A szomszéd gép felmordult, kerekei elindultak. Draco hosszan figyelte, ahogy távolodik, közben pedig óhatatlanul arra gondolt, hogy vajon milyen érzés lesz, amikor vele is megindul ez a furcsa jármű.
A bejárat felől halk beszélgetésre figyelt fel. A szíve majd kiugrott a helyéről. Először Valerianát, majd Pitont látta közeledni. Hát megmenekült! Még sincs egyedül.
- Na végre! Már azt hittem, hogy egyedül kell utaznom! – mondta zavartan.
- Te jobb, ha befogod a szád Malfoy! – sziszegte dühösen Piton, és leült mellé.
Draconak nem jutott ideje arra, hogy két útitársát a történtekről faggassa, mert a stewardess mosolyogva hozzájuk lépett.
- Kérem, kössék be magukat! – szólt kedvesen Piton felé hajolva.
- Tessék? – kérdezett vissza a férfi zavartan.
- Majd én segítek! – mosolygott a nő felismerve az utasok járatlanságát. Azzal még közelebb hajolt Pitonhoz. Finoman előhúzta háta mögül a biztonsági öv két végét, és összecsatolta combjai fölött, közel az ágyékához. A férfi ettől annyira zavarba jött, hogy a mindig sápadt arca enyhe pírba szökött át. – Így ni! – mondta végül a stewardess, majd felegyenesedve a másik két utas felé fordult. – Önök is legyenek szívesek hasonló módon bekötni az öveiket!
Draco azonnal az említett kapcsok felé nyúlt. Nem kívánt olyan kellemetlen helyzetbe kerülni, mint tanára. Mire bekötötték a biztonsági öveket, a gép lassan elindult, a motor hangja pedig egyre hangosabb lett. Draco nagy izgalommal nézett ki az ablakon, és figyelte a távolodó világítótesteket, majd a többi parkoló repülőgépet. Egyre gyorsultak, a fények egy csíkba olvadtak össze, majd a repülő orra megemelkedett, és elindultak egyre magasabbra. A többi utas enyhe, álmos morajlással konstatálta a sikeres felszállást.
- Hú, ez fantasztikus! Jobb, mint a Tűzvillám! – lelkendezett Draco, de amikor két útitársa felé fordulva meglátta azok sárgászöld arcát és rémült szemeit, már óvatosabb lett. – Nem?
Miután nem jött válasz, csak két szemrehányó tekintet, inkább visszafordult az ablak felé, és lenézett a távolodó városra. Arról pedig végképp lemondott, hogy megtudhatna tőlük valami az idegenekről, akik üldözőbe vették őket. Minden estre azt jó jelnek tartotta, hogy most itt vannak vele, tehát nincsenek ellene
Elgondolkodva figyelte az egyre apróbb fényeket, amik már csak éppen, hogy jelezték a város utcáinak vonulatát. A házakat már egyáltalán nem lehetett látni. Dracot hirtelen félelem fogta el, de ezt nem a repülés okozta. Egyszerűen érezte, ahogy távolodtak a Földtől, a várostól, hogy nem csak egyszerűen Londont, Angliát hagyja el, hanem az otthonát. Ez az otthon ugyan már nem ugyanaz volt, mint régen, hiszen sok minden megváltozott benne, amitől az állandónak tűnő dolgokat most teljesen másként látta. Tudta, hogy a szülei, a kúria hiányát könnyen elviselné, de Hermione nélkül valahogy értelmetlennek látta a világot. Lassan két hete volt, hogy a Szükség szobájában elváltak, és ez túl hosszú idő volt ahhoz képest, hogy azelőtt nap mint nap láthatták egymást. Remélte, hogy idővel majd csökkeni fog a lány hiánya, de az inkább egyre erősödött, sőt ahogy a tenger fölé érve maguk mögött hagyták a kontinenst, legszívesebben kiáltott volna a fájdalomtól, amit az elszakadás okozott szívében. De csak ült csendben, és bámult az alattuk elterülő sötétségbe.
Nem is tudta, hogy mikor aludhatott el, csak arra eszmélt fel, hogy a repülőgép zökken egyet, majd ahogy kinézett az ablakon, látta, hogy ismét talaj közelben vannak.
Lassan kászálódtak fel, és elindultak kifelé a többi utas után.
- Viszontlátásra! Jó szórakozást a farsangon! – köszönt el tőlük nyájasan a stewardess, amikor kilépték az ajtón.
- Ez megbolondult? – súgta Draco Valerianának.
- Azt hiszem, a ruhánk miatt gondolja – felelte a nő mosolyogva. – Jobb lesz, ha vásárolunk valami mugli ruhát!
- Azt már nem! – szólt oda Piton. – Nem vagyok hajlandó felvenni holmi tiri-tarka hacukát.
- A muglik is tudnak ízlésesen öltözködni! - mondta Valeriana kicsit megmosolyogva a férfi szokatlan kényeskedését.
- Azt mondtam, hogy nem! – tiltakozott tovább Piton.
- Pedig, ha nem akar kitűnni közülük, akkor muszáj lesz! – érvelt tovább Valeriana.
- Lehet, hogy más szín még előnyösebb lenne önnek professzor úr! – kapott a tanár heccelési lehetőségén Draco, de a férfi szokásos átható, mindent megsemmisítő tekintete elfojtotta gúnyolódási vágyát.
Draconak egyáltalán nem volt ellenére, hogy valami olyan ruhát öltsenek magukra, ami kevésbé feltűnő, mert meglehetősen zavarta, hogy mindenki megfordul utánuk.
A vásárlással azonban még várniuk kellet, mert az üzlet, ahol beszerezhették volna a szükséges holmikat, zárva volt.
Amíg várakoztak, Valeriana elment, hogy beszéljen Philippe-el. Draco érdeklődve figyelte, ahogy belép a fülkébe, majd tárcsáz, végül kis várakozás után hosszas társalgásba kezd a kagylóval.
Feszülten várt, hiszen sorsa függött ettől a beszélgetéstől.
- Ne mozdulj innen Malfoy! Mindjárt jövök – szólalt meg mellette váratlanul Piton, majd felállt.
- Hová is mehetnék? – sóhajtott lemondóan Draco, miközben szemét le sem vette Valeriánáról, aki továbbra is lelkesen beszélt bele a kagylóba.
Piton távozása után néhány percre aztán végre befejezte a társalgást.
- Hova tűnt? – kérdezte, amikor visszaérkezett a fiúhoz.
- Nem tudom – vonta meg a vállát Draco. – Azt mondta, mindjárt jön. Biztosan a mosdóba ment, vagy ilyesmi.
- Mindjárt jön? – nézett körül aggódva Valeriana.
Draco egy darabig várt, hogy kereszttestvére elmondja telefonálásának eredményét, de miután látta, hogy a nő pillanatnyilag egyáltalán nem ezzel van elfoglalva, úgy döntött, rákérdez.
- Na, mit mondott a szomszédod?
- Tessék? – kérdezte automatikusan Valeriana, de láthatóan nem is értette a kérdést. – Ott jön, nézd! – csillant fel a szeme, amikor végre megpillantotta a közeledő fekete ruhás alakot.
- Én meglettem volna nélküle – dünnyögte orra alá Draco.
Nem értette, miért aggódott annyira kereszttestvére a tanár miatt, amikor láthatóan ki sem állják egymást. Ennek újabb bizonyítéka pedig az volt, hogy ahogy visszaérkezett a férfi, ismét heves szóváltásba kezdtek.
Draco kellemetlenül érezte magát. Két okból is. Egyrészt, egy idő után már többen felfigyeltek rájuk, másrészt egyértelmű volt, hogy a vita tárgya ő maga.
Valeriana barátja ugyanis csak egy hét múlva tudott volna leutazni a vidéki házba, így addig felügyelete kérdésesnek bizonyult. Valeriana ugyan egyértelműen kijelentette, hogy addig vele maradnak, de Piton a kötelességekre hivatkozva ezt elképzelhetetlennek tartotta. Hosszú, értelmetlen vita zajlott közöttük, aminek Draco igyekezett véget vetni.
- Én jól meg lennék egy hétig egyedül, hiszen nem vagyok már gyerek! – próbálkozott remélve, hogy ezzel az ötlettel lezárhatja a meddő szócsatát.
- Nem! – fordult egyszerre Piton és Valeriana a fiú felé minden felgyülemlett dühüket rázúdítva.
- Csak egy ötlet volt. De ebben legalább mindenki egyetért – vonta meg a vállát Draco látva, hogy a felvetett lehetőség nem aratott nagy sikert.
A meddő vita valószínűleg még mindig folytatódott volna, ha nem jelenik meg Philippe.
- Valéri! – kiáltotta a magas fiatal férfi.
Valeriana megpördült, és máris rohant rég nem látott barátja felé.
Philippe vékony, borostásarcú, amolyan művészfajta ember volt. Kezével hevesen gesztikulált miközben Draco számára teljesen idegen nyelven diskurált Valerianával.
- Maga érti, hogy miről beszélnek? – kérdezte Pitontól csendben.
- Nem – jött a nyers válasz.
- Most már bánom, hogy nem hallgattam anyámra, amikor arra próbált rávenni, hogy tanuljak franciául, de…
- Fogd be a szád! – dörrent rá Piton dühösen, mintha Draco beszéde zavarná abban, hogy nem érti a két fiatal beszélgetését.
Valeriana boldogan mutatta be nekik a férfit. Szegénynek meglehetősen kellemetlen lehetett ez a bemutatkozás, mert egyikük nagyobb fenntartásokkal nézett rá, mint a másik. Draco azonban megpróbálta jó oldaláról nézni a dolgokat. Philippe fiatal volt, víg kedélyű, kiválóan beszélt angolul, és láthatóan megpróbált közvetlen lenni vele.
Amikor a metrónál kiszállt az autóból, Draco már biztos volt benne, hogy kellemes társa lesz kényszerfogsága alatt.
Philippe autójával mentek tovább, amit Valeriana rendkívüli ügyességgel irányított.
Az út során még többször lenyűgözte társait a nő azzal a magabiztossággal, amivel a muglik világában közlekedett. A benzinkút, a gyorsbüfék, az ital-automaták, a bank-automaták, az autópályák forgalma egyre inkább rádöbbentette a hátsó ülésen ülő két személyt, hogy az a világ, amit eddig nem ismertek és megvetettek, bizony nagyon jól szervezett, és tele van olyan csodákkal, amiket eddig ők el sem tudtak képzelni. Persze lépten-nyomon találkoztak olyan dolgokkal is, amiről megállapították, hogy egy kis varázslattal, sokkal egyszerűbb lenne. A varázstalanok leleményessége azonban egyre inkább magával ragadta Dracot, akit szülei ezektől az „alantas” népektől gondosan távol tartottak.
Késő este érkeztek meg a tengerparti kis faluba. Philippe háza magányosan, a parttól nem messze állt. Draco kissé meggyötörten mászott ki a kocsi hátsó üléséről, és még körül sem nézhetett, mert Valeriana jó pár élelmiszerrel teli szatyrot nyomott a kezébe.
Hideg és nyirkos volt a levegő. Az enyhe szél a tenger sós illatát hozta feléjük.
Hatalmas bokrok szegélyezték a keskeny járdát, ami a házhoz vezetett. Az épület fából készült, és láthatóan nem is volt túl nagy. Draco kicsit kétkedve nézett fel rá a sötétben.
Aztán odabent nagy ámulatára, minden varázslat nélkül fény gyúlt, mely bevilágította az egész házat. Innen nézve már másként festett a lakás. Ráadásul lassan egyenletes meleg lett az egész házban, amit láthatóan nem a sötéten tátongó kandallónak köszönhettek. Gyorsan ámulatba ejtette a technika világa is, amiből volt jócskán a nappaliban is.
Aztán az emeletre indult, hogy ott is körülnézzen. Odafent három kisebb és egy nagyobb szoba volt, de mindegyik aprónak tűnt régi otthona helységeihez képest. Mégis megpróbálta elfogadni mindezt, mint új életének színterét.
Még a második szobába sem kukkantott be, amikor odalentről heves szóváltás hallatszott. Egyre elviselhetetlenebbnek érezte a két tanár sorozatos perpatvarát. Amikor Draco leért a lépcső aljára, már csak azt látta, hogy Valeriana felkapja kabátját, majd kirohan az ajtón.
A hangos szóváltás, és az ajtó csapódása után csend lett. Draco érezte, hogy most jobb, ha nem mutatkozik tanára előtt. Kezében egy könyvvel lehuppant a nappali félreeső fotelébe, hogy ott csendben meghúzza magát. Mindig is tudta, hogy kereszttestvére és Piton nem kedveli egymást, de azt mégsem gondolta, hogy ennyire nagy az ellenszenv közöttük. Már előre rettegett attól a pár naptól, amit velük kell majd eltöltenie. Mivel megegyeztek abban, hogy nem varázsolnak, reménykedett, hogy nagyobb kárt nem tesznek egymásban.
Szerencsére valóban nem történt semmi kellemetlen a következő napokban. Sőt, mintha végleges, de legalábbis átmeneti fegyverszünetet kötöttek volna. Nem voltak veszekedések, ajtócsapkodások, sőt még kellemetlen megjegyzések sem. Gyakorlatilag úgy tűnt, megszakítottak minden kapcsolatot. Piton korán kelt, majd mikor jóval később Valeriana letámolygott az emeletről, már el is hagyta a házat. Mindig csak dél körül érkezett vissza, amikorra Valeriana igyekezett valami finomságot az asztalra tálalni.
Draco napról napra egyre mélyebben ásta bele magát a varázstalan világ rejtelmeibe. Valeriana igen nagy segítségére volt ebben, mint ahogy abban is, hogy sikerüljön elfogadni megváltozott életét. Nagyon kellemesen csalódott kereszttestvérében. Ahogy múlt az idő, egyre mélyült kapcsolatuk. Rengeteget beszélgettek mindenféléről, még Hermionéról is. Jól esett beszélni érzéseiről, amik még mindig változatlanok voltak. Sőt, úgy érezte, egyre jobban fáj a távolság. Annyira szerette volna már látni ennek az egésznek a végét, hogy a hirtelen rászakadt temérdek szabad idő nagy részét teóriák gyártásával töltötte. Egyik este megpróbált kereszttestvérével is beszélni erről.
- Szerinted mennyi esélye van annak, hogy rajtunk kívül van még, aki megtagadja a Nagyurat? – kérdezte váratlanul a nőtől, miután az már sokadszorra igyekezett őt felvilágosítani az áramszolgáltatás lényegéről.
- Nem tudom – nyögte Valeriana. Jól láthatóan zavarba jött, és segítség reményében a sarokban ülő férfira nézett.
- Valahogyan meg kellene tudnunk! – gondolkodott tovább hangosan Draco. – Sőt! Mások szemét is fel kellene nyitni!
- Draco, mi nem tehetünk semmit, hiszen túl kockázatos lenne, ha…
- Te nem sok mindenkit ismersz, akik számításba jöhetnek – szakította félbe Draco kereszttestvére véleményét. Egyre jobban fellelkesedett saját elképzelésén. – de én pontosan tudom, kiket lehetne meggyőzni. Ha elég sokan lennénk, akkor összefogva megtörhetnénk az átkot. Szerinted, lehet innen valahogyan baglyot küldeni?
- Ezt meg se próbáld! – szólt a sötétből Piton, aki eddig úgy tett, mintha ott sem lett volna. – Azzal csak magadra hívnád a halálfalók figyelmét, akik valószínűleg apád irányítása alatt már eddig is tűvé tették egész Angliát.
- Nem magát kérdeztem! – szólt nyersen Draco.
- Perselusnak igaza van! – mondta Valeriana.- Veszélybe kerülhetsz, ha hírt adsz magadról.
- Természetesen név nélkül írnám a leveleket – vágta rá Draco. – Vagy talán mugli-postán kellene feladni…
- Draco, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmit! – fogta könyörgőre Valeriana.
- Miért, te nem szeretnéd, hogy felszabaduljunk az átok alól, és élhessük végre nyugodtan a saját életünket? – fakadt ki Draco nem értve kereszttestvére felesleges aggodalmát.
- Már hogyne szeretném, de…
- Na látod! Meg kell próbálni! Kockázat, veszély nélkül nincs győzelem! Azt hiszem ez az egyetlen értelmes dolog, ami apám fejéből pattant ki. Érdemes megfogadni nem?
Draco nem kapott választ. Valeriana és Piton is mély hallgatásba burkolódzott. Ő azonban nem hagyta annyiban a dolgokat. Hitt benne, hogy terve kivitelezhető, csak a megfelelő taktikát kell megválasztani. Tudta, hogy addig nem tehet semmit, amíg Valeriana és Piton vele vannak, így alig várta már a hétvégét, amikor Philippe megérkezésével megszabadul tőlük.
Igazán várta ezt a napot, mégis keserűen nézett utánuk, amikor elhagyták a házat. Távozásukkal megszakadt minden kapcsolata múltjával, és a mágusvilággal. Egy teljesen új élet várt rá, a muglik világa.