Reggel Hermione keltett, mivel elaludtam. - Hé, Amanda, kelni kell! - Mi van? - feleltem álmosan. - Kel-ni-kell! - szótagolta Hermione. - Jólvan, jólvan... Mingyárt! Lementünk reggelizni. Harryék még nem voltak ott. - Hol vannak Harryék? - kérdeztem meg Deantől. - Még fent a szobába. Van valami gyűrűje, ami izzani kezdett az este. Teljesen szétégette a kezét. Úr Isten! A gyűrűk! Az enyém is izzani kezdett... Ez vajon mit jelent? Belépett Harry a nagyterembe. Azonnal felpattantam, és odarohantam hozzá. - Harry... Neked... neked is izzani kezdett a gyűrűd? - Igen. - Én aludtam, és arra keltem fel, hogy isznyúan fáj az ujjam. - Én is. Nézd, még mindig piros. - Levetted? - Le. Baj? - Nem... nem... Én is levettem. Az elkövetkező egy hónap nagyon jól telt. Még a bájitaltan óra sem volt olyan rossz... nekem. Szegény Nevillere azonban rájárt a rúd. Vagy fölröbbantotta az üstjét, vagy kiöntötte a főzetet. Persze most is - mint mindig - mekem kellett feltakarítanom az egészet. - Ez a szörnyeteg takarítónőt akar nevelni belőled!- mérgelődött Ron az egyik óra után. Az Átváltoztatástan órákon mindig remekeltem. McGalagony odajött hozzám az egyik óra után, és azt mondta, maradjak a teremben még egy kicsit, mert szeretné megnézni, hogy hogyan változok át. - Még maradok egy kicsit. McGalagonynak oda kell adnom egy dolgozatot.- mondta Harrynek. - Jó. Ebédnél megvárunk. - Oké. Visszamentem a terembe. - Remek. Kérem változzon át. - Jó. - azzal fogtam magam, és átváltoztam gyönyörű arany-barna színű griffmadárrá. McGalagony tapsolt, amikor hirtelen benyitott valaki. - Elnézést tanárnő, de... - itt nem tudta befejezni a mondatot Hermione, mert meglátott engem, amit visszaváltoztam emberré. - Amanda... te... Animágus vagy? - Igen, az. - Kisasszony. Kérem, milyért jött? - Ja, öh... Itt a dolgozatom, Elfelejtettem odaadni. - Értem. Nos, szeretném megkérni rá Miss Granger, hogy amit itt látott, maradjon a mi hármunk titka. És persze Dumbledore professzoré. - Igen... Persze... Kimentem Hermioneval a teremből. - Te mióta vagy animágus? - suttogta. - Nyár óta. Négy évig tanultam... Visszamentünk a nagyterembe, és megebédeltünk. Délutáni program gyanánt megírtuk a házifeledatokat, majd lementünk beszélgetni a parkba. Elérkezett a február 13-a. - Amanda! - mondta Harry. - Igen? - Szóval... Holnap Valentin nap. Nincs kedved lejönni velem Roxmortsba? - De! Szívesen! Másnap reggel korán keltem, és felöltöztem. Ismét kinéztem egy csinos frizurát a könyvemből, és felvettem az egyik kedvenc kék taláromat. Lementem a klubbhelyiségbe, ahol már mindenki izgatott volt. - Hol van Harry? - kérdeztem. - Te még nem is tudod? - mondta Ron. - Leavender! Nem szóltál Amandának! - ordított át a klubbhelységen a lánynak. - Ja, bocs! - pirult el Leavender. - Mi van?- kérdeztem idegesen. - Harry reggel leesett a lépcsőn. Hirtelen belehasított a sebhelyébe a fájdalom. És hát... Eltörte a lábát, és beverte a fejét. Hirtelen felsikkantottam. Átrohantam a klubhelységen, ki a folyosóra... fel a gyengélkedőbe. - Harry...- még be sem tudtam fejezni a mondatot... - Jól vagyok! - mondta Harry. - Sajnos a mai napot el kell halasztani, de ígérem, bepótoljuk! - Jaj... Ugye biztos jól vagy? - Igen. De te menj le nyugodtan Roxmortsba. Annyira sajnálom, Amanda! Annyira... - Jólvan... Elhiszem... - és megcsókoltam. - Nincs kedvem lemenni nélküled. - De... - Nem. Nélküled nem! - és újra megcsókoltam. Délig ott voltam mellette, és beszélgettünk. Azután elmentem ebédelni. Senki nem volt az iskolába, csak az első és másodévesek, egy pár Hollóhátas, és... - Malfoy! - Szia Amanda! - Hagyjál! - Nem. Most nem. Még nem válaszoltál arra a kérdésemre, hogy milyért viszonoztad a csókom, ha nem jelent neked semmit. - Azért... Mert... - nem tudtam megmondani. Hirtelen felpattantam, és futni kezdtem. - Hé! Amanda!- ordított utánam Malfoy. Nem tudtam, merre megyek, csak futottam. Benyitottam az egyik terembe. Illetve csak azt hittem, hogy terem, de nem az volt. A szobában két karosszék volt, és egy kandalló. - Mi ez?- kérdezte Malfoy a hátam mögött. - Nem... nem tudom. Átkarolta hátulról a derekam, majd hirtelen zene szólalt meg a szobában. Megfordultam. Malfoy meghajolt. Én is. Táncolni kezdtünk, de a testemet mintha nem is én mozgattam volna... Legszívesebben futottam volna... De ekkor Draco újra átölelt. Ugyanaz volt a helyzet, mint a parkban. Éreztem az illatát, láttam a szemét... És az ajkait. A szemembe nézett, és megcsókolt. Én pedig újra viszonoztam... - Draco... - mondtam, miután elengedett. - Én nem szeretlek. - Tudom. - mondta könnyeden. - De én igen. - Azért viszonaztam a csókod, mert... mert megbénított a pillanat. Erre fogta maját, és újra megcsókolt. Ez a pillanat azonban más volt. Eltoltam az arcát. - Nem, érted meg, hogy nem szeretlek? - Amanda! - Maradj csöndben! Most én beszélek! Elagem van abból, hogy állandóan rám szállsz! Én csak Harryt szeretem!!! Megint izzani kezdett a gyűrű, amit már nem az ujjamon, hanem egy láncra fűzve a nyakamban hordtam. Szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... Visszhangzott a fejem... Elájultam. - Mi... mi történt? - Kérdeztem. - Három napig kómában voltál. Malfoy azt mondta, hogy ő talált rád az egyik folyosón, és felhozott ide. - mondta Harry, miután a nyakamba borult, és megpuszilta a homlokom. - A gyűrű... - suttogtam magamban... és a nyakamhoz kaptam, de az már nem volt ott.