Draco egy erős duda hangra riadt fel álmából. Hirtelen azt sem tudta hol van, hogy került oda. Aztán, ahogy ránézett a mellette pár ággyal fekvő lányra, eszébe jutott minden. „A nevem Amidala Smith.” Egy röpke pillanatig rajta felejtette szemét, aztán bevillant neki egy kép, szerelme arca. Sápadt volt és beesett, az egész olyan másnak tűnt, mint ami idáig élt benne. Draco nem tudta összekapcsolni ezt semmilyen élményével.
„Miért pont így képzeltem el őt?”- töprengett. Aztán Amidalára pillantott. A lány valószínűleg szépet álmodhatott, mert elmosolyodott. Draconak még órákig kellett várnia, mire egyetlen ”társasága” felébredt.
- Jó reggelt! – ásított egy nagyot a lány - Te nem is aludtál?
A fiúban nem is tudatosult, hogy már ennyi ideje a buszon van. Négy órája.
- De, valamennyit igen. Tudod, régóta nem tudok aludni, csak néhány órát. Megkérdezhetem miért is jössz a Roxfortba és honnan tudsz róla? – kérdezte.
- Ezt a halálfalók családján kívül mindenki tudja! – nézett rá értetlenül a lány. – A Roxfort maradt az egyetlen biztonságosnak mondható hely, de eddig kevés ember juthatott be a kastélyba. Dumbledore olyan varázslatokat vetett be az ártó szándékúak ellen, hogy szinte lehetetlen bejutni.
A fiú izzadni kezdett. Bár biztos volt abban, hogy nincs benne semmi hajlam az erőszakra, legalábbis a fizikaira nincs, most mégis meginogott.
- Értem. Tudod, én Roxfortos diák voltam. Dumbledore az igazgatóm volt. És tudja, hogy megyek… - harapta el az utolsó mondatot Draco.
- Hogy érted, hogy tudja? Azt nehéz lehetett megoldani…Vagy egy auror fia lennél? úgy talán el tudom képzelni…
Kezdett kínos lenni a beszélgetés.
- Tudja, és kész. Nem szeretném elmondani honnan, ne kérdezősködj már ennyit. – emelte fel a hangját Draco.
- Jól van na, be ne kapj … - felelte Amidala – Egyébként hallottam ki vagy. Draco Malfoy, ugye? De engem ez nem érdekel. Te valamiért itt ülsz a buszon, vagyis nincs hova menned, ahelyett, hogy a halálfaló ifjoncok között múlatnád az időt valahol. Nekem ennyi elég. A hazugság nem jó tanácsadó.
Draco megerőltette magát és egy érdekes mosoly húzódott a szája szélén. Nem olyan dracos, inkább amolyan kedves mosoly próbált lenni, de aztán…
- Kösz. De, büszke vagyok a nevemre. És nem érdekel, hogy egy ilyen utolsó senki, mint te elfogadja-e ki vagyok. – és mosolya most inkább gúnyos volt, mint kedves.
- Hát akkor ezt megbeszéltük, Malfoy. – és hátragumizta hosszú haját.
A fiúnak majdnem leesett az álla a meglepettségtől. Hisz épp most nevezte Amidalát egy utolsó senkinek és nem reagál rá. ”Érdekes egy lány…”
Az út további részében, bár egyikük se mutatta, a másik kezdeményezésére vártak. De egyikük se akart a másikhoz szólni. A csendet végül Amidala törte meg.
- Hé, szőke fiú?
Draco lenézően pillantott rá.
- Mi van már megint?
- A nevem Amidala Smith. És a tiéd?
Draco felállt, odalépett az ágyhoz,és ajkai lassan megérintették a lány kézfejét.
- Örülök, hogy megismerhetlek. A nevem Draco Malfoy. – és szürkéskék szeme zavarba ejtően huncutul csillogott.
Amidala azonban nem volt az a lány, aki egy ilyen gesztustól „elájult” volna, és ez még szimpatikusabbá tette őt.
- Akkor, szent a béke, ugye? – kérdezte Amidala, és Draco bólintása megadta rá a választ. A fiú épp egy ritka izgalmas sztori közepén tartott még a mardekáros időszakából, mikor egyszer csak megállt a busz.
- Végállomás, emberek! Sok szerencsét, hö…! – kuncogott Earnie. – Köszönjük, hogy velünk utaztak. Viszontlátásra!
Ahogy szálltak le a buszról, Draco jó hangosan kifejtette a véleményét a kalauzról.
- Hát, én remélem, az életben többet nem látom viszont ezt a bohócot. Persze, tudom, nem születhet mindenki… na mindegy... hagyjuk.
Amidala-nak is hasonló meglátásai voltak.
- Én is remélem. De a sofőr se volt teljesen tiszta… - kacsintott a lány.
Ahogy körülnéztek egy város szélén lehettek, de Draco le merte volna fogadni, hogy már volt itt… Nem tudta, honnan, de ismerős volt neki.
Aztán egy egész napos gyaloglás következett. Ahogy sötétedett egyre hidegebb lett és a helyzetük kilátástalannak tűnt. Nem volt se ételük, se szállásuk és a többiek más merre mentek. Csak ketten választották ezt az irányt.
- Szerinted a többiek már a Roxfortban vannak?
- Ugyan már, én ismerem Dumbledore-t. Trükkös a pasi, lesz ebben valami csavar, hidd el. Tudod mit, holnap folytatjuk a keresést, most az első fogadóban töltjük az éjszakát, amit találunk. Benne vagy? – kérdezte Draco.
- Épp javasolni akartam. – mondta teljesen őszintén a lány.
Nem is gondolták, hogy az első fogadó még mérföldekre volt tőlük. Mire megpillantották a kiírást, már korom sötét volt, csak a hold fénye világított. A fogadó igen különös helyen volt, két város között, egyedüli épületként. Ahogy beléptek egy portás köszöntötte őket.
- Jó estét kívánok!
- Jó estét! Van két szabad szobájuk?
- Csak egy van. Tudja, tele vagyunk.
Draco köhintett egyet, majd körbenézett.
- Ezt nem mondhatja komolyan? Tele-vannak? – tagolta a szavakat.
- Pedig így van. Biztosíthatom, megfelel maguknak az a szoba. Egy szobaszám van, mit gondolnak melyik?
- Százhatos – jött a válasz egyszerre mindkettőjüktől.
A portás elmosolyodott és átnyújtotta a kulcsot.
- Ahogy mondták…
Mivel nem volt mit tenni, elvették a kulcsokat és felmentek a szobájukba, ami az első emeleten volt. Ahogy benyitottak egy franciaágy és két éjjeli szekrényt pillantottak meg, az asztalon egy-egy szendvics. Miután megvacsoráztak, eljött a lefekvés ideje…
- ÉN nem fogok a földön aludni. – szögezte le a fiú.
- Mit képzelsz, majd én igen? – vágott vissza Amidala.
- Azt csinálsz, amit akarsz. Ha esetleg attól tartasz, hogy kihasználom a helyzetet, elhiheted, hogy nem fogom.
A lányt kicsit rosszul érintette, hogy egy férfi semmire nem gondolna, ha egy éjszakát mellette kellene töltenie.
- Jól van, ha ennyire biztos vagy benne, akkor semmi akadálya.
- Hát akkor jó éjszakát. – búcsúzott Draco, majd magára húzta a takarót. Sokáig feküdt még Amidala mellett, mikor egyszer csak valaki hozzáért a vállához. Draco megfordult és egy gyönyörű zöld szempárral találta magát szembe.
- Mi a gond? – kérdezte a fiú.
- Semmi, csak… félek egy picit.
- Mégis mitől?
- Attól, hogy mi lesz holnap, vagy azután. – és hozzábújt Dracohoz. A fiú kezdte elveszíteni uralmát és előtört belőle a férfi.
- Amidala… engedj el, nem lesz ez így jó…
De a lány, nem engedte el, mutatóujjával végigsimította Draco arcát, majd a száját és telt ajka egyre közelebb ért a fiúhoz.
- Ne! – lökte el magától a lányt.
Aztán egyszer csak forogni kezdett vele a világ és úgy érezte, mintha valami beszippantotta volna és a következő, amit hallott egy monoton hang volt.
- Lehetetlen…a vonaton vagyok… - suttogta. – De hol lehet Amidala? – és körülnézett. A lány azonban nem volt sehol… Volt azonban a fülkében még egy ember…