3. fejezet = Lucius története

Már hetek óta ott voltak a sziklásparton, de semmi említésre méltó nem történt velük, leszámítva azt, hogy minden együtt töltött pillanatot kiélveztek.
Az idő múlásával már azt is kezdték elfelejteni, hogy miért is jöttek el Lucius otthonából, és, hogy az életük a tét.
Ez alatt a pár hét alatt teljesen egymáséi lettek, és Luciust már a korkülönbség sem zavarta úgy, mint az elején.
Már fel voltak készülve arra, hogy meg fognak halni, Voldemort meg fogja őket ölni. Még abban is megegyeztek, hogy egymás nélkül többet nem élnek, ha az egyiknek vége, a másiknak is.
Egyik este éppen vacsoráztak, bogyókat meg a szokásos saját szedett ételeiket ették, amiket a parton találtak, amikor zajt hallottak az egyik szikla felöl.
- Majd én megnézem ki az – mondta Lucius azzal felállt, pálcáját elővette, és elindult a zajforrás irányába.
- Rendben, de vigyázz – felelte egyből Hermione, aki ugyancsak felállt pálcájával együtt és a zaj felé fordult.
Hosszú ideig csak vártak, nem tudták, hogy most rájuk találtak-e, vagy csak a szél szórakozik velük.
- Nincs ott semmi, gyere onnan el, menjünk be a sátorba - mondta ijedten a lány.
Azzal megragadta a férfi karját, és elkezdte befelé húzni a sátorba.
- És ha felfedezték a búvó helyünket, akkor milesz? – tette fel a kérdést a férfi már vagy huszadszor - belegondoltál már mit fogunk mondani, vagy mit fogunk tenni, ha egy halálfaló csak úgy véletlenül besétál ide, és kérdőre von minket, hogy mit keresünk itt kettesben??
- Képzeld, mivel nagyon is sok eszem van ezért többször is belegondoltam, hogy mit fogunk tenni – vágta rá Hermione félig bosszúsan, félig merengve.
Merengése, és csillogó, de mégis félelmet tükröző szemei azonban elárulták őt.
Látszott rajta, hogy nem sokat gondolkozott a jövőn, hogy csak a jelennek élt.
- Nem tudom, hogy mit fogunk tenni, de azt tudom, hogy bármit is teszünk, és bármi is fog történni, együtt kell maradnunk. Együtt már erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Egy kígyó ravaszsága, és egy oroszlán bátorsága van bennünk, és ez a kettő egymás nélkül el van veszve Lucius. Mert hiába vagy ravasz, ha nem vagy bátor, és én hiába vagyok bátor, ha nem vagyok hozzá elég ravasz.
- Igazad van kedvesem, ne haragudj rám, de elvesztettem a fejem. – mondta Lucius bocsánatkérő szemekkel.
Luciusnak be kellett látni, hogy a lány elmélete nem volt légből kapott vagy bemagolt hülyeség, ez az igazság volt.
Ők egymás nélkül már üres emberek voltak. Lucius fejében kavarogtak az egymást követő őrült gondolatok. Nagyon jól tudta, hogy aki előző este a zajt csapta az egy halálfaló volt, méghozzá nem véletlenül volt ott, ez volt a terv.
A terv, amiből Lucius felesége és fia elvesztése után azonnal kiszállt, és amit most bizonyára nélküle próbálnak véghezvinni.
Csakhogy ő, Lucius Malfoy kicsit keresztbe tett nekik, mivel ők is keresztbetettek neki. Mivel halálfalói kötelezettségei alól élve nem tudott volna kibújni, ezért kezdte elhanyagolni a Sötét Nagyurat, aki megharagudott rá, és feladatot adott neki, amit személyesen kellett véghezvinnie. Mivel ekkor még nem tudta, hogy Voldemort megölte a családját, így kézségesen vállalta a feladatot, ami nem más volt, mint hogy elrabolja, megkínozza, és utánna megölje a Roxfortba valaha járt legokosabb mugliivadékot, vagyis a sárvérű lányt.
Ez a feladat nehezebbnek tűnt, mint hitte volna, ugyanis a lányt nem találta se a családjánál se az iskolában. Nem találta, és amelyik halálfaló nem képes elvégezni a rá kiszabott feladatot, azt a Sötét Nagyúr saját kezüleg öli meg.
S mivel ő nem akart meghalni, hát minden fegyverét bevetette, míg végre sikerült a lányra bukkannia, és megtudta, hogy hetente új búvóhelyre megy. Ezért elszánta magát, hogy még aznap este, mikor kiderült melyik erdőben van, el fogja rabolni.
De akkor villámcsapásként kapta az újabb hírt, miszerint a Sötét Nagyúr megölte a feleségét és a fiát, mert a fiának nem sikerült teljesítenie a feladatát, és mivel az anyja nem engedte megölni a fiát, ezért Voldemort vele is végzett.
Luciusban ezután a szörnyű hír után az összes harag felszínre tört, amit eddig soha nem mutatott ki.
Legszívesebben rögtön végzett volna a Sötét Nagyurral.
De mivel ez megoldhatatlan volt, elhatározta, hogy véghez viszi a tervet, de meg fogja azt változtatni.
Igenis el fogja rabolni azt a pimasz kis sárvérűt, de nem fogja bántani, megölni meg végképp nem. Egyszerűen csak vigyázni fog rá, hogy ne eshessen baja.
Iszonyú bosszút forralt a Nagyúr ellen, az eddig istenített és imádott mestere egyszerre féreggé vált a szemében.
Gyűlölte.
Mégis tudta, hogy Voldemort rá fog jönni a csalásra, és akkor se neki se a lánynak nincs menekvés, de neki ez már nem számított. A lányt viszont nem fogja hagyni, bár utálja a sárvérű származásúakat, de mivel a Sötét Nagyúr kifejezetten ennek a lánynak akar ártani, ő ezért nem fogja ezt hagyni, meg fogja akadályozni. hogy ezzel is keresztbe tegyen a világ leggonoszabb mágusának.
És most itt van.
Lucius a menedéket nyújtó sátorban fekszik, Hermionéval, azzal a lánnyal, akit alig pár hónappal ezelőtt még feltett szándéka volt megölni.