van?
Ekkor a megszeppent diákok egymást fürkészték.
- McGalagony professzor, még nincs négy óra. Biztosra veszem, hogy a hiányzó tanulók meg fognak érkezni addigra.
- Rendben – bólintott a professzor – Menjenek be. Granger, egy szóra kérem!
Hermione kivételével minden diák bement a Nagyterembe. Bár Ron furcsállta a dolgot, hogy McGalagony őt miért nem marasztalta (Én is vagyok legalább annyira prefektus, mint ő! – gondolta), végül mégis abban a hitben ült le Harry és Dean közé, hogy Hermionénak és McGalagonynak valami személyes dolga akadt.
Eközben bezáródott a Nagyterem ajtaja, az újonnan kinevezett iskolaelső, és a Roxfort igazgatónője magukra maradtak.
- Nos, Miss Granger, azért akartam magával beszélni, mert holnap feltétlenül be kell mennem a Mágiaügyi Minisztériumba. Feje tetején áll az egész. Felkértem Flitwick professzort, hogy vezesse addig az iskolát, és szeretném megkérni önt, mint iskolaelsőt, hogy segítse a munkáját, amíg én távol leszek.
- Hogyne McGalagony professzor… - mondta Hermione, majd egy pillanatra elállt a szava. Nemcsak ő az egyetlen iskolaelső a Roxfortban. – McGalagony professzor! Mondja kérem, Draco Malfoynak is segítenie kell Flitwick professzor munkáját?
- Természetesen, Granger. Ő is ugyanolyan iskolaelső, mint maga. Most pedig jobb lenne, ha bemenne. Mindjárt négy óra.
Hermione – bár McGalagony nem látta – kesernyés fintort vágott, amikor megtudta, hogy Malfoyjal együtt kell dolgoznia. Végül aztán – nagy sóhaj kíséretében belépett a Nagyterembe.
Bár több szempár rá szegeződött, Hermione próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné különösebben a dolog. Bágyadtan ült le Lavender és Dean Thomas közé.
- Hermione, mit akart McGalagony? – kérdezte Ron áthajolva Dean előtt.
- Majd később, Ron, később – legyintett a lány.
Néhány perccel később beállított McGalagony és a néhány hiányzó diák. A megszeppent fiatalok szélsebesen helyet foglaltak házaiknál, McGalagony pedig a tanári asztal felé vette az irányt. Óvatosan lépdelt fel az „emelvényre”, majd a diákok felé fordult, és kezével jelezte, hogy szólni kíván.
A hangzavar lassan elült, helyette kérdőn néző arcok lettek, akik mind a professzorasszonyt nézték.
- Tudom, hogy nem szokás a Roxfortban gyorsan összehozott megbeszéléseket tartani, de ez más eset. Ez a dolog nem várhatott. Bizonyára mindannyian tudják, hogy iskolánk igazgatója, Albus Dumbledore mostanában sokat betegeskedett, és ma reggelre virradóra – itt McGalagony kis szünetet tartott – Elhunyt.
A diákok többsége döbbent arckifejezését látva Hermione úgy érezte, hogy nem terjedt futótűzként a pletyka, vagyis Malfoy végre életében először tartani tudta a száját.
- Ahogy az iskolaelsőinket és a végzős prefektusokat tájékoztattuk, iskolánk egy hét erejéig bezár. Minden tanulónkat hazaküldünk. Dumbledore temetése december 24-én délután kettő órakor lesz. A részvétel nem kötelező, de kérem értesítsenek azok, akik itt óhajtanak lenni. Most pedig Rubeus Hagrid kivezeti önöket az iskolából, pontban ötkor indul a Roxfort Expressz a roxmortsi állomásról – mondta monotonul McGalagony – Akikkel nem találkoznék, Boldog Karácsonyt kívánok!
Az idős igazgatónő leszállt a pódiumról. A diákok a Nagyterem ajtajánál tömörültek, mindenki ki akart menekülni az iskolából. Harry erősen kezet rázott Ronnal, szorosan átölelte Hermionét, majd elsodorta őt a hömpölygő gyerekáradat.
Nem telt el egészen tíz perc a Nagyterem üresen kongott. Ron és Hermione leültek a Griffendél asztalához.
- Na, mit akart McGalagony? – érdeklődött Ron.
- Holnap segítenem kell Flitwicknek vezeti a sulit, mert McGalagonynak sürgős dolga lesz a Minisztériumban. A legjobbat még nem is mondtam: mindezt Malfoyjal kell csinálnom! – morogta Hermione.
- Akkor egy kalappal! Én már messziről is alig bírom elviselni.
Draco éppen Pansy Parkinsonnal beszélgetett elmélyülten, bizonyára Dumbledore-ról lehetett szó közöttük. A Nagyteremben rajtuk és a mardekáros pároson kívül még négyen voltak: Anthony Goldstein, Padma Patil, Hannah Abbott és Ernie Macmillan.
Ron és Hermione legnagyobb örömére mind a négyen csatlakoztak hozzájuk.
- Szörnyű ami történt – mondta keserű éllel a hangjában a copfos Hannah.
- Én is nagyon sajnálom Dumbledore-t. Hidd el – mondta Padma, és Hannah vállára tette a kezét.
- Csak azt nem tudom miért akarja McGalagony, hogy itt poshadjunk meg, míg a többiek szüneten vannak – fintorgott Anthony.
- Hé! – csattant fel Hermione – Prefektusok vagyunk, az a dolgunk, ha az iskola szorult helyzetben van, akkor is segítsünk, és támogassuk a tanárokat!
- Jó jó, igazad van – ismerte el Anthony. – Csak tudod a szüleimmel megterveztük, hogy Szlovákiába megyünk síelni, és így nem tudok menni…
- Mindannyiunknak volt programja, Anthony! Nehogy azt hidd, hogy csak a te terveidnek lőttek! – mondta kissé ingerülten a kövérkés hugrabugos fiú, Ernie.
A beszélgetést McGalagony visszaérkezése szakította félbe. Az újdonsült igazgatónő külseje kissé zilált volt, az összes prefeketus biztos volt benne, hogy ezt sem tudja hol áll a feje.
- Mr. Malfoy, Miss Parkinson, átülnének a másik asztalhoz? – kérte őket a nő.
- Na azt már nem! – csattant fel Pansy. Kezét összekulcsolta, és kényelembe helyezte magát a székén.
- PARKINSON! – harsogta az igazgatónő – EZ NEM KÍVÁNSÁGMŰSOR!
Ez hatott. Pansy megrebegtette a száját, de végül engedelmesen felállt – Dracoval egyetemben, és átsétáltak a Griffendél asztalához. Néhány széket kihagyva foglaltak helyet.
- Nos, Malfoyjal és Granger kisasszonnyal az imént értekeztem, ők holnap Flitwick professzor munkáját fogják segíteni. Weasley, maga velem jön holnap a Mágiaügyi Minisztériumba!
Ron megszeppenve bólogatott. Fogalma nem volt arról, hogy McGalagony miért éppen őt akarja segítőjének, de jobbnak látta, ha nem ellenkezik, mielőtt még vele is ordibál az idős asszony.
- Patil, Abbott és Pansy kisasszonyok, maguk Bimba professzornak fognak segíteni, a Nagytermet kell kitakarítani. Goldstein, Macmillan, maguk pedig Hagridnak a karácsonyi előkészületek céljából.
Mindenki megértette a feladatát, és bólintottak.
- Holnap legyen mindenki készenlétben reggel hét órakor. Most pedig uzsonna-vacsorázzanak, és pihenjenek le. Holnap nehéz napjuk lesz.
Mcgalagony sietősen eldöcögött, majd az ajtónál visszafordult.
- Még valami. Négy szobába raktam magukat takarékosság céljából. A második emeleten fognak lakni. Goldstein, maga Macmillannel fog aludni.
Itt Ron nagyot nyelt. Tudta mi fog következni.
- Weasley, maga Malfoyjal (itt mindketten elfintorodtak). Parkinson kisasszony(itt Hermione összeszorított fogsorral várta az ítéletet) Patil kisasszonnyal. Granger pedig Abbott kisasszonnyal. Viszlát!
McGalagony sietősen lépett ki a Nagyteremből. Az asztalon megjelentek a vacsora kellékei: kenyerek, húsgombócok, lekvárok, vajak, és még tengernyi sok finomság.
- De jó, Malfoyjal osztottak be – siránkozott Ron.
- Miért, Parkinson talán jobb? – kérdezte Padma, aki egy szelet kenyeret vajazott.
- Holnap egész nap Malfoyjal lehetek – folytatta Hermione.
- Gyerekek, ez nem egy leányálom, de majd csak túléljük. Én mindenesetre örülök, hogy Hermione lett a szobatársam – kacsintott egyet Hannah. – Megvettem volna a jegyemet a Roxfort Expresszre, ha Parkinsonnal osztanak be. Bocs Padma!
- Igazad van. Nekem is a hideg futkos a hátamon, hogy Parkinsonnal kell laknom egy szobában, de mit tudok csinálni? Valakinek vele is kell megosztania a szobáját.
- Jobb lett volna, ha Malfoyjal osztja meg a szobáját – jegyezte meg Ron.
- Jaj, Ron, ne siránkozz már annyit! – torkollta le Hermione.
- Na igen, nem neked kell Malfoyjal laknod – mondta sötéten a fiú.
- Ha lenne értelme a veszekedéseteknek, akkor azt mondanám, hogy csináljátok, mit bánom én, de ezen kár vitatkozni – jegyezte meg két falat között Ernie.
Hermione úgy döntött, hogy ma kivételesen megengedi magának, és megeszik még egy lekváros kenyeret. Furcsa mód zavarta, hogy még egy gonosz megjegyzést sem hallott a mardekárosoktól, pedig normális esetben már rég kihasználták volna, hogy nincs tanár a közelben. Úgy tűnt, hogy megtartják ezen jó szokásukat, mert Draco és Pansy elmélyülten beszélgettek valamiről.
- Fantasztikus! Holnap egész nap Malfoyjal leszek összezárva – gondolta Hermione.