Másnap reggel későn keltem. Körbe néztem a szobába, de már senki sem volt ott. Gondoltam mindenki reggelizik. Én nem voltam éhes, úgyhogy inább felöltözem és lementem a parkba. Leültem annak a fának a tövébe, ahol tegnap Dracoval voltunk, és belemélyültem a gondolataimba... Szeretem ezt az iskolát. Vannak új barátaim, és egy fiú, akit mindennél jobban szeretek, és aki mindennél jobban szeret... Engem. Elgondolkoztam. Vajon milyért szeretem? Saját maga miatt, vagy mert ő Harry Potter... A fiú, aki legyőzte Voldemortot. Aki túlélte a Sötét Nagyúr végzetes átkát. Azt az átkot, amit eddig senki. Egyrészről tudtam, hogy CSAK azért szeretem Harryt, mert kedves, udvarias, és önmaga miatt. Szeretem az illatát, a szemét, az ajkát, a mosolyát, a vicceit, szeretem nézni ahogy repül, ahogy kviddicsezik, ahogy varázsol... De másrészről viszont tudom, hogy az iskolából szinte összes lány odavan érte... Tudom, hogy ő Harry Potter, hogy ő egy híres és nagy varázsló. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy igazából milyért is szeretem. Felpattantam és felrohantam a szobába. A klubbhelyiségben már ott ült mindenki. Csak köszöntem nekik, de szaladtam is tovább. Levetettem magamat az ágyra, és elővettem a fiókomból a Hermionetól kapott könyvet... Olvastam valamit az igazság elixírről, amely megmutatj az embernek az igazi, legbelső érzését... Ekkor benyitott Hermione: - Mit csinálsz? - Semmit. -jelentettem ki. - Ja... Látom. A klubbhelységben oda se figyeltél. - Bocs. - Harry azt hiszi, hogy valami bajod van! - Nem... nincs... aszem... - Na, mondd csak el, hogy mi a baj!... - Jó. - azzal elmeséltem Hermionenak, hogy min gondolkoztam a tóparton. - És meg akarod csinálni az igazság elixírjét? - Meg. Csak az a baj, hogy nagyon nehéz főzet. - A Százfűlé főzetnél könnyebb. - Ja. Csak nézd. Kell bele kígyóbőr. Egy kiskanál kígyóbőr. Két csipet rózsa szirom apróra reszelve... Hmmm... Két napig kell főzni. - Aha... Segítek. - jelentette ki a lány. - Köszi. - Valamit kérdezhetek? - Persze. - Ha... kész lesz a főzet, akkor majd én is kapok belőle? - Öh... Persze, de mire kéne? - Ron. Vele is megkéne itatni, mert mostanában egyre többet foglalkozik Leavenderrel. Elég bonyolult volt a recept, de végülis sikerült mindent megszerezni, kivéve a Cirfa bokor tüskéket. Ebből három darab kellett volna. - Megvan! - mondta Hermione. - Szólnunk kell Dobbynak. - Kinek? - Dobbynak, a házimanónak! Hermione levezetett a konyhához, majd bekopogtunk. - Jaj, kedves hölgyeim! Micsoda megtiszteltetés, hogy Harry Potter úr barátai megátogattak! Mit adhatok a kedves hölgyeknek? - Öh... Dobby. Ugye, te két éve szereztél egy dudvát Piton szobájából. - Igen, hölgyem... De Dobby kivasalta érte a kezét! - Jaj, Dobby! Megtennéd azt, hogy szerzel nekünk Cirfa bokor tüskéket? DE NEHOGY KIVASALD UTÁNA A KEZED! - Jaj, hölygem, jaj... Dobby megteszi a kisasszonynak, de a utána muszály kivasalnia Dobbynak a kezét... Muszály! - NEM, Dobby! De Dobby egy csettintéssel már el is tűnt. Hermioneval visszamentünk a Griffendél-toronyba, és nekiláttunk a háziainknak. Ronnal és Harryvel megírtuk a jóslástant is (Keserű kínhalál a hét minden napján), Hermione pedig leellenőrizte az Átváltozástan leckénket is (Animágia alapok). Persze az enyében egy hibát sem talált. Ebéd után lementünk a tóhoz korizni, este vacsora előtt pedig lementünk Hagridhoz, aki elmesélte, hogy Gróp mostmár kitudja mondani a "Hagrid"-ot és nem Hági-zik... - Haladás! - jegyezte meg Ron. Vacsora után még beszélgettünk a klubhelységben, majd felmentünk aludni. Másnap reggel, mikor felekeltem, megpillanottam az éjjeliszekrényemen egy kis zacskót, amelyben három Cirf bokor tüske volt. - Hermione! Megvan! Elkezdjüd délután a főzetet? - Mi? El... Mi van?- mondta álmosan Hermione. - Itt a Cirfa tüske! - Jaj, de jó! Persze!- eszmélt fel a lány. Reggeli után elindutunk Átváltoztatástanra. A dolgozatom hibátlan lett (mint Hermionejé) és ezért 10 ponttal gazdagodott a Griffendél. Utána Sötét varászletok kivédésén voltunk a Mardekárosokkal. Malfoy azon az órán pont három paddal ült hátrébb, mint én. Folyton engem bámult, és valamit körmölt... Mintha egy levél lett volna. Óra után után elindult felém, de azán meggondolta magát, miután meglátta - ahogy Harry megfogta a kezem, és átkarolt - és elment a másik irányba. A harmadik óránk Jóslástan volt, de mivel ma nem volt Trelawney, lementünk Firenzéhez. Ezen az órán a csillagok kettős szerepéről tanultunk, ám én nem értettem semmit az egészből. Gyanítom Rom sem... Este Hermonevel kiosontunk Myrtle mosdójába, és elkezdtük kotyvasztani az elixírt. - Rémes ez a szag.- fintorogtam. Másanap reggel korán keltem, mert rajtam volt a sor, hogy megkeverjem a főzetet. Az utolsó két óráig egész jól telt a napom, de most tudtam, hogy teljes mértékben kikészülök. Dupla bájitaltan. - Gyerekkínzás! - magyarázta Ron. - Ezért fel kéne őket jelenteni! - Nyugi Ron! Ha már öt és fél évig kibírtad, akkor most is kibírod! - csitította Harry a még mindig bömbölő Ront. Beültünk az órára. - A mai órán hármas csoportokban fognak dolgozni, mert egy igencsak nehéz főzetet készítünk. A neve: Merolinni főzet. A lényege az, hogy megbénírsa az ember érzékszerveit. Az ember nem lát, nem hal, nem szól és nem érez többé. Persze ennek a főzetnek csak egy bizonyos időn keresztül van hatása. Attól függ, hogy milyen mennyiségű Cirfa bokor tüskét teszünk bele. Jelen esteben tegyenek bele négyet. A recept a táblán. - mondta Piton, mire Hermionevel egymásra néztünk... Cirfa tüske... - Most pedig elosztom a csoportokat!- mondta szigorúan a tanár. Majd mindenkit beosztott csak... - Akkor Mr Malfoy, maga legyen Potterrel és Brown kisassonnyal. - Neeeeeee! - sóhajtottam. - Malfoy vetett Harryre egy mérges pillantást, majd az üsthöz lépett. Közel hozzám. Harry állt a másik oldalamon. - Én keverem. - jelentettem ki. - Harry, te légyszíves szeld fel ezeket, - itt rámutattam az asztalon fekvő hozzávalók egy részére. - Malfoy, te pedig azokat. Malyoy ismét vetett Harryre egy gyűlölködő pillantást, majd nekilátott a munkájának. Ekkor hirtelen... BUMM! - Longbottom! Már mignt mit művelsz? - ordított rá Nevillere Piton! - Azonnal... ismétlem azonnal mossa fel a főzetét! Akikre ráföccsent, azokat kísérjétek fel Madam Pomfreyhoz. - Felkísérem Ront. - monta Harry. - Veled megyek. - Miss Brown, maga nem megy sehova! Kérem takarítsa el a főzetet a padlóról, mivel Longbottom arra is képtelen!- mondta Piton. Így hát ketten maradtink Malfoyjal. - Amanda... - Mi van? Nem látod, hogy dolgom van? - Ne haragudj... csak... Nekem az a csók a parkban... - Az a csók meg sem történt! Egyszerűen letámadtál, pedig tudtad, hogy járok valakivel! - Szóval neked nem jelentett semmit? - Nem! - válaszoltam határozottan, habár tudtam, hogy ez egy hatalmas hazugság... - Akkor milyért viszonoztad? Ez volt az, amire nem tudtam válaszoni. Nem tudom, hogy milyért viszonoztam, de akkor abban a pillanatban nem is érdekelt. Most viszont annál inkább! - Nem... Nem tudom... - nyögtem ki végül. - Nem tudod? - suttogta Draco. - Szeretlek Amanda! Egyre jobban és jobban! Nem tudom milyért, de... - Vége az órának! - vágott közbe Piton. Megmenekültem. Másanp este kész lett a főzet. Malfoy még mindig próbálkozott, de úgy tünt, akkor fél, amikor ott van Harry is. - Hermione! Szedjük ki ezekbe a poharakba! - Jó. - kimertük a főzetet. Lezártam egy záró-bűbájjal a pohár száját, majd beraktam a táskámba. - Megyek. - elindultam a Griggendél-torony felé. Bementem a szománkba, ahol szerencsére nem volt senki. A főzetet elalvás előtt kell meginnod, és megálmodod azt, amire szeretnél választ kapni. Begittam a főzetet (egész finom volt), majd ledőltem aludni... Álmodom... Harryvel a tengerparton ülünk... A fooró homok égeti a talpunk, ezért bemegyünk a vízbe lehűteni. A vízben búvárkodunk... Gyönyörű halak úsznak el mellettünk... Az egyik felém fordul, és felém jön... El kell menekülnöm előle! De nem... nem tudok... Ekkor valami perzselni kezdi az ujjam... Érzem, hogy Harry megfogja a derekam... Segíteni a akar... Az újjam már iszonyatosan fáj... Nagyon... ÉGETI VALAMI... Hirtelen felébredtem. Ránéztem az ujjamra, és látom a rubinköves gyűrűt. Ég... izzik! Örökre összekapcsol titeket... - mondja egy hang a fejemben... És rájöttem: Harryt szeretem...