Itt volt a hétvége. Draco is és Hermione is csak jóval reggeli után ébredtek fel. Mikor épp a "klubhelyiségbe" értek, egy szürke bagoly kopogtatott az ablakon.

Draco kinyitotta azt, majd a madár berepült, egyenesen Hermionéhoz. Lassan kinyitotta és el kezdte olvasni:

Hermione zokogva rohant vissza a szobájába, de még jóval az ajtó előtt eldobta a levelet. A lány teljesen bezárkozott és keservesen sírt. Draco nem értette, mi baja lehet, csak annyit sejtett, hogy a levélbe írtak neki valamit. Így hát odalépett a pergamenhez és elolvasta. Ez az írás...Olyan ismerős. A betűk! T.R.D és L.M. . Apám! Az ő írása, ő írta a levelet és valószínűleg a Nagyúr keze is benne van!

Draco odament az ajtóhoz, hogy bemenjen, de zárva volt.

- Granger! Engedj be! Segíteni akarok! - mondta határozottan Draco.

- Úgy akarsz segíteni, ahogy az apád? - ordította Hermione zokogva.

- Kérlek engedj be! Én nem ő vagyok! - kérlelte tovább a fiú.

- De olyan leszel! Menj el!

- Ha nem nyitod ki a pálcámat fogom használni! - fenyegetőzött mostmár a Mardekáros.

- Meg ne pró...-de nem tudta végigmondani ugyanis Draco már elkiáltotta magát.

- Alohomora! - és az ajtó ki is nyílt.

- Ne merj a közelembe jönni! - mondta a lány félve és még mindig sírva.

- Hermione! - lépett közelebb a fiú - Én nem vagyok olyan, mint ő! - mondta halkan és kedvesen a fiú.

- Tűnj el! Nem bízom benned! Utállak! Utállak! Az összes Malfoyt utálom! Az összes halálfalót! - a végét már alig bírta elmondani, annyira sírt.

- Jól van! Add ki a dühöd! De hidd el, ha így viselkedsz nem lesz jobb! És ha bennem nem bízol, akkor szólok Dumbledore-nak! - azzal kilépett az ajtón és elindult az igazgató irodájába. De nem tudta a jelszót, ezért elment a tanáriba, hogy valaki mondja meg neki a jelszót. De nem is kellett elkérnie, ugyanis az igazgató bennt volt.

- Igazgató Úr!

- Mi járatban vagy itt, Draco?

- Gr...Szóval, Hermionéról van szó!- kezdett bele a fiú.

- Igen? Történt valami? - kérdezte az idős professzor.

- Igen. Szóval, kapott ma egy levelet és...

- Igen? Folytasd! - bátorította az igazató.

- És az volt benne, hogy a szüleit megölték. Bezárkózott a szobába, de... én kinyitottam a zárnyitó bűbájjal..., de ... fél tőlem. Megijedt. Ugyanis aláírásként két mongram volt.

- Mi volt az a kettő? - kérdezett tovább a professzor.

- T.R.D., ami gondolom a Sötét Nagyúr neve. A másik...a másik az L.M., ami...

- ...az apádé. - fejezte be Dumbldore helyette.

- És ezért fél tőlem! Azt hiszi, hogy olyan vagyok, mint ő! Pedig, ez... ez nem igaz! Mit tegyek, professzor?

- Először is most meglátogatjuk. Aztán megbeszéljük a továbbiakat.

A fiú bólintott, majd az igazgatóval elindultak a szoba felé. Hermione ajtaja ugyanúgy nyitva volt, mint, ahogy Draco hagyta.

- Hermione. - szólalt meg az idős úr.

- Professzor! Én...

- Tudom! Draco elmondta mi történt! Segíteni akar, és erre neked most szükséged van! Ne utasítsd vissza! Tudom, hogy 6 év az 6 év, de próbálj meg bízni benne! Lehet, hogy külsőleg sokban hasonlít az apjára, de belül nem biztos! Hisz ezt te magad tapasztalhattad!

- De...

- Majd későbbb még beszélgetünk a többiről! Most pihenj le, majd menjél le a Nagyterembe és próbálj meg enni valamit!

Az igazgató még rápillantott a fiúra, hogy most hagyja egyedül, majd elment. A fiú értette a professzor tekintetét, majd ő is még egyszer ránézett Miora, majd bement a szobájába. Pár óra múlva, mikor elérkezett az ebéd idő, a fiú lement a Nagyerembe, bár étvágya nem sok volt. Csak turkálta az ételt, de nem evett belőle. Gondolta, hogy Hermione nem fog lejönni, ezért szedett neki egy tányérra majd elindult az ajtó felé. De útközben megállították:

- Szia Dracocica! Hogy vagy? És hova viszed ezt a tányér ételt? - kérdezte nyávogó hangon a Mardekáros lány.

- Kösz, megvagyok! A szobámba, semmi kedvem, azzal a társasággal ebédelni! - a fejével intett a prefektusi asztal felé.

- És mi lenne, ha veled tartanék, nekem sincs túl sok kedvem hozzá! Mit szólsz? - folytatta tovább a lány.

- Majd máskor, Parkinson! A te társaságodhoz, sincs kedvem! Elegem van már a nyávogásodból! Keress valaki mást! - azzal kikerülte a lányt, majd elhagyta a termet.

Pansy csak értetlenül és meglepetten állt ott. Ebben is biztos a sárvérű Granger keze van! De nem fogja elvennni tőlem az én Dracomat! Mondjuk nem lehet nála esélye, hisz Dracocica utálja a sárvérűeket! De, ha harc, hát, legyen harc!

Draco felvitte az ételt, majd halkan bekopogott Hermione ajtaján, majd lassan belépett.

- Gondoltam nem fogsz lejönni, ilyen állapotban, ezért hoztam fel kaját, mert enned kell!

- Legalább raktál bele mérget? - kérdezte gúnyosan Mio.

A fiú jobbnak látta, ha nem felel, ezért csak lerakta az asztalra a tányért és kiment.

Hermione egy ideig nem nyúlt az ételhez, de aztán már nem bírta tovább, és elkezdte enni. Az sem érdekelte, ha mérgezett. Most már úgy is mindegy volt. Nem volt kihez hazamennie. Nincs értelme élnie, hiszen, akiket legjobban szeretet, mostmár halottak. Miután befejezte egy ideig csak bámult maga elé és gondolkodott.

Nem sokára kopogás hallatszott a fiú ajtaján. Odalépett és kinyitotta.

- Nem volt mérgezett! - mondta, majd egy halvány mosolyt eresztett el.

- Nem volt rá okom! Nem mérgeznélek meg! - mondta szemlesütve a fiú.

- Köszönöm! Finom volt! - folytatta a lány.

- Nincs mit! Bejössz? - kérdezte egy kicsit elpirulva, ami nem ártott az arcának.

- Ha még hajlandó vagy beengedni...

- Akkor gyere!

Hermione belépett a szobába.

- Foglalj helyet! - szólalt meg Draco.

- Nem, köszi. Csak azt akartam mondani még, hogy... bocsánat! - mondta a lány ismét a könnyeivel küszködve.

- Nem haragszom! Megértelek!

Azzal odahúzta magához a lányt és bátortalanul átölelte. A lány csak másodpercek múlva jött rá, mi is történik. Kicsit félénken, de ő is átölelte a fiút.

Így álltak hosszú percekig. Most nem foglalkoztak azzal, hogy ki melyik házhoz tartozik vagy, hogy ők most ellenségek. Csak ők voltak ketten és senki más.

A lánynak nagyon jól esett a fiú gesztusa, bár egy kicsit meglepte. Jól esett neki, hogy két erős kar tartja a kezében. De a fiúnak is jól esett a lány ölelése. Örült, hogy nem fél tőle a lány. Most megmutathatta, hogy nem olyan, mint az apja. Hogy vannak érzései. És most úgy érezte, hogy egy jégburok olvadt fel a szíve körül és elárasztotta melegséggel. És mind ez egy olyan lány miatt, akit mindig utált egy dolog miatt. Amit még az apja táplált belé és nem látta, hogy milyen ez a lány, egészen mostanáig.

Lassan elváltak egymástól. Hermione már megnyugodott, de Draco érzései még mindig kavarogtak a fiúban. Egy ideig egymás szemét fürkészték, de nem találtak választ a kérdéseikre. Végül a szőke Mardekáros szólalt meg először.

- Ha nem akarsz egyedül lenni, nyugodtan maradhatsz. És ha gondolod... beszélgethetünk, vagy csak üljünk. -mondta egy kicsit félénken a fiú.

- Köszönöm, Draco! De nem akarlak zavarni! - válaszolt Hermione és már indult az ajtófele. De Draco megfogta kezét.

- Nem zavarsz! Nincs dolgom, én úgyiscsak unatkoznék! És... én örülök, hogy... velem vagy! - nyögte ki végül a srác.

A lány elmosolyodott, majd levette kezét a kilincsől. Leültek a kanapéra. Draco leült az balszélére, egyik karját a karfára, a másikat, pedig a kanapé tetejére tette. Hermione fél méternyire ült le a Mardekárostól, középtájon. Sokáig ültek csendben. Már a vacsoráról is rég lekéstek. Végül ismét Draco törte meg a csendet.

- Nem vagy éhes?

- De, egy kicsit, de a vacsoráról már lekéstünk!

- Nem baj, majd lemegyünk a konyhába kérni pár szendvicset! - adta be az ötletét a Sárkány.

- Jól van!- adta be a derekát a Mio.

Lassan felkeltek a kanapéról majd elindultak a konyhába. Megkeresték azt a képet, amin a gyümölcsök vannak és megcsiklandozták rajta a körtét.

Amint kinyílt az ajtó, és ahogy beléptek, manók tizei teremtek előttük.

- Sziasztok! Tudnátok adni valami harapnivalót, mert lekéstük a vacsorát!

- Hát persze, hölgyem! Máris készítjük!

Pár perc múlva már szendvicsek hadával baktattak fel a lépcsőn. A "klubhelyiség" kandallója előtt megvacsoráztak. Ismét hosszú percekig csend volt a szobában, csak a tűz ropogását lehetett hallani. Végül Hermione hangja is hallatszott.

- Azért utáltál 6 éven keresztül, mert az apád azt mondta, vagy azért, mert, amit mondtál mindig a te véleményed volt?

A fiút meglepte a lány kérdése, de válaszolt.

- Az apám miatt! Ő sujkolt mindent belém, amióta csak megszülettem! Mindig mindennap csak azt hallottam, hogy milyenek a muglik és mit tesznek a varázslóvilággal, ha belecsöppennek! És persze ezt mind a maga módján adta elő! Sosem hagyta, hogy megismerjem őket! De nem csak ezeket hangoztatta. Hanem, hogy milyen híres a mi családunk, hogy évszázadokig visszvezetve minden családtag aranyvérű varázsló és boszorkány volt. És persze egytől egyig, mind halálfaló! És, hogy nekem ezt majd folytatnom kell! Mindig mondta, hogy halálfalóak lenni jó dolog! Az én életem, végülis az ő gyerekkora! Ugyanazt csinálja, mint az ő szülei az ő korában! Ezért voltam mindig olyan...olyan gonosz, bunkó mindenkivel. Apám megmondta: " Egy Malfoy nem fél és nincsenek érzelmei!" Ez volt a másik amit mindig hallottam tőle! De egy jó szava sem volt hozzám! Így is úgy gondolja, hogy más vagyok, mint a többi Malfoy. És igaza van. De ezt idáig csak én tudtam. Én magamról mindig tudtam, hogy nem tudok olyan lenni, mint az apám! Egy kegyetlen gyilkos, egy halálfaló! Nekem, ellentétben apámmal vannak érzéseim, érzelmeim, amikről idáig senki nem tudott! Te vagy az első, akinek erről mesélek!

- Most kellemesen csalódtam benned, Draco Malfoy! - mosolyodott el Hermione. - Nagyon mélyen tudtam magamban, hogy nem létezik, hogy ne legyen benned egy cseppnyi érzelem! Köszönöm, hogy elmondtad! És, hogy megmutattad az igazi arcod! Kár, hogy csak most jöttem rá erre! De, ami késik, nem múlik! Nem lennél mostantól ilyen? Hidd el neked is jobb lenne az életed! Nem zavar, hogy mindenki utál? Nincs itt apád, hogy parancsoljon!

- Igazad van! Előbb rá kellett volna döbbennem erre! Én köszönöm, hogy rávezettél erre az egészre! Nélküled, még mindig ugyanaz a görény lennék! - itt mindaketten elmosolyodtak. - Sajnálom, hogy 6 éven keresztül megkeserítettem az életed!

- Spongyát rá! Kezdjünk tiszta lappal, Draco! - mondta Mione, majd a jobbját nyújtotta a fiúnak.

- Spongyát rá! - ismételte ő is, majd szintén kinyújtotta a kezét.

Kezet ráztak és megkötötték a békét. Egész éjszaka beszélgettek, néha jókat nevettek. Draconak egy időre sikerült elfeledtettnie Hermionéval, a szülei halálát.

Végül hajnalban, egyszerre aludtak el a kanapén. Hermione közelebb került Dracohoz, annyira, hogy a vállára tudta hajtani a fejét.

Reggel Draco hirtelen felébredt, mert zsibbadni kezdett a karja. Óvatosan magára húzta a lány, úgy, hogy rajta feküdjön, így két kézzel át tudta ölelni. Mio feje a Mardekáros mellkasán volt. Így aludtak tovább egészen délig. Először Mione ébredezett majd lassan Draco is kezdett magához térni. Mio felállt, majd elpirult, végül megszólalt.

- Ne haragudj! Nem akartam rád mászni! Biztosan kényelmetlenül aludtál!

- Nem haragszom! És nem aludtam egyáltalán kényelmetlenül! Úgyhogy nem kell aggódnod!

- Szerintem kéne induli re... Jesszusom! Már dél van???

- Úgy tűnik akkor nem reggelizni megyünk, hanem ebédelni! Mit szólsz? - kérdezte mosolyogva a fiú.

- Végülis mindegy!

Már épp ki akartak lépni a portrén, mikor Dumbledore-t látták meg!

- Áh, felébredt a párocskánk! - mondta mosolyogva az igazgató.

- Jó napot, professzor! - felelték kórusban.

- Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy már ebéd idő van! Mégis mit csináltatok, hogy csak ilyen későn ébredtetek? - kérdezte derűsen.

- Hát... beszélgettünk! - mondta Hermione.

- Ennek örülök, de most már mennyetek ebédelni még mielőtt azt is lekésitek!

A két ifjú lassan elindult a Nagyterem felé. Az igazgató nagy boldogsággal nézett utánuk.

Mikor megérkezetk a Nagyterembe, minden szem rájuk szegeződött. Pár másodpercig álltak az ajtóban, majd értetlenül egymásra pillantottak és elindultak a prefektusi asztalhoz. Már ott ült minden prefektus. Mikor leültek, Hermione kezdett bele.

- Miért bámult úgy minket mindenki?? - kérdezte értetlenül.

- Ezt te még kérdezed?? - hitetlenkedett Ron.

- Igen, mert nem értem!

- Te nem furcsálnád, hogy tök nyugiban megy egymás mellett az a két ember, aki napokkal ezelőtt szétázkozta egymást??

- Áh, már értem! Szóval az a gond, hogy Dracoval együtt jöttem be az ajtón, átkozódás nélkül!

- Már megint Draco?! - Ron folytatta szörnyülködését. - Mondd, Hermione jól vagy?? Mostnában ez a görény neked már csak Draco???

- Nem, nem vagyok jól, ha tudni akarod!!! Nem te mentél át nem tudom hány szörnyűségen az elmúlt napokban!! És igen Draco!! Volt időm gondolkodni és képzeld arra is volt idő, hogy mi ketten beszélgessünk!!! Ugyanis én még emlékszem az Összetartási-programra! Na, sziasztok!

- Ebbe meg mi ütött?? - kérdezte barátját Ron.

- Nem tudom. Szerintem egy kicsit felhúztad!

- Vagy Malfoy megátkozta valamivel, amivel ellenünk tudja hangolni! - itt szúrósan ránézett a fiúra.

- Ne nézz így rám! Nem csináltam vele semmit! Amint hallottad, megbeszéltük a dolgokat!

- Jó, akkor áruld el mi a baja! - kérdezte feldúltan Ron.

- Majd elmondja, ha jónak látja!

- Elnézést emberek! - kezdett bele Blaise. - Tudjátok kitaláltam, hogy csinálhatnánk egy medencés bulit! Legalább megismerkedhetnénk egymással. Végülis ott lakunk egymás mellett és alig iserjük egymást! Szóval? Mit gondoltok?

- Nem rossz ötlet! - mondta Ginny.

- Szerintem sem! - felelte Hannah és Padma is.

- Jó akkor mindenki döntse el, hogy szeretne- e jönni, aztán szóljatok! A többit majd később megbeszéljük! -azzal megfordult és elrohant.

- Szerintem ez tök jó ötlet! - mondta Ginny. - Fiúk? Benne vagytok?

- Hát... - kezdett bele Ron.

- Harry? - kérdeze Ginny.

- Jól van! Végülis nem származhat kár belőle! - felelte a szemüveges Griffendéles.

- Szuper! Ron?

- Ok! Benne vagyok, ha Harry is! - vigyorodott el.

- Draco?

Ron és Harry értetlenül néztek Ginnyre, aki nem foglalkozott velük. A fiúk vetettek egy, hogy "már ő is?" pillantást, majd a fiúra néztek.

- Nem tudom. Még meggondolom. De bocs, most viszek valami kaját Hermionénak. - Rakott pár dolgot a tányérra, majd elviharzott.

Draco ismét bekopogott a lányhoz, aki nem válaszolt. A fiú belépett, és látta, hogy a lány megint sír. Lerakta a tálcát, majd odalépett Mio ágyához. Szorosan magához ölelte, és vígasztalni próbálta.

- Ne sírj! Majd megbékélnek! Weasleyvel meg ne foglalkozz! Inkább egyél!

- Köszönöm!

Még pár percig ölelték egymást, majd Draco magára hagyta Mionét.