Hermione kilépett a portréján, és elindult. Draco is akkor lépett ki, mikor a lány a szoba elé ért.

- Khm...szia! - köszönt bizonytalanul a fiú.

- Szia! Öhm... akkor indulunk?

- Aha.

Majd elindultak. Úgy döntöttek először szétnéznek bennt, és csak aztán kinnt. Már éjfél volt, mikor kiértek. Az hideg volt és szeles. Másfél óra alatt körbe járták a parkot és éppen visszaindultak volna, mikor zajt hallottak. Nemsokára egy alakot láttak meg maguk előtt. Draco reflexszerűen lelökte a földre a lányt, mikor az alak átkokat kezdett szórni. Draco sem volt tétlen, ő is használni kezdte a pálcáját. Pár perc párbaj után megszólalt:

- Menj és szólj Dumbledorenak! Addig folytatom a harcot! - mondta a fiú fáradtan, erőtlenül.

- Nem hagylak itt egyedül! - kiáltotta a lány.

- Menj! Menj már! - ordított a fiú a lányra, aki hirtelen megijedt.

Hermione gyorsan felkelt, majd rohanni kezdett a folyosókon. Mikor az igazgató szobájához ért, a kőszörny nem engedte be, mivel nem adott meg jelszót. Két perc ordítozás után, Piton professzor jelent meg a lány mögött.

- Mégis miért ordibál az éjszaka közepén, Granger? - kezdett bele Piton.

- Professzor! A parkban... - lány már zilált a sok kiabálástól, íg alig bírta végig mondani a mondatait - megtámadott minket egy alak. Draco ott harcol vele, és felküldött, hogy szóljak az igazgatóúrnak, de nem tudom a jelszót!

- Miért nem ezzel kezdte?! - rivallt rá a tanár. - Kugli. - mondta a professzor a jelszót.

Ahogy tudtak felmentek a szobába, és gyorsan értesítették az igazgatót. Mikor már majdnem a történet végére értek, Hermione már rohanni kezdett vissza a parkba.

Mindkét professzor sietett utána, ahogy tudtak. A csata még mindig folyt. Az egyik alak már csak a földről szórta az átkokat, amik már teljesen gyengék voltak.

Mikor az idegen megpillantotta a két tanárt, a Rengeteg felé sietett. Piton utánaeredt. A földön fekvő alak Draco volt. Hermione ért oda előbb. De Dracoban már nem volt annyi erő, hogy megvárja míg az igazgató is odaér. A lány karjaiban ájult el. Közben Piton professzor is feltűnt, egyedül. Dumbledore utasította, hogy értesítse Madam Pomfrey-t az esetről. Az igazgató egy hordágyat varázsolt, majd a lebegtető bűbájjal felvitte a fiút a gyengélkedőre. A lány végig mellette volt. Draco sok súlyos sérülést szerzett. Hermione hibásnak érezte magát miatta. Ha nem ücsörög a fűben, és ha nem áll és veszekszik egy kőszörnnyel, hanem inkább megkeresi valamelyik tanárt vagy segít a parkban, akkor nem lennének ilyen súlyos sérülései.

- Ugye meggyógyul? - kérdezte remegve a lány.

- Még nem tudom. Elég súlyosak a sérülései. Majd holnap kiderül.

A lány arcán már könnycseppek is láthatóak voltak. Dumbledore lépett az ágyhoz.

- Ne érezd rosszul magad! Nem miattad történt, ami történt! Nem vagy hibás semmiért! Holnap, ha nem akarsz, akkor ne menj be az órákra!

- De igazgató úr, ha... - kezdett bele Hermione zokogva.

- Nincs "de" Hermione! Ne emészd magad, olyan miatt, ami nem a te hibád! Te azt tetted, amit mondott! - mondta az igazgató, majd elindult az ajtó felé.

- Dumbledore professzor! - kiáltott utána a lány. - Holnap akkor nem mennék! - az igazgató csak mosolyogva bólintott - Köszönöm!

Madam Pomfrey újra visszajött, egy adag bájitallal.

- Feküdj itt le, kedvesem! - kezdett bele a javasasszony - Biztosan fáradt vagy, és egy kisebb sokkot is kaptál! Öltözz át, majd idd ezt meg!

Hermione engedelmeskedett, átöltözött, majd megitta az italt, majd elaludt.

Reggel korán ébredt a Griffendéles. Mikor balra nézett, a fiú még aludt. Felkelt és felöltözött, később pedig leült a fiú ágya mellé. Nézte a szőke tincseit, amik lágyan a szemébe lógtak. Milyen édes, mikor alszik! Itt olyan nyugodt! Mintha nem is az a fiú feküdne itt, aki mindig gúnyolódik és megbánt, hanem egy...másik! Itt olyan kedves fiúnak látszik! Aki mellesleg nagyon helyes és izmos! Ugyan már Hermione!! Ébredj!! Ez itt Draco Malfoy, egy halálfaló fia és aki,...aki megmentette az életem! De jó! Most még tartozom is neki! És így felejtsem el őt?! Na jó elég az ábrándozásokból!

Mikor felébredt az ábrándjaiból, a fiú már a szürke szemeit rátapasztotta és nézte. Elmosolyodott a lányon, hogy kora reggel is már gondolkodik. A fiú már nem tudta megállni szó nélkül, ezért hosszú percek után megszólalt:

- Neked már kora reggel forognak a kerekek az agyadban? - kérdezte gúny mentesen, inkább...kedvesen.

- Hát felébredtél? - kérdezte a lány, egy kicsit elpirulva. - És hol marad a gúny a hangodból? Vagy még nem vagy formában? - mosolyodott el a lány.

- Csak nem hiányzik? - kérdezte mosolyogva és egy kis gúnnyal a hangjában.

- Nem! Csak szokatlan!

- Itt voltál az egész éjszaka? -kérdezte komolyabban a fiú.

- Madam Pomfrey megitatott velem egy altatót, szóval igen, itt voltam! - felelte a lány ismét egy kicsit elpirulva.

Egy ideig csak csendben nézték egymást, mikor Hermone halkan megszólalt:

- Köszönöm!

- Mit köszönsz?? - kérdezte a fiú egy kicsit értetlenül.

- Megmentetted az életemet! Tartozom. - itt halványan elmosolyodott.

- Nincs mit! Nem tartozol semmivel sem! Ennyi járt a múltkori után! - válaszolt a fiú egy kicsit elszégyellve.

- Akkor kvittek vagyunk? - kérdezete ismét mosolyogva Mio.

- Igen.

Ezek után nem szóltak egymáshoz többet, csak próbálták egymás szeméből kiolvasni a gondolatokat. És, hogy miért tudnak normálisan beszélgetni.

De nem sokáig tehették ezt, ugyanis berontott a gyengélkedőbe Pansy.

- Jajj, Dracocicám! Hogy vagy? Mi történt? Ugye nincs komolyabb bajod? És ez -itt elakadt a szava Mionét látva - mit keres itt? - kérdezgette Parkinson Dracot.

- Pansy! Ha leszállnál rólam akkor jobban lennék! - mondta kicsit mérgesen Draco - És ha "ez" nem lenne, akkor valószínűleg most egy hullához beszélnél!

- Mih?! Azt ne mondd, hogy ez a sárvérű mentette meg az életed! - kérdezte Pansy hitetlenkedve.

- Igen ő mentette meg az életemet! Úgyhogy jobb ha leszállsz róla! És most légy szíves menj el, pihennem kell! -rivallt rá Draco dühösen.

- És ő?

- Mit "és ő" ?? Neki...neki itt kell lennie! - válaszolt Draco egy kicsit megilletődve.

- Jól van! Akkor majd találkozunk! - azzal sértődötten kirohant a teremből.

- Már kezd az agyamra menni!

- Pedig azt hittem, hogy jól megvagytok! Mindig a nyakadon lóg!

- Épp ez az! Állandóan csak rajtam van! Egy pillanatra sem hagyna békén!

- Pedig azt hittem jobban kijössz a leendő jövőbeliddel! - mondta mosolyogva Mio.

- Csak ő szeretné azt, hogy elvegyem! Én viszont írtózom már a gondolatától is! A múltkor okos voltál! Rátapintottál a lényegre!

- Amikor Trelawney jóslatát mondtam?

- Igen.

- És szerinted...szóval...mit gondolsz erről az egészről? - nyögte ki végül Mione.

- Nem tudom. Csak annyit, hogyha rajtam múlik, akkor nem Pansy lesz a feleségem!

- Akkor egyszer igazat jósolt a tanárnő?!

- Lehet.

Hermione elmosolyodott, de nem kérdezett többet. Végüli semmi köze Malfoy magánéletéhez!

- Elmegyek reggelizni, addig próbálj meg aludni, ha nem akarod meginni azt a borzasztó löttyöt!

- Jó, megpróbálok!

Azzal Hermione elindult a Nagyterem felé. Amint odaért máris "letámadták"

- Parkinson mondta, hogy a gyengélkedőn vagy azzal a görénnyel! - kezdett bele Ron.

- Jól vagy? Nem esett bajod? Mi történt? - kérdezete Harry.

- Nyugi, jól vagyok! Csak járőrözés közben láttunk egy alakot, aki ránk támadt, de csak Draco sérült meg! - felelt Mione.

- Draco?! Hermione azt mondtad, Draco?! - értetlenkedett Ron.

- Jajj, Ron! Nyugodj meg!

- Miattad sérült meg a vőlegényem, te koszos sárvérű! - csatlakozott Pansy is a beszélgetésbe.

- Nem én kértem meg rá!

- Épp ez az! Nem tom mi ütött belé! Rossz hatással vagy rá! - veszekedett tovább Parkinson.

- Malfoy mentett meg?! - kérdezte Ron még mindig értetlenül.

- Igen! Ő mentett meg! Nem tudom mi bajotok van! Ahelyett, hogy örülnétek, hogy épségben megúsztam, ti itt szapultok! - mondta Hermione idegesen.

- Ha te nem lettél volna ott... - kezdett bele Pansy, de nem tudta befejezni, mert jött az igazgató.

- ..., akkor Draco már nem élne. Szóval meg kéne köszönnöd Pansy, ahelyett, hogy veszekszel vele! - itt Pansy mormogott valamit.

- Professzor úr! - kezdett bele Mio. - Nem tudni ki volt az, és, hogy, hogy jutott be??

- Nem. Sajnos nem tudjuk ki volt az elkövető, de próbálunk nyomokat keresni, amin elindulhatunk. A védelmet megerősítettük. De, azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy, hogy van a betegünk? - kérdezte mosolyogva az igazgató.

- Már jobban, leglább is a tegnaphoz képest jobban. Már felkelt, és... beszélgettünk a tegnapiról... - felelt Hermione. Az igazgató csak mosolygott.

- Örülök, hogy nem vitáztok! De nem ússzátok meg a közös szobát! - mondta derűsen a professzor, majd elment.

- Milyen közös szoba??!! Te együtt fogsz lakni az én Dracommal?? - hitetlenkedett most Pansy.

Hermione csak megforgatta a szemeit, majd elvett pár pirítóst és neki kezdett a reggelinek.

A Griffendéles lány miután befejezte a reggelit visszament a gyengélkedőre, ahol Draco már aludt.

A lány leült az ágya mellé és nézte a fiút, közben pedig elgondokodott a mostani viselkedésén.

A napok teltek, Draco egyre jobban volt, de még mindig nem engedték ki a gyengélkedőről. Hermione néha benézett hozzá, bár nem tudott sokáig maradni, mert Parkinson állandóan Malfoy mellett volt. Péntek délután Madam Pomfrey már kiengedte a fiút. Így elkezdődött az együtt élés.