Nem is értettem, hogy mi történt. Mérges voltam Ronra, de ugyanakkor magamra is, hiszen már az első nap "kitettem magamért"! Lefeküdtem az ágyamra, és gondolkozni kezdetem... Majd el is aludtam... Álmomban egy gyönyörű mezőn voltam... Tele volt kék, ibolya és piros színű virágokkal... Ekkor azonban a napot eltakarta a felhő és minden sötét lett... Megjelent Ron... És azt mondta: - Soha többet nem leszünk a barátaid! És arról is gondoskodom, hogy soha többet ne legyenek barátaid! SOHA! Azután felkeltem. Ziháltam és nem tudtam hol vagyok. Lent feküdtem a padlón. Ekkor ránéztem az órámra: mindjárt 7 óra. Mennem kell Pintohoz. Felkaptam a táskám, de rájöttem, hogy nem tudom, hogy hol van a bájitaltan terem. Átrohantam a fiúk hálótermeihez, és bekopogtattam a szobába. Ismét Harry nyitott ajtót... Szerencsére... El sem tudtam képzelni, mi lenne ha Ron nyitná ki. Kikaparná a szemem. - Mi van?- kérdezte. - Mennem kell bájitaltanra, de nem tudom, hogy hol van a terem. El tudnál kísérni?- kérdeztem megszeppenve. - Persze...- mondta megenyhülve, immár kedvesen. Felvette a cipőjét, és már indultunk is. - Öhm... Ron most mit gondol rólam? - Hát... Semmit. Azt mondta, igazatok van, megérdemelte. Amúgy már bocsánatot kért Hermionetól. Asszem elmentek a könyvtárba. - Aha... És te? - Mi én? Mi van velem? - Te mit gondoltál? - kérdeztem. - Semmit. Igazad van. - mondta - Na, ez itt a bájitaltan terem. Óra után vissza találsz? - Igen. Köszönöm. - mondtam és a szemébe néztem. - Öhmmm... Megyek. Beléptem a terembe. Fúj, de büdös van itt! Döglött patkány és erjedő fűköröm szag... Soha nem szerettem a bájitaltant. - Miss Brown, jöjjön ide. - intett magához Piton. - Először is. Teszek önnek fel pár kérdést, válaszoljon rá. - a tanár egyenesen a szemembe nézett, méghozzá tömény undorral. Nyugi, Pitike, én is így érzek irántad - mondtam magamba. - Mi a magosfűfőzet három fő összetevője? - Kakasszem, kapormag és bendebél. - Úgyvan... - ezután még feltett vagy húsz kérdést, amire többé-kevésbé tudtam válaszolni. - Rendben... Elmehet.- fejezte be az órát a tanár. - Viszlát tanár úr. Kiléptem a teremből. Huh, de éhes lettem... Gondoltam elmegyek vacsorázni, csakhogy nem emlékeztem, hogy merre kell visszamenni. Elindultam hát jobbra. Kétségbe estem. Már vagy fél órája bolyongtam a sötét pincefolyosókon, amikor hirtelen feltűnt Malfoy és bandája. - Oh, Draco! De jó hogy látlak! Tudod, itt voltam Pitonnál bájitaltanon, és eltévedtem. Nem tudsz segíteni, hogy merre van a nagyterem? - De, tudok. - mondta egy elegáns kis vigyorral az arcán. - Gyere, elkísérlek. Elindultunk balra. Egyre sötétebb folyosókon vezetett keresztül. - Öhmm... Erre van? - Persze! Még egy kicsit menni kell. Hatalmas ez a kastély... - Az... - hagytam rá. Erősödött bennem a kétely. Vajon a nagyterem felé megyünk? - Itt vagyunk. - mondta. De hát ez nem a nagyterem! Azzal Malfoy elkapta a karom és odanyomott a a falnak. Egyre közelebb jött, még végül éreztem az illatát is. Mit akar ez? - Amanda! Amikor először láttalak az Abszol Úton, tudtam, hogy kellesz. Beléd szerettem azzonnal. Szerelem első látásra. - Öhmm... Draco... - Csendet! Csak sajnos a Griffendélbe kerültél, és én gyűlölöm az összes Griffendélest, de te kivétel vagy. Téged szeretlek! Járnál velem Amanda? Meg sem tudtam szólalni... Ordítottam volna legszívesebben. Malfoy állt itt előttem, a barátaim legnagyobb ellensége. - Nézd, Draco. Nekem... nekem van valakim... - Ki az?- kérdezte ingerülten. - Nem ismered... - nyeltem egy nagyot. - Ő nem Roxfortos. - Ah... Nem baj! - egyre közelebb jött, majd éreztem az ajkait. Megcsókolt. Próbáltam kiszabadulni az öleléséből, de nem ment. Majd végül eltoltam az arcát, és azt mondtam: - Hagyj békén!!! Engedj el! Mert ha nem... - Akkor mi lesz? Ha? Járj velem, Amanda... - Nem! Hagyj békén! - Oh... Ne legyél ilyen kis morcos... Mi lesz akkor ha nem hagylak békén?... - Akkor nagyon ráfizetsz Malfoy! - de ezt már nem én mondtam, hanem egy másik hang Draco háta mögül. Harry volt az. - POTTER! Tűnj el innen!!! Nem látod, hogy zavarsz? - Nem Malfoy! - Ekkor Harry és Draco is előkapta a pálcáját és egymás mellkasának szegezték. Nem tudtam mit csináljak. Úr Isten! Elkezdtem sírni... Folytak a könnyeim, de hangot nem adtam ki. Malfoy meglendítette a pálcáját, és azt mondta: - Capitulatus! - De Harry is gyors volt: - Stupor! - Ott álltak egymással szemben, majd Harry így kiáltott: - Vimagardo! - Malfoy csinált egy hátra szaltót, és nekivágódott a falnak. Harry rám nézett, de én elfordítottam a fejem. Nem volt más kiút. Futni kezdtem, ahogyan csak a lábam bírta. Nem néztem hátra, nem tudtam merre megyek, csak minél messzebb legyek... Futottam... Körübelül hajnali kettő lehetett, amikor megtaláltam a nagytermet. Onnan tudtam, hogy hol van a Griffendél-torony. Berohantam a klubbhelységbe, majd fel a hálótermekhez. Ledőltem az ágyamra, majd el is aludtam. Reggel hétkor keltem, elmentem zuhanyozni, és megnéztem a mai órarendem. Nem lesz nehéz napom - állapítottam meg, majd nyolc előtt pár perccel lementem reggelizni. Az asztalnál ott ül Harry, Ron és Hermione. Nem akartam velük ülni, ezért inkább leültem Nevillehez és Deanhez. Deand bemutatta nekem, hogy hogyan lehet úgy mozgatni a füled, mint egy ló. Ezzel sikerült felvidítania. Egész reggelinél nem, néztem se Harryékre, se pedig a Mardekár asztala felé. Kilenc előtt elindultam Legendás- lények gondozására. Hagrid nagyon kedves volt velem, és azt mondta, ügyes vagyok. Hiába, az állatokat nagyon szeretem. Jóslástanon elég furán éreztem magam, mert majdnem beájultam a füstölők bűzétől. Trelawney is azt mondta, hogy jól ment, nem vagyok lemaradva. Ezután már csak Binns volt hátra. Bementem a terembe, és iszonyatosan meglepődtem, amikor egy szellem bemutatkozott Binns professzor néven. Persze a régi iskolánkban is voltam szellemek, de azok nem tanítottak. Ezután elmentem ebédelni. Hermione volt csak ott az asztalnál, és egy könyvet olvasott. - Szia! - köszöntem. - Leülhetek? - Persze! - válaszolta kedvesen. - Hogy vagy? Hallottam... Szóval Harry mondta, hogy mi történt tegnap este. Szemét tetü az a Malfoy. - Gyűlölöm. Harry most mit gondolhat rólam? - Hát... Sajnál. Nagyon sajnált. Tegnap hajnali egyig keresett a kastélyban, de nem talált sehol. - Keresett? - Igen. Nagyon aggódtunk. - Szóval akkor nem utáltok? - Miért? Kéne? - Jaj, de jó Hermione! - és a lány nyakába borultam. Ezután kibékültem Harryékkel- igaz, össze se voltunk veszve- , elkeztem rendesen órákra járni, és sikerült beilleszkednem az iskolai élebe. A szeptemberem nagyon jól telt, egész jó jegyeket kaptam - kivéve a bájitaltant - és megtanultam a Marmura és a Sophoreis varázslatot Hermione segítségével.