Ahogy kilépett a Kúria ajtaján arcát megcsapta a hűvös esti szellő. Nagyon jólesett neki a természetnek e csodája. Pedig csak egy átlagos januári este volt: hideg, szeles és szomorú. Most mégis többnek érezte. Voldemort meg akarja öletni… méghozzá a saját apjával. Újra tudatosult benne, mennyire gyűlölt volna Halálfaló lenni. Életében először, vagyis másodszor érezte azt: jól döntött. A másik Hermione volt. Több éve már, hogy nem látta.
„Talán már fel se ismerne.” – hasított bele a felismerés Dracoba. Sem a lány, sem ő nem tudta, hogy milyen közel voltak egymáshoz néhány hete… A Roxfortig még nagyon hosszú út várt rá, mivel hopponálva nem mehetett oda. Nem tudta, hogyan is juthatna el a szigorúan őrzött iskola falai közé. Ekkor felrémlettek előtte Dumbledore utolsó szavai, melyeket az évzárón a diákokhoz intézett.
”- A Roxfort kapui mindig nyitva állnak a tiszta szívűek és a segítségre szorulók előtt.”
Draco próbált emlékezni, hátha valami még eszébe jut, hogy hogyan is juthatna el oda, de minden próbálkozása falakba ütközött. Ekkor eszébe jutott valami. Hallott valamikor egy olyan pletykát, hogy a Roxfort Express helyén hetente egyszer indul egy vonat, de azt csak azok találhatják meg, akik ”tiszta szívűek és segítségre szorulnak”.
- Igen, ez az!
A vonatig viszont csak egyszer hopponált, a további utat gyalog kellett megtennie. Amint beért Londonba különösen figyelnie kellett, hiszen éjszaka volt és ilyenkor több halálfaló is kereste ártatlan áldozatait. Ahogy sétált a macskaköves utakon, saját lépései monotonitását egyszer csak egy furcsa nesz törte meg. Valaki követi?!- ötlött föl benne a kérdés, de nem fordult hátra. Biztos akart lenni benne. A nesz azonban felerősödött, ahogy Draco lépkedett előre. Egy házból jött…
- Miért…? – ordította egy nő, és erős zokogás rázta a testét. Draco benézett az ablaküvegen. Fekete csuklyás férfit látott, amint egy vékony szőke hajó boszorkányt nyom oda a falhoz és erőszakosan megcsókolja. A nő próbált volna szabadulni, míg nem egyszer csak megnyugodott. Draco tudta, hogy bármelyik percben észrevehetik, de nem érdekelte. Valahogy megragadta ez a jelenet. A nőt nem kényszeríttette a csuklyás, arra, hogy visszacsókoljon. Pálcával nem.
- Miért csinálod ezt velem…? Inkább ölj meg, végre. - suttogta a nő.
A férfi már csak gyengéden ölelte a nőt, ebben már nem volt semmi vágy vagy szenvedély, csak puszta szeretet. Szerelem.
- Nem tudom megtenni, Fatime. – simította végig kezét a nő arcán.
- De a Nagyúr megparancsolta Neked. – válaszolt eltökélten a nő.
- Mindnyájunknak van olyan, akit nem áldozunk fel érte… - mondta bizonytalanul a férfi. –
Draconak pont elég volt ennyi. Szomorúan baktatott végig London egyik főutcáján. Egy órát pillantott meg.
04.03. – Hajnal van. Ahogy elhagyta maga mellett az épületeket egyre az volt az érzése, hogy eltévedt. Leült az út szélére és nézte az ismeretlen utakat maga előtt. Egyszer csak elvakította egy busz fénye a szemét.
Megállt előtte. Draco fejében kavarogni kezdtek a gondolatok. Olyan ismerős volt neki ez a szituáció…De nem tudta honnan. Aztán egyszer csak bevillant egy kép. Mintha esett volna az eső…és fájt volna a feje. A földön feküdt…De más sehogy sem jutott az eszébe.
Az ajtó kinyílt és Earnie szeme elkerekedett.
- Má’ megint eltévedtél, barátocskám? – és primitív mosoly húzodott a kalauz szájára.
Draco nem értette, hogy mire célzott ezzel a fiú, de ez a barátocskám megszólítás mintha ismerős lett volna neki.
- Honnan ismersz engem? – kérdezte bizonytalanul a volt mardekáros.
- Ennyire rossz a memóriád? Nincs egy hónapja, hogy bevittünk a Szent Mungóba. Nagyon rosszul nézté’ ki, öreg. Malfoy, ugye? – kacsintott rá Earnie.
Draco előtt minden világos lett. Tehát apja kitörölte az emlékeit. Legalább is azt az egy hetet. Különösebben nem izgatta a dolog, hiszen tudta, hogy csak rossz történhetett vele. Arra nem is gondolt, hogy találkozott Hermione-val…
A buszra most azonnal felszállt, hiszen tisztában volt vele, hogy ez az egyetlen lehetősége eljutni a Roxfortos járatig és igen kényelmes lehetőség.
- Hová megyünk? – kérdezte a sofőr.
- A vonathoz, ami a Roxfortba indul.
- Á…értem, de nem garantálom, hogy meg fogod találni, eddig nem sok embernek sikerült…- mondta Earnie. – de hosszú az út odáig, sajnos messzebb van, mint gondolnád. Feküdj le, ott egy ágy. A tiéd.
Malfoy szó nélkül lefeküdt az ágyra. Körül nézett a buszon. Hatan voltak, a kalauzon és a sofőrön kívül. Minden mocskos volt és büdös, de egyetlen célja volt: eljutni a járatig. Letette fejét a párnára, és csak nézte a busz tetejét.
- Te hová mész, szőke fiú? – szólította meg lágyan egy fiatal lány nem messze tőle.
- A Roxfortba. – válaszolt tömören Draco. Nem volt kedve se beszélgetni, se magyarázkodni.
- Szintén. Itt mindenki oda megy.
Draco nem értette miért akarnak eljutni ezek a szerencsétlenek a volt iskolájába, de aztán rájött, hogy önmaga sem különb náluk.
- Legalább lesz útitársam. - mosolyodott el Draco. Nem is nézte meg az előbb ezt a nőt. A szakadt ruha egy gyönyörű testet takarhatott, legalábbis a fiú úgy vette észre. Haja fekete volt és zöld szeme csak úgy világított a fiúra. Szép nő volt.
- A nevem Amidala Smith. És a tiéd?
- Draco …Draco vagyok.
- Hát, akkor örülök, hogy megismertelek, Draco.
- Hát még én… - villantotta ki hófehér fogait a fiú.
Amint Amidala elfordult az ágyon, Draco is így tett. Szimpatikus volt neki a lány