20.fejezet

A ház kapuja előtt megálltam.

Több, mint valószínű volt, hogy a házat védőátkokkal szórták meg.

Egy repülő ment el fölöttem és a Malfoy ház fölött. Hangos és kicsi volt, de nekem be ugrott valami!

Felültem a seprűre és elrugaszkodtam.

Olyan magasra mentem amennyire csak tudtam.

Akkor álltam meg, amikor már körülbelül egy magasságban voltam a már régen elszállt repülővel.

Ezután csak egy dolgot tehettem. Zuhanórepülésben a ház kertje felé repültem.

És...leértem! Tudtam, hogy a védőátkok csak egy bizonyos magasságig hathatnak ki.

- Most jön csak a neheze! - gondoltam, azzal a seprűt az egyik bokorba dobtam. Az ajtó felé vettem az irányt, de ott két férfi vámpír örködött.

Gyorsan visszabújtam a ház sarkához (ahhol a bokor volt) és onnan leskelődtem.

A zsebembe nyúltam. Fel voltam készülve a vámpírokra, ezért egy vastag fadarabot (ami pont a markomba illett vastagságra és hosszúságra) élesre csiszoltam. Kivettem az éles fadarabot a farmerem zsebemből és a vámpírok felé vettem az irányt.

Azoknak idő kellett amíg észre vesznek, de amikor ez a pillanat eljött le akartak csapni rám. Két perc múlva már mind a két vámpír porrá vált.

- Porból lettünk porrá lettetek, fiúk! - suttogtam undok diadalmassággal.

Kinyitottam az ajtót. Lábújhegyen belopóztam és halkan becsuktam magam után az ajtót.

A ház belülről olyan volt mint egy múzeum. Antik régeségek voltak a fal mellett és vörös szőnyeg volt kiterítve végig a házban, arról nem is beszélve, hogy a csillárok aranyból voltak.

Leesett az állam. Ilyen helyen még életemben nem voltam.

- Húúú...gazdag egy család! - állapítottam meg magamban.

Léptek zaja hallatszott.

Gyorsan elbújtam az egyik nagy szobor mögé és félve vártam a folytatást.

Lucius jött föl egy lépcsőn pálcájával a kezében. Palástja poros volt, haja pedig nem volt rendesen összefogva.

- Elegem van ebből az idióta gyerekből! - dörmögte, miközben porolta a palástját - Méghogy szerelmes... Még csak az kéne, hogy egy sárvérűvel együtt legyen! Nem azért engedtek ki az Azkabanból, hogy ilyen idióta, csálé dolgokkal foglalkozzak! - dörmögte tovább, azzal átkozódva átment egy másik szobába.

Vártam pár másodpercet. Az ajtó, ahonnan Lucius kijött valószínűleg a pince volt, ahhol Dracot őrzik.

Nagy levegőt vettem és gyorsan átszaladtam az ajtóhoz. Halkan kinyitottam és gyorsan be is csuktam.

Ahogy beléptem csak egy fáklya világított egy elég kicsi (egy előtér szerűség) helyiséget, ahonnan egy csigalépcső vezetett tovább. Itt már messze nem volt semmi aranyoztatva, de még szőnyeg sem volt leterítve.

Kiemeltem a fáklyát a helyéről és leindultam a csigalépcsőn fáklyával a kezemben.

Pár emeletet mentem, amikor egy hosszú folyosóra értem.

Ott már nem volt szükség a fáklyára, mert ki volt világítva. természetesen fáklyákkal. Az egész olyan volt, mint a lovagok idejében.

Az ajtó mellett volt egy fáklyatartó, ahova be is raktam a "világítómat".

Egyik kezemben a pálca, másikban a hegyes fadarab volt, úgy mentem.

A falak hiányoztak kétoldalt mellettem, mert rácsok voltak. Mindenhol rácsok és láncok, de nem volt senki rab.

A legutólsó celláknál ismét vámpírok álltak egy cellát őrizve.

A vámpírok észre vettek és hozzám siettek. A cella előtt végeztem velük.

Benéztem a cellába és Draco mosolygott vissza rám elégedetten.

Nyúzott és fáradt volt. Két keze hatalmas rablánccal volt lefogva a feje fölé. A felső testén nem volt semmi, ezáltal látszottak a mély hegek a mellkasán.

Kinyitottam a cella ajtaját és gyorsan odamentem Dracohoz. Odamentem hozzá és megcsókoltam.

- Hol tanultál így verekedni? - kérdezte értetlenül Drco, miközbe a bilincsétől próbáltam megszabadítani.

- Jó kérdés! - nevettem és mind két kezéről sikerült levennem a bilincset.

- Gyerünk! - utasított - Apám bármelyik pillanatban itt lehet!

Kijöttünk Draco cellájából(Draco vezetett és a kezemet fogta).

Ámde hirtelen megtorpantunk, amikor...

- Lucius... - suttogtam. Valóban Ő jött le a lépcsőn.

- Miss Granger! - mosolygott önelégülten - Már vártam!

ŰŰLucius önelégülten mosolygott.

- Hogy érted azt, hogy vártad Hermionét? - kérdezte emelt hangon Draco.

- Csalódtam benned fiam! Természetesen a vak is látta rajtad, hogy mennyire szereted Grangert! Ebből könnyű volt lekövetkeztetni, hogy Granger is szeret ennyire! Innentől már csak el kellett veled játszanom a nagy csetepatét, megjegyzem igazából is megérdemelted! Szóval tudtam, hogy a Főnix Rend kémjei nézik a házat.

- Maga tud a Főnix Rendjéről? - kérdeztem értetlenül.

- Igen! Nem olyan régen szereztünk róla tudomást! Természetesen nem csak Dummbledore kémkedik utánunk, hanem mi is kémkedünk Dumbledore után! Nekünk is vannak kémeink!

- És most mért mondja ezt el nekem? - kérdeztem, bár tudtam a választ.

- Azért, mert már nem mondhatod el senkinek! - Lucius pálcát rántott és rám szegezte, de Draco nagy meglepődöttségemre elém állt - Rendben, akkor te halsz meg elsőnek!

- Capitulatus! - halladszott egy kevésbé mély hang.

Lucius a falnak esett annyira, hogy elájult és a pálcája a fiú kezében landolt.

- Harry! - örültem - De te, hogy... - csodálkoztam.

- Tudtam, hogy ott hagysz és azt is tudtam az ablak segítségével, hogy elástad a seprűket! Azután már csak követtelek! De, most gyertek!

Harry elindult fel a lépcsőn mi pedig követtük. A felső ajtónál megáltunk.

- A bajárati ajtóknál újabb vámpírok vannak! - suttogta.

- Újabb? - kérdezte értetelnül Draco.

- Kettőt ott is megöltem! - mosolyogtam.

- Tessék, Draco ezt vedd fel, hogy ne legyél túl feltűnő! - Harry elővett a zsebéből egy összegyűrt kockás inget.

- Nem látnak meg, ha felveszem az inget? - kérdezte értetelnül.

- De, meglátnak, csak nem látják a hegeidet ebből következik, hogy azt sem tudják, hogy ellenség vagy!

- Mi van? Te csak úgy besétáltál? - kérdeztem értetelnül.

- Aham! Készen vagytok? - suttogta -Mindenki vegye föl a fapofát!

Teljes nyugalommal kisétáltunk az ajtón.

Harry elővett a bokorból három seprűt.

Mind a hárman felszálltunk egy-egy seprűre.

*

- Akkor most hova megyünk? - kérdezte értetlenül Draco, amikor már tíz perce utaztunk.

- A Főnix Rendjére! - jelentette ki komolyan Harry.

- De hát oda nem engedik be! - értetlenkedtem.

- De igen! Elmondtam, hogy Draco megváltozott, és hasznos infókat tud adni. Dumbledore professzor rábólintott!

- És a többiek? - kérdeztem értetelenelül.

- Még Mr. Weasley is tárt karokkal fogja várni! Mindenki örül, hogy nem lett olyan, mint az apja.

- Mi az a Főnix Rendje? - kérdezte értetlenül Draco.

Harry és én elmeséltük...és lassan meg is érkeztünk...

Amikor megérkeztünk a Főnix Rendjére már mindenki várt minket.

Legalább is Ronon kívül mindenki.

Még Fred és George is lennt várt minket.

- Jól vagytok, kedveseim? - kérdezte aggódva Mrs. Weasley, miközbe ölelt minket.

Lupin, Mr. Weasley is fogadták Dracot. Mindenki örült, hogy itt van, kivéve az ikreket, akik utálkozó tekintettel néztek rá.

Fred odament és undok képpel adott neki egy kulcsot.

- Ez a szobád kulcsa! - szólt flegmán Fred.

Draco elvette a kulcsot, de az a kezében felrobbant.

Az ikrek és Draco felnevettek.

- Isten hozott! - nevetett Fred megveregetve barátságosan Draco hátát, aki erre megtorpant.

Harry elkapta, mert elvesztette az egyensúlyát.

- Jajj! De buta is vagyok! Hermione, Harry, Fred, George kérlek kísérjétek fel, Dracot a szobájába!

- Azonnal megyünk mi is! - szólt barátságosan Lupin - Egy élmánybeszámolóval tartoztok! - húzta fel a szemöldökét.

A fiúk és én felkísértük Dracot a szobájába, ami Harry és az én szobám mellett volt.

Draco lefeküdt az ágyára.

Nagyon roszz állapotban volt. Sokkal fehérebb is volt, mint szokott lenni, amit Fred meg is említett.

- Kösz, erre volt szükségem! - válaszolt flegmán.

- Nézd a jó oldalát, Hermione! - szólt Fred átkarolva a nyakamat, mintha valami nagy mondat következne - Legalább a humorérzéke megvan!

*

Két óra múlva elbúcsúztam Dracotol és mindenki elment aludni. Illetve csak elindultam Harryvel, amikor a másik szobából Ron kijött (végre).

- Na megjött életed szerelme? - kérdezte flegmán.

Hirtelen a vér is meghűlt bennem. Látszott, hogy Ron ismét "becsípett".

Mivel Harry lement a konyhába a felnőttekhez, a többiek pedig aludtak, ezért egyedül voltam a "folyosón" Ronnal.

- Na...mi van? - kérdezte ismét részeg hangon - Nem válaszolsz? Annyira se méltatsz, hogy válaszolj?!

- Ron...nyugodj meg! - kérleltem - Nyugodj meg! Te részeg vagy! Menjél aludni, az jót fog tenni!

- Szerinted én aludni akarok? Egyedül...abban a nagy szobában? Olyan...olyan...nagy! Gyere velem! Nem akarok egyedül aludni!

- Ha akarsz, ha nem egyedül fogsz aludni! - mondtam már kicsit határozottabban.

Hátrálni kezdtem. Féltem Rontól.

- Miért félsz? Én nem bántalak! - jött közelebb Ron.

- Ron, kérlek! Menjél lefeküdni! - kérleltem ismét.

- Nem! Gyere velem!

Ron közelebb jött. Még közelebb. Én nem tudtam tovább hátrálni, amikor éreztem, hogy falnak ütközik a hátam.

Aztán Ron nem bírt magával. Megragadta a derekamat és magához húzott.

- Engedj el, mert sikítani fogok! - kérleltem és közben próbáltam magamról "lekaparni", miközben Ő magához húzott és a nyakamat csókolta.

Amikor már ez után sem engedett el, betelt a pohár.

- Segítség! Segítség, kérem! - üvöltöttem - Segítség!

Harry és a felnőttek értek oda leghamarabb. Draco is kijött a szobájából, utána pedig az ikrek és Ginny jött ki.

Lupin leszedte rólam Ront. Dracot lefogta Harry, nehogy megverje, Ginny odajött vígasztalni.

Mrs. Weasley felelősségre próbálta vonni Ront.

- Mit csinálsz? - üvöltötte - Mit képzelsz magadról Ronald?

- Anya! - kerekedtek el a szemei - Szia! Tudtad, hogy Hermione a barátnőm lett? - kérdezte értetlen arccal.

Draco lendülettel elindult, de Fred és Harry lefogták.

- Ha ezt Arthur látta volna! - mérgelődött Mrs. Weasley.Mr. Weasley valóban nem volt, mert kémkedett. - De ne félj! Meg fogja tudni! - azzal lekevert neki egy pofont.

*

Körülbelül háromnegyed óra múlva elmentünk lefeküdni, de a házban senki nem tudott aludni, kivéve Ront, akit az alkohol elnyomott.

Éjjel csak forgolódtam. Nem tudtam aludni. Úgy gondoltam, hogy átmegyek Dracohoz az éjjel.

Le is szedtem magamról a takarót és el is indultam, amikor Harry megszólított.

- Hermione! Hova mész éjjel? - kérdezte felkönyökölve.

- Nem tudok aludni. Járok egyet a házban. - füllentettem.

- Rendben! Draco már biztosan halálra aggódja magát miattad! Menjél csak! - bíztatott.

- Honnan...? - értetlenkedtem.

- Az ikrem vagy! - mondta könnyedén - De ménjél már!

Kimentem a szobából és Draco szobája felé vettem az irányt. A szobája nem volt bezárva, ezért be tudtam menni.

A Hold fénye besütött ezért "világos" volt a szobában.

- Hermione? - suttogta értetlenül Draco.

- Igen, én vagyok! - nevettem.

- Mit keresel itt? Baj van? Weasley csinált valamit?

- Nem, nem! - nyugtattam - Nincs semmi baj, csak nem tudok...nem tudok aludni.

Odamentem Draco ágyához Draco helyet szorított nekem, én pedig mellé feküdtem. Draco átölelt és én úgy feküdtem a karjaiba.

- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Igen. - néztem fel rá - Csak...csak...

- Megijedtél?! - vágott közbe.

Bólintottam. Draco magához húzott. Éreztem az illatát. Biztonságban éreztem magamat a karjaiban. Úgy éreztem, hogy semmi nem árthat nekem.

- Nyugodj meg! - simogatta a hajamat - Amíg én élek Weasley nem nyúlhat hozzád többé büntetlenül!

- De Ő nem rossz ember! - makacskodtam - Ő jó! Csak...csak árt neki az alkohol.

Draco hosszan csöndben maradt. Nem válaszolt nekem. Nem akart vitatkozni. Inkább témát váltott.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál eljönni hozzánk! A házunkba! Ahol vámpírok és az apám várt! - értetlenkedett.

- Te is megtetted volna értem! - közöltem a tényeket - Fogd fel így! - nevettem.

- Felfogtam, kisasszony! - nevetett.

*

Reggel arra keltem fel, hogy a Nap a szemembe sütött.

Hirtelen nem esett le, hogy ki van velem egy ágyban, de amikor megláttam, hogy Draco az azonnal megnyugodtam.

- Jó reggelt! - köszöntött a hajamat símogatva.

- Jó reggelt! Hány óra van? - kérdeztem.

Draco a karórájára nézett.

- Fél hét van!

- Jesszus! - fakadtam ki - Ilyen korán?!

- Ha ilyen korán van... - felet sunyi mosollyal - akkor még maradhatsz velem itt!

Odahajoltam Dracohoz és megcsókoltam.

- Ezt igennek vettem! - mosolygott.

- Én viszont búcsúzásnak szántam! - mondtam sajnálkozó tekintettel.

- Itt hagysz? - játszott tovább.

- Igen, itt! - nevettem.

Felkeltem az ágyból, de Draco a derekamnál fogva visszahúzott és ezzel elérte, hogy le ültem az ágy szélére, Ő pedig mögém térdelt, közben a fülembe súgta még mindig a derekamat fogva.

- Szeretlek!

- Én is! - nevettem - De attól még átmegyek a szobámba.

Draco elengedett én pedig szembefordultam vele.

- Pedig reménykedtem, hogy ezzel itt maradsz! - sajnáltatta magát.

- Ismét megcsókoltam, de ezután valóban kimentem a szobából.

Amikor bementem a szobánkba Harry már fel volt öltözve.

- Szia! - köszöntem.

- Szia! - köszönt vissza - Jól telt az estéd?

- Aha! - mosolyogtam - Miért keltél fel ilyen korán? - csodálkoztam.

- Nem tudtam kiverni a fejemből Ront ezért inkább felkeltem, hogy lemenjek regglizni.

- Megvársz? Én is lemennék.

- Persze!

Bementem az öltözőálvány mögé és gyorsan felöltöztem.

Amikor elkészültem lefelé vettük az irányt.

A konyhában már lennt volt Draco, aki reggelizett, Mrs. Weasley, aki reggelit készített és Mr. Weasley aki csak az asztalt bámulta.

Jó reggelt! - köszönttünk kórusban Harryvel.

- Jó reggelt! - köszöntek vissza.

- Azonnal adom a reggeliteket, kedveseim! - sürgött Mrs. Weasley.

- Ráérünk, csak nyugodtan, Mrs Weasley, köszönjük! - mondtam, miközben leültünk az asztalhoz.

Mr. Weasley még mindig nem volt teljesen magánál. Inkább csak mosolyt erőltetett magára.

- Jól aludtatok, kedveseim? - kérdezte Mrs. Weasley miközben odaadta nekünk a reggelit.

Én hirtelen összenéztem Dracoval és sunyi mosoly futott át az arcunkon.

- Az túlzás! - mormolta Mr. Weasley.

- Nem tőled kérdeztem, Arthur! - tette mosolyogva csípőre a kezét.

- Ja, bocs Molly! - mentegetőzött - Elég álmos vagyok.

-Jó reggelt, fiatalok! - jöttek le az ikrek mosolyogva - Az élet szép, jó és humoros! - mondták nekem, miközben mellém ült Fred és kacsintott egyet.

- Örülök, hogy jó kedvetek van! - mosolygott Mrs. Weasley és az ikreknek is osztott reggelit.

- Mi történt? - súgtam értetlenül Fred fülébe.

- Két csaj elfogadta a randi meghívásunkat! A világ gyönyörűségei és nagyon jó fejek! - suttogta vissza a fülembe fülig érő szájjal.

Elnevettem magamat és ismét enni kezdtem.

Lassan Ginny is lejött Lupinnal.

Mindenki lennt volt az ebédlőben, kivéve Ront.

Mindenki nevetett és viccelődött kivéve a felnőtteket. Ők különösen komolyak voltak.

Hirtelen az ikrek, Harry, Ginny, Draco, Mrs. Weasley, Mr. Weasley és Lupin is az ajtó felé fordult.

Én is megfordultam. Ron volt az.

- Jó reggelt! - ásított - Mi a reggeli? - kérdezte álmosan.

Mr. Weasley jelzett, hogy áljunk fel. Ő legyintett a pálcájával és az asztal a konyha szélére csúszott a székekkel együtt. Egyet kivéve. Egy szék középre röppent.

- Én is az asztalnál szerettem volna enni! - lepődött meg.

- Majd eszel, ha a beszélgetésünk után még mindig lesz étvágyad! - mérgelődött Mrs. Weasley villámokat szóró szemmel - Ginny! Kérlek menjél fel a szobádba!

- De anyu!

- Most! Ez most nem tartozik rád! Menjél! - parancsolt Mrs. Weasley.

Ginny tudta, hogy most nem szabad ellent mondania anyjának, ezért felment, de előtte George még a fülébe súgott valamit.

- Ronald, ülj le a székre! - mutatott a székre Mr. Weasley.

Ron aggódva, de leült a szoba közepén található székre.

Draco gyengéden átkarolta a derekamat és gyűlölködő pillantásokat váltott Ronnal.

Fred odament az ajtóhoz és becsukta.

- Ronald Weasley! - kezdte emelt hangon Mrs. Weasley - Mi a fenét csináltál tegnap este?!

- Mit... - gondolkodott Ron - Amikor megjött Malfoy én nem mentem le és lefeküdtem.

- Lefeküdtél?! - kapkodott levegő után Mrs. Weasley - Akkor mit kerestél körülbelül három óra múlva Draco megjövetele után a folyosón?

- Én nem mentem sehova! - mérgelődött.

Draco mellettem már remegett a dühtől, olyan mérges volt.

- Akkor miért üvöltött segítségért szegény Hermione és miért kellett róla leszedni?! - üvöltött Molly.

- Nem tudom mi ütött beléd fiam! - szomorkodott Mr. Weasley - De nagyot csalódtam benned! Amikor anyád elmesélte nem hittem el, hogy ilyen fiút neveltem! Nem hiszem el, hogy egy Weasley vagy!

- Elég! - üvöltöttem - Elég legyen! - odamentem a bűntudatos Ron mellé - Elég legyen! Én nem hibáztatom Ront! Valóban félelmetes volt, de az csak az alkohol miatt volt, nem pedig önmaga! - bizonygattam.

- Hermione! - szólt Draco - Rendben van, hogy először megbocsátasz neki elvégre a barátod, de ha valaki kétszzer vetemedik ilyenre?! - mérgelődött.

- Tessék? - fordult Mr. Weasley Draco felé - Úgy érted már volt ilyen?

- Volt! - hajtotta le sajnáló szemmel Harry a fejét - Sajnos már történt ilyen.

- Hát ez szép, öcsi! - kapcsolódott a beszélgetésbe George mérgesen.

- Ezt nem képzeltem volna rólad! - mérgelődött Fred is.

- Én...én... - nyökögött Ron.

- Egy szót se többet, Ron! - szólt erélyesen Arthur - Elvesztetted a szememben a becsületet! Takarodj fel! Nem akarlak látni! Takarodj!

Ron felállt és kiment a konyhából.

Mr. Weasley annyira dühöngött, hogy a székbe (amin Ron ült) belerúgott.

- Sajnálom, felmegyek! - sajnálkozott.

Amikor kiment a konyhából Mr. Weasley Lupin jelzett, hogy utána megy.

Mrs. Weasley odajött hozzám.

- Sajnálom, kedvesem! Az Ő nevében is! Nem is tudom, hogy mi történt vele!

- Semmi baj! - szomorkodtam.

- Bocsássatok meg, de én is felmegyek Arthurhoz! - azzal kiement Ő is.

Felállítottam a széket. Leültem és végigfutottak egy-két másottperc alatt a szörnyű jelenetek.

Sírva fakadtam. Az ikrek, Harry és persze Draco próbáltak vígasztalni.

Karácsony előtt három nappal volt. Mindenki kedves volt. Legalább is velem. Ronnal kevésbé.

Ron és szülei között nagyon megromlott a kapcsolat. Legalább is Mr. Weasley még hetekkel az események után sem volt hajlandó vele beszélni.

Még nem volt időm megvenni az ajándékokat. Roxmortsban és az Abszol úton szerettem volna mindenkinek bevásárolni. Bár fogalmam sem volt, hogy kinek mit vegyek.

- Eljössz velem vásárolni? - kérdeztem kérlelően Harryt - Fogalmam sincs, hogy mit vegyek Draconak! A te ajándékodat pedig úgysem ma veszem meg. Gyere el! Légyszi!

- Jó, jó, jó! Elmegyek! Egy feltétellel!

- Mi lenne az? - kérdeztem.

- Segítesz venni Ginnynek ajándékot!? - húzta fel a szemöldökét.

- Tudtam, tudtam, tudtam! - visítottam.

- Mit tudtál? - kérdezett vissza értetlenül.

- Tetszik neked, Ginny! Ahogy ránézel...és most nekem kell segítenem ajándékot venni neki! Valami van a levegőben! Lehet, hogy...

- Ne beszélj hülyeségeket! - vágott közbe - Nem tetszik.. - hazudta úgy, hogy nem nézett rám - Valóban szép hölgy lett, de nem tetszik úgy, mint ahogy gondolod...

- Aha.Vegyem be, mi?! - mosolyogtam - Az ikred vagyok! Nekem tudsz a legkevésbé hazudni!

- Jó, jó! Elismerem! Tetszik, de ha ezt elmondod neki megbánod!

- Lakat a számon! - mosolyogtam.

*

Az Abszol úton sétáltam Harryvel. Ajándékot kerestünk a hidegben.

- Nézzük... - mondta Harry a kviddicsbolt kirakatában - Mi lenne, ha vennél neki is egy seprű karbantartót?! Épp valamelyik nap mondta, hogy rendbe kellene hoznia a seprűjét.

- Nem rossz ötlet!

Bementünk boltba és megvettük a karbantartót.

- Most te jössz! Mi a fenét vegyek Ginnynek?! - kérdezett.

- Phu... Vehetnél... vehetnél... - néztem körül a kirakatoknál - vehetnél neki egy nyugtató krémcsaládot! Úgy is szereti a gyógykészítményű dolgokat! Szerintem igazán örülne neki!

- Rendben, te vagy a szakértő!

Harry megvette Ginny ajándékát. Mivel mind a ketten fáztunk bementünk egy kávézóba, hogy igyunk egy forró teát.

Le is ültünk és megrendeltük a teákat. Harry mesélt valamit az ikrek új találmányáról, de én egy szót sem értettem. Máshol járt a szemem. Egy csukjás alakon. Láttam, hogy elfordította a fejét, ahogy néztem. Viszont előtte szó szerint bámult. És még akkor is fél szemmel nézett.

Ismerős volt az alak. Aztán elkaptam a fejemet. Leesett, hogy ki az az ember.

- Harry! - duttogtam - Harry! - Harry felém kapta a fejét - Mondok valamit, de ne fordulj meg! Lucius figyel minket csukjában.

Harry meg akart fordulni.

- Ne fordulj meg! - suttogtam a fogaim között - Inkább azt mond meg, hogy mit csináljunk?!

- Menjünk a Főnix Rendjére vissza! - vetette fel az ötletet.

- Nem mehetünk! Követne minket! Még csak az kéne...

- Írjunk egy bagollyal a Rendre.

- Képtelenség! A madarat biztos, hogy "leszednék".

- Akkor mit csináljunk okoska? - fakadt ki duzzogva.

- Én is ezt kérdezem! Reménytelen helyzet...

- Nyugi hugi, nyugi! Lehet, hogy csak most szúrt ki minket. Nem hiszem, hogy követne.

- Nem nézed ki belőle? - kérdeztem meglepődve.

- Dehogyis nem! Fizessünk és menjünk ki. Mászáljunk és ha még mindig követ...

Harry megakadt. Mindtha eszébe jutott volna valai.

- Hisz a tükör...kaptam Rontól egy olyan tükröt, amit még Siriustól kaptam! Azzal szólunk a többieknek! Ronnál van a párja!

- Jó ötlet! - mosolyogtam - Csak ne itt hanem menjél valami eldugottabb helyre.

- Rendben! Elmegyek a mosdóba. Ha valami baj van azonnal kiálts!

Bólintottam.

Amíg Harry elment addig én próbálta nyugodtan inni a teámat.

Harry visszajött. Odament a pulthoz és fizetett.

- Gyerünk! - utasított.

Felálltam a helyemről és próbáltam nyugodt arcot vágni.

Amint kimentünk megcsapott a hideg.

- Mi a helyzet? - kérdeztem aggódva.

- Ron azt mondta, hogy értesíti a Rendet. Aztán Mr. Weasley kérte el a tükröt és Ő elmondta, hogy több, mint valószínű, hogy miattunk volt ott Lucius.

- Hát ez nagyon megnyugtató! - duzzogtam.

- Mindjárt jönnek! A kviddicsbolthoz fognak jönni.

Elmentünk a kviddicsbolthoz. Rövidesen meg is érkezett Lupin, Mr. Weasley és Rémszem.

Mind a hárman nagyon gyanakvóak voltak. Szerintem túlságosan is.

- Gyertek, hop-porral megyün vissza! - veregette meg Harry vállát Lupin, Mr. Weasley pedig engem vezetett, Rémszem pedig szorosan mögöttünk jött.

- Mi a baj? - kérdeztem Mr. Weasleyt - Valami nincs rendben, igaz?!

- Nincs, Hermione! A Rendnél mindent elmesélek, de most egyenlőre érjünk vissza.

Két-három perc múlva elértünk egy régi házhoz, ahhol egyedül egy kandalló volt és természetesen hop-por.

Először én mentem. Aztán megérkezett Harry és a három felnőtt is.

- Mi ez az egész? Elvileg csak annyit kellett volna tenni, hogy valaki eljön értünk nem mindjárt három ember, akik gyanakodnak minden mozdulatra! - fakadtam ki.

- Hermione! - szólított meg Lupin - Azért aggódtunk, mert Lucius felől nincs minden rendben.

Gyanakvóan néztünk Lupinra.

- Draco eltűnt és nem tudjuk, hogy hová! - vallotta be Arthur - Azt mondta lemegy lefeküdni, de két óra múlva már nem volt a szobájában, onnan viszont senki nem látta elmenni.

- Ez, ez nem lehet... - keserdtem - Maguk szerint Lucius keze van a dologban? - kérdeztem.

A három férfi óvatosan bólintott.

- Valamit tennünk kell! - jártam fel és alá a szobában - Nem ülhetünk tétlenül! Menjünk...menjünk el Luciushoz! Ő biztsoan tud valamit!

- Hermione! - szólt Lupin - Nem biztos, hogy Luciusnál van Draco! Ez csak feltételezés!

- Rendben! - mérgelődtem - Akkor magam megyek oda! - jelentettem ki.

Felmentem a szobámba. Egy hatalmas probléma volt. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.

Nem csuktam be az ajtót csak kerestem valamit, amivel segíthetek Dracon.

Egyszer csak hallom, hogy valaki bezárja az ajtót.

Megfordultam és Lucius Malfoy állt velem szemben, aki az ajtó mögött lapult meg.

- Üdvözlöm, Miss Granger! Örülök, hogy újra láthatom! - játszotta magát.

- Hol van Draco? - kérdeztem mérgesen eleresztve a fülem mellett Lucius gúnyos megjegyzéseit.

- Egy eldugott helyen! Ahhol nem találhat rá, hacsak...

- Hacsak? - kérdezem vissza - Mondja már!

- Ha csak oda nem vezetem! - mosolygott - De ahhoz el kell velem jönnöd!

- Rendben! - határoztam el magam.

Tudtam, hogy az egész helyzet bizar, de nem volt más választásom. Tudtam, hogy úgy is el fog vinni és azt is tudtam, hogy ugyanarra a helyre fog elvinni, ahhol Draco van. Csak reménykedni tudtam, hogy nem esett baja...

- Egy kérdés, mielőtt elindulunk! - mondtam erélyesen.

- És pedig mi lenne az? - fürkészte a tekintetemet.

- Hogyan került ide? - kérdeztem.

- Nekem is vannak kémeim! De, ha most nem zavar induljunk!

Elindultam az ajtóhoz, ezzel hátat fordítottam Luciusnak. Egy halk suttogást hallottam tőle, azzal minden elsötétült előttem.

*

Amikor kinyitottam a szememet csak homályosan láttam.

- Hermione! Hermione, ébredj! - hallottam, hogy valaki gyengéden ébreszget.

- Mi? Hol vagyok? - kérdeztem.

Körülnéztem és leesett az állam. Egy hatalmas szobában voltam, ahhol több volt az aranyból készült tárgy, mint a porcelán.A szobában volt egy hatalmas álló szekrény és egy ágy, amin feküdtem és amin...

Draco ött üllt velem szemben, miközben én felültem.

- Draco! - megcsókoltam szenvedélyesen a fiút.

Miután elengedtem Draco megsímogatta az arcomat.

- Azt hittem nem látlak többé! - suttogta.

- Én is! - azzal ismét megcsókoltuk egymást. Miközben Draco csókolt az én kezeim a fejét tartották az Ő keze pedig a derekamnál fogva húzott magához.

- Hol vagyunk? - kérdeztem.

- A szobámban! - mondta sunyi mosollyal.

- A szobádban? Ez érdekes...Azt hittem, hogy egy börtön celléba fognak zárni tőled messze. - gondolkodtam.

- Szerintem is nagyon érdekes a dolog.

- Hol van az apád? - kérdeztem most már félve.

- Nincs itthon. A Minisztérimban van.

- Itt hagyott minket? - lepődtem meg.

- Hat vámpír van kinnt csak az ajtónk előtt. Védőátkokat megerősítette.

- Azokat ki lehet játszani! - gondolkodtam - A vámpírokat viszont nehezebb lenne megtéveszteni.

- Min töröd a fejedet? Ki akarsz szökni? - kérdezte félve attól, hogy komolyan gondolom. Féltett engmet.

Draco szemébe néztem. Ő fölém hajolt és megcsókolt. Gyengéden lefektetett az ágyra.

- Nem megy a kisasszony sehová nélkülem! - mondta mosolyogva.

- Nem is állt szándékomban itt hagyni! - nevettem.

Draco ismét megcsókolt.

*

- Honnan szerzünk fadarabot? - kérdeztem aggódva, amikor fél óra múlva a szökésen gondolkodtunk.

Draco körülnézett a szobában.

Odament a polchoz, amin csak tartók is voltak.

Draco megfeszítette és végül kivett a két tartó lábát a polcnak, amitől az szétesett. Hatalmasat szólt.

- Kilóméterekkel arrébb is lehetett hallani! - mérgelődtem.

- Ha hangszigetelt a szobád, akkor nem! - mosolygott.

Odaadta az egyik fadarabot. Elindult az ajtó felé.

- Draco! - szólítottam meg, amikor még nem nyitotta ki az ajtót.

A fiú felém fordult.

Odajött hozzám, szorosan magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

- Vigyázz magadra! - suttogta a fülembe.

Megfogta a kezemet és vezetni kezdett az ajtó felé.

Draco és én kimentünk az ajtón ahhol valóban hat vámpír volt.

Először mindegyik csúnyán nézett ránk, aztán Draco a mellette lévő vámpírba beledöfte a fadarabot minden dulakodás nélkül.

Erre persze begurul minden maradék vámpír.

Ránk támadtak. Engem egyszerre két vámpír fogott le. Az egyik átul megfogta a kezeimet, a másik pedig előről adott egy erős ütést az arcomra.

Szerencsére nem vesztettem el a lélekjelenlétemet ezért a hátam mögtt lévő vámpír lábára erősen rátapostam, aki erre meghátrál és elengedett a másikat pedig a falnak rúgtam és ledöftem (természetesen porrá vált).

Az a vámpír amelyik hátul fogott azonnal le akart támadni, de (nekem szerencsére) éppen megfordultam és ledöftem.

Így ment ez addig, amíg Draco le nem szúrta az utolsó vámpírt is.

- Szép volt! - dicsért.

- Kösz! - lihegtem, miközben a térdemre támaszkodtam.

- Gyere! - Draco ismét megfogta a kezemet és vezetett. A sarkon kikukucskált és visszafordult a falnak támaszkodva.

- Mi az? - kérdeztem, látva az aggódó arcát.

- Csapda! Ha átmegyünk a plafonon lévő kép alatt akkor kések fognak "leesni". - vallotta be.

Felsóhajtottam és körül néztem. Nem messze mellettünk volt egy váza, amiben virágok voltak.

Oda mentem és kivettem pár szál virágot.

- Mit csinálsz, Hermione? - kérdezte értetlenül Draco.

- Csss! Figyelj! - fegyelmeztem.

Oda mentem a festményhez, de ügyeltem, hogy még véletlenül se menjek be alá.

Odadobtam egy virágot a kép alá virágot.

A festményből hirtelen kések estek le, de úgy, hogy szinte centik sem maradtak szabadon.

A kések elég gyorsan felemelkedtek.

Én akkor dobtam be a másik virágot a kép alá, amikor a kések emelkedtek. Miközben emelkedtek, nem estek rá a virágra.

Miután felértek ismét leestek és szétmarcangoltak egy virágot, amit oda dobtam.

Odafordultam elégedetten Dracohoz.

- Ügyes! - mosolygott és oda jött mellém - Én megyek elsőnek! - mondta komolyan - Ha valami baj lenne menjél tovább! - utasított.

Draco kivett egy virágot a kezemől és a festmény alá dobta, amitől a kések ismét csattantak a földön. Megvárta, amíg fel kezdenek emelkedni a tőrök. Draco gyorsan átfutott, de a kések lecsaptak.

Én nézni sem mertem az egészet. A kezemet a szemem elé tettem.

- Hermione! - suttogott Draco - Átértem! - mosolygott - Most te jössz!

Én is megismételtem Dracot és átértem. Épségben.

Vámpírokkal nem is egyszer találkoztunk a két óra alatt, amíg elértünk a szertárba, ahhol Draco seprűje volt. Nagyon lassan tudtunk haladni a "rejtett csapdák" miatt, amiket csak az az ember ismerhet, aki itt lakik.

- Utálok repülni! - nyafogtam miközben felültem Draco háta mögé a seprűn.

- Ha hozol egy kedves hippogriffet, akin szeretsz repülni, felőlem rendben! - mosolygott sunyin.

- Lökött vagy! - nevettem.

Draco elrugaszkodott a padlótól és kirepültünk a kertbe. Itt kérdőn rám nézett.

- És most mi csinálunk? - kérdezte.

- Repülj olyan magasra amennyire csak tudsz! Az átkok magasságra nem tudnak örökké tartani!

Draco bólintott. Magasabbra repült, mint én egykor, arra hivatkozva, hogy az átkokat megerősítették.

Amikor Draco elérte azt a magasságot, amire Ő gondolt megáltt és átrepült (iszonyatosan magasan) a kerítés felett.

Draco elvitt Roxmortsba és csak onnan mentünk hop-porral a Rendre.

ŰŰ- Hihetetlen, hogy épségben megúsztuk! - mondtam boldogan, Dracot átölelve, amikor már a Rend ebédlőjébe mind a ketten megérkesztünk.

Kibontakoztam Draco karjaiból.

- Menjünk! Szóljunk a többieknek! - mondta a fiú boldogan.

A többiek mind Harry és az én szobámban voltak (ahonnan eltűntem). Mindenkinek leesett az álla, amikor Dracoval fülig érő szájjal bementünk a helyiségbe.

- Hermione! - fakadt ki Lupin - Hogyan kerültetek ide? És egyáltalán hol voltatok?

- Jajj, kicsikéim! - szólt aggódva Mrs. Weasley - Jól vagytok?

- Igen, jól vagyunk, köszönjük Mrs. Weasley - válaszolt Draco helyettem is.

- Nem az a lényeg, hogy hol voltunk és miért, hanem, hogy Lucius tudja, hogy hol van a Rend! Tudja! Itt volt, ebben a szobában! Azt mondta, hogy van egy kéme! - mondtam komolyan.

Mr. Weasley, Rémszem és Lupin aggódva összenéztek.

- Renden! Most mindenki lemegy az ebédlőbe, amíg mi értesítjük Dumbledore professzort! - mondta komolyan Rémszem.

- Az lehetetlen! - mérgelődött Fred - Be kell mennie valakinek a boltba ellenőrizni az alkalmazottakat!

- Nem akarok kifogást! - modta komolyan - Most menjetek!

Mindenki elindult lefelé. Harry lefelé menet még megölelt.

Az ebédlőben Mrs. Weasley mindenkinek adott egy csésze teát. Az asztalánál senki nem szólt. Az ikrek duzzogtak, Mrs. Weasley gyanakvó volt és minden kisebb rezzenésre körülnézett, Ginny a fejét Harry vállán pihentette. Harry örömmel karolta át a lány vállát. Én Draco vállán nyugtattam a fejemet, aki átkarolta a vállamat. Ron viszont csak utálat-képeket mutatott Draco felé.

A fiú szeme tele volt gyűlölettel. Szinte féltem tőle, ahogy ránéztem. Akaratlanul is kibontakoztam Draco karjaiból Ron pillantásaitól.

És Draco... Draco hihetetlenül nyugodt tudott marani. Látszott rajta, hogy uralkodnia kell magán. Csak maga elé bámult és gondolkodott. Valamit elnyomott. Talán a félelmet... talán az aggódást... talán a gyűlöletét. De látszott rajta, hogy uralkodik magán. Nem titkol, csak uralkodik. Az érzésein.

Én nem tudtam betelni Dracoval. A szőke hajával és a szürke szemeivel.

Ron most engem nézett. Elfordítottam a fejemet és most egy másik gondolat járt a fejemben.

Mindenkinek borzalmas volt várnia. Mindig is gyűlöltem várni! Főleg, amikor ilyen fontos dolgokról van szó!

Körülbelül egy óra múlva bejött az ebédlőbe Mr. Weasley, Lupin és Rémszem.

- Jó hírek! - mosolygott Lupin - Nincs kém a Főnix Rendjén! Van egy átok a hop-por bázison, ahol Hermionét és Harryt elhoztuk! A kandallón keresztül eljuthat valaki arra a helyre, ahova az előtte lévő ember elkérte magát! Mindössz annyit kell tennie, hogy tíz másodpercen belül kéri azt az úticélt, ahova az előző ember kérte magát és még a címet sem kell tudnia hozzá. Vagyis Luciusnak fogalma sincs arról, hogy hol vagyunk!

Mindenki felderült a hírek hallatán.

Az ikrek örömükbe azonnal elmentek megnézni a Vállalatukat, Lupin kezet rázott Ronnal és Rémszemmel, Molly megölelte Arthurt, Ginny, Harry karjaiban kötött ki, én pedig Dracoéban!

*

- Hermione! - szólított meg Harry miután már a szobánkban voltunk és én éppen házit csináltam Ő pedig olvasott (Kviddicsek Évszázadai) - Lenne egy hatalmas kérésem! - kezdte.

- Miben segíthetek? - kérdeztem mosolyogva.

- Elég hülyén fog hangzani, ezért kertelés nélkül kimondom - kezdtem kíváncsi lenni - Át tudnál menni az éjjel Dracohoz, ugyanis Ginny itt aludna, velem.

- Na! - lepődtem meg - Erre nem számítottam! Hülye kérdés! - felálltam komolyan az ágyról Harryvel szembe - Természetesen!

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! - Harry olyan erősen ölelt meg, hogy úgy éreztem szétrepedek.

- Nyugi! - mondtam levegő után kapkodva - Megfolytasz!

*

Az éjjelt Harry kérésére, Draconál töltöttem. Nem tudtam elaludni. Draco sem.

Draco a plafont bámulta az ágyban, miközben én a vállára hajtottam a fejemet és Ő pedig az egyik kezével átkarolt.

- Mi a baj? Láttam, hogy az ebédlőben is nagyon ideges voltál. - mondtam őszintén - Történt valami addig, amíg nem vitt el Lucius hozzátok?

- Nem, nem! - fordult felém a fiú - Csak... aggódom miattad. Csak ártani akarnak neked, az apám és Tudodki is! Az egész azért van... - ismét a plafonra bámult - az egész azért van, mert mi szeretjük egymást!

- Ez butaság! - felkönyököltem és Dracot néztem - Voldemot és Lucius akkor is keresne, ha eskütt ellenségek lennénk! Nem miattad van! - nyugtattam.

- De egy indok vagyok! - ült fel komolyan Draco és a a szemembe nézett. A haja és a szürke szemei nagyon kivehetőek voltak a Holdvilág fényeiben - Ha nem lennénk együtt, akkor nem tudnának ilyen helyzetekbe csalogatni!

- Még, hogy nem? - húztam fel a szemöldökömet - Harryért is megtenném ezt! Ginnyért is! Bárkiért, aki közel áll hozzám! Még Ronért is!

- Ne mondd ki annak a szemétnek még a nevét se! - fordult el mérgesen.

- Ő akkor is a barátom! - erősködtem.

- Rendben! - fordult vissza Draco felém, de látszott rajta, hogy még tudna vitatkozni.

Szomorúan lehajtottam a fejemet és úgy folytattam.

- Régen a riválisom voltál! - suttogtam - De most már szeretlek s ez ellen senki nem tehet!

Draco együtt érzően felemelte a fejemet és a szemeimbe nézett.

- Én csak nem szeretném, ha bármi bajod lenne!

A fiú felém hajolt és gyengéden megcsókolt. Gyengéden visszahajtotta a fejemet a párnára és még mindig csókolt...