A Mardekár klubhelyisége tele volt ünneplő diákokkal, akik a tilalomra ügyet sem vetve felhőtlenül buliztak. Amire jelen pillanatban minden okuk meg is volt, hiszen egy újabb sikeres kviddics meccset tudhatnak maguk mögött.
Rég álltak ennyire közel a hőn áhított kviddicskupa megszerzéséhez, de a csapat most kirobbanóan jó formában volt: a másik két házat messze maguk mögött hagyva, fej-fej mellett álltak a Griffendéllel az első helyen. A sorozatos győzelmek feledtették a tényt, hogy a rivális ház csapatával szemben ez idáig alul maradtak, és most úgy érezték, senki nem állhat az útjukba. És mindez az új csapatkapitánynak, Draco Malfoynak volt köszönhető.
Draco Malfoy kétségkívül a Mardekár házának egyik legnépszerűbb alakja volt, amihez hozzájárult ősi, aranyvérű származása is, de alapja leginkább mégiscsak az a tény volt, hogy feltűnően jóképű fiúként tartották számon. Magas volt és izmos, finom vonásokkal és tejfölszőke hajjal, ami azzal a hanyag eleganciával hullott az arcába, aminek nem sok lány tudott ellenállni; szürkéskék szemének pillantásától pedig női szívek sokasága kezdett hevesebben dobogni. És valljuk be: ő pontosan ezt akarta.
Nagy csábító hírében állt, de ezek a hódítások csupán trófeák voltak számára, hiszen egyik lány olyan, mint a másik – kit így, kit úgy lehet megkapni, és miután megkapta őket, értéküket vesztették a számára.
Draco most ott ült a klubhelyiség egyik kényelmes foteljében, lábát az asztalon nyugtatva, hetedéves barátaival körülvéve. Finom, szinte nőies kezében borospoharat tartott, a másikkal pedig márkás cigarettát szívott. A többiek már a meccs minden egyes pontját kielemezték, mikor is 270-10re lealázták a Hugrabugot, amihez fogóként az ő teljesítménye is nagyban hozzájárult.
- Abban biztosak lehettek – mondta magabiztosan, sajátos, kissé vontatott hangján, miután élvezettel beleszívott a cigarettába, - hogy Potteréknek esélyük se lesz a döntőn. A meccs után szerintem szégyenükben soha többé nem fognak seprűre ülni.
Szavait általános derültség követte, a lányok áhítattal itták a szavait. Draconak már többször megfordult a fejében, hogy talán fel se fogják, hogy mit mond, buta libák módjara helyeselnek bármire. De végül is kit érdekelt, ha megkaphatja tőlük azt, amire szüksége van…
- Lebecsülni az ellenfelet nem bölcs dolog, mert a végén még te járod meg – tört át a zsivalyon egy hidegen csengő hang, ami ösztönösen feszült figyelmet szült magának.
Zambini mögött egy lány állt, a fiúk vágytól csillogó és a lányok irigykedő tekintetének kereszttüzében. Nem pusztán gyönyörű volt, de tisztában is volt saját vonzerejével, és ki is használta. Amanda új diák volt a hetedévesek között, Franciaországból költöztek ide az édesanyjával, miután elváltak a szülei. Dús, szőke hajával, hosszú szempilláival és nőies, szinte tökéletes alakjával a roxfortos fiúk vágyálma lett, hiszen senki nem tudott ellenállni annak a szexuális vonzerőnek, ami áradt belőle.
Hamar kiderült azonban, hogy Amanda megválogatja a szeretőit: az nem számított, hogy melyik házba tartozik az illető, ha elég jóképű, népszerű, vagy gazdag. Állítólag még a híres Harry Pottert is elcsábította, de hogy a pletykából mi volt igaz, azt csak a két érintett tudta…
Draco és Amanda már az első perctől kezdve remekül megértették egymást, hiszen hasonlóak voltak: csábító vonzerő, uralkodni vágyás, és aljas kis játékok hosszú sora. Ha együtt voltak, a férfi és a női szexualitás találkozott, és a két pólus összecsapásakor szikrázott köztük a levegő. A heves vonzalom ellenére Amanda volt az egyetlen olyan nő, akit Draco minden mesterkedése ellenére sem kapott meg, de ez csak tovább növelte a vágyát. Hiszen egy Malfoyt nem lehet kikosarazni…
Amanda most ott állt Draco elött, kihívó pillantását rajta nyugtatva.
- Szó sincs róla, hogy lebecsülnénk az ellenfelet, de a végső győzelemhez a saját erőnk megítélése is fontos. És amint látod, kétség se fér hozzá, hogy jók vagyunk… Miért is ne bátoríthatnám a többieket? Ha hiszel benne, hogy elérhetsz mindent, amit csak akarsz, akkor el is fogod.
Ajkát féloldalas mosolyra húzta, és a cigarettát elnyomta a hamutartóban.
- Sose volt még ilyen jó a csapat, mint Draco irányítása alatt – kotyogott közbe Pansy, aki kötelességének érezte, hogy kiálljon szerelme mellett.
Amanda futópillantásra se méltatta Parkinsont, helyette közelebb ment Dracohoz, és leült a fiú melletti fotelbe. Lábait kecsesen egymásra rakta, és a rövid szoknya alól kivillanó fekete harisnyatartó láttán Draco teste megremegett.
- Szóval Draco, akkor most úgy gondolod, hogy senki nincs az utadban – mondta Amanda Draco szemébe nézve. – És nincs, amit ne tudnál elérni.
- Nincsenek lehetetlenek – felelte a fiú, továbbra is mosolyogva. – Bármit megszerzek, amit akarok.
- Valóban? – kérdezte a lány finom gúnnyal a hangjában.
- Valóban – hangsúlyozta Draco is a szót.
Amanda finoman előre dőlt a fotelben, és hidegen elmosolyodott.
- Bizonyítsd.
- Fogadni akarsz? – vonta fel a szemöldökét Draco.
- Úgy izgalmas a játék – mosolygott tovább a lány.
- Es mivel foglak meggyőzni?
Amanda kihúzta magát, és mosolya még szélesebb lett. Szemei gonoszan csillantak meg.
- Lefogadom – mondta végül, - hogy Hermione Grangert sose kaphatnád meg.
Draco felhorkant, es arcára kiült a megvetés.
- Grangert?! Gondolod hozzáérnék egy koszos sárvérűhöz?!
- Ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy soha nem kaphatnád meg.
- Alábecsülsz – villant meg Draco szeme. – Granger még kihívásnak is gyenge.
- Akkor bizonyítsd – mondta hidegen Amanda.
Csend volt, a két fiatal elszántan kémlelte a másik tekintetét. A többiek kiváncsian figyelték őket.
- És mi lesz a tét? – kérdezte végül Draco.
- Ha én nyerek – mondta diadalittasan Amanda, - kihagyod a döntőt és térden állva az egész iskola elött elismered a Griffendél, és elsősorban Potter győzelmét.
Draco dühös fintort vágott.
- Inkább a halál – sziszegte.
- Szóval elismered, hogy közel se vagy olyan felsőrendű, mint amilyennek hiszed magad, és hogy sok minden van, amit te sem kaphatsz meg?
Draco egy pillanatig némán mérlegelte magában a dolgokat, holott tudta, hogy már nincs kibúvó. A szeme lassan összeszűkült. Nincs visszaút; nem kockáztathatja a népszerűségét. De ugyanakkor a kihívások mindig csábítóak… És különben is, nincs ami ne sikerülne neki!
- És ha én nyerek? – kérdezte.
Amanda karcsú ujját lassan végighúzta a blúzból kilátszódó kulcscsontján, és tekintetét Dracoéba fúrta.
- Akkor megkaphatsz engem.
Dracot a látványtól és a lány szavaitól heves melegség öntötte el, testében a vágy követelőzve kapta fel a fejét, de még időben elfojtotta. A vonásai hidegek maradtak, nem árulták el érzelmi hullámzását.
- És miből gondolod, hogy nekem ez a leghőbb vágyam? – kérdezte, miközben szemöldökét finoman felvonta.
Amanda elmosolyodott.
- Mert én is egy vagyok azok közül, akiket sose kaphatnál meg, csak hogy ellentétben Grangerrel, engem őrülten kívánsz is…
Draconak nem volt több kérdése. Ő is elmosolyodott, és egy könnyed mozdulattal a jobbját nyújtotta a lánynak. Miután kezet fogtak, boros poharát a lány felé emelte.
- A győzelmemre. – mondta.
Amanda nem válaszolt, csak titokzatosan mosolygott.