1.fejezet

Hetedik évünket kezdtük meg a Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskolában.

Mi, hetedikesek nagyon izgatottak voltunk, amellett bele kellett törődnünk, hogy már nem láthatjuk annyira azt az iskolát, mint régen.

Most a pályaudvaron köszöntem el anyuéktól és gyorsan fel is szálltam a vonatra megkeresni Harryt és Ront.

Minden fülkébe belestem és hamarosan meg is találtam Őket. Vagy...ők találtak meg engem...

- Hermione! - megfordultam a megszólításra.

- Harry! - mögöttem Harry állt tárt karokkal.

Odamentem, megöleltem és mikor elengedtük egymást Harry elvezetett a kabinba, ahhol helyet foglaltak.

Ron már bennt várt minket.

- Szia Ron! - köszöntem.

Mi is megöleltük egymást, aztán én a fiúkkal szemben leültem.

- Na, milyen volt a nyaratok? - kezdtem a beszélgetést.

- Húú...egész jó! Képzeld: Petunia nénikémnek valaki bájitalt adott, mert tudod mi történt? Kedvelt. Egész nyáron kedves volt velem. Biztos rájött a nénike szindróma.

Mind a ketten felnevettünk, de Ron még mindig csak az ablakon bámult ki mereven.

- Mi baja? - suttogtam Harrynek Ronra mutatva.

- Majd Ő elmondja, ha akarja! - suttogta vissza.

A vonat elindult és mint minden évben most is nagyon izgatott voltam.

Harry és én már vagy fél órája nevettünk és beszélgettünk, de Ron még mindig nem szólt egy szót sem.

Megelégeltem tőle ezt a vendéglátást, ezért rákérdeztem, hogy mi baja.

- Semmi... - válaszolta félvárról.

- Na ne mondd! Akkor nem gubbasztanál így itt! És mondjuk beszélgetnél velünk!

- Mi? - fakadt ki - Most beszélgessek veletek arról, hogy egy unokatesód született és, hogy mennyire édes, amikor hízeleg?

- Na jó! - felálltam mérgesen - Ha neked valami jobb társaság kell, akkor sajnálom, de én csak ennyit tudok nyújtani! És ha nem zavar én megkeresem a társaságomat! - mondtam feldúltan, azzal kimentem a kabinajtót becsapva magam után.

- Hermione! Hermione! - szólt utánam Harry. Én megvártam és folytatta - Ne vedd úgy a szívedre! Majd lenyugszik!

- Tényleg? Ha mondjuk tudnám, hogy mi baja! Nem érdekel Harry! Kérlek, hagyj magamra!

Harry megértően megveregette a vállamat azzal visszament a fülkéhez.

Én nekitámaszkodtam a vonatnak háttal és Ronon járt az eszem.

Megfordultam és kinéztem a vonat ablakán.

Lépteket hallottam jönni, ezért megfordultam.

Malfoy jött velem szembe. Teljesen más volt, mint eddig... olyan más... a szemei és a tekintete...

Nem akartam, hogy észrevegye,hogy bámulom, ezért gyorsan elkaptam a fejemet.

Aztán úgy éreztem, hogy valaki nagyon figyel... Malfoy... ahogy jött felém bámult, de nem a szokásos undoksággal, hanem inkább... meglepődötten.

Visszafordultam az ablak irányába. Megpróbáltam nem elpirulni.

Malfoy éppen akkor ment el mellettem, amikor valaki kijött a mellettünk lévő kabinból és véletlenül meglökte Malfoyt.

Másodpercek alatt pergett le az egész.

Én gyorsan háttal álltam Malfoynak, Ő pedig rám esett. A fejem két oldalán tartotta egy-egy kezét.

A teste nagyon közel került az enyémhez. A szívdobbanását is hallottam.

Egymás szemébe néztünk, ami valóban pár másodperc volt, de mi óráknak képzeltük.

- Malfoy! Szállj le róla! - szólt mély hangon Harry.

Malfoy is és én is Harry felé fordítottuk a fejünket.

Malfoy és én is felálltam és Harryt figyeltük.

- Nem Malfoy hibája volt! - vallottam be.

- Tessék? - akadt ki Harry.

- Igen, Potter! - kapcsolódott be Malfoy, de most már a szokásos, undok hangján - Legközelebb nézz utána mielőtt vádaskodsz. Eszem ágában sincs rámászni Grangerre! Könyörgök...

- Én is így vagyok veled, Malfoy! - hagytam rá, de a fiúra nem néztem.

- Mi folyik itt? - McGalagony professzor szólított meg minket a hátunk mögött.

- Semmi! - szóltunk mind a hárman kórusban.

- Büntetőfeladat! - jelentette ki erélyesen a tanárnő - Most azonnal megkapják! Malfoy! Potter, Granger és Weasley kabinjában fog utazni egész úton! Amíg a Roxfortba érkezünk!

- Tessék? - fakadtunk ki ismét mind a hárman.

- De, tanárnő kérem... - kérleltem.

- Nincs vita, Granger! Ott fog utazni és kész! Malfoy! Csomagoljon! Most!

Én, Harry és Ron a kabinban vártuk Malfoy társaságát.

Mivel Ronnal nem voltam beszélőviszonyban, Harry pedig olyan ideges volt, hogy azt mutogatni kellett volna, inkább elővettem az átváltoztatástan könyvemet és olvastam.

- Tényleg nem csinált veled semmit? - kérdezte meg Harry, megtörve a csendet.

- Tényleg! Véletlen volt! A másik kabinból kiléptek, meglökték Malfoyt és Ő véletlenül rám esett! Még egy rossz szót sem szólt...

- Rendben... Ron képes vagy elülni Malfoy mellett?

- Még csak az kéne! - élénkült fel Ron - Nem ülök Malfoy mellé!

- Jó, akkor én ülök mellé! Hermione, gyere ülj Ron mellé!

- Nem! Inkább ülök egy esküdt ellenség mellé, minthogy egy nem őszinte és undok barát mellé!

- Nem csináltam veled semmit! - förmedt rám Ron - Miért piszkálsz?

- Én piszkállak? - fakadtam ki - Te is egyfolytában piszkálsz, ha arról van szó, hogy nem mondok el neked valamit! És nem én sértettelek vérig! Én csak érdeklődtem a barátom miatt!

- Na nem mondd!

- Jó! Durcogj! Én ezt nem hallgatom tovább!

Elindultam kifelé, de ekkor Malfoy jött velem szembe az ajtónál.

Beengedtem. Ki akartam menni, de az igazgatóhelyettes elém állt és elmondta, hogy egyikünk sem jöhet ki a kabinba, csak a mosdóba.

Én visszaültem a helyemre és szúrós pillantásokat vetettem Ronnal.

- Mi a bajotok? - kérdezte Malfoy - Azt hittem ti úgy utaztok, hogy be sem áll a szátok!

- Semmi! - mondtuk mind félvállról.

Harry elővette a Kviddicsek Évszázadait, Ron még mindig az ablakon bámult kifelé, Malfoy pedig egy füzetbe írogatott.

Én pedig majd kipukkadtam olyan mérges voltam Ronra.

Malfoyra néztem és ekkor vettem észre, hogy Ő is néz engem.

A vonatúton sokszor találkozott a pillantásunk.

Megvakartam a szememet, de még mindig nem voltam egészen magamnál. Letettem a könyvet és próbáltam nem Malfoyra gondolni.

Az édességeket áruló hölgy megérkezett a kocsijával. Malfoy, Harry, Ron is rendelt már, de én nem kívántam semmit.

Malfoyon járt az eszem.

- Miért nem kértél semmit, Hermione? - kérdezte Harry - Rosszul vagy?

- Nem...nem... - másztam ki a gondolataimból - csak nem vagyok éhes... ettem már otthon... - hazudtam.

Harry még mindig gyanakvóan nézett rám, de nem feszegette a témát.

Utáltam, hogy Harry volt az egyetlen ember, akinek nem tudtam szemrebbenés nélkül hazudni. Harry azonnal megmondta, ha nem stimmelt valami a mondandómba. Hiába, Harry egy jó barát.

Malfoy felállt és véletlenül felborította a táskáját. Abban nem volt sok minden, de minden kiborult.

Benne volt egy alma, három könyv, egy füzet és egy újság. Ezeket valószínűleg mindenhova elvitte magával.

Lehajolt felvenni. Én is leguggoltam, hogy segítsek neki.

Ahogy megnéztem, azért kíváncsi is voltam és megnézegettem miféle könyveket olvashat Malfoy.

,, Bájitaltan mesterfokon" , ,,Amit nem szabad soha tennie egy állatgondozónak" és ,, Hogyan gazdálkodjunk a nagyobb pénzügyeinkkel?"

Lenyúltam az almájáért, de ekkor Malfoy is megfogta az almát. Futólagosan összeért a kezünk.

Éreztem a hideg, csontos kezeit a kezemen. És valami megmozdult bennem. A szívem gyorsabban vert.

Gyorsan elkaptam a kezemet, nehogy feltűnő legyen, hogy min jár az eszem.

*

A vonatút lassan véget ért.

Mikor bejelentették, hogy két perc múlva vége az útnak felkaptam a könyvemet beleraktam a hátizsákomba, amibe minden apróságom benne volt amit elhoztam, és vártam, hogy megálljon a vonat, mert terelni kellett az elsősöket.

- Köszönöm az élvezetes társaságot... - szólt undokul Malfoy Harryre és Ronra nézve.

- Fogd be, Malfoy! - förmedt rá mérgesen Ron - Nem mi kértük, hogy másszál Hermionéra!

- Hagyd abba Ron! - szidtam - Ez alkalommal Malfoynak van igaza! Te vagy a bunkó! Baleset volt és valóban nem voltál ma egy olyan társaság, amit az ember elvár tőled! Még velem szembe sem!

- Mi van? - értetlenkedett - Te még véded ezt a...

- Igen! - vágtam közbe.

Malfoyra néztem. Ő meglepett volt és nem értette az egész helyzetet. De talán egyáltalán nem is baj, hogy nem értette.

Az elsősöket eltereltük, a Nagyterembe mentünk.

A lakomának vége lett. Harry, Ron és én csöndben mentünk a Griffendél toronyba.

Az elsősöknek előadtuk az eligazítást és mind a hárman elmentünk lefeküdni.

Malfoy és Ron járt a fejembe, amikor elaludtam...

Sokat gondolkodtam az este Ronon.

Reggel gyorsan felöltöztem és lementem reggelizni.

Harry már lennt volt a Nagyterembe és reggelizett.

- Hol van Ron? - érdeklőttem, amíg leültem.

- Nem tudom...valahova elment...csak azt tudnám, hogy hová...este azt mondta, hogy később jön fel. Azóta nem is láttam.

- És ha valami baja van? - aggódtam.

- Akkor nem ment volna el magától... - nyugtatott.

- És tudod, hogy mi baja van? Rám mérges? Vagy csak tegnap rossz kedve volt? Vagy csak alapból bunkóbb lett a nyáron?

- Igen, tudom mi baja, de nem mondhatom el... te sem örülnél, ha elmondanám a te titkodat Ronnak... Nincs nagy baja csak furdallja a lelkiismeret...

Nagyot sóhajtottam. Nem értettem az egész dolgot, de ha Harry mondja...

Elkezdtem enni, de éppen kiosztották az órarendeket.

- Dupla bájitallal kezdjük az évet... - sopánkodott Harry.

- A Mardekárosokkal... - folytattam.

Szívem mélyén egy kicsit örültem, hogy a Mardekárral leszünk, mert akkor ott Malfoy megmutatja, hogy mekkora egy bunkó és akkor végre kiverhetem a fejemből.

Harry és én lementünk a bájitalteremhez, de Ron még mindig nem jött meg.

- Hol van Ron? - suttogtam, mikor még csak vártunk a folyosón Pitonra.

- Mindjárt itt lesz...

- Állj! A reggelinél még azt mondtad azt sem tudod, hogy hol van, most pedig tisztában vagy azzal, hogy időben itt lesz?

- Csak nyugtattalak! Halvány fogalmam sincs, hogy hol van ennyi ideig...

A Mardekárosok is megérkeztek csapatban. Malfoy is ott volt.

Mondj már valami bunkót! Valamit, amitől ki tudok belőled ábrándulni! Nevezz sárvérűnek, vagy szólj le engem valamiért! - gondoltam magamba.

De hiába...Malfoy csak rám-rám nézett, de semmi lenéző pillantás vagy csak egy sunyi mosoly sem volt az arcán.

Méltóságteljesen nézett rám. Máshogy, mint szokott. Semmi harag nem volt a szemében. Ellenkezőleg...inkább érzelmekkel teli...

- Mit nézed annyira Malfoyt? - szólt mögöttem gúnyosan Ron.

- Ron! Hol voltál? Azt hittem elkésel!

- Válaszolj! Miért nézed annyira azt a bunkót? - mondta mérgesen Ron.

- Semmit. Nem Malfoyt néztem! A másik: Miért kéne nekem mindenről beszámolnom?

- Mert a barátod vagyok!

- Húúú...én azt hittem a barátság két oldalú fogalom! De ahogy látom nálunk nem...

Ron már nyitotta a száját a válaszra, de Piton jött, ezért csöndben maradt és hagyta, hogy enyém legyen az utolsó szó.

Harry, Ron és én az utolsó padba ültünk, de feleslegesen.

- Örömmel jelenthetem be, hogy új ülésrendet alakítottam ki! Mindenki oda ül, ahova mondom.

Mindenki csalódott volt. Még a Mardekárosok is.

- Első pad: Granger és Pansy...Én és a Mardekáros lány el is indultunk, de Piton arcán egy sunyi mosoly jelent meg. Előre féltem...

- Mégsem! Első pad: Granger és Malfoy.

Leültem az asztalhoz. Malfoy is mellém ült .

Mind a ketten zavarban voltunk. Szinte már vártam a csúfolódó megjegyzéseket, de hiába. Amikor már mindenki megkapta a padtársát elkezdődött rendesen az óra.

Az egész óra nyugodt és csöndes volt. Együt kellett elkészítenünk a bájitalt és az is sikeres volt. Minden jól ment.

*

Este vacsorázni mentem.

Ahogy jöttem le a lépcsőn, egy hideg kéz megragadta a kezemet és a lépcső mögé ráncigált.

Ott láttam meg, hogy Malfoy ,,vezetett" be a lépcső alá, ahol senki nem látott.

- Mi van? - kérdeztem duzzogva, pedig örültem, hogy ilyen helyzetbe kerültem Malfoyal.

- Ez én is kérdezhetném tőled!

- Mire célzol ezzel? - féltem, hogy észrevette, hogy nem egészen úgy nézek rá, mint régen.

- Nem érzed? Nem érzed, hogy valami más lett? Veled...

- Velem? Inkább veled! Te változtál meg!

Malfoy közelebb jött hozzám... egy lépést...két lépést...három lépést...és már ott állt hozzám centiméterekre...

- Nem lehet, hogy mind a ketten megváltoztunk? - suttogta a fülembe.

Én nem tudtam mit mondjak erre.

Csak azt tudtam, hogy teljesen elgyengültem, ahogy Malfoy közelebb jött és éreztem a lehelletét.

Malfoy felemelte a kezét, megsimogatta az arcomat.

Érdekes érzés volt, ahogy Malfoy az arcomat cirógatja és közben mélyen a szemembe néz. A szürke szemei az én arcomat fürkészte.

Aztán Malfoy közelebb hajolt...az ajkaink között csak pár centi volt, aztán megérintette az ajkai az enyémet.

Gyengéden megcsókolt...érdekes volt. Mindig azt hittem, hogy egy durva szerető, de éreztem, ahogy a kezei támasztják a fejemet és ahogy én a nyakát átkaroltam.

Elkaptam a fejemet és észbe kaptam. Távolabb mentem és hátat fordítottam Malfoynak.

- Ezt nem kellett volna... - sopánkodtam.

- Igaz... - hagyta rá - ha az apám megtudná...

- És, ha Harry megtudná...

Malfoy mögém lépett és megfordított. Ismét megcsókolt, de most már szenvedélyesebben. Miután elváltak ajkaink, Malfoy még nem engedte el a derekamat, én pedig a nyakát.

- Bár ha titokban folytatnánk, akkor esetleg... - álmélkodott Malfoy még mindig a szemembe nézve.

- Talán...lehetne róla szó...

Malfoy ismét megcsókolt. De ez a csók után el is engedett.

- Rendben... menjél! Még találkozunk.

- Aha...szia! - köszöntem el, amikor visszamentem a megtervezett útvonalon a Nagyterembe.

A Nagyteremben már mindenki bennt volt.

- Hol voltál, Hermione? - kérdezte Ron, amikor leültem az asztalhoz.

- Nem minegy?!

- Nem!

- Hát legyen! - vágtam vissza szúrósan - Semmi közöd hozzá, hogy hol voltam.

A Nagyterem ajtaján Malfoy jött be. Rám nézett. Szemeztünk, de aztán gyorsan elkaptuk a fejünket, nehogy feltűnő legyen a dolog.

- Vele voltál? - kérdezte mérgesen Ron - Malfoyal voltál? Vele, igaz?

- Hát te nem vagy normális! - játszottam a meglepődöttet - Nem hiszem el, hogy ilyen hülyeség megfordul a fejedben! Bocs Ron, de te egy hülye vagy! Még, hogy én és Malfoy... - csóváltam a fejemet - inkább azt mondd meg, hogy te miért kerülsz el minket, legalább is engem!

- Azért mert, nem úgy szeretlek, mint egy barátot! Többet érzek irántad! - szökött ki belőle.

Én csak döbbenten ültem ott. Nem értettem...

Ron is meglepődött. Gondolom nem akarta ezt elmondani, csak mérges volt és kicsúszott a száján.

Tudtam, hogy valamit mondanom kéne, de nem tudtam semmit mondani.

Végül Ron felállt és elviharzott a Nagyteremből.

Harryre néztem, aki együttérzően nézett rám.

- Te ezt tudtad? - néztem rá kétségbeesve.

- Igen. Most elmegyek, megkeresem. - jelentette ki és elment.

A vacsorán nem ettem semmit. Ronon járt a fejem és Dracon.

Felmentem a szobámba, de egy kicsit sem tudtam aludni...

Csak ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor öltöztem.

A mai nap szombat volt, ezért nem kellett aggódnom a tanórák miatt, de Ron miatt annál inkább.

A reggelinél sem szóltunk egymáshoz. Nekem nem lett volna ez természetes dolog. Meg gondolom neki sem...

Szóval a reggeli csendes volt és nem történt semmi zűr...

Igen ám, de itt Draco jött a problémák sorában.

A fiú jelzett, hogy a Nagyteremben, hogy kövessem. Ron és Harry nem láthatták a jelzést, mert Ők Draconak háttal ültek.

- Ööö...nem vagyok éhes! Elmegyek sétálni... - hazudtam.

Harry természetesen észrevette, hogy nem stimmel valami, ezért azonnal rá is kérdezett.

- A könyvtárba! Megnézek egy könyvet!

Elindultam a Nagyteremből kifelé. Amikor kiértem Malfoy a lépcsőnél várt.

Eltátogtam neki, hogy a könyvtárba menjen. Biztos voltam abba, hogy Harry észrevette a lódításomat és követni fog.

Malfoyal két külön úton mentünk fel, de végül is mind a ketten felértünk.

Ott elmentünk az én eldugott sarkomba, ahova senki nem szokott járni.

A ,,bázisomon" volt egy asztal és két szék.

Én leültem az egyik székre, de Draco nem ült le. Ő falnak támasztott háttal nézett rám.

- Miért kellett a könyvtárba jönnünk? - kérdezte értetlenül.

- Harry gyanakszik. Illetve Ron is, de Ő nem lesz mostanában az Ő szemszögéből bunkó, nem fog keresni. De Harry viszont több, mint valószínű, hogy keresni fog.

- Gyanakszanak? Hogy érted ezt?

- Nem tudom! Tegnap Ron meg is említett téged. De az csak a vonatút miatt volt biztos. De Harry...Ő egy keményebb dió!

- És most követtek?

Felálltam, kikukucskáltam a könyvespolc mögül, de senki nem jött.

- Nem, nem jön senki. - Draco felé fordultam - Most mi van veled? Velünk?

- Nem tudom...minden úgy megváltozott...de ha apám megtudná, akkor megölne engem is és téged sem kímélne... - Draco szemében életemben előszőr szomorúságot láttam.

Odamentem hozzá. Közel. Nagyon közel...

- Nem lehetsz azzal akivel akarsz? - kérdeztem szánakozva és értetlenül.

- De. - emelte fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen - Csak nem lehet Griffendéles, Hollóhátas, Hugrabugos és hajlania kell a bunkóságra.

- Háát...azt hiszem nem én vagyok életed párja a feltételeket megtekintve! - mosolyogtam.

- Csak apám szerint nem te vagy életem párja...

- És szerinted? - kérdeztem sunyi mosollyal.

Draco nem vélaszolt, csak felemelte a fejemet és gyengéden megcsókolt.

- Ezt igennek veszem! - nevettem.

- Reméltem is, Hermione!

Gyorsan ellöktem magamat Dracotol, levettem egy könyvet magamnak.

- Jön, Harry! Menj arrébb, mintha keresgélnél a könyvek között! Gyerünk!

Draco arrébb ment két polccal.

Én vártam, hogy belépjen a könyvtár ajtaján. Honnan tudtam, hogy be fog jönni? Nem tudom! De valahogy éreztem...

- Szia Hermione! - mosolygott mögöttem Harry.

- Szia! Hogy kerülsz ide? - játszottam meg a meglepődöttet.

- Csak meglátogattalak, de ahogy látom minden rendben van...Ron miatt nincs lelkiismereted, ugye?!

- Háát...ezen a dolgon tudnánk vitázni!

- Miért? - Harry leült mellém - Miért van bűntudatod? Azért mert Ron szerelmes beléd?

- Inkább az, hogy a barátságnak annyi. Nem hiszem, hogy már ugyanolyan lesz. Ezek után legalábbis. Tegnap este óta már semmi nem lesz olyan! Semmi...

- Ugyan! Majd minden meglesz oldva! Minden... Adj egy kis időt neki! Aztán majd kiheveri...talál egy másik lányt aztán lenyugszik.

- De mikor? Ugyan, mikor?!

- Majd...kicsit türelmesnek kell lenned!

Bólintottam.

- Jól van. Én megyek...jó olvasást! Szia!

- Szia!

Felálltam és halkan ismételgettem Draco nevét.

- Draco, Draco!

Draco kijött a másik polc mögül.

- Miért nem mondtad, hogy Weasley szerelmes beléd?

ŰŰDraco ott állt velem szemben és iszonyatosan meg volt lepődve.

- Háát... - kezdtem a magyarázkodást - nem tartottam fontosnak. Ron most úgy sem fog velem szóba állni és én is zavarba vagyok, ha együtt vagyunk úgyhogy ez azt hiszem Ron dolga. Ahogy Harry mondta...majd kiheveri...

Draco bólintott, de még mindig nem nyugodott le teljesen, de azért bólintott.

- És most én kérdezek! Félsz édesapádtól?

- Ezt meg honnan vetted?

- Onnan, hogy Ő szabja meg, hogy kivel járhatsz és azt mondtad, hogy ha esetleg megtudná, hogy mi együtt vagyunk, akkor megölne engem is és téged is.

Draco elgondolkodott. Valószínűleg nem örült neki, hogy ,, feltépem a sebeit" de ezt akkor is tudnom kellett. Leült mellém és elkezdte:

- Az apám nem szeretné, ha szégyent hoznék rá. Így azt szeretné, ha a nyomdokaiba lépnék. Bár, én nem vagyok az a gyilkolós fajta. Ha olyan a pillanat megátkozok bárkit, de nem lennék képes valakit megölni. Az apám azon a véleményen van, hogy a ,,tökéletes" élethez egy ,,tökéletes" barátnő is kell. Ezért kell titokban találkoznunk! - fordult felém - Nem szabad megtudni, mert akkor megölne téged, vagy kárt tenne benned! És én azt nem tudnám elviselni.

Odamentem Dracohoz és beleültem az ölébe.

- Ugyan már! - nyugtattam - Tudok magamra vigyázni! Egyébként is! Innen nem visz el könnyen, a mugli városban, pedig nem hiszem, hogy bátran átkozna! Úgyhogy még egy jóideig biztonságban leszek! - mosolyogtam.

Draco simogatta az arcomat.

- Ráadásul, te is itt vagy, hogy megvédj!

Draco közelebb húzta a fejemet és megcsókolt.

- Már tudom, hogy miért is tudott olyan könnyen belédszeretni Weasley! Azért mert ilyen nagy filozófus vagy.

- Hagyd abba! - nevettem.

*

A klubhelyiség teljesen üres volt. Csak én és Harry voltunk lennt.

- Harry! - szólítottam meg felnézve a könyvemből - El kell neked valamit mondanom!

Harry érdeklődő arccal várta a folytatást. Közelebb ültem hozzá.

- Figyelj! Harry én...én járok valakivel...

- Draco Malfoyal! - fejezte be a mondatot helyettem.

- Honnan tudod? - fakadtam ki.

- Megérzés...tudod, olyan vagy nekem, mint a húgom, úgyhogy megéreztem.

- És nem kapsz idegrohamot? Nem szidsz le? Vagy nem ölöd meg Dracot?

- Nem tudlak és nem is akarlak megakadályozni ebben! De megölöm Malfoyt, ha valamit csinál veled, ezt megígérem! - mosolygott.

- Ron tudja?

- Csak sejti. De nem biztos benne...sőt...amióta a könyvtárban mondtam, hogy egyedül voltál, azóta nem gyanakszik.

- Felmegyek aludni. Már késő van! - Harry bólintott.

El is indultam, de egy mondatra visszafordultam.

- Köszönöm Harry!

- Nincs mit!

Sok mindenen járt az eszem...Dracon, Ronon és néha Harryn is.

Mindig öröm fogott el, ha Dracora gondoltam. Csak örülni tudtam, hogy velem van.

Amikor Ron jutott eszembe, akkor pedig csak bűntudat fogott el, bár tudtam nincs miért. Csak fájt ez az egész dolog. Az, hogy nem tudtam mit mondani neki, de inkább nem is akartam, úgyis tudja, hogy mire gondolok.

Harry pedig egy csoda volt számomra! Ő megértett mindent. Megértette Dracot és megvígasztalt Ron miatt. Nála jobb barátot kívánni sem lehetett. Olyan volt, mint a bátyám.

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor egy bagoly hozott nekem egy levelet.

Átvettem, az állat pedig azonnal ki is repült.

Olvasni kezdtem a levelet:

Megörültem a levélnek. Milyen jó! Egy romantikus randim lesz Dracoval!

*

- Ugyan, Harry! Honnan veszed azt, hogy Voldemort az iskolában van? - faggattam barátomat, amikor mentünk le Harryvel és Ronnal vacsorázni.

- Nem tudom! - álmélkodott - Csak tudom! Egyfolytában fáj nagyon a fejem. Amellett érzem...és egy álmom is ezt igazolta!

- Mit álmodtál? - kérdezte komolyan Ron.

- Azt, hogy megöli Nevillet Voldemort, az udvaron. Este.

Harry nagyon aggódott. Én is.

- Jól van! Ne pánikoljunk! Este...majd este ügyelünk Nevillere. Mindannyian. És hol ölte meg?

- A kútnál. Én este elmegyek a tóhoz. Ha akartok velem jöttök, de ha nem, azt is megértem!

- Nem mész sehova! - makacskodtam - Amíg Neville a szobájában van, addig nincs baj! Ha baj van, azonnal megkeressük. Egyenlőre annyit tehetünk, hogy vacsora után szólunk Dumbledore professzornak!

Harry bólintott!

A vacsoránál viszont nem volt ott Dumbledore.

Kiderült, hogy nincs a Roxfortban!

ŰŰ- Nincs semmi baj! - nyugtattam (kivételesen én) Harryt, amikor már a Griffendél klubhelyiségben voltunk - Amíg Neville itt van a klubhelyiségben, addig nincs baj!

Neville valóban ott volt a Griffendél toronyban, és Ginnyvel sakkozott.

- Jó! Jó! Jó! - nyugodott meg Harry - De akkor is szólni kéne neki!

- Felesleges! - ellenkeztem - Minek? Azért, hogy megijeszd?

Harry igazat adott.

Mivel hamarosan eljött a találkozóm ideje Dracoval, elköszöntem Harryéktől és lementem a találkozó helyszínére.

Mivel eléggé féltem, hogy Voldemort valóban itt van az iskolában, csak pálcával a kezemben mentem és minden rezzenésre felfigyeltem.

Korán sötétedett, ezért még a kastélyban is félelmetes volt.

Az udvaron kifejezetten hideg volt. Természetesen tovább mentem, de a pálcámat még mindig magam előtt tartottam.

A bokrok közt átértem és megláttam Dracot, de nem igazán abban a helyzetben, amilyenbe vártam...

Draco és Pansy csókolóztak.

- Malfoy... - csak ennyit tudtam mondani meglepődötten.

Draco felém kapta a fejét.

- Hermione! - nézett rám levakarva magáról a Mardekáros lányt.

Én nem válaszoltam. Inkább ott hagytam Malfoyt.

- Hagyd, Draco! Ő csak egy koszos sárvérű! Nem tartozol magyarázattal neki! - mondta Pansy Malfoynak.

Leültem a földre, amikor már elég távol voltam a két Mardekárostól.

Felhúztam a lábaimat és egy-két könycsepp gurult le az arcomon.

Erre a határozásra jutottam. Letöröltem a könnyeimet és felálltam. Vettem pár mély levegőt, azzal visszaindultam a Griffendél toronyba.

Az udvaron viszont megláttam Nevillet...

- Mi keresel itt? - vontam kérdőre, mikor elé álltam.

- Én csak...

- Csodálatos! Két legyet egy csapásra... - hallottuk a mély, rekedt hangot a hátunk mögött.

Felnéztünk és életnagyságban ott állt előttünk Voldemort...

ŰŰVoldemort valóban ott állt velünk szemben. És elégedett és erős volt. De a legzavaróbb az volt, hogy önelégülten mosolygott, arról nem is beszélve, hogy még a pálcáját sem vette elő, ami különösen "zavart".

Neville és én önkéntlenül hátráltunk. Én Neville elé álltam és megpróbáltam nyugodt maradni.

Éreztem, hogy Neville hihetetlenül ziháll.

- Nem jó dolog egyedül, tanári felügyelet nélkül egy kedves, de mégis sötét iskolában mászkálni... - adta elő prédikációját színpadiasan - ..bevallom eleinte csak a Longbottom fiút akartam megöletni, de most, hogy Potter kedves barátját is itt találtam, élvezetesebb lesz a műsor... - mosolygott önelégülten.

- Mit? - kérdeztem én is zihálva - Megöletni? Azt hittem annyit érek, hogy legalább maga öl meg engem! - mondtam önelégülten.

A szemeim villámokat szórtak és végig Voldemort szemébe néztem. A férfi állta a szem-csatát.

- Lám, lám... milyen nagyra tartja magát a kisasszony?! Valóban, sokszor segítettél Potternek, de vajon tudod-e, hogy miért olyan szoros a kapcsolatod Potterrel?!

- Nem mindegy magának ez?! - hallottam Harry hangját az oszlopoknál, mögötte pedig szintén határozottan Ron állt.

- Nocsak... - lepődött meg Voldemort - bővül a társaság...

Harry odasétált Ronnal hozzánk. A két fiú elém állt, de mivel én is előre léptem, már egymás mellett álltunk mind a hárman. Neville pedig szorosan mögöttünk.

- Halljam! - utasított határozottan Harry - Miért olyan fontos magának, hogy milyen a kapcsolatom Hermioneval?

Voldemort felkacagott. Élesen. Soha nem hallottam senkit így nevetni. Félelmetes volt...

- Sosem gondolkodtatok azon, hogy miért vagytok olyan jóban? Miért van egy erős kötelék közöttetek? Vajon miért tudtok egymás gondolataiba látni és vajon miért érzitek meg, ha a másiknak rosszabb hangulata van?!

- Ugyan miért? - böktem ki a kérdést.

- Megtudjátok...- ködösített - ha túl élitek az estét...van egy-két kedves barátom. Akik nagyon "megkedveltek" titeket.

Voldemort háta mögött öt alak tűn fel. Embereknek tűntek, de mégsem...Szemöldökük erősen összenőtt, gyűrődéses volt. Három férfi és két nő volt.

- Vámpírok... - suttogtam Harry fülébe, aki értetlenül nézett rám.

A vámpírok nyugtalanok voltak. Meresztették a szemeinket ránk.

- Pontosan! Vámpírok. Nagyon okos teremtmények. Főleg, ha szomjasak. Mondjuk...ha két hete nem isznak, akkor már szomjasak szoktak lenni.

Hátrálni kezdtem és körülnéztem. Éles fadarabot kellett keresnem. Csak attól haltak meg a vámpírok.

- Támadás! - harsogta Voldemort.

Két férfi vámpír Harrynek esett. Egy férfi Ronra, egynő Nevillre és a maradék nő pedig rám.

A nő gyomorszájon rúgott, de úgy, hogy a következő fának "repültem".Mikor leestem és a vámpír felém haldt.

Körülnéztem és találtam egy éles fadarabot.

A nekem esett, de én is gyomorszájon rúgtam. Meghátrált, de most a kezeivel próbált megütni. Én kivédtem a saját kezemmel. Hat-hét ütést védtem ki, közben Harryéknek üvöltöttem.

- Egy éles fadarab! Azzal megölhetitek! Ha béléjük szúrjátok!

A nő rám akart ugrani, de elugrottam onnan. A nő a földre esett én pedig kihasználtam azt a kis időt és a vámpír hátába döftem a fadarabot, amitől porrá változott.

Körülnéztem és láttam, hogy Harry van a legjobban megszorulva. Ő két vámpír ütéseit próbálta kivédeni.

Odafutottam és ráugrottam az egyik vámpír hátára, aki hasra esett. A vámpír meglepődött és én beledöftem a fadarabot.

Harrynek, Ronnak és kisebb segítséggel Nevillenek is sikerült megszabadulni a vámpíroktól.

Voldemort pedig villámokat szóró szemekkel nézett ránk...