Harry, Ron és Hermione épp a klub helység felé közeledtek, mikor egy sikítás majd annál sokkal hangosabb nevetés ütötte meg fülüket. Nem kellett sokáig menniük, hogy meglássák Draco Malfoyt amint épp egy elsőssel múlatta az idejét.
- Mit csinálsz, Malfoy? – kérdezte dühösen Harry, aki felé épp hason csúszva próbált menekülni az elsős.
A fiú úgy tett mintha meg se hallotta volna mit kérdezett Harry és tovább nevetett a gólyán. Szőke haját a füle mögé tette, szürkéskék szeme úgy villant Harryre mintha ősidők óta gyűlölnék egymást.
Lassan, de annál gúnyosabban mondta ki válaszát.
- Megjött a hős Potter! Ez a patkány felemelte a hangját mikor VELEM beszélt, örüljön, hogy megúszta ennyivel – majd egy színpadias köhintés után folytatta- És 10 pont a Griffendéltől, mert beleszóltál a munkámba.
Harry keze már a pálcáját markolta, mikor valaki megérintette a vállát.
- Ne keresd a bajt. – szólt halkan Hermione. Tudod, hogy Malfoy prefektus és bajba kerülhetsz miatta. Nem éri meg.
Ron és Harry kissé meglepődtek a lányon, mivel eddig mindig benne volt a kalandjaikban.
Hermione még Draco után nézett egy darabig és egy alig látható mosoly jelent meg az arcán, szeme sugárzott a boldogságtól.
- Nem éri meg… - suttogta újra a lány.
Csak most vették észre az elsős fiút újra, aki még azóta is a földön hasalt amióta megjöttek. Mialatt Harryék kiszabadították őt, a lány a könyvtárba ment.
- Nem tartod furcsának mostanában? – kérdezte barátját Ron.
- Neked még nem mondta? – válaszolt pajkosan Harry és a legnagyobb természetességgel folytatta. – Szerelmes Draco-ba. Nekem már egy hónapja megemlítette a dolgot…
Ron láthatóan elhitte a hallottakat, mert arca kezdett hasonlítani egy paradicsomhoz és remegő hangon tudott csak megszólalni.
- És ezt csak így mondod?!! Abba a vadászgörénybe nem lehet szerelmes. Csak kapjam el Malfoyt, addig él!!!!! – ordította.
Harry most látta először ilyen idegesnek és zavartnak barátját, és úgy érezte nagyon gyorsan el kell mondania neki az igazságot, mert Ron már közel járt ahhoz, hogy tényleg beteljesítse igéretét.
A lehető legkönyedebb módon próbálta tisztázni a helyzetet.
- Hogy hihetsz el egy ilyen képtelenséget, Ron? Ők tűz és víz. Nem tudtam, hogy ennyire felidegesíted magad ezen… - és tartott egy kis hatásszünetet, de a fiú nem válaszolt. – Nem akarsz valamit elmondani?
Ron megkönnyebbülten sóhajtott és zavarban volt.
- Tudod, Harry…nagyon szép lány lett belőle. – súgta alig hallhatóan és ennyi elég is volt Harrynek.
Megértett belőle mindent.
Eközben Hermione a könyvtár helyett a parkba igyekezett, maga sem tudta miért változott meg ma már másodszor is a véleménye arról, hogy hova megy. Ahogy kilépett a tágas ajtón lágy tavaszi szellő csapta meg arcát és szemébe világított a nap. „Boldog vagyok…” – gondolta magában és élvezte a pillanatot. Szemét lecsukva állt az ajtóban és úgy érezte akár évekig is így tudna maradni. Ebből az idilli pillanatból semmi sem maradt, mikor egy erős férfi test magával sodorta a földre.
- Mi történt? – kérdezte bosszankodva a fiútól akinek csak a lihegését hallotta a háta mögött.
- Ne haragudj, Hermione, csak versenyeztünk Monstro-ékkel. Ki tud egyszerre több csúnya lányt a földre taszítani. – és a lány újra hallotta azt a gúnyos nevetést.
Ahogy hátranézett megbizonyosodhatott róla, hogy tényleg Draco Malfoy fekszik rajta.
Olyan közel voltak egymáshoz, hogy ahogy a lány hátrafordult pont Malfoy szemébe nézett. A fiú mosolya lehervadt arcáról és helyette valami egészen mást érzett. Szépnek, sőt gyönyörűnek látta a lányt. Ahogy fújt a szellő, érezte illatát és az érintését, amiből úgy érezte nem akar kiszabadulni. „Ébresztő, Draco, ő csak egy sárvérű senki. És hogy néz ki? Nevetséges”- próbálta győzködni magát a fiú.
- Tudom, hogy csúnya vagyok, de nincs jogod viccet csinálni ebből! – mondta megtörten Hermione és a fiú még látta megtörölni a szemét, ahogy távolodott.
Most először érzett egy kis lelkiismeret-furdalást. Talán életében először…hisz apja arra tanította, hogy az ilyeneket, mint Potterék és társasága nem kell varázslónak, sőt még embernek sem tekinteni. Most viszont újra és újra látta maga előtt azt a szomorúságot Hermione szemében.
A Legendás Lények Gondozása órán újra találkoztak, hiszen immár sokadik éve töltötték együtt a Mardekárosokkal ezt az órát. Hagrid ma is egy új varázsállatot hozott.
- Ki ismeri a rankokat, srácok? – és reménykedve Hermione felé nézett, aki még mindig nem heverte ki a történteket és magába fordultan inkább a földet bámulta és egy kavicsot rugdosott.
Hagrid nagy meglepetésére csak Crak tette fel egyedül a kezét.
- Ööö….Fánk…..én is kérek. – mondta lassan a kövér fiú és tekintete a semmibe meredt, mosolygott és a száját nyalogatta.
A Griffendéleseknél már csak Malfoy nevetett jobban barátján, szokásához híven kicsit túljátszva magát. Hermione lassan kizökkent a merengésből és egyenesen Malfoyra nézett, mélyen a szemébe és a fiúra mosolygott. Draconak a meglepetéstől elállt a lélegzete és zavarában viszonozta a mosolyt. Bár kicsit rosszul állt neki, hogy kedves próbál lenni, a lány ezt bocsánatkérésnek vette. Ezután többet rá sem nézett a fiúra.
Ron eközben megbökte Harryt és féltékenyen mutatta, hogy nézze meg a különös jelenetet.
- Megőrült ez a lány? – sóhajtott Ron és a két barát komolyan aggódni kezdett…
Mint később kiderült a rankok külföldön háziállatok, de csak kevesen ismerik őket itt. Simogatásuk előhozza az érzelmeket, és boldognak, kiegyensúlyozottnak érzi magát az ember. Az óra végén Hagrid szívességet kért a csoporttól.
- Két emberre lenne szükségem estére.
Hermione észre sem vette, hogy két barátjának nincs kedve az esti kiruccanáshoz és jelentkezett.
A közelből újból hallotta Malfoy megjegyzéseit, amik most éppen nem rá irányultak.
- Biztos egy hippogriffel kell pároztatni ezt a szörnyű állatot…vagy mi is lehet még? Sárkányt csempészünk…hmm….ki tudja?!
Hagrid magához képest egész jól kijött a helyzetből.
- Este 7.30. Draco Malfoy, és megtudod mit csináltok. Hermione, téged is várlak. Sziasztok.
A fiú hiába próbált ellenkezni, nagyon úgy tűnt, lesz még folytatása a mai napnak…
Harry és Ron próbálták meggyőzni a lányt, hogy most az egyszer ne menjen el Hagridhoz, ő azonban hajthatatlan volt.
- Megígértem neki és bízik bennem. Egyébként se hagyhatom kettesben Dracoval…
- És te mi vagy neki? Talán Hermi? Draco… Már nem is „patkány”, nem simán Malfoy, most már becézgeted is…! Tudjuk, hogy már alig várod, hogy lásd. – fakadt ki Ron és újra egy paradicsomhoz hasonlított. Miért pont ő kell neked? Annyi fiú van még a világon vagy itt a Roxfortban, aki oda van érted és neked pont a legnagyobb ellenségünk kell? Nem emlékszel mit és hányszor vétett ellenünk?! – és csak mondta, mondta….De a lány csak hallgatott. Úgy érezte, nem kell magyarázkodnia. Még, ha érezne is valamit Malfoy iránt akkor se kéne, így meg főleg nem.
- Nyugodj meg, Ron. Nem tudom mikorra jövök, de szerintem csak holnap találkozunk.
A vadőr kunyhóhoz menet a két fiatal összetalálkozott, de külön-külön mentek be Hagridhoz. Malfoy feltűnően lassan ment, feltehetőleg azért, hogy ne érje utol Hermionét.
Hagrid a szokottnál idegesebbnek tűnt és furcsa botok voltak a kezében. Hóna alatt egy hatalmas puska volt. Ahogy épp belekezdett volna a mondandójába egy fülsikító dörrenés hangzott a Tiltott Rengetegből.
- Úgy gondoltam, hogy velem jöttök segíteni, de jobb lesz, ha ti csak a kunyhót őrzitek. Remélem nem lesz rá szükség, de … rossz idők járnak mostanság, tudjátok.. Amióta Tudjukki visszanyerte hatalmát…Már a Roxfort biztonsága sem a régi.
Miután a vadőr elsietett, nemsokára besötétedett. Malfoy már nyúlt volna a villanykapcsolóhoz, de emlékezett Hagrid szavaira, miszerint nem szabad, hogy meglássák őket. Lassan már csak a Hold fénye világított. Kezdett kínos lenni, hogy nem szólnak egymáshoz.
Malfoy rápillantotta a lányra és elnézte őt. A lány hosszú szőke haját mostanában kibontva és egyenesen hordta. Most éppen az egyik oldalra igazította fürtjeit, de az egyik mindig belelógott a szemébe. A fiút megbabonázta ez a kis jelenet. Szemét összeszűkítette, de ez most nem a gonoszság jele volt, hanem mert annyira tetszett neki a látvány. Hermione magán érezte Draco tekintetét és felnézett a fiúra. Ő az ablaknál állt, Draco egy széken ült. Ahogy összetalálkozott a szemük, a fiú elkapta tekintetét. De amilyen gyorsan megtette ezt, olyan gyorsan vissza is nézett a lányra.
- Helyes pasi lett belőlem, mi, Granger?! Gondoltad volna még elsőben? – próbált keménynek mutatkozni a fiú. Különben miért néznél? – mosolygott rá a lányra.
Hermione nem válaszolt. Túl szép volt az a pár pillanat, amit az előbb átélt, nem akarta elrontani azzal, hogy összeveszik Malfoy-jal. Nem sokkal később ő is leült egy székre és lassan már nem gondolt semmire…elaludt. Draco halkan felállt és közelebb ment a lányhoz…Nagyon közel. Lassan végigsimította a kezét a lány arcán és megpuszilta. „Mi a fenét csinálok?!”- gondolta magában. Hermione azt hitte, hogy álmodik, mikor felébredt. Malfoy ott állt tőle alig egy méterre.
- Mit csinálsz itt? – súgta halkan a lány. Az álmosságtól kicsit rekedt volt a hangja és ez megőrjítette a fiút. És lassan felállt a fiú elé.
Draco szürkéskék szeme végigmérte a lányt. Hermione hallotta, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt és ő is hasonló dolgot érzett. Draco bátortalanul megfogta a lány egyik kezét, a másikkal végigsimította az arcát, majd lassan magához húzta. Szájuk már majdnem összeért, de Draco még játszadozott egy kicsit és nem csókolta meg teljesen a lányt.
- Csókolj meg…kérlek- és ajkaik összeforrtak. Draco közben simogotta Hermione derekát és leültette az egyik székre. Még mindig csókolóztak, nem bírtak elszakadni egymástól. Mintha a Sorsuk lett volna ez az este, annyira sok érzés volt ebben a csókban…
Ahogy szétváltak ajkaik a fiú az ablakhoz ment lassan és nézte a csillagokat. Azon gondolkozott, hogy mikor, hol, mióta tart ez az egész. Tudta, hogy nem ma kezdődött, de ez a csók összekavarta. Hermione sem tudta levenni szemét Dracoról. Nagyon férfias lett az utóbbi években…izmos. Az arca is egyre karakteresebb lett, szürkéskék szeme annyira illett szőke hosszú hajához, hogy….nagyon tetszett a lánynak. Már hosszú hónapok óta. Olyan lépésre szánta el magát, amit soha nem gondolt volna. Draco háta mögé ment és gyengéden átölelte őt.
- Draco…miért csinálod ezt velem? – kérdezte halkan.
A fiú szembe fordult vele és viszonozta az ölelést.
- Nem tudom, de jólesik. Vágyom rád. – súgta a lánynak. Ez nem az a válasz volt, amire a griffendéles lány vágyott, de próbált csak a mondat első felére koncentrálni.
- Nem mondhatjuk el senkinek, ami ma történt. Ígérd meg nekem. Amint kilépünk ezen az ajtón, újra a régi lesz minden. Sajnálom, Hermione. – nézett rá újra egy érzéketlen arc. És az a szem, ami egy perce még tűzben lobogott újra fakó volt és színtelen. Újra egy mardekáros szempár lett, a leggonoszabb mardekárosé akit ismert.
- Ígérem, senki nem tudja meg. Ez a mi titkunk marad. – és bár elveivel nem egyezett, mégis kezdeményezett egy utolsó csókot a lány…és a szempár újra életre kelt.
Nem sok idő telt el a csók és Hagrid megérkezése között. Az óriás ijesztően nézett ki, arcán egy karmolás éktelenkedett, és húzta a lábát.
- Mi történt? – kérdezte aggódva Hermione. Hagrid azonban megint kitért a válasz elől, mondván, „rossz idők járnak mostanság”.
A két fiatal együtt tartott a kastély felé, de semmi jele nem volt annak, hogy mi történt köztük ma este. A kastélynál már muszáj volt elválniuk.
- Hát akkor szia…és ne feledd: senkinek…. – mondta Draco,és szemében végre megcsillant egy különös fény, melyre annyira vágyott a lány. Ez a fény, most a szomorúság fénye volt. Semmi gonoszság, lenézés nem volt már benne, csupán szomorúság a lehetetlen miatt. Őket nem fogadná el senki. Egy Malfoy és egy nem tiszta vérű, egy Griffendéles eminens és egy Mardekáros. Semmi esélyük nem volt, és ezt mindketten tudták. Érezték, hogy egyszer még különböző oldalon kell állniuk, mert ez a Sorsuk.
A következő hónapokban valóban nem változott semmi, Malfoy ugyanúgy gyűlölte Harryéket, a lányt azonban többé nem bántotta. Egy szóval se. Ez fel is tűnt a két jó barátnak, főleg Ronnak….de nem szóltak semmit, legfőképp Hermione várható reakciója miatt. Amint szóba jött Draco, a lányt kicserélték. Szomorú lett a tekintete és nem tudott koncentrálni még a tanulásra sem. Tudták mindannyian, hogy már csak 1 hónapjuk van hátra a Roxfortban és nem akarták veszekedéssel tölteni. Így lassan, de kiheverte a történteket Hermione. A végzősök báljára reménnyel telve gondolt. Érezte, hogy ez az utolsó lehetősége hogy megmutassa Draco-nak, hogy mit veszített. Azon a napon mindenki korábban ébredt a megszokottnál. Gyönyörű júniusi nap volt. Az ablakokon besütött a nap és már kora reggeltől diákokkal volt tele a park. Hermione álmosan, szemét törölgetve nézett ki az üvegen. Szíve összeszorult a sok ember láttára. Leült az ágyára és könny szökött a szemébe. Hát eljött az utolsó nap. Tudta, hogy ami ezután következik sokkal nehezebb lesz, mint amit eddig átélt. Holnaptól felnőtt lesz. Ma még lehet felelőtlen, lehet gyerek, de holnap már nem… Az estére még mindig úgy gondolt, mint egy utolsó lehetőségre.
10 órakor találkozott Ronnal és Harryvel, akiknek feltűnően jó kedvük volt.
- Gyere, Hermione, van egy meglepetésünk. Csukd be a szemed!
A meglepetés a lány kedvenc fagylaltkelyhe volt, megszórva csokoládéval. A fiúk maguknak egy-egy fánkot vettek és így beszélték meg az esti programot.
Ron, bár mindig volt egy piros alapszíne, most mégis mintha más lett volna. Nagyon piros. Hermione elkapta, hogy néha Harry rákacsint barátjukra, akinek ettől még erősödött a színe.
- Ne haragudjatok, de le kell hoznom a….napszemüvegemet. – ugrott fel Harry és vetett még egy utolsó jelentőségteljes pillantást Ronra.
A következő néhány perc kissé feszülten telt.
- Eljönnék veled a bálba. ??- kérdezte hirtelen. – Vagyis eljönnél?
Látszott – és hallatszott – is Ronon, hogy nagyon zavarban van.
- Hát….miért is ne?! – nézett szomorúan maga elé a lány.
Tudta, hogy most már úgyis mindegy hogy néz ki, mit vesz föl, hogy csinálja meg a haját. Ron elhívta. Ron szereti. Ron tisztességes és lenne vele jövője. De hiába minden érv, a lány mélységes ürességet érzett belül. Újra és újra felrémlett benne az az este amikor Draco karjai közt volt, amikor látta milyen amikor érez egy Malfoy-szív. Idegesítette, hogy hogyan hívta el Ron, idegesítette a félénksége, a bátortalansága, az hogy nincs benne szenvedély. Ha van is, ő azt nem akarja megismerni, hiszen már 7. éve voltak barátok. Miért nem tudott volna még várni- 1 napot? Olyan nagy dolog lett volna…? Hermione-t ebből a gondolatmenetből egy ismerős hang zökkentette ki.
- Mi van, Weasley, nem megy a lánykérés? – nevetett lenézően és gyűlölettel Draco. Gondolod, hogy pont veled megy majd a Végzősök báljára? Hát nem tudod, hogy mindenki tudja mit akarsz?! Kéne a csaj mi?!!
Ronnak nagy önuralomra volt szüksége, hogy visszafogja magát, mégsem szólt vissza durván.
- Velem jön. – mondta tényként a fiú.
Malfoy arcán merő döbbenet és csalódás futott végig. Hát mégsem fogja elhívni Hermionet. Pedig mióta tervezgette…De a lány inkább megy Weasley-patkánnyal, mint sem vele. Úgy érezte,vissza kell vágnia valamivel,hogy a lánynak is fájjon valami legalább úgy mint neki ez.
- Tudom. De hajnalban nem melletted fog ébredni, ezt garantálom. – és gúnyosan rámosolygott Hermione-ra.
A lánynak több se kellett. Pofon vágta Malfoyt és sírva elszaladt. A fiú végigsimította arcát és Ron kiabálásával mit sem törődve a lány utána rohant.
- Hermione….kérlek várj meg…. !
Ron tűnődve nézte őket, el sem tudta képzelni miért rohant a lány után a mardekáros, de elégedetten nyugtázta, hogy Hermione vele fog menni este. Gondolataiban már megjelent egy gyönyörű szőke lány csillogó barna szemekkel, amint őt nézi a lépcső tetejéről. Ő majd rámosolyog a csodára…És táncolni is fognak. Hmm….mennyi fiú fogja majd irigyelni. Eközben Draconak sikerült utolérnie Hermione-t. A tónál ült. Tekintete a semmibe meredt, de már nem sírt. A fiú leült mellé és halkan megszólalt. Ez a hang nem az a vontatott, öntelt hang volt, ami Malfoyt általában jellemzi.
- Ne haragudj rám. – nézett a lányra, de az csak a tavat nézte. Azt akartam, hogy velem gyere a bálba….- vallotta be őszintén.
Hermione arcvonásai kissé megváltoztak, majd lassan ránézett a fiúra. Egy könnycsepp gurult végig az arcán. Egyetlen, nem több… hogy az a boldogság könnycseppje volt-e egyikük sem tudta.
- Azt akartam, hogy elhívj a bálba…. – mondta alig hallhatóan a lány.
Malfoy arcán végtelen öröm suhant át, egy pillanatra megállt számára az idő. Életében először érzett ekkora boldogságot. Maga sem tudta miért, de boldog volt most.
- Akkor gyere velem…és mától fogva minden más lesz. – kérte bizakodva a lányt Draco.
- Nem lehet. Már megígértem Ronnak, hogy vele megyek.
- Én várni foglak, egész este.
- Tiéd az utolsó tánc, Draco Malfoy… - ígérte meg a lány.
Mikor Harry visszatért a parkba, egyedül találta Ront, aki immár a 3. fánkot tömte magába.
- Eljön velm a bába…. – próbálta magyarázni barátjának a dolgokat.
- És most hol van? – nézett körül Harry.
- Malfoy beszólt nekem, ő pofon vágta, elszaladt, majd a vadászgörény utána ment. Fura volt ez az egész. – mondta most már érthetően az utolsó falat lenyelése után.
Harry nem mondta Ronnak, de ő érezte, hogy valami nincs rendben a lánnyal. Első időben még neki se tűnt fel, hogyan néz Draco-ra, de egyszer elcsípett egy kölcsönös pillantást kettőjük között. Az egy olyan tekintet volt a mardekáros fiútól, melyet még nem ismert és volt egy olyan érzése, hogy rá akkor se tudna úgy nézni, ha akarna. Sőt, senkire, Hermione-t kivéve. Az is szemet szúrt neki, hogy egy ideje nem tett megjegyzéseket a lány származására. Ő pedig zavarba jött ha Draco akár csak szóba került, ha viszont rosszakat mondtak róla, egyenesen ideges lett. Harry nem volt szerelmes a lányba, így ő látta ezeket az apró jeleket, Ron viszont nem. Nem tudta, melyik lenne jobb, ha hallgat, vagy ha szól. De amilyen boldog volt most barátja, nem volt szíve elmondani neki. Hadd örüljön az estének. És egyébként is lehet, hogy többé nem látják Malfoyt. Minek mondaná el ezt a kis apróságot, ami lehet, hogy csak az ő fantáziájának szülötte? Lehet, hogy rosszul látja a dolgokat és még mindig ugyanúgy utálják egymást. Harrynek volt egy olyan érzése, hogy este minden ki fog derülni…
A bálra már nagyon korán elkezdett készülődni mindenki. Hermione-nak újra értelmet nyert a ruha, a haj, a smink. Gyönyörű akart lenni. Bár természetes szépségnek tartotta mindenki, de ezen az estén még Pitonnak is leesett az álla. Haját egy kiegyenesítő-fényesítő bűbájjal fél óra után sikerült tökéletesre formálnia. Felrakott egy leheletnyi sminket és egy fekete-rózsaszín ruhát vett fel, ami kint hagyta formás vállait, és a lábát. Nőies vékony alkata így még jobban kirajzolódott. Ron szájtátva bámulta, ahogy lejött a lépcsőn. Bár a magas sarkú cipőben még bizonytalanul ment, gyönyörű látvány volt. Ahogy beléptek a báli Nagyterembe, mindenkinek megakadt a szeme a lányon.
Piton épp egy koktélt ivott mikor megpillantotta és félreérthetetlenül végigmérte. Hermione nem volt biztos benne, de mintha egy enyhe szemöldök-felhúzást is látott volna volt tanára arcán. Az első tánc természetesen Roné volt. Egy gyönyörű szerelmes számot játszott épp a Hold Matild és Csapata. A fények kihunytak és csak néhány gyertya maradt égve.
Draco ekkor lépett a terembe. Rendkívül elegánsan volt felöltözve, haját most hátrazselézte, szeme megcsillant a fényben. Ahogy meglátta Hermionét, le kellett ülnie egy székre a lehető legközelebb. Úgy érezte, hogy még soha életében nem látott ennyire szépet. Nem tudott másra figyelni, mást nézni, mással beszélni, csak az a lány létezett, az az egyetlen. Hermione épp egy mondat közepén tartott Ronnal, mikor meglátta Őt. Tekintetük összeforott. Olyan elegáns, olyan úri, olyan jóképű…az a szép vágású szeme, ami csak rá villant úgy…az a természetes szőke haj….az az izmoktól duzzadó test… Annyira szerette volna, ha az övé volna. A lány azonban ígéretéhez híven egész este Ronnal maradt, míg nem eljött az utolsó szám.
- El kell mennem, srácok. Holnap találkozunk. – és már ment is lassan. Tudta, hol találja a fiút, tudta, hogy csak rá várt egész este. Hiszen látta. Most mégsem volt ott. Hermione szíve zakatolni kezdett. Hát mégsem várta meg? Ő mégsem érezte ugyanazt? Már majdnem sírni kezdett bánatában, mikor egy kéz lassan belefonódott a kezébe és elhúzta. A tóhoz mentek. Nem szóltak semmit egymáshoz. Bár egy-két sötétebb rész felöl hangok szűrődtek ki, ők senkivel nem törődtek. Leültek a part mellé.
- Felkérhetlek egy táncra, szép hölgy? – mosolygott a lányra Draco.
És táncoltak nagyon sokáig. Az övék volt az éjszaka. Még azt sem vették észre, hogy Harry és Ron utánuk mentek. Nem kíváncsiságból, csak aggódtak. Ron szerint Draco elrángatta a lányt, Harry viszont nem látott semmiféle erőszakot a dologban.
Ahogy táncoltak testük egyre közelebb került, míg egy pont után úgy érezték, ennél már nincs közelebb… A vágy amit már hónapok óta éreztek, most százszorosan elöntötte őket. Ennek kezdeti jeleit látva Harry elhúzta Ront, aki még a tánc láttán is bizonygatta, hogy Malfoy Crucio bűbájt vetett be és ennek hatására cselekszik barátnőjük.
- El kell mondanom valamit. – kezdte Harry. – Malfoy nem kényszeríti őt semmire. Én már hónapokkal ezelőtt észre vettem, hogy valami megváltozott kettőjük között. Holnap megbeszéljük ezt Hermione-val, de ma hadd legyenek együtt. Mindketten ezt akarják.
Ron életében először haragudott igazán Harryre.
- Te nem értesz semmit se! Az én érzéseimmel persze senki nem törődik, de te inkább Malfoy-nak akarsz egy szép éjszakát szerezni, mint sem nekem százat. Nekem egy Malfoy után nem kell senki..bármit is érzek. Ő csak kihasználja Hermionét. Én viszont…. – és hangja elakadt egy másodpercre – szeretem őt. Tudod jól...
Harrynek nem volt újdonság amit hallott, bár Ron most mondta ki először konkrétan azt hogy szereti a lányt. Nem tudta mit tegyen. Hermione vagy Ron boldogsága a fontosabb? Döntött..
- Ron, te vagy a legjobb barátom. De nem foglak odaengedni hozzájuk. Hermione szerelmes Malfoyba és úgy láttam, hogy ez kölcsönös. Tudom, hogy fáj, de nem tehetsz semmit ellene. Ha oda mennél, akkor már ketten szenvednétek. Ő is és te is. Ne haragudj rám….
A fiú megértette ezt és elindultak a kastély felé. Ron szemébe állítólag többször is belement egy szempilla az út alatt… Mindketten tudták, hogy nem így van….
A két fiatal a forró tánc után újra leült a parthoz és fekve nézték a csillagokat. Csend volt. Mindkettőjükben feléledtek a régi emlékek, az a sok sértés, vita, azok a bizonytalan mosolyok…
- Draco… - szólt halkan a lány – ez az utolsó esténk…
Mindketten tudták, hogy így van. Néhány óra és fényévekre lesznek egymástól. Az elveik, a nevelésük mind olyan különböző és ők maguk is. Hiába a szerelem, a fiú ugyanúgy gyűlöli Harryéket és ugyanúgy hű marad édesapjához. Ráadásul Voldemort is hatalma teljében van és nemsokára Malfoyból hidegvérű halálfaló lesz, Hermione aurorként pedig az ellensége… Ez másodpercek alatt átfutott mindkettőjük gondolataiban, de küzdöttek ellene, élvezni akarták ezt az utolsó estét, mikor még mindent szabad, mikor még minden olyan gyönyörű. Malfoy másodpercekig nem tudott megszólalni, mikor Hermione-ra pillantott. Ahogy a Hold fénye megcsillant szemében, a fiú úgy érezte, hogy soha nem fog szebbet látni.
- Nem foglak elengedni.
Ez többet mondott minden fölösleges szónál. És az is, ahogy ránézett Hermione-ra. A lány most látta először igazán érezni Malfoy-t. Tudta, hogy másra nem fog úgy nézni soha és nem is tudna, de az a tény, hogy ő az Egyetlen, még jobban megerősítette azt a kezdetekben még titkolt bizonytalan érzést…
Malfoy fölé hajolt és szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Ő már tapasztalt volt ebben, Hermione viszont még annyira nem. Draco volt az első aki megérintette a szívét és az első akinek szívből odaadta volna magát. És ebben a pillanatban úgy érezte, most jött el az idő.
- Voltál már fiúval, kedvesem? – kérdezte bizonytalanul, de szelíden Malfoy.
Hermione egy mosoly kíséretében válaszolt.
- Te leszel az első…és az utolsó.
És a következő pár óra bebizonyította mindkettőjüknek, hogy milyen iszonyú mély érzelmek vannak közöttük.
- Köszönöm neked Hermione. Ez volt a legszebb ajándék amit valaha kaptam. Cserébe odaadom neked ezt a talizmánt. – és a lány kezébe csúsztatott egy medált. – Ez az irántad való érzéseim jelképe. Szeretlek!!!!! – súgta halkan Draco.