ŰŰMikor Hermione otthagyta Malfoyt, egyetlen vágya volt minél messzebbre kerülni a fiútól. Elmenekülni előle. Elmenekülni mindenki elől. Mikor elérte a szobájának az ajtaját, szinte feltépte azt, majd miután belépett, olyan erővel vágta be maga mögött, mintha az egész külvilágra akarta volna rázárni.
Hátát neki támasztotta az ajtónak, és halk sóhaj szakadt fel a torkából. A szíve még mindig őrült módjára dobogott, mintha ki akarna szakadni a helyéből. Mi a jó Isten folyik itt?! Mi történik vele… Leroskadt a földre, lábait maga elé húzta,és átkulcsolta öket reszkető kezeivel.
Mert még mindig remegett, azóta, hogy Malfoy hozzáért… Miért tette? Esélye se volt tiltakozni. El kellett volna mennie, ott kellett volna hagynia, mielőtt megtörténik, de képtelen volt rá… Mintha megbénult volna… a teste nem engedelmeskedett.
Aztán az a csók… Miért csókolta meg, miért? És ő miért hagyta? És miért csókolta vissza… mert élvezte… abban a pillanatban kívánta Malfoyt… és nem akarta, hogy vége legyen a csóknak… Miért történik mindez vele?! A testében új, eddig ismeretlen vágyak ütötték fel fejüket, amik végigbizsergették minden pontját, és éjszakánként, mikor nem tudott parancsolni nekik, vad és erotikus álmokat okoztak... Hogy kívánhatja úgy Malfoyt, ahogy Ront soha nem kívánta?! Ez nem lehet… ez képtelenség... ez képtelenség! Képtelenség… De akkor miért érzi még mindig a fiú csókját égni az ajkán? Soha nem érzett még ilyet… mintha… ott és akkor megszünt volna minden… és semmi mást nem akart csak átadni magát ennek az édes őrületnek. Igen, nem más ez, mint őrület, pillanatnyi őrület… Mert nem kívánhatja Malfoyt! Még akkor sem, ha élvezte azt a csókot… mert Malfoy nem akarhat tőle semmi komolyat… épp eleget hallott már róla hozzá, hogy tudja, ez neki nem jelentett semmit… Malfoy csak szórakozik! Ő pedig megmutatta, mennyire sebezhető… hogy ez is mennyire felzaklatta… nem adhatja meg többet Malfoynak ezt a lehetőséget! Soha többé nem történhet meg! Nem akarja Malfoyt. Nem akarja, hogy újra hozzáérjen, vagy hogy egyáltalán hozzászóljon! Nem engedheti szabadjára azt a vágyat, ami széttépi még most is a testét…
Soha nem volt még ennyire szüksége rá, hogy beszélhessen valakivel, bárkivel, aki csak egy kicsit is képes helyre állítani azt az óriásinak tűnő káoszt a belsejében. Csak Ginnyre számíthatott. Fel-alá járkált a szobában, amíg a lányra várt, ezerszer átgondolva a történteket, és folyamatosan győzködve magát. Mire Ginny megérkezett, sikerült magát lecsillapítania valamelyest, de a nyugodtság állapotától azért messze állt.
Ginny nagyon megváltozott az utóbbi időben. Lefogyott, és arcáról eltűnt az életkedv, és mikor Hermione belenézett azokba a megtört szemekbe, nem vitte rá a lélek, hogy a saját problémájáról kezdjen el beszélni.
Abban a pillanatban nem is számított. Itt volt a barátnője, akinek talán sokkal nagyobb szüksége lenne rá… Ginny könnyes szemmel borult a karjaiba, és hosszú időn át csak ömlött belőle a szó, ahogy az eddig mélyen magába zárt érzelmek felszínre törtek. Hermione nem gondolta volna, hogy ennyire ki van borulva…
Ginny, miután szakított Harryvel, magába zárkózott és nem mondott semmit… Hermione érezte a lány megkönnyebbülését, hogy végre kiöntheti a szívét.
- Nem is tudom, Hermione… - sóhajtotta Ginny Harryre utalva. – Tény, hogy még mindig szeretem, ezt le se tagadhatom, de ez nem olyan dolog, amit könnyen megbocsájt az ember… ha még bárki más lett volna, és nem az a ribanc! Én találtam rájuk, érted? Ott lógott a nyakában! Láttam, amit láttam, és ezek után még azt mondja, hogy nem történt köztük semmi? Hát hogy bízhatnék benne ezek után?
Ginny keze ökölbe szorult, és nagy nehezen visszafojtotta a dühét.
- El kell őt felejtenem. – hajtotta le a fejét.
- Eddig se sikerült. – mondta Hermione. – Szereted. Mindenki hibázik…
- Na de ekkorát? Ott, abban a percben olyan volt, mintha megölt volna!
- Tudom… - csitította Hermione. – De a szerelmedet mégse pusztította el. És idővel a fájdalom már nem lesz olyan heves…Amandát pedig nem fogod többé látni a vizsgák után.
- Szerencsére… de ahhoz, hogy újra együtt legyünk Harryvel, már ha egyáltalán ez bekövetkezik, még nagyon sok idő kell… hiszen ha nem tudok benne megbízni, mi értelme az egésznek?
- Nem sok. De az lehetőség ott van, hogy adjatok magatoknak egy újabb esélyt. Harry szeret téged.
- Tudom… - suttogta Ginny alig hallhatóan. Egy percig némán merült el a gondolataiban, majd felnézett Hermionéra:
- Beszéltem Ronnal. – mondta. – Hiányzol neki.
- Ezt eddig nem vettem észre rajta.
- Ron a bátyám, ismerem őt. Látom rajta. Tudja, hogy megbántott, és ezért nem mer eléd állni, de attól még hiányzol neki.
- És akkor arra vár, hogy majd én megyek hozzá? Ezt nem gondolhatja komolyan…
- Nem kell odamenned hozzá, de egy esélyt azért adhatnál neki.
- Időre van szükségem Ginny… - felelte kitérően Hermione. – ahogy neked is.

A nyugalom, amit a beszélgetéstől várt Hermione, elmaradt. Helyette még több kérdőjel izzott fel benne… Nem tudott végül beszélni Ginnyvel Malfoyról, valahogy miután feljött ez a Ronos téma, nem volt ereje hozzá… Felzaklatta a hír, de korántsem annyira, mint az a csók…
Itt volt a lehetőség, hogy visszamenjen Ronhoz, de nem érzett örömöt. A fiú megbántotta, otthagyta, jó ideig rá se nézett, és most még arra se képes, hogy személyesen beszéljen vele? Ezek után ne várja, hogy majd visszarohan hozzá… ahhoz még idő kell.
És nem ártana túltennie magát ezen a Malfoyos dolgon se. Mát megint Malfoy… ismét érezte, ahogy a fiú ajka rátapad az övére, és a testébe villámként csapott az a bizonyos furcsa bizsergés.
Idegesen rázta meg a fejét, mintegy így tiltakozva az érzés ellen. Malfoy… és Ron… sok volt neki ez mára. Túlságosan is sok…
Kibotorkált a fürdöszobába, megnyitotta a csapot, és a hideg víz alá tartotta a kezét, majd megmosta az arcát. Behunyt szemmel hagyta, hogy a jeges érintés lehűtse bőrének forróságát, és észrevétlenül utat adott a saját érzelmeinek.
Hiszen most egyedül volt… most nem látta senki… Felemelte a fejét, és pillantása a tükörre esett. Talán soha nem volt még ennyire ismeretlen a tükör másik oldalán álló lány, mint akkor. A vonások ugyanazok voltak, de most nem volt fal, most nem volt rajta az erősek maszkja. Az arcáról finoman legördülö vízcseppek közé tétova könnyek vegyültek. A lány a tükörben könnyezett…