A könyvtár vaskos, szépen faragott ajtaja bezárult, és ott maradtak ketten a fáklyák fényénél. Két örökös ellenség, akik előző nap még átkokkal szórták egymást. Most, pálcáik nélkül csak megvető szemeiket villogtathatták a másik felé, de ez fabatkát sem ért. Egy boszorkány - és egy varázslónövendék állt egymással szemben, akik tudása most szinte teljesen egyenlő volt, hiszen egy mágust az a kis bot teszi teljessé. Nélküle szinte olyanok voltak, mint bármelyik másik ember a Földön.
Draco Malfoy és Hermione Granger, akik önszántukból sohasem szívták volna egy ugyanazon terem levegőjét, most kénytelenek voltak tanári utasításra a könyvtárban tartózkodni. Ezúttal a cél azonban nem az volt, mint máskor, ha az iskola eme nagy becsben tartott helységét meglátogatták. Sokkal egyszerűbb és alantasabb feladat végett voltak most itt. Takarítaniuk kellett méghozzá úgy, hogy pálcájuk helyett egy-egy portörlő rongy állt csupán a rendelkezésükre. A könyvtár túl nagy volt, ezt mindketten hamar felmérték, de olyan tanár büntetőfeladatával szemben, mint Perselus Piton, nem sokat tehettek. Pillanatnyilag beláthatatlannak tűnt az idő, ami elegendő lenne ennek a rengeteg polcnak a tisztításához, de mérhetetlen haragjuk nagyobb volt annál, mintsem reálisan felmérjék a helyzetet.
Hermione dacosan hátat fordított a fiúnak, és kelletlenül törölgetni kezdte a legközelebbi polc tartalmát. Már jó pár könyvön túl volt, amikor szeme sarkából észrevette, hogy Draco még mindig ugyanott áll mozdulatlanul, karjait mellkasa előtt összefonva.
- Jól szórakozol? – kérdezte Hermione dühösen. Kezét a poros ronggyal együtt csípőre tette, amitől úgy nézett ki, mint egy nagy bérház házmesternője, aki éppen a frissen felmosott lépcsőn sáros lábbal felszaladó gyereket inti rendre.
- Tulajdonképpen, most hogy mondod, elég szórakoztató, ahogy kinézel! – húzta Draco gúnyos mosolyra száját.
- Nehogy azt hidd, hogy kitakarítom majd helyetted az egész könyvtárat! – dohogott Hermione zavartan, kipirult arccal, és leemelve kezét csípőjéről a háta mögé dugta a rongyot.
- Pedig vagy megteszed, vagy még évvégén is kénytelen leszel elviselni a társaságomat! – vágott vissza a fiú. – Tudod, minket az különböztet meg a magadfajta senkitől, hogy tudjuk mi az a méltóság! Nálunk az ilyenfajta munkát a manók végzik, míg gondolom nálatok jobb híján az anyád!
- Na ide figyelj, Malfoy! – lépett egészen közel Hermione a fiúhoz, majd a koszos portörlőt szemei előtt lobogtatta. – Nem tűröm, hogy sértegess, és leginkább azt nem tűröm, hogy az anyámról így beszélj! Fel kell, hogy világosítsalak, Mr.Malfoy, hogy pillanatnyilag te sem vagy több egy egyszerű muglinál, aki mágikus ereje híján, kénytelen saját kezűleg takarítani!
Azzal fogta, és a tátott szájú fiú kezébe nyomta a másik rongyot.
- Megmondtam, hogy én nem leszek senki cselédje! – dobta vissza helyére a koszos ruhát Draco.
- Hamarabb is gondolkodhattál volna! Mondjuk, amikor sorra megátkoztál tegnap! - Kelt ki magából Hermione. Igazságtalannak érezte a fiú pökhendi stílusát, hiszen mindketten egyformán voltak hibásak abban, hogy ebben a nem mindennapi büntetésben kell részesülniük. De ki vallaná fel ezt önként? Egyik sem!
- Mert, te nem csináltál semmit! Csak olyan púp nőtt a hátamon, hogy még mindig érzem Madame Pomfrey kiegyenesítő bűbájának hatását!
- Miért, gondolod, hogy az én fülem nem fáj? Ráadásul a fogam megint hosszabb lett, mert nem volt hajlandó még egy picit rövidíteni rajta! – panaszkodott Hermione is. – Szóval, egyenlők vagyunk! Akkor egyenlően osztozunk a munkán is! Te kezd ott, én meg folytatom itt!
Hermione határozott mozdulattal megpördült, és visszatért megkezdett munkájához. Dracot csak fél szemmel ellenőrizte, és elégedetten tapasztalta egy idő után, hogy a fiú is mímelni kezdte a takarítást.
Nem esett több szó közöttük. Hermione ugyan háromszor annyi könyvet törölgetett le, mint Draco, de nem firtatta a dolgot. Így is örült, hogy épp bőrrel megúszta kényszerű összezártságuk első estéjét.
Hasonló megkönnyebbülés volt leolvasható a két tanár arcáról is, akik kiengedték őket a könyvtárból. Azt azonban mindannyian tudták, hogy valószínűleg ez az együttlét nem lett volna ilyen zökkenőmentes, ha Piton átmenetileg nem kobozza el pálcáikat.
A következő napok meglehetősen egyhangúan teltek el. Néha ugyan valami keresetlen durvaságot egymás fejéhez vágtak, de ez már olyannyira megszokott volt, hogy szinte ez is hozzátartozott együttlétükhöz.
Aztán a hetek múlásával Hermione tempója is lassult, így egy idő után egyformán haladtak: szinte semennyire. Hermione egyre inkább nem tudott ellenállni a könyvek kísértésének, és néha levett egyet-egyet, hogy belelapozva egy kicsit olvasson belőle.
Általában a lehető legtávolabb dolgoztak egymástól, hogy még véletlenül se keresztezzék a másik útját. Egy nap azonban Draconak feltűnt, hogy már jó ideje nem hallja a lány szöszmötölését. Félbehagyta hát a munkát, és óvatos léptekkel elindult a könyvtár másik vége felé. Be-belesett a sorokba, de sehol sem látta Hermionét. Aztán, amikor már majdnem a végére ért, megpillantotta a könyvespolcok tövében ücsörgő lányt. Ölében egy vaskos kiadványt tartott, hosszú, göndör haja arcába omlott. Olyan elémélyülten olvasott, hogy észre sem vette a közeledő fiút.
- Hát te meg mi az ördögöt művelsz, Granger? Amíg én dolgozom, te itt szórakozol? – förmedt rá dühösen.
- Úgyis már vagy kétszer annyit csináltam meg, mint te! – vonta meg a vállát Hermione, és lapozott egyet. – Ezt a könyvet még sohasem láttam. Benne van az eddigi összes miniszter, és a Minisztérium legfontosabb tagjai.
- Kit érdekel? Állj föl, és dolgozz tovább, mert nem akarom egész évben veled tölteni az estéket! – hajtotta tovább a fiú, és fenyegetőleg közelebb lépett.
- Nem is tudtam, hogy az első mágiaügyi miniszter Malfoy volt! – folytatta Hermione mit sem törődve a dühös fiúval.
- Még szép! A családom mindig fontos pozíciókat töltött be– mondta Draco nagy büszkén, mint mindig, amikor a családjával dicsekedhetett.
- Ezerkilencszázötben viszont egy Alfred Conigan nevű varázsló került a minisztérium élére, aki mugli származású volt. Ezt is tudtad? – nézett fel végre Hermione a fiúra, aki villogó szemekkel magasodott fölé.
Draco egy pillanatig nem szólt. Ezt valóban nem tudta, de nem mutathatott meglepődést, hiszen azzal méltóságát csökkentené.
- Ez is azt bizonyítja, hogy az ostobaság nem új keletű dolog a mágusvilágban – felelt meg gyorsan, és elégedetten tapasztalta a lány arcának elborulását.
- Miért gondolod te, és a magadfajta gőgös, öntelt majom, hogy ti többet értek? – vágott vissza gondolkodás nélkül Hermione. Olyan régóta kikívánkoztak ezek a szavak, hogy most könnyedén hagyták el száját.
Draco most már nem gondolkodott. A felgyülemlett feszültség egyszerűen nem engedte. Kirúgta a lány kezéből a könyvet, majd ruhájánál fogva talpra rántotta. Nem volt nehéz dolga, hiszen egy jó fejjel magasabb volt nála.
- Na ide figyelj te feltörekvő, mocskos sárvérű! A te és a magadfajta nyavalyás, csak szürke árnyéka az igazi mágusoknak! Bármennyire törekedtek, ti soha nem lesztek igazi boszorkányok és varázslók! Befurakodtok a mi világunkba, ahelyett, hogy maradnátok a sajátotokban, ahova valók vagytok! De ez, a ti apró agyatokba sohasem fog beleférni, ezért kell kiirtani, eltiporni titeket! – köpködte a szavakat Draco egészen közelről Hermione arcába, akinek nem kellett több ennél a néhány gyűlölettel teli szónál, keze máris lendült, és lekevert egy hatalmas pofont neki.
A szorítás engedett, Hermione hátrébb léphetett. Draco egy pillanatra sajgó arcához kapott, ami csak úgy lángolt tenyere alatt. Ránézett a lányra, és hirtelen elöntötte agyát a bosszú. Gondolkodás nélkül emelte kezét a magasba, hogy visszavágjon, de Hermione elugrott előle.
- Fejezd be, Malfoy! – kiáltott rá, remélve, hogy jobb belátásra bírhatja, hiszen tisztában volt a fiú testi fölényével.
- Te ne dirigálj nekem! – kapott a lány után Draco. Ezúttal azonban sikerrel járt, és egy erős rántással magához vonta. – Majd megtanítom neked, hogy hol a helyed, de söpredék!
- Felfuvalkodott hólyag vagy, Malfoy! – rugdosta Hermione Draco térdét tehetetlenségében.
- Senkiházi nyavalyás! – üvöltötte a fiú, miközben az ellene irányuló heves támadásokat próbálta kivédeni.
- Beképzelt majom! – sikkantott vissza Hermione, ahogy a fiú belemarkolt a hajába. – Szadista állat!
Nem kímélték egymást. Hol a kéz lendült, hol meg láb, miközben szebbnél szebb titulusokkal illették a másikat. Az egyik polcnak nekiesve jó pár könyv a padlóra hullott velük együtt. Hermione egyre tehetetlenebbé vált a fiú cseppet sem visszafogott erejével szemben. Draco, fölé magasodva ostromozta, vagy legalábbis próbálta, mert azért igyekezett kézzel-lábbal védekezni. Úgy verekedtek, mint két eleven gyerek a réten, akik összekaptak valami apró játékon. A rengeteg feszültség, és az egymás iránt táplált gyűlölet egyre jobban hajtotta őket. Nem láttak, nem hallottak semmit, csak csépelték egymást, ahol érték.
A nagy csetepaténak a könyvtár ajtajának zengő becsapódása vetett véget, majd közeledő léptek hangját visszhangzották a falak. Szó nélkül pattantak fel, és néma megegyezéssel sebtében helyére tették a lepotyogott könyveket, majd saját magukat is. Akkor és ott cinkosokká váltak. A két ellenség ugyanazt akarta: csak semmi több büntetést. Megértették mindketten anélkül, hogy szavakkal megbeszélték volna, hogy a leghelyesebb nem firtatni a tanárok előtt a köztük lezajló incidenst.
Éppen végeztek, amikor a sor végén megjelent Piton, mögötte Miss.Lloyddal, az új bájitaltan tanárnővel, akire Draco különösen haragudott, mert néhány hónapja, a semmiből visszatérő kereszttestvérként befurakodott életükbe, ráadásul neki sikerült kijárnia azt is, hogy ugyanabban a büntetésben részesüljön, mint Hermione.
Amit a két tanár láthatott nem volt más, mint zavart tekintetük. Egyedül Pitonnak tűnt fel Draco arcán az a néhány vörös hurka, amit a korábban elcsattanó pofon eredményezett. Nem tette szóvá, csak alaposan végigmérte mindkettőt. Szerencsére az egymáson ejtett többi sérülés nem volt látható, pedig biztosak voltak benne, hogy másnapra tele lesznek kék-zöld folttal.
- Mára végeztetek! Holnap találkozunk! – mondta érzelemmentes hangján, majd megvárta, míg mindkét fiatal távozik.
A következő napokban nem szóltak egymáshoz. Jobbnak látták, ha semmilyen kontaktust nem erőltetnek. Mindketten végezték dolgukat a saját szakaszukon.
Ám egyik nap Hermione egy különös könyvre bukkant: A modern takarítás fortélyai. Találomra belelapozott, és már az első oldal felkeltette érdeklődését:
„Hogyan tegyünk rendet a házban, ha már minden kudarcot vallott?”
Hermione lázasan olvasni kezdte a sorokat. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy megoldást találhat problémájukra. Még csak nem is gondolt rá, pedig ott volt az orruk előtt!
- Nehogy azt hidd, hogy majd helyetted dolgozom! – dörrent rá Draco a háta mögül.
Hermione riadtan pördült meg, és a könyv is majdnem kisesett a kezéből. Észre sem vette, mikor került a fiú mögé.
- Találtam egy könyvet…
- Azt látom! Itt elég sok könyv van! – mondta Draco, és gúnyosan elhúzta száját, míg szemei fenyegetően villogtak.
- De ez lehet, hogy téged is érdekelne! – nyomta Hermione a könyvet a fiú kezébe, remélve, hogy így megelőzheti támadását.
Amíg Draco szemügyre vette a kötet címét, majd tartalmát, Hermione néhány lépést hátrált. Nem volt kedve megismételni az egyenlőtlen verekedést, hiszen sejtette, ezúttal ő maradna alul.
- Miért érdekelne engem egy takarítási módszerekkel foglalkozó könyv? – csapta össze dühösen Draco a kemény fedelet, mire vastag, nehéz porfelhő szállt fel.
- Ennyire szűklátókörű nem lehetsz! – fakadt ki Hermione.
- Ha sértegetni akarsz, akkor jobb, ha most azonnal befejezed, mert… - kapta el Hermione talárját a nyakánál Draco.
- Csak meg kell találnunk a megfelelő pálcanélküli varázslatot, és máris készen vagyunk! Hamarabb, mint gondoltuk! – mondta Hermione, miközben a fiú szorítását szenvedte.
Draco egy pillanatra elgondolkodott. Szorítása ugyan egy cseppet sem, de tekintete némiképp megenyhült. Nem az eshetőséget vette fontolóra, hanem azt, miként reagálja le a lány ötletét. Túlságosan elismerő sem akart lenni, de elkedvetleníteni sem akarta, hiszen az elképzelés, főleg a várt eredmény számára is tetsző volt. A középutat kellett megtalálnia. Hányszor látta apja pókerarcát hasonló helyzetben! Olyankor nagy ámulattal figyelte, ahogy arcizmainak rezdülése nélkül, érzelmeit mélyen elrejtve kebelezi be áldozatát.
- Akkor keresd meg! – mondta, és eleresztette a lányt. Elégedett volt magával: a méltóság megmaradt.
- Nem gondolod, hogy gyorsabban menne, ha te is segítenél? – kérdezte Hermione dühösen, akit pont ez a mímelt méltóság bosszantott leginkább.
- Te tudod, hogy mit akarsz! – vágta rá flegmán Draco.
- Ahogy gondolod! – vonta meg vállát a lány, majd kikapta Draco kezéből a könyvet, és visszadugta a helyére. Felvette a portörlő rongyot a padlóról, és folytatta a takarítást.
- Ne szórakozz velem! Hallod? – fordította Draco a ruhájánál fogva maga felé a lányt.
- Én szórakozom? – nézett Hermione dacosan a fiú fagyosan kék szemeibe.
- Rendben! Mondd, hogy mit keressek! – adta be derekát Draco kelletlenül. Kétségkívül kecsegtetőbb és hasznosabb volt a büntetőmunkától való szabadulás, mint a családi méltóság.
Lázas kutatásba kezdtek, és ez eltartott hosszú hetekig. Békét kötöttek remélve, hogy közös munkájuknak lassan meg lesz a gyümölcse. A gyümölcs azonban nagyon lassan akart beérni. Sokféle érdekes könyvre bukkantak, de sohasem az éppen megfelelőre. Aztán, amikor végre úgy tűnt meg van az igazi megoldás, újabb kérdéssel találták szembe magukat, ami újabb felfedezőkörutat igényelt a könyvtárban.
A takarítással már egyáltalán nem foglalkoztak, hiszen túlságosan lefoglalta őket a felfedezés, majd a kísérletezés. Közös munka volt ez a javából. Már nem számítottak az előítéletek, a gyűlölet, az a temérdek sérelem, csak egy közös cél lebegett szemeik előtt: a megtalált bűbáj végrehajtása. Napról napra nagyobb összhangban működtek anélkül, hogy ennek tudatában lettek volna. Észre sem vették, és a korábbi acélból készült válaszfal vékonyodni kezdett közöttük.
- Ez sohasem fog sikerülni! – ült le csalódottan Draco az egyik székre, amikor többedszeri próbálkozásuk is kudarcot vallott.
Mindent megtettek, teljes összpontosítással koncentráltak a végrehajtandó feladatra, mégsem jártak sikerrel.
- Nem tudom, mit ronthattunk el – gondolkodott el Hermione. Arcán jól látszott a képességeiken túlmutató művelet okozta kimerültség.
Hosszú csend következett. Míg Draco magát megadva, összezuhanva bambult maga elé, Hermione agya továbbra is lázasan járt. Kattogtak a fogaskerekek, szemei előtt számtalan könyv megannyi oldala pörgött le. Képtelen volt kikapcsolni akár egy pillanatra is. Mindig ilyen volt: amíg nincs megoldás, addig nincs pihenés sem. Kiváló módja volt ez az önsanyargatásnak. Kimerült volt már a végtelenségig, de hajtotta fékezhetetlen tudás-vágya.
Egyszercsak megpördült, és már el is tűnt néhány sorral arrébb a polcok mögött. Draco kicsit megkésve követte tekintetével gyors lépteit, így már csak lobogó haját látta ellibbenni. Úgy érezte már jártányi ereje sincs, mégis felállt, hogy kövesse a lányt.
Nem kellett messzire mennie, mert Hermione máris megjelent kezében egy nagy könyvvel.
- Ezt már annyiszor megnéztük! – mondta fáradtan, amikor meglátta, mi a könyv címe.
- Tudom, de szerintem valami mégis elkerülte a figyelmünket – hadarta Hermione lelkesen, amiért Draco csak csodálni tudta.
Hermione ujjai között hangosan sercegtek az ősrégi könyv kopott lapjai. Pontosan tudta, hogy mit keres, és rövid úton meg is találta.
- Ez az! Látod? – mutatott hosszú mutatóujjával az egyik oldal közepére.
Draco a könyv fölé hajolt, de a sorok valahogy összefolytak szemei előtt. Már egyáltalán nem tudott koncentrálni, ráadásul észrevett valami különöset is. Eddig még sohasem érezte azt a kellemes gyöngyvirágillatot, amit Hermione haja árasztott. Nem tudta, hogy a fáradtság okozta-e, vagy valami más, de nem tudott a feladatra összpontosítani, csak a mellette álló lányra.
- Eddig csak a takarításra figyeltünk, pedig a legelső, hogy egymásra hangolódjunk! Csak így sikerülhet! – sorolta Hermione ugyanolyan lelkesedéssel, mint ahogyan kinyitotta a könyvet. – Próbáljuk meg még egyszer!
- Nagyon fáradt vagyok! Majd holnap – nyafogott Draco, és bágyadtan a lányra nézett.
- Ne csináld már! Olyan közel vagyunk a célhoz!
- Képtelen vagyok már koncentrálni!
Hosszan néztek egymás szemébe. Vajon mindketten ugyanazt látták? Észrevették-e az eltűnt fal mögött a másikat, az embert, akit ugyanaz a hév hajt? Valami megváltozott, bár ezzel még nem voltak teljesen tisztában. A hetek nem múltak el nyom nélkül. Az együtt töltött órák ott hagyták nyomukat mindkettőn. Már nem ugyanazt látták, amit az első este, amikor először lettek összezárva. Az a gyűlölet, azok a vad érzések már a múlt süllyesztőibe kerültek. Nem állt itt egymással szemben más, mint egy fiú, meg egy lány.
- Rendben, akkor holnap – egyezett bele Hermione, és eltette a könyvet.
Éppen jókor került a kötet vissza helyére, mert már nyílt is az ajtó, hogy takarodót fújjanak számukra.
Másnap azonban frissen, tele elszántsággal láttak neki a nagytakarítás-bűbáj végrehajtásának.
Miután újból elolvastak mindent, töviről-hegyire áttárgyalták az egész folyamatot. Úgy érezték, most már semmi sem állhat útjukba. Izgatott remegéssel álltak egymással szemben, és megpróbáltak tekintetük összekapcsolásával egymásra hangolódni.
Különös érzés volt elmerülni a másikban. Valóban, mintha igaz lenne a mondás, miszerint a szem a lélek tükre. Belekerültek a másik világába, a kettő együtt pedig különös elegyet eredményezett. Lebegtek, felhőkön lépkedtek hangtalanul, szivárvány hídon haladtak a közös otthon felé, a közös cél felé. Minden eltűnt körülöttük, csak ők voltak és a közös akarat. Egyszerre mondták ki a varázsigét, majd vártak.
Csend volt, nem mozdult semmi. Tekintetük még mindig egymásba fonódott bár, a könyvespolcok kontúrjai visszatértek, és a fáklyák füstjének kesernyés illatát is érezték.
A padló finom remegésbe kezdett, az egyik szék tőlük nem messze becsúszott a helyére. Valahonnan, a könyvtár másik végéből egy enyhe légáramlat indult el, ami egyre erősödve közeledetett feléjük. Hangja süvített, ereje megtalálta őket, és könnyedén kapott köpenyükbe, amik aztán hajóvitorlaként feszültek meg.
Hermione a hirtelen lökéstől megingott, Draco önkéntelenül kapott utána. A padló rezgése ekkor felgyorsult, a szél ereje felerősödött, a fal morajlani kezdett, mintha a benne egymáson sorakozó téglák megunták volna pedáns rendjüket.
- Gyere! – kiabálta túl Draco a hirtelen támadt hangzavart, majd megragadta a lányt csuklójánál fogva, és betolta maga előtt az asztal alá.
Ekkor már olyan erős volt a dübörgés, hogy az már komolyan sértette fülüket. A szél, mely odabent körkörösen tombolt, iszonyú mennyiségű port kergetett a levegőben. Draco köpenyét magukra terített, hogy védje arcukat tőle. Ölelte a lányt, gondolkodás nélkül próbálta testével óvni a feltámasztott elemi erőkkel szemben. Hallotta Hermione jajgatását, érezte testének remegését.
Sokáig feküdtek így. Nem szóltak semmit, bár ha mondani is szerettek volna egymásnak valamit, valószínűleg úgysem értették volna. Félelmetes volt a felmérhetetlen erejű vihar, ami körülöttük tombolt. Az asztal többször is elindult fölöttük, de Draco szorosan megmarkolta lábát. Úgy érezte, ha az nem lenne fölöttük, már rég az erők martalékává váltak volna. Egyedül az asztal nyújtott menedéket, meg ők maguk egymás számára.
Aztán egyszer csak megváltoztak a hangok, a szél elült. Ez olyan rövid ideig tartott, hogy még fellélegezni sem volt idejük. A következő pillanatban újra süvíteni kezdett, de mintha az iránya megfordult volna. Az asztal újból elindult és kis híján ők is, mintha valami szívná őket, mintha egy félelmetes erő magába szeretné szippantani őket, meg mindent, ami körülöttük van.
Erősen szorították egymást. Hermione most már folyamatosan sikított, bár Draco ebből csak annyit érzékelt, hogy a lány teste megfeszül karjai között. Hol volt már a büszkeség? Hol volt a gőgös távolságtartás, a gyűlölet? Olyan távoli volt minden! Abban a néhány percben mindez eltörpült, ők ketten egyek voltak, egyforma lényei a világegyetemnek. Nem voltak különbözőségek, hiszen egyet akartak: túlélni.
Hallották, ahogy az ablakok szétrobbannak, és szilánkjaik szanaszét szóródnak a padlón. Végül egy nagy dobbanást érzékeltek, mintha a megannyi polc óriások lábaiként emelkedtek volna meg, majd csapódtak volna újra a padlóhoz.
Csend lett. Csend, ami bántó volt. Mintha megszűnt volna minden, ami korábban létezett. Fülükben még a korábbi hangzavar csengett, testüket még mindig a félelem tartotta szoros béklyóban. Nem mertek, vagy nem tudtak mozdulni, azt maguk sem tudták. Feküdtek tovább egymást szorosan ölelve.
Észre sem vették, hogy közben a könyvtár ajtaja kinyílt, és néhányan beléptek rajta.
- Granger, Malfoy, azonnal gyertek ki onnan! – hallották Piton éles hangját tőlük nem messze, amitől legalább megbizonyosodhattak róla, hogy élnek.
Draco lassan, óvatosan engedte el Hermionét, miközben vizsgálta, hogy nem sérült- e meg. Egymás után bújtak elő az asztal alól, és az első pillanatban szinte fel sem fogták, hogy kik is állnak velük szemben.
- Jól vagytok? – kérdezte Dumbledore, mire mindketten csendben bólogattak. A háttérben Madam Cvikker sorra húzogatta elő a könyveket, de aztán lassan megnyugodott, amikor látta, hogy mind sértetlen. Az asztal tetején, ami korábban a fiatalokat rejtette, egy vaskos könyv hevert.
- „Varázslatos takarítás” – olvasta Piton hangosan, majd felnézett a legközelebb álló Hermionéra. – Hogy merészeltétek ezt használni?
Hermione és Draco egymásra nézett, de nem szóltak semmit. Hát megcsinálták! Sikerült! Más helyzetben örömujjongás hagyta volna el ajkukat, de a jelen körülmények, és a nem éppen kedves társaság ezt nem tette lehetővé
- A nagytakarítás bűbájt alkalmaztátok? – kérdezte Dumbledore szigorúan.
- Nagytakarítás bűbáj? – lépett oda felháborodva Madam Cvikker. – Nem tudtátok, hogy azt csak kisebb háztartásban lehet alkalmazni, és ott is nagyon veszélyes? Nem véletlen, hogy ma már senki sem használja. Ez egy elavult eljárás!
- Persze hogy nem tudták! – folyt bele Piton is. – Miss.Granger most is olyan meggondolatlan volt, mint máskor! Azt hiszi, hogy ő mindent jobban tud!
- Nem csak az ő hibája… Ketten csináltuk. - szólt csendesen Draco. Kijelentése nem csak a körülötte állókat lepte meg, hanem saját magát is.
- Hát persze, hogy ketten csináltátok! – szólalt meg Valeriana a döbbenettől rekedten. – Ehhez a bűbájhoz pálcahasználat nélkül legalább két ember kell.
- Hogy lehettetek ennyire felelőtlenek? – fortyogott tovább Piton. – Nem csak a könyvtár tartalmát, de az egész iskola épületét veszélyeztettétek! Ekkora kárt már régen okoztak diákok!
- Ez semmiség Perselus! – szólt Dumbledore, és néhány pálcaintéssel helyreállította az ablakok állapotát. Hermione és Draco meghökkenve nézett egymásra. Tudták, hogy ha az igazgató mellettük áll, akkor Piton haragja nem sokat árthat nekik. – Az elmúlt tanév Weasley–akciója sokkal nagyobb felhajtással járt.
- De igazgató úr…- horkant fel Piton félve, hogy további büntetési szándéka nem kap majd támogatást.
- Dumbledore professzor! Minden diák elhagyta az épületet – lépett a terembe McGalagony professzor, és aggodalmasan nézett körül a helységben. Látszott arcán a meglepődés. Valószínűleg ő sem éppen makulátlan rendre számított a korábbi ricsaj alapján. – Mi történt?
- A gyerekek nagytakarítást hajtottak végre – jelentette be Dumbledore. – Most már minden rendben. Minerva kérem, intézkedjen, hogy minden tanuló visszatérjen a körletébe! A veszély elmúlt.
- Maguk a nagytakarítás bűbájt alkalmazták? – nézett megrökönyödve McGalagony a két fiatalra. – Hiszen ahhoz nagyon nagy összpontosításra, és legalább két varázsló közös munkájára van szükség!
Miközben a tanárok egymást váltogatva szaporázták szemrehányásaikat, Hermione és Draco csak arra gondolt, hogy minél előbb szabadulhassanak tőlük.
- Azt gondolom, hogy a történtek ellenére az eredmény mégiscsak dicséretes! – mondta Dumbledore.
- De professzor úr! Erre az eredményre majdnem ráment az egész iskola! – csattant fel ismét Piton.
- Ez igaz, de ezek a fiatalok nem önszántukból kerültek ebbe a helyzetbe – jegyezte meg Dumbledore, és jelentőségteljesen nézett Piton szikrázó szemeibe.
- Ez volt a büntetőfeladatuk a felelőtlen pálcahasználatukért – magyarázta a férfi.
- Így van! Madam Cvikker, a könyvek milyen állapotban vannak? – fordult Dumbledore a könyvtárosnő felé.
- Mindegyik rendben van – hebegte Madam Cvikker.
- Mind tiszta és pormentes?
- Igen, úgy tűnik igazgató úr.
- Nos, akkor minden jel arra utal, hogy a büntetőfeladatot elvégezték – jelentette ki Dumbledore. –Mindenki mehet a dolgára.
- De Dumbledore professzor! – rikkantott Piton idegesen. Most már teljesen veszve érezte az ügyet. – Nem hagyhatjuk, hogy ennyivel megússzák!
- Ne aggódjon Perselus! De ez már legyen az én dolgom! – mondta mosolyogva Dumbledore, majd kissé szigorúbban a két fiatal felé nézett. – Ti pedig gyertek velem az irodámba!
Gépisen követték az igazgatót a szobájába. Mit érdekelte őket a rövid beszéd, majd a büntetés! Elesnek ugyan néhány roxmortsi hétvégétől, de egy nem mindennapi bűbájt sikerült végrehajtaniuk, ami azért igencsak büszkeséggel töltötte el őket. Ráadásul végre megszabadulhatnak egymástól és az együtt töltött estéktől. Hiszen ezt akarták, ezért tettek meg mindent! A büszkeség mögé azonban valami beférkőzött, és nem akart az utolsó sorban állni. Furakodott, tolakodott előre, de túl büszkék voltak ahhoz, hogy ezt észre vegyék.
Az igazgatói szobából kilépve abban a hiszemben fordítottak hátat egymásnak, hogy végre lezárták közös korszakukat, és folytathatják életüket ott, ahol a büntetőfeladat előtt félbehagyták.
Tévedtek! Ennek felismerése azonban nem egyszerű két olyan erős jellem számára, mint Hermione Granger és Draco Malfoy…