Hulla fáradt vagyok. Aki azt hiszi, hogy járőrözni csupa móka és kacagás az nagyon téved. Egyáltalán nem az. Főleg tanulás után nem.
Reggel nehezemre esett felkelni. Elég álmos voltam, mert későn feküdtem le. Aztán eszembe jutott, hogy este „programom” van Malfoyjal. Ettől aztán még jobban elment a kedvem a felkeléstől. De ha egyszer muszáj, akkor muszáj...
Szinte még be se léptem a Nagyterembe máris kivonszolt onnan Ginny. A kezembe nyomott néhány szelet pirítóst és az órarendemet. Értetlenül néztem rá.
-Ginny, mi van?
-Semmi. Csak jobb, ha most nem mész be oda.
-Mert?
-Azt hiszem, Ron egy kicsit rosszul van...
Már éppen meg akartam kérdezni, hogy miért, amikor kinyílt a Nagyterem ajtaja és kilépett rajta a dühtől vöröslő fejű Ron. Észre se vett, csak elviharzott az átváltoztatástan terem irányába. Kérdőn néztem Ginnyre, mire ő egy kicsit kuncogva válaszolt.
-Csak... Szóval tudom, hogy ez nem valami vicces... De... Azt hiszem, hogy egy kicsit rossz hangulatban kelt fel. Féltékeny.
-Féltékeny? De kire?
-Hermione gondolkozz... Kivel is fogsz te járőrözni este?
-Te jó ég... Komolyan?
-Hát nagyon úgy néz ki, hogy ő szívesebben járőrözne veled.
Mindig is tudtam, hogy Ron nem csak barátként néz rám. De hogy valaha is féltékeny legyen... Mosolyogva indultam átváltoztatástanra. Tudom, hogy nem szép tőlem, de egyszerűen ilyen kedvem volt. De amint ránéztem az órarendre, azonnal lehangolódtam. Második és harmadik óra: bájitaltan a mardekárosokkal. Hát nem elég nekem az, hogy este járőrözzek Malfoyjal? Még napközben is egy levegőt kell szívnom vele? Persze tudom, hogy magamat nem csaphatom be. Vonzódom Malfoyhoz, mint minden velem egykorú lány. Nehezemre esik bevallani magamnak, de így van.
Átváltoztatástan alatt azon gondolkoztam, hogy mégis mit érzek Malfoy iránt... Testi vonzódást? Vagy mást is? Nem tudtam eldönteni. Lehetetlen alak vagyok. Szégyellem magam a barátaim előtt, amiért ilyen dolgokon jár az eszem.
A bájitaltanról inkább nem írok semmit. Piton végig minket piszkált. Malfoy meg gúnyosan vigyorgott. Legszívesebben mind a kettőt megpofoztam volna. De nem lehet. Piton tanár, Malfoy meg... hát ő meg Malfoy. Persze attól még felpofozhatnám... Ha nem tetszene ennyire. Nem is tudom, hogy mitől lettem ilyen. Úgy viselkedek, mint Parvati vagy Lavender. Nem ismerek magamra!
Olyan gyorsan repültek az órák, hogy mire észbe kaptam már fél kilenc volt. Gyorsan felszaladtam a hálóterembe, ahol ott találtam Parvatit.
-Szia Hermione!
-Hello!
-Az az undok görény Malfoy azt üzeni, hogy vár téged a bejárati csarnokban kilenckor.
-Szuper...
Összeszedtem a varázspálcám meg a prefektusi jelvényt, magamra kaptam a taláromat és már indultam is lefelé. Remegett a lábam, úgyhogy egy kicsit lassúra fogtam a tempót. Talán túl lassúra, mivel kilenc után tíz perccel értem le. Ő már ott várt. A lépcső aljánál állt, hátát a korlátnak vetette. Kezeit összefonta maga előtt és engem nézett. Utálom, ha néznek.
-Késtél. – állapította meg, mikor leértem.
-Milyen ügyes vagy, hogy erre magadtól rájöttél.
-Milyen humoros kedvedben vagy ma Granger.
-Tudom, hogy utánozhatatlan a humorérzékem. Indulunk? – kezdett elegem lenni abból, hogy még mindig engem nézett. Nem, nem is nézett. Inkább végigmért. Hát köszönöm.
-Felőlem. A pincében kezdjük. Megfelel a prefektus kisasszonynak?
-Mi lenne, ha félretennéd ezt a flegma stílust?
-Akkor szívességet tennék neked. Tehát nem.
-Fordulj fel, jó?
Erre csak elvigyorodott és elindult a pince felé. Élvezi, ha piszkálhat. Mire jó ez?
-Megvárnál?
-Mert? Csak nem félsz egyedül Granger?
-Nem félek. De te lehet, hogy igen.
-Én? Na és ugyan kitől? Tőled? Azt erősen kétlem...
-Nem, nem tőlem. De mástól igen.
Nem válaszolt, hanem továbbment. Merlinre, mennyire tud idegesíteni! Tényleg nem tudom, hogy miért csinálja ezt. Miért kell engem az őrületbe kergetni ezzel a flegma stílussal?
Dideregve sétáltam mögötte. Elég hideg és félelmetes volt ott lent. Nem szoktam félni, de tényleg hátborzongató volt. Amikor elszaladt előttem egy gusztustalan patkány felsikkantottam.
-Mi az Granger, szellemet láttál?
-Menj a pokolba, Malfoy... Csak egy patkány volt. Undorító, hogy mi van itt.
-Szerintem otthonos.
-Persze, otthonos a magadfajtáknak. De nekem nem.
Megvonta a vállát. – Ha te így gondolod.
Annyira zavart ez a „nemtörődömség”, hogy azt hittem, menten felrobbanok. Tudom, hogy hülyeség, de alig bírtam visszatartani magam.
Sokáig mászkáltunk szótlanul. Végül, mikor már körbeértünk a picén, Malfoy megszólalt.
-Van órád?
-Azt hittem, te majd hozol.
-Hát rosszul hitted. Mindenről én gondoskodjak?
Felnevettem.
-Mindenről? Mégis: miről gondoskodtál te eddig?
-Nem mindegy az neked? Mennyi lehet az idő?
-Honnan tudjam?
-Te mindent tudsz.
-Ezt most bóknak veszem. – gúnyosan elvigyorodtam. – Biztos van már vagy fél tizenegy.
Tessék. Megint csendben volt. Ez egyszerűen nem igaz. Én viszont nagyon nem bírtam szótlanul.
-Keressünk már egy órát valahol!
-Szerintem meg inkább hagyjuk ezt az egészet és menjünk aludni.
-De mi van, ha valamelyik tanár jön ellenőrizni?
-Ne izgulj már Granger, senki sem fog jönni. Nekem viszont ehhez nagyon nincs kedvem.
Nem tudom, hogy miért mentem bele. Mi lett velem? Lehetséges, hogy bevertem volna a fejem valamikor? Mert ez egyszerűen nem én vagyok. Az is lehet, hogy megátkoztak... Vagy esetleg valami bájitalt ittam a reggelinél. Ja, az nem lehet, nem is reggeliztem. Mi történt???