30.fejezet

Reggel Draco karjaiban ébedtem fel, aki a nyakamat simogatta.

- Jó reggelt, Hermione! - mosolygott.

- Neked is! - mondtam, de még nem voltam teljesen magamnál - Mióta vagy ébren? - kérdeztem most már frissebb hangulatban.

- Egy órája, körülbelül...

- Miért nem mentél le reggelizni? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

- Néztelek... az is egy élmény! - mondta mosolyogva és megcsókolt.

- Menjünk reggelizni, mert éhen halok! - nevettem és felkeltem az ágyból.

Felvettem a köntösömet a hálóingemre és az ajtó felé vettem az irányt, de visszafordultam.

Odamentem Dracohoz (aki még mindig az ágyban feküdt) és feléhajoltam.

- Miért nem jössz? Nem vagy éhes? - kérdeztem.

Draco megfogta az arcomat és az arcához húzta és megcsókolt. Próbáltam elmenni, de nem tudtam (nem is akartam) és Draco visszahúzott az ágyba és felkönyökölt.

- Éhes vagyok! - nevettem.

- Pedig, Miss. Granger, most marad és nem megy sehova! - utánozta Draco, Piton undok modorát.

- Sajnálom, de én akkor is éhes vagyok és akkor is megyek reggelizni! - játszottam tovább.

Draco felkelt az ágyból és megfogta a kezemet. "kisegített" az ágyból és átkarolta a derekamat, amikor már mind a ketten felálltunk.

- Éhenkórász! - nevetett.

- Ez van! - vontam meg a vállamat és megcsókoltam - De most már tényleg megyek!

*

A reggelinél Harry, Ginny, Ron, Draco és én voltam az asztalnál.

Mrs. és Mr. Weasley a Roxmortsban voltak, hogy bevásároljanak nekünk egy-két dolgot az iskolába, Rémszem "őrjáratozott" , Lupin pedig jelentéseket olvasott a szobájában.

Mindenki csöndben volt az asztalnál.

- Kértek még pirítóst? - kérdeztem - Szívesen csinálok!

- Én kérek szépen! Nagyon finom lett! - dícsért Harry.

Végül mindenki kért még egyet. Még én is!

Ahogy készítettem a pirítóst láttam, hogy Ron és Draco erős "utállak, te görény!" pillantásokat váltanak. Kerestem egy témát, amivel elterelhetem a figyelmüket, de nem találtam egyet sem...

Harrynek a szememmel jeleztem, hogy nézzen a két fiúra. Ő rájuk nézett és biccentett.

- Ron, nem tudod, hogy Lupin megkapta-e a bájitalát Pitontól? - kérdezte komolyságot tettetve.

- Nem! - válaszolta csípősen és tömören Ron, aki le nem vette a szemét Dracoról, bár ez kölcsönös volt.

- Értem... Draco, odaadnád a... - Harry nem tudta befejezni a mondatot, mert Draco és Ron egyszerre álltak fel, farkasszemet nézve.

Én gyorsan kivettem a pirítóst, nehogy elégjen és vártam a fiúk reakcióját.

- Most mi az fene bajod van, Weasley? - kérdezte értetlenül Draco hangosan, Ronra meresztve szemeit.

- Neked mi bajod? Azért, mert Hermionét megkaptad, azt hiszed, hogy örömmel foglak itt látni? - üvöltötte vissza Ron - Bár abban is biztos vagyok, hogy valami halálfalós trükkel csábítottad el Hermionét!

- Vondd vissza, Weasley! - fenyegetőzött a fogai között Draco.

Eddigre már mind a két fiú kimászott az asztaltól és úgy veszekedtek.

Harry a két fiú oldalára állt, hogy ha esetleg eldurvul a hejzet, megállítsa.

- Elég legyen! - üvöltöttem.

- Hermione, maradj ki ebből! - húzott a háta mögé Draco - Vondd vissza, Weasley! - ismételte.

- Mit csinálsz? Engem is elkábítasz a halálfaló trükkjeiddel? - kérdezte flegmán.

- Ron, ne menj túl a határon! - tanácsolta Harry.

- Weasley! - szólította meg Draco - Kettőnk között te bántottad Hermionét, amíg itt voltunk, ha jól emlékszem?! - mondta önelégülten.

- Most már tényleg elég legyen! - üvöltöttem - Egyikőtök rosszabb, mint a másik! Ron! - fordultam a fiúhoz - Értsd meg, kérlek, hogy nem téged, hanem Dracot szeretem teljes szívemből! Dumbledore megbízik benne! Neked sincs semmi okod kételkedni benne!

ŰŰRon önelégülten felhúzta a szemöldökét.

- Szóval már bevallod, hogy ezzel a görénnyel jársz?! - kérdezte hangosan.

- Na most hagyd abba, Ron! - fenyegetőzött Harry - Nem vagy normális!

Ron úgy nézett Harryre, mint az esküdt ellenségére.

- Most már te is Malfoy mellett állsz? - kérdezte Harrytől - Csalódtam benned, Harry! Azt hittem, hogy legalább te nem vakultál meg! Hermione rendben van, elvégre Ő csak egy sárvé... - Ron nem fejezte be a mondatot. Tudta, hogy kihúzta a gyufát.

- Folytasd csak! Had halljam! Mi vagyok? Sárvérű? - kérdeztem undokul - Sárvérű, igaz! Megsúgom te sem vagy külömb! Egyépként nem vagyok sárvérű, Lilly és James Potter az én édasányám és apám!

Ron lecsüggesztette a fejét. Tudta hogy ezt nem kellett volna és, hogy ezt most elszúrta.

- Sajnálom, Hermione! - kérlelt - Én...én...nem úgy gondoltam! Sajnálom...

Mérgemben felsóhajtottam és eltűrtem a hajamat.

- Sajnálhatod is! - üvöltöttem.

- Hermione... - nyújtotta a kezét a vállaim felé.

- Hozzá ne érj, Weasley! - fenyegetőzött Draco.

- Én...Hermione... - húzta vissza a kezét - Sajnálom!

- Azt jól teszed! - mondtam mérgesen, azzal kimentem a helyiségből. Felmentem a szobábámba.

Leültem az ágyam szélére és a padlót bámultam. Nem tudtam mit tegyek.

Na, Hermione! Most mit csinálsz? - gondoltam magamban - Draconak van igaza. Ez egyértelmű. De Ron...Hogy tehetett ilyet? Ez borzalmas! Elegem van! És én még védtem ezt a bunkót? Csodás! Nem túl jó az emberismerőm, az biztos!

- Hermione! - kopogtatott az ajtón Harry - Bejöhetek?

- Persze! - mondtam magabiztosan, miután letöröltem a könnyeimet.

- Szia! - köszönt, miközben bejött Harry - Jól vagy?

- Persze, semmi bajom! - bólogattam mosolyt erőltetve az arcomra.

- Biztosan? - ült le mellém az ágyra.

- Háát... a szerelmi életem az elég zűrös, de egyépként semmi bajom! - mondta, de most már szomorú voltam - Tényleg, mikor jöttél össze Ginnyvel?

- Témát váltottál, nagy a baj! - bólogatott.

Harry vállára döntöttem a fejemet és úgy folytattam.

- Sajnálom, hogy Ron nem ért meg! - sajnálkoztam, miközben Harry megölelt - De tudom, hogy Draconak van igaza! Csak...sajnálom Ront!

Még a délután mindenki munkára lett "fogva". Mindenki készült a másnapi karácsonyi ünnepélyre. Hiába... az a legszebb ünnep.

Draco (úgy, ahogy) lenyugodott, de Ron... Ő mindig belekötött mindenbe. Harry munkájába egyfolytában. Dracot nem a munkája miatt szekálta, hanem csak a pillantásaival nézéseivel. Mindenki unta már Őt. Még a testvérei is.

Éppen a karácsonyfára tettem fel a díszeket (ami hatalmas volt) Ginnyvel.

- Kérsz egy teát? - kérdezte kedvesen - Anyu csinálta. Szívesen behozom. - nem igazán figyeltem - Hahó! Hermione!

- Tessék? - kérdeztem idegesen - Nem figyeltem, bocs! Mit mondtál?

- Azt kérdeztem, hogy kérsz-e teát, behozom, de jól vagy? - kérdezett vissza aggódva.

- Persze! Mi bajom lenne?! Jól vagyok, csak egy kicsit elbambultam. Ennyi. - mosolyogtam és felraktam egy újabb díszt a fára.

Ginny bólintott és kiment a teáért. Én addig leültem egy karosszékbe.

- Mi a bajod, Ron?! - hallottam Harry hangját az előtérből - Nekem tetszik.

- De hát ez borzalmasan van felrakva! - intézkedett Ron - Ferde és csálé!

Kikukucskáltam az előtérbe és megnéztem, hogy min folyik a veszekedés. Ron a lépcsőkre felrakott koszorúk miatt volt ideges.

- Mi a bajod már megint, Weasley? - hallottam Dracot, miközben lejött a lépcsőn.

- Nem, mintha közöd lenne hozzá, Malfoy, de a koszorúk nem tetszenek, túl ferdék! - mondta undok mosollyal Ron.

- És mióta vagy te itt a fő irányító, hogy a te kedvedben kell járnunk? - kérdezte Draco szembe fordulva Ronnal és mélyen a szemébe nézve.

- Nem tudom, hogy mit szeret rajtad Hermione?! - kérdezett vissza Ron.

- Nem neked kell tudnod, Weasley! - válaszolt Draco - Elég ha én és Hermione tudjuk! Nem kellesz harmadiknak, Weasley! - Ron szúrósan nézett Dracora, de a mardekáros fiú folytatta - Én tiszteletben tartottam a barátságotokat, addig, amíg nem zaklattad Hermionét!

Ron elindult Draco felé és pálcát rántott a fiúra. Draconak szeme sem rebbent.

Eddig bírtam. Elszakadt a türelmem és kimentem az előtérbe.Az, hogy Ron pálcát rántson Dracora... az már sok volt.

- Hagyjátok abba! - szóltam közbe, mikor már Harry le akarta fogni Ront, sikertelenül, mert egyfolytában kapálózott és rúgdalózott és a pálca hegye végig Dracora mutatott.

Draco megelégelte a "kiselőadást". Szó szerint kirúgta Ron kezéből a pálcát és felvette. Én nem mentem közel a fiúkhoz, Harry jelzésére.

- Engedd el, Harry! - szólt nyugodtan Draco, kezében Ron pálcájával - Hagyd csak!

Harry elengedte Ront, de még mindig ott maradt a fiúk oldalán.

Draco nem szegezte a pálcáját Ronra. Ellenkezőleg. Visszadobta Ronnak. Ron elkapta a pálcáját.

Draco nem szólt egy szót sem, csak eltátogta, nekem, hogy vissza megy és elindult a lépcsőn felfelé, háttal állva ezzel Ronnak.

- Adava Kedavra! - hallottam Ron hangját és a halálos átkot, ami eltalálta Dracot.

ŰŰEgy - két másodperc kellett, amíg felfogtam mindent. Olyan gyorsan történt.

Gyorsan odafutottam a lépcsőhöz, Draco mellé, aki a lépcsőn feküdt, a szokásosnál is fehérebb arccal.

Első dolgom az volt, hogy megnézzem él-e?! Tudtam, hogy nagyon kevés az esély rá, de hittem a csodákban. Harry is odaért mellém.

Nagy csodálkozásomra nem sírtam. Tudtam, hogy most nem szabad! Most nem!

Lupin jött le a lépcsőn rohanva.

- Jesszus! Mi történt? - kérdezte, de nem várt választ. Megnézte a fiú pulzusát, szívverését és lélegzését.

- Él még? - kérdeztem aggódva, mivel Lupin gyorsabban nézte meg a fiú életfunkcióit, mint én.

- Él, de alig! - Dracora néztem. Arra vártam, hogy valamelyik pillanatban felébred és átölel. Hiába. - Arthur! - üvöltöttt Lupin - Gyere, Harry vigyük fel a szobájába! - Harry és Lupin felvitték Dracot a szobájába. Én végig ott voltam mellettük.

Lupin és Harry berakták a fiút az ágyába és Lupin ismét Arthurt hívta, aki éppen akkor érkezett meg.

- Hívd, Dumbledore professzor, Arthur! - kérte Lupin - Ő tudja mit kell tenni!

- Merlin szent szakállára! Mi a fene történt? - kérdezte.

- Dracot egy halálos átok érte, de még él! - mondtam gyorsan.

Arthur bólintott és kiment a szobából.

Lupin leült Draco íróasztalához, Harry az ajtónak támaszkodott én pedig letérdeltem Draco ágya mellé.

- Gyere, Harry! - állt fel Lupin - Menjünk ki! Már csak várni tudunk. - Lupin és Harry magunkra hagyott.

Én megfogtam Draco kezét és a mellkasára hajtottam a fejemet, közben eltűrtem a szőke tincseit hajából.

- Draco! Draco! - szólítottam, suttogva, most már nem bírtam ki sírás nélkül - Draco! Nem hagyhatsz itt, hallod?! Nem! Vissza kell jönnöd! Tudom, hogy hallasz! - sírtam, de csak suttogva tudtam beszélni - Gyere vissza! Itt kell lenned velem! Nem sokára jön Dumbledore! Ő tudja mit kell tennünk! Draco! Draco! Maradj velem!

Nem bírtam többet mondani. Még suttogni sem. Csak sírtam Draco mellkasán és mindig egy szikla esett le a szívemről, amikor hallottam, hogy a fiú szíve még dobog.

Körülbelül fél óra múlva kopogtak az ajtón. Letöröltem a könnyeimet. Ha letöröltem a könnyeimet, akkor nem igazán látszott soha, hogy sírtam volna.

Dumbledore professzor és Madam Pomfrey jött be az ajtón. Mögöttük Lupin és Harry.

Feláltam és úgy köszöntem.

Lupin elmondta, hogy most jobb lenne, ha kimennénék és hagynánk, hogy innentől Madam Pomprey és Dumbledore vegye át az "irányítást".

Harry és Lupin kivezetett a szobából.

Kinnt, a szoba előtt várt mindenki, kivéve Mr. Weasleyt és Ront.

Sorban, mindenki együttérzően megölelt.

- Hol van Ron? - kérdeztem Mrs. Weasleyt, akin látszott, hogy nagyon megviselt a dolog.

- A konyhában beszél vele Arthur! Annyira sajnálom, Hermione! - sírt - Annyira... nem is tudom, hogy hogyan juthatott ilyen az eszébe! - Vígasztalóan megöleltem Mrs. Weasleyt és elmagyaráztam neki, hogy nem Ő tehet róla.

Elindultam a konyha felé, de Harry megfogta a csuklómat.

- Ne menj le Ronhoz! - tanácsolta - Jobb, ha most nyugton maradsz! Draco sem örülne ennek!

- Draco most nincs itt! Lemegyek Ronhoz! Ha tetszik, ha nem! Vagy velem tartasz, vagy állj félre! - mondtam mérgesen.

Harry elengedett.

- Menjünk! - mondta, de látszott rajta, hogy legszívesebben visszatartana.

Lementünk a konyába, ahhol ismét csak egy szék volt középen, ahhol Ron ült.

- Mr. Weasley, kérem! - szólítottam meg, mire Ron is felkapta a fejét - Szeretnék négyszemközt beszélni Ronnal.

- Biztos, hogy jó ötlet, ez? - kérdezett vissza aggódva Mr. Weasley.

Válaszul bólintottam.

Harry és Mr. Weasley vonakodva, de kimentek a helyiségből és becsukták maguk mögött az ajtót.

Ron lehajtotta a fejét. Nem nézett a szemembe.

- Most megnyugodtál? - kérdeztem mérgesen - Jól esett úgy látni? Úgy látni, hogy haldokoljon? - a szemem összeszűkült - Válaszolj! - üvöltöttem az utolsó szót.

Ron felemelte a fejét, de még mindig nem nézett rám. Az ablakon bámult ki.

Odamentem Ronhoz és felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen. A tekintetében egy cseppnyi megbánást sem láttam.

- Rendben... - suttogtam bólogatva, miközben elengedtem az arcát - ha így gondolod, legyen! - szünetet tartottam - Többé nem ismerlek, Ronald Weasley! Többé nem vagy számomra senki! - üvöltöttem - Senki!

Ron felemelte az utolsó mondatra a fejét és most Ő szólalt meg.

- Nem várom el, hogy megbocsáss! - szólt halkan - Csak azt, hogy érts meg!

- Értselek meg?! - kérdeztem meglepődötten - Azt kéred tőlem, hogy érezzek együtt veled? Nem tudod elviselni, hogy nem téged szeretlek?!

- Nem! - állt fel a helyéről - Nem tudom elviselni! Egy olyan embert szeretsz, aki a legkevésbé érdemli meg!

Nagyon begurultam és megfordultam, de észbe sem kaphatott Ron és megrúgtam az arcát. Ő a falnak esett.

- Látszik, hogy nem voltál még szerelmes! - rivalltam rá, amikor rám nézett és feltápászkodott - Az csak úgy jön! Nem abba lesz az ember szerelmes, aki megérdemli! De tudod, mit?! Draco megérdemli!

Ron már nyitotta a száját válaszra, de nem akartam végig hallgatni. Kimentem a helyiségből és felrohantam Draco szobája elé, észre sem véve Mr. Weasley és Harry aggódó pillantásait.

Az ajtó előtt még mindig ott volt mindenki. Draco mellett akartam lenni.

*

Két óra múlva az igazgató jött ki Draco szobájából. Én álltam fel előnek.

- Mi a helyzet? - kérdeztem aggódva.

- Draco még él! Azért nem halt meg, mert Ron nem ért ehhez a bűbájhoz. Nem könnyű ezt a varázslatot használni, úgy hogy valóban hatásos legyen és meghaljon tőle valaki. Bár, megvallom így is nagyon erősen hatott a varázsige. Túlságosan is... - hajtotta le a fejét az igazgató.

- Rendbe fog jönni? - érdeklődtem tovább.

- Nem tudom, Hermione... - vallotta be fájdalmasan Dumbledore.

- Be lehet menni hozzá? - kérdezte hejettem is Harry.

- Csak egy ember mehet be, Madam Pomfrey kérése szerint. És nem maradhat sokáig. Amint kijön Pomfrey azonnal lehet menni. - folytatta Dumbledore.

Az igazgató még be sem fejezte a mondandóját és már ki is jött az ápolónő.

Körbenéztem a mögöttem állókon. Mindenkin láttam, hogy azt akarják, én menjek. Megöleltem Harryt és bementem Draco szobájába.

A fiú még mindig ott feküdt az ágyon, ugyanolyan élettelenül, mint amikor legutoljára láttam.

Odamentem az ágyhoz, miután félretoltam a bájitalokkal teli gurítható asztalt.

Letérdeltem Draco ágya mellé. Ismét elkapott a sírás. Ismét csak suttogni volt erőm, látva Draco élettelen arcát.

- Gyere vissza, Draco! - sírtam - Holnap karácsony lesz! Nem teheted meg velem, hogy itt hagysz! - szorítottam meg a kezét - Hallod?! Szeretlek, Draco! Maradj velem!

Nagy meglepődöttségemre Draco szeme megmozdult és suttogni kezdett.

- Hermione... - suttogta erőtlenül - Hermione...

Gyorsan felkeltem és kinyitottam az ajtót.

- Felébredt! - közöltem boldogan. Mindenki felderült. Visszamentem Dracohoz és megszorítottam a kezét.

A fiú még nem tudta kinyitni a szemét, csak erőtlenül suttogta a nevemet.

- Itt vagyok! - suttogtam vissza megcsókolva a száját - Itt vagyok! Maradj velem Draco, maradj velem! Itt vagyok melletted!

Madam Pomprey azonnal bejött Dumbledore professzorral együtt.

Kiküldtek a szobából, hogy nyugodtan segíthessenek Draconak.

Amint kiértem Harry nyakába borultam és ott sírtam. Nem tudtam, hogy miért. Az örömtől, vagy a bánattól, hogy erőtlenül hívott Draco. Csak zokogtam.

Már hajnalodot...

Mindenki ott várt Draco szobájánál (kivéve Ront, Mr. és Mrs. Weasleyt).

Harry vállára döntöttem a fejemet, úgy vígasztalt. Ginny, Fred vállán aludt el. Lupin is próbált vígsztalni. Rémszem is komolyabb volt a szokásosnál.

A percek nekem óráknak tűntek. Az órák, pedig örökkévalóságnak. Csak azok a képek peregtek előttem, amikor Dracoval együtt aludtunk, vagy csak amikor először megcsókolt a lépcső alatt. Hihetetlen volt, hogy most haldoklik.

A legroszabb az volt, hogy nem tudtunk semmit Draco állapotáról. Az igazgató nem jött ki azóta, amióta én este bementem Dracohoz.

Reggel hét órát mutatott az óra, mikor Mrs. Wsley lehívott minket reggelizni. Mindenki lement, kivéve engem. Én nem voltam éhes. És Ronnal sem szerettem volna találkozni a konyhában. Inkább fennt maradtam.

Harry viszont belémkötött. Még két lépcsőfokot sem ment le a "csapat", amikor Harry visszafordult hozzám és odajött.

- Gyere le enni! - utasított.

- Nem vagyok éhes, már mondtam! - ellenkeztem.

Harry megfogta a könyökömet és úgy "húzott le" a lépcsőn.

- Nem érdekel, akkor is eszel! - mondta, mikor már leértünk - Draco sem akarná, hogy éhezz!

Harry meggyőzött és én is lementem reggelizni.

A reggeli csendben telt, mivel Ron nem volt lennt az ebédlőben.

Miután ettem pár falatot, azonnal visszamentem a szoba elé.

- Boldog karácsonyt! - jött fel Harry - Így utólag is!

- Hát ez minden, csak nem boldog! - dörmögtem - Pedig igazán kíváncsi voltam, hogy mennyire örült volna Draco az ajándékának.

Egy kisebb szünet után Harry magához húzott.

- Meg fogja kapni az ajándékát! Tényleg! Ígérem! Minden rendben lesz! - vígasztalt.

- Csak legyen igazad... - sóhajtottam - Egyébként, hogy örült Ginny az ajándéknak? - kíváncsiskodtam.

- Örült neki, reggel odaadtam neki! - mosolygott.

Dumbledore professzor kijött a szobából és fájó tekintettel nézett rám, amikor nézett.

- Hogy van? - kérdeztem gyorsan, amikor felálltam, de amikor láttam, hogy milyen tekintettel nézett rám - Ugye...ugye nem?!

-Nem, Hermione, nyugodj meg! Még él! - mondta az igazgató, de semmi megnyugtató nem volt a hangjában - De nagyon rosszul van. Ron kifejezetten jól használta az átkot.

- Rendbe fog jönni? - kérdeztem könnyes szemekkel.

Remélem... - sóhajtott - azért sokkal jobban van.

- És mi volt az, hogy felébredt? - kérdezte Harry.

- Átmeneti állapot. Ezért mondtam, hogy jobban van, mint volt. - nyugtatott.

Nagyot sóhajtottam és úgy éreztem egyedül kell lennem egy kis időre.

Elköszöntem az igazgatótól és elindultam lefelé, ám hallottam valamit.

- Nincs jól, igaz igazgató úr?! - hallottam Harry hangját.

- Nincs, Harry! Megmondom őszintén, hogy azt is csodálnám, ha túlélné. - hallottam Dumbledore hangját a hallgatózás közben.

Éreztem a könnyeket az arcomon. Éreztem, hogy megállni is alig tudtam a lábamon, ezért leültem az egyik lépcsőre.

- Megmondja Hermionénak? - kérdezte Harry, hangjában szomorúsággal és szánalommal.

- Nem, nem szeretném memondani neki. - válaszolt nyugodtan az igazgató - Jobb neki, amíg nem tudja. Elmondom neki, ha nagyon szükséges. Addig is jobb, ha nem tudja. Így is nagyon rosszul viseli a dolgokat.

Nem akartam tovább hallgatni a roszabbnál- roszabb híreket és most valóban lementem földszintre, miközben a szemeim csak úgy könnyeztek.

Nem bírtam tovább talpon maradni. Lerogytam a földre és úgy zokogtam.

*

Délután elmentem aludni. Nagyon kiborultam a hírek miatt.

- Hermione, ébredj! - rázott valaki fel - Ébredj!

Felébredtem és kinyitottam a szememet. Harry ébreszkedett.

- Mi van? Dracoval van valami? - kérdeztem félálomban.

- Felébredt! Ébren van és jobban van! Bemehetsz hozzá! - mosolygott Harry.

Gyorsan felkeltem az ágyamból kifutottam aszoba elé, ahhol Madam Pomfrey is kinnt volt, de még Ron is ott volt.

- Bemehetek? - kérdeztem izgatottan.

Dumbledore mosolyogva bólintott.

ŰŰBecsuktam magam után Draco szobájának ajtaját és csak azután néztem a fiúra.

Draco még mindig az ágyban volt, de már fel tudott ülni. Az arca már messze nem volt olyan sápadt és erőtlen.

Odafutottam Dracohoz és megöleltem.

Ezek után Draco szenvedélyesen megcsókolt.

- Azt hittem nem kelsz fel többé! - mondtam, miután elváltak ajkaink és én letérdelte Draco ágya mellé.

A könnyeimet nem tudtam elrejteni. Draco felemelte a fejemet és letörölte az arcomat a kezével.

- Tudtam, hogy veled kell lennem! - suttogta - És azt is tutam, hogy te itt vagy mellettem. Ez adott nekem erőt.

*

Még az este folyamán Dumbledore professzor és Madam Pomprey elmentek a Rend főhadiszállásáról.

A javaasszony azt mondta, hogy Draco hamar fel fog épülni. És ez így is lett.

Draco már másnap este sétált a házban, bár egy-egy hirtelen mozdulatra megtorpant. Aztán ezek a hirtelen megtorpanások és véget értek. Elhatároztuk, hogy a Roxfort-i visszatérés előtti éjszakán fogjuk megrendezni karácsony estéjét. Nagyon csodálatosan sikerült az "utó-karácsony".

Draco örült az ajándékának, Harrytől kaptam egy tükröt, amelyet Ő kapot Siriustól. Harrynél volt a pár másik fele. Lupintól és Rémszemtől könyveket kaptam (Nagyon érdekeseket). / Azt nem sorolom, fel, hogy én miket adtam/.

Szóval minden tökéletes volt. Kivéve egy valakit: Ron.

- Hogyan juthattunk el ideáig? - gondoltam magamban az ünnepség éjjelén az ágyamban.

Reggel nagy siettséggel keltünk és reggeliztünk. Mentünk vissza a Roxfortba.

Mr. Weasley ismét autókat "hívatott" a biztonság érdekében. Az autók ki vittek minket a pályaudvarra, ahonnan a vonatunk indult.

- Vigyázzatok magatokra! - aggódott Mrs. Weasley, amikor a vonatra felszálltunk.

A vonatút érdekes módon, csendes és nyugodt volt. Harry, Ginny, Draco és én utaztunk egy kabinban. Ronról senki nem tudott semmit.

A visszatérés estéjén is minden a legnagyobb rendben történt. Egy dolgot kivéve: Ront. Ő olyan volt, mint egy szellem. Minden szó nélkül elment mellettünk. Mintha Ő lett volna megsértve azok után, amit művelt Dracoval. Fájt azt látnom, hogy a "barátom" lassan magába zárkózik.

Draco és Harry viszont nagyon jól megvoltak. Olyanok voltak, mint a régi jó cimborák. Az a látvány, amikor láttam Őket nyugodtan, és kedvesen beszélgetni... az mindenért kárpótólt.

Az iskolában mindenkit megviseltek a hirtelen változások. Az, hogy Harry és Draco jóban lettek és az, hogy Draco és én járunk. De ezeket mind - mind elfogattták és nem volt belőle semmilyen konfliktusunk. Viszont egy dolgot nem értett senki: Harry és Ron min vesztek össze?

A diákokon kívül, csak mi tudtuk, más nem. Senki nem látta értelmét annak, hogy bemocskoljuk Ron nevét. Elvégre, régen ( nem is olyan régen ) még barátok voltunk mind a hárman.

- Hermione! - szólt a klubhelyiség portrélyukából Harry, miközben jött felém - Baj van!

- Mi az? - kaptam fel a tekintetemet a bájital leckéről.

- Ron... nem akar játszani a kviddicsben. - szomorkodott, miközben leült a fotelben.

- Na és akkor mi van? - fordultam vissza a leckémhez - Találsz mást! Nem is érdemli meg, hogy játsszon!

- Ez igaz, de... - hajtotta le a fejét - Honnan szedek elő egy új védőt? - mérgelődött.

- Egy kviddics csapatkapitnynak egy nem okozhat gondot! - Harry fájdalmasan nézett rám. Én sóhajtottam és folytattam - Úgy tudom, hog Colin jól véd! - válaszoltam, ami valóban igaz volt - Álítólag kifejezetten tehetséges, de mivel nem hívták meg a csapatba, nem ment.

- Köszönöm! Meg is kérdezem - azzal felpattant a székből és elment a hatodikas Colinhoz.

Felkaptam minden házimat, miután megírtam Őket és felmentem aludni.

Éjjel még a bájitalházimon járt az eszem, de végül is elaludtam...

Reggel igyekeztem korán menni reggelizni, mert úgy éreztem, éhen halok.

Szombat volt.

Könyvekkel a kezembe rohantam reggelizni, mert még át akartam ismételni a bájitalt.

Ahogy mentem le, leejtettem a könyvemet. Leguggoltam, hogy felvegyem. Valaki közeledett és lehajolt hozzám, hogy segítsen. Ron.

- Kösz! - mondtam flegmán.

Odaadta a könyveimet és el is rohant. Sóhajtava néztem utána.

Méghogy az igaz barátság örök! - gondoltam magamban.

Kinyitottam a könyvemet és menet közben olvasni kezdtem.

Ahogy haladtam, éreztem, hogy valaminek ( jobban mondva valakinek ) neki mentem.

Fel sem kellett néznem, tudtam, hogy ki az. Mosolyogva felnéztem.

- Nézz a lábad elé! - mosolygott Draco, miközben felnéztem.

- Megígérem! - nevettem.

Draco megcsókolt és csak ezek után kérdezősködött.

- Merre mész? - kérdezte.

- Regge... - kezdtem.

- Cssss! - vágott közbe Draco és mutató újját a számra tette. Aggódva nézett körbe. Szemöldökét összehúzta és úgy nézett körbe.

- Mi az? - suttogtam aggódva.

- Nem hallod? - nézett rám kérdőn.

Én is füleltem, de ne hallottam semmit.

- Mit hallasz, Draco? - kérdeztem - Én nem hallok semmit.

Draco nem válaszolt, csak megfogta a kezemet és vezetni kezdett, de még mindig aggódva kémlelt.

- Draco! Mi a fene van? - kérdeztem miközben a fiú még mindig vezetett.

Megállt velem szembe, és a szemembe nézett.

- Nem tudod, hogy hol van, Harry? - kérdezett.

- Mi van Harryvel? - fehéredtem el - Ugye nem vele van valami? - kérdeztem aggódva.

- Lehetséges! Fogalmam sincs!

Ekkor a lépcsőn jöttek lefelé. Harry jött le, Ginnyvel.

- Harry! - lepődtem meg.

Draco megfogott és odahúzott Ginnyékhez.

- Harry, baj van! - közölte Draco - Fel kell jönnötök Dumbledorehoz! Hermionéval együtt.

- Mi van veled, Draco? - értetlenkedett Harry.

- Gyertek, azonnal! Nem érünk rá erre! - mérgelődött Draco - Gyertek!

Harry és Ginny bólintott. Draco pedig vezetett. Nem volt értelme ellenkezni vele.

- Mi van most, Draco? - ismételgette többször is Harry.

- Apámnak - kezdte Draco, de megállni nem állt meg - van egy képessége. Be tud menni emberek elméjébe és beszélni tud úgy, hogy nincs ott.

- Te is ezt hallottad? - érdeklődtem.

- Mit hallottál? - kérdezett Ginny - mit mondott az apád?

Draco megpróbált nyugodt maradni, de hiába. Szinte látszott rajta, hogy a szívverése is százszor gyorsabban ver.

Draco most megállt és idegesen ránk nézett.

- Valamelyik Pottert még ma meg akarják ölni! - sóhajtott. Mikor látta, hogy Ginny bepánikolt nyugtatni próbált - De az is lehet, hogy nem titeket akar megölni! Velem, az apám különleges kapcsolatban áll.

- Hogy érted ezt? - kérdezte Ron, aki hirtelen Harryék háta mögött jelent meg.

- Weasley! Nem szép dolog hallgatózni! - morgolódott Draco.

- Mi féle kapcsolatban állsz az apáddal? - ismételte emelt hangon Ron.

- Semmi közöd hozzá! - Draco már alig bírt magával.

- Elég legyen! - vágott közbe Harry - Nincs erre időnk!

- Harrynek igaza van! - helyeseltem - Ron velünk jössz vagy maradsz? De ha maradsz, tartanod kell a szádat! - utasítottam.

- Megyek, természetesen! - vonta meg a vállát.

- Na ne! - mérgelődött Draco - Ez a patkány nem jön velünk sehová!

- Draco! - nyugtattam - Ha el akarunk valahova is menni, akkor együtt kell működnünk!

Draco bólontott és folytatta.

- Az apám kapcsolatban áll velem. Olyan, mint egy apa-fia kapcsolat. Ha úgy adódik, akkor nekem akarata ellenére is beszél. Vagy csak, amit gondol, azt én is hallom. De erre a gondolatra nagyon erősen kell gondolnia. Valószínű, hogy akaratán kívül hallottam most a hangját, mert nem láttam az arcát.

- És azt nem hallottad, hogy hol akarnak minket megölni? - kérdeztem.

- Nem! - csóválta a fejét - Ezért kell beszélnünk az igazgatóval.

Körülnéztem és megláttam a hirdetőtáblát. Ott egy pergamen vot, amire ez volt írva:

Csodálatos! - mérgelődtem - Most mihez kezdünk? Nincs a Roxfortban Dumbledore!

Draco vészjóslóan felsóhajtott. Mind az öten csak ott álltunk a folyosón. Egy lélek sem jött. Fogalmunk sem volt arról, hogy hogyan juthatnánk egyről a kettőre. Egy dolgot tudtunk: Ma meg akarnak ölni vagy engem, vagy Harryt.

- Oké! Most mit csináljunk? - okoskodott Ron - Malfoy, te biztosan tudod! - fordult Dracohoz.

- Honnan a fenéből kéne tudnom, Weasley?! - válaszlt csípősen Draco - Ha tudám, akkor nem csak itt állnék, hanem tennék valamit!

- Aha, persze! - forgatta a szemeit Ron - Csak nehogy megsajnáljalak! - kaffogott tovább.

- Most már tényleg elég legyen, Ron! - mérgelődött Harry - Ha nem tetszik valami, akkor menj innen! Egyenlőre senki nem tud semmit!

- Várjatok! - suttogta Draco.

Ismét körbe nézett és fülelt. Valamit hallott. Öt - hat másottperc múlva megszólalt.

- A Roxfortban akar támadni! - közvetített Draco.

Még be sem fejezte a mondatot, mire az ablakon, (ami mellettünk volt) vámpírok rontottak be. Lehettek vagy húszan, ha nem többen. Mind az öten ledöbbentünk először, de amint ránk vetették magukat a vámpírok, azonnal "kapcsoltunk".

Gyorsan elővettem egy hegyes fadarabot a tallárom belső zsebéből. Mindannyiunknál volt, ugyanis a Rend tagjai a lelkünkre kötötték, hogy mindig legyen nálunk egy - egy.

Rám kapásból hat vámpír támadt.

A többieket nem láttam. A vámpír tömeg miatt sajnos nem láttam a többieket.

A hat vámpírból csak ötöt tudtam megölni, de felesleges volt, ugyanis minden halott vámpír után jött egy új. Mintha nem akartak volna elfogyni. Nem bírtunk velük.

Hat vámpír rám támadt, de egyik sem akart megölni. Csak megfogták a lábamat a kezemet. Aztán sikerült minden végtagomat megkötniük.

Egy vámpír a vállára tett.

- Draco! - üvöltöttem hátra, miközben láttam, hogy Dracot is több vámpír fogta le.

- Hermione! - üvöltött vissza aggódó tekintettel. Félelmet láttam a szemében.

A vámpírok egy kötélen leereszkedtek a Roxfort hatalmas magasságból. Mivel nekem még tériszonyom is volt... hát.. nem volt kellemes hogy egy vámpír vállára vett és csak egy kezével tart ott. Ráadásul a magassággal és azzal a tudattal is küszködtem, hogy ismét találkozom Luciussal.

Az viszont jobban bántott, hogy Draco milyen szemekkel nézett rám, amikor elvittek és visszaüvöltöttem neki. Borzalmas volt feleleveníteni a tekintetét. Csak remélni tudtam, hogy nem bántják.

Amint leértünk a Roxfort faláról, bekötötték a szememet és egy (valószínűleg női) vámpír a fülembe suttogta:

- Ne leskelődj, Hermione! - mondta csábos hangon - Mert akkor sajnos meg kell, hogy öljelek!

- Aha, persze! - kaffogtam, mikor még nem kötötték be a szememet - Ha leskelődnék sem ölnének meg! A főnüköknem igazán örülne neki! - mosolyogtam önelégülten.

- Tedd le! - szólt a vámpírnak, aki még mindig a vállán tartott. Az illető ledobott, de szerencsére nem estem el - Csak adj egy indokot és megteszem! - suttogta közel hajolva hozzám a fogaiközött.

Én begurultam és erősen ráléptem a vámpír lábfejére, utána Ő megszeppent és feljajdult. A következő másodpercben, viszont áthajítottam a vámpírt a vállamon. A vámpír háttal a földre esett és én fölé hajoltam.

- Adtam indokot, mégsem öltetek meg, vagy szívtátok ki a véremet! - mosolyogtam.

Ekkor viszont egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon, amit egy másik vámpír adott.

Elájultam az erős ütéstől...

*

Egy hideg padlón ébredtem fel.

Egy dolgot éreztem: az erős ütést a tarkómra. Eleinte még látni is homályosan láttam.

Amikor vissza kaptam szemem világát körül néztem, tarkómon a kezemmel.

Egy homályosan világos helyiségben lehettem. Csak fáklyák világítottak, de abból nem volt túl sok.

A "szoba" végén ott voltak a rácsok. Olyan volt, mint egy börtön. Kísértetiesen hasonlított a Malfoy-Kúria pincéjére, de mégsem az volt.

A másik dolog ami észrevehető volt, az az, hogy tök egyedül vagyok.

- Csodálatos! - duzzogtam magamban beszélve, miközben odamentem a rácsokhoz és és megfogtam őket, hogy kinézzek. Nem tettem jól...

A rácsok érintésétől először áramütést éreztem magamon, aztán hátra lökött, a szembe lévő kőfalnak.

Úgy éreztem, hogy a bordáim vagy hat helyen eltörtek. De mivel tudtam mozogni, feltételezhető volt, hogy épségben vagyok.

- Hogyan fogok innen kijutni? - dörmögtem.

Lehajtottam a fejemet, de a tarkóm bánta, ezért vissza egyenesedtem.

Lépteket hallottam. Felálltam, hogy megnézzem ki az. Legnagyobb meglepetésemre...

- Féregfark? - lepődtem meg. Féregfarknak még mindig patkány kinézete volt arcformáját tekintve. Ruhája még mindig szakadt és arca, mint mindig unott arca volt.

Közelebb mentem a rácsokhoz, gondosan ügyelve, hogy még véletlenül se érjek a rácsokhoz.

- Üdv Hermione! - mosolygott - Hogy érzed magad a szobádban? - mosolygott.

- Ahogy a ruhádat elnézem ugyan úgy, ahogy te a sajátodban! - kaffogtam - Mi a helyzet Féregfark? Voldemort nem fizeti meg eléggé, hogy ennyi embert megölsz? - kérdeztem flegmán.

- Ne ejtsd ki a Nagyúr nevét! - emelte fel a hangját.

- Télleg, hol hagytad Voldemortot??

Féregfark dühtől eltorzult arccal nézett vissza rám.

- Ne félj, Hermione! - suttogta - Hamarosan jön a Nagy Úr és végre leszámol veled!

- Állok elébe! - húztam ki magamat - Nem félek a haláltól! - mondtam magabiztosan.

Féregfark pillantása elárulta, hogy ezt várta volna legkevésbé.

- Kinyílt a csipád Hermione! - kaffogott vissza - Visszabeszélsz annak az embernek, aki esetleg megmenthetne, ha szólna néhány jó szót az érdekedben, a Nagy Úr előtt.

Felnevettem.

- Ugyan már Féregfark! - nevettem - Nem emlékszel a harmadik évemre? Ha jól tudom te voltál az, aki térden állva könyörögtél nekem,Harrynek és Ronnak, hogy ne öljenek meg Siriusék!

Féregfark elhúza a szája szélét és mérgesen elviharzott.

- Nekem akkor is egy gyilkos patkány maradsz, Féregfark! - üvöltöttem utána.

Féregfark megtorpant, de nem fordult vissza és nem is jött vissza.

Eljöttem a rácsoktól és leültem a földre a falnak támaszkodva.

Ismét léptek közeledtek. Több, mint valószínű volt, hogy Féregfark jött be valakivel. Viszont az is biztos volt, hogy nem Voldemorttal.

- Nem vagyok rád kíváncsi Féregfark! - üvöltöttem ki, úgy, hogy fel sem álltam.

Ám legnagyobb meglepetésemre nem Féregfark állt meg a rácsok előtt, hanem Harry, Draco, Ron és Ginny!

- Mi a fenét kerestek ti itt? - pattantam fel.

- Téged! - válaszolta szűkszavúan Harry.

- Megvannak a kulcsok! - zörgetett meg a kezében egy rakás kulcsot Ginny, amit odaadott Draconak.

- Vigyázz! - figyelmeztette - Olyan, mintha áram lenne vezetve a rácsokba!

- Ne aggódj, Hermione! - nyugtatott Draco -Ismerem az átkot!

- Biztos, hogy jól ismered az átkot, Draco? - aggódtam, miközben Draco mind két keze a lakat felé közeledett.

Draco nem válaszolt, csak rám nézett fel húzott szemöldökkel.

- Jól van! - adtam meg magamat.

Draco bólintott és folytatta. A mutató ujjával a lakathoz ért. A másik kezében a kulcs volt. A kulcsot berakta a zárba. Először jobbra, majd balra aztán megint jobbra, végül pedig középre.

Draco erősen koncentrált. A lakat kinyílt.

- Megvan! - suttogta - Gyere, Hermione! - nyitotta ki az ajtót.

Még ki sem léptem a cellából, Draco megragadott és szorosan megölelt. Aztán kibontakoztam a karjaiból.

- Köszönöm! - hálálkodtam.

- Még ne köszönj semmit! - suttogott Harry.

- Menjünk, nincs vesztegetni való időnk! - ragadta meg a kezemet Draco.

- Én még azt sem tudom, hogy hol vagyunk! - állapítottam meg.

- A Minisztérium pincéjében! - mondta Ron.

Draco még mindig nem hagyta, hogy megálljunk.

- Az lehetetlen! - hitetlenkedtem - Féregfark itt van az épületben! Dumbledore sem hagyná, hogy eljöjjön Voldemort a Minisztérimba!

- Pedig ott vagyunk! - bizonygatta Ginny.