Az óra fáradtan ketyegett a falon, ráérősen számolva a lassan éjszakába forduló perceket. A csendet csak néha törte meg a lapok sercegése. Ezen a késői órán már csak egy-két diák görnyedt a vaskos könyvek fölé, szemüket elszántan szegezve a néha egybe folyó betűkre. A vizsgák rémisztően közeledtek, és keserűen kellett ráébredniük, hogy van még mit bepótolniuk.
Hermione is fáradt sóhajjal dörzsölte meg a szemét. Előtte könyvek és jegyzetek összevisszasága hevert, azt sugallva, hogy több mindent próbált egyszerre megtanulni. Itt ült már egy ideje, de most úgy érezte, hogy az agya nem képes több információt befogadni. Nyújtózott egyet, és amikor ismét kinyitotta a szemét, kelletlenül döbbent rá, hogy már nincs egyedül. Draco Malfoy hanyagul támszkodott az asztalra, és átható tekintetét rászegezte. Hermione lemondóan forgatta meg szemeit.
- Szép jó estét Granger. – szólalt meg Malfoy, miközben elmosolyodott.
Hermione erös késztetést érzett rá, hogy beszóljon neki, hogy mégis mit szép-jó-estézik itt neki az, aki idáig emberszámba se vette, de lenyelte a haragját. Csak azért se fogja Malfoy felidegesíteni.
- Neked is Malfoy. – mondta hidegen.
- Nem csalódtam benned, látom gőzerővel készülsz a vizsgákra.
Hermione felpillantott, és fürkésző tekintetét a fiúra szegezte, de semmilyen gúnyra utaló jelet nem talált.
- Neked se ártana – jegyezte meg. – A RAVASZok egyáltalán nem könnyüek.
- Nem hiszem, hogy pont neked ne sikerülnének.
Hermione szeme megvillant.
- Milyen kedves tőled Malfoy, hogy így törődsz velem! – vágta rá, és hangjából nem tudta száműzni a gúnyt.
Malfoynak ez az új fajta viselkedése valamiért egyre jobban idegesítette. Nehezebb volt megőriznie a hidegvérét, mint azt gondolta volna... Hogy a kényelmetlen szituációt megelőzze, egy pálcaintéssel a táskájába parancsolta a holmijait, majd felállt az asztaltól.
- Szívesen maradnék még csevegni – mondta sajnálkozó mosollyal. – De tudod van más dolgom is.
Vállára vette a táskát, és elsétált Draco mellett, mikor az utána szólt:
- Kár érte, de talán majd legközelebb. Bár kiváncsi lennék rá, mi lehet az a fontos és halaszthatatlan dolog…
Hermione megfordult, és tekintete egy pillanatig arról árulkodott, hogy melegebb éghajlatra küldi a fiút. De aztán elmosolyodott, és szinte derűs hangon szólalt meg:
- Tudod Malfoy, randim lesz Mark Willforddal. Szívesen találkoznék veled is, de attól félek, nem lennénk egy súlycsoportban.
Küldött még egy bájos mosolyt Malfoynak, majd sarkon fordult és kiment a könyvtárból, még mielőtt a másik bármit is mondhatott volna.
Ahogy kilépett az ajtón, megkönnyebbülten lélegzett fel. Most már aztán végképp nem tudta megérteni Malfoy viselkedését. Meresztgeti azt az örökké kiismerhetetlen tekintetét, olyan hangon beszél vele, mintha évek óta puszipajtások lennének…
Persze, ő is hallott már Malfoy Casanovát utánzó viselkedéséröl, de azt egyenesen kizártnak tartotta, hogy vele szemben is erről legyen szó. Hiszen ő aztán soha nem nyúlna egy sárvérűhöz, ezt hangoztatta épp eleget! De ha esetleg mégis, akkor se hozzá jönne, akit megvet és utál! Nyilván csak egy jót akar röhögni az ostoba haverjaival azon, hogy hülyíteni próbálja… Hát csalódni fog! Malfoy tényleg nem normális, ha képes ilyeneket feltételezni róla.
Azt viszont kénytelen volt tudomásul venni, hogy ezek az esetek meglehetősen kellemetlenek a számára… Mintha Malfoy jelenléte irritálóan hatna rá, a teste szinte remeg idegességében, és a különböző indulatok vadul áramlanak benne. Régen nem tudta Malfoy ennyire felidegesíteni, akkor most miért? Hiszen most se kéne ezzel foglalkoznia, mégis ezen jár az agya… Le kell higgadnia.
Hirtelen maga előtt látta a fiú enyhén döbbent arcát, mikor "kikosarazta", és nem állta meg, hogy ne nevesse el magát. Malfoy most biztos dühöng, mert egy sárvérű be mert neki szólni! Hát dühöngjön csak, ezek után talán békén hagyja végre! Meg aztán majd pont Mark Willforddal fog randizni… Persze, helyes srác, sőt kifejezetten jóképű, de nem egy észlény. Igaz, hogy Mark tényleg elhívta őt, de finoman visszautasította.
Attól, mert nemrég lett vége egy kapcsolatának, még nem fog az első fiú nyakába beleugrani, csak azért, hogy ne maradjon egyedül, vagy hogy bosszút álljon Ronon. Keserű, nosztalgikus mosollyal gondolt arra, hogy volt idő, mikor még ilyen cselekkel próbálta felkelteni Ron érdeklődését, vagy csak féltékennyé akarta tenni őt…De mára mindezek már gyerekesnek tűntek. Belefáradt ezekbe a játékokba. Ha Ron tényleg szerette volna, nem hagyta volna így itt…
Szíve fájdalmasan szorult össze. Nem az a nagy, égető fájdalom volt, mint az elején, hanem valami megfáradt, tompa, de ólomnehéz bánat, ami a belsejében húzódott. Még ha valahol nagyon mélyen tisztában is volt vele, hogy ez így volt jó, azt a tényt sokkal nehezebb volt elfogadni, hogy jelenleg Ron, Harry és ő úgy viselkednek egymással, mint három idegen. Történt akármi, hat év barátságot nem lehet megtagadni…
Harryvel még van esély helyreállitani a dolgokat, na de Ronnal? Hiába a kínzó hiány, de arra nem lenne képes, hogy úgy viselkedjen, ahogy eddig. Mintha a közösen eltöltött hónapok nem lennének többek egy tünékeny álomnál, amik semmilyen nyomot nem hagynak az emberben… Ezek a sebek annál jóval mélyebbek. Hiszen még arra is képtelenek, hogy egy légtérben maradjanak. "Közel hét év alatt idáig jutottunk" gondolta keserűen.
Gondolatmenetéből az zökkentette ki, hogy valaki erőteljesen a testének csapódott. A lökéstől a kezében lévő könyvek mind a földre hulltak. Megtorpant, és fejét ijedten kapta fel, keresve az ütközés forrását. Vele szemben Pansy Parkinson állt, lenézően vigyorogva.
- Nézhetnél a lábad elé, sárvérű! – mondta gúnyosan.
- Tudod Pansy, annyira jelentéktelen vagy, hogy még az se tűnik fel nekem, ha velem szemben jössz egy üres folyósón! – vágott vissza Hermione. Tisztában volt vele, hogy Pansy direkt ment neki, hogy provokálhassa.
- Csak ne légy olyan nagyra magaddal Granger – sziszegte Parkinson. – Mert még előfordulhat, hogy a te jelentős személyedet veszi a szájára az egész iskola.
Sokatmondó pillantást vetett rá, majd választ se várva tovább ment. Hermione hitetlenkedve csóválta a fejét. Parkinson aztán végképp nem fogja felidegesíteni, mondhat neki akármit. Bosszús sóhajjal összeszedte a könyveit, majd ő is elindult.
Egy dologban biztos volt: a mai napra bőven elég volt neki a mardekárosokból.