Lassan és nagyon tartalmasan érkezett meg a március. Bár még csak a hónap eleje volt, az idő már annál kellemesebb volt és ez kedvezett a nagyon kimerült lányoknak. Mindennap órákat edzettek, e mellet tanultak a RAVASZ-ra is. A három hónap alatt igazi profi edzették ki magukat, hála besegítőjüknek. Úgy érezték, már készen állnak arra, hogy kihívják a kis kedvenceiket egy kviddics-meccsre. És a nyereség volt a céljuk és az, hogy megalázhassák a nyílvánosság előtt ezeket a semmirekellő cédákat. Természetesen a hónapok során voltak kisebb-nagyobb összezörrenéseik, de ezek már az idő elteltével megszokták. Viszont furcsálták, hogy a prefektusi tevékenységeik során – vonatkozik ez Ginny.re és Hermioné-ra – mindig voltak . Szentül hiszik, hogy vendégeik keze van a dologba. Már csak, ezért is kijár nekik egy nyílvános megmérettetés, melyben megmutathatják végre nekik. Ők is lehetnek olyan csodálatosak, szépek, sőt, kitűnő kviddicsezők, mint ők. És, hogy semmivel sem különbek náluk. A tervük második része mindennapossá vált náluk, nem hagyják magukat. Össze napon kicsípték magukat, hogy lássák a metamorfok, ők vannak itthon. Persze ez szolgált a fiúk visszahódítására, akik semmit sem változtak év eleje óta. Annyira, hogy Ginny-ékkel nem is foglalkoztak és mindannyian összejöttek valamelyikkel.

Bár a fiúk titokban áradoztak a megújult Hermioné-ról, Ginny-ről és a többiekről. Az se kerülte el figyelmüket, hogy tanulás után rögtön eltűntek és csak sötétedés után jöttek vissza, fáradtan és kimerülten. Többször próbálták kideríteni, hogy mit csinálhatnak, de sosem sikerült. Végül feladták azt, hogy kiderítsék

mi folyik mostanság a lányok körül.

Szép márciusi reggelre ébredtek a Roxfort diákjai. Bár nem mindenki volt élénk kora reggel, de mégis a hangulat leginkább mosolygós és vidám volt. Természetesen a roxfortos lányok, kik mindennap holt fáradtan tértek nyugovóra, mint mindig most is kicsit kialvatlanul érezték magukat. Lassan kimásztak az ágyaikból, majd az útjukat a Nagyterembe vették. Még volt elég idejük az első óra kezdetéig, ezért nem siettek az evéssel. Ezzel próbáltak némi energiát szerezni.

A fiúkkal már rég nem beszéltek a folyamatos veszekedések és a metamorf lányok miatt, de most mégis váltottak pár szót.

• Sziasztok lányok! - köszönt nekik vidáman Harry.

• Szia Harry! - köszönték kórusban.

• Már rég beszéltünk. Hogy vagytok mostanság?

• Köszönjük kérdésed hónapok után Harry, nagyon jól vagyunk. - mondta Hermione cseppet sem kedvesen.

• Azért nem beszélünk veletek, mert lehetetlen! Egyszerűen hónapok óta nem látunk titeket. Mégis hova a francba tűntök el mindig? És mért úgy jöttök vissza, mint a hullák?

• Dolgunk van. És senkinek semmi köze hogy mi az. Legalább a lányok még kommunikálnak egymással és esténkén csak...

• Jó reggelt, kedvesem! - köszönt Harryre Cameron.

• Szia kicsim! - üdvözölte, majd egy csókot nyomott az arcára.
  Ginny oda sem nézve, felállt és távozott az asztaltól. Hermione tudta, hogy a lány miért rohant el, ezért utána ment, hogy némileg megvigasztalja a vörös hajú griffendélest.

• Miért csinálja ezt, Hermione? Mi testik benne? Hova tűnt a régi Harry, akit szerettem? És aki szeretett?

• Ginny... fogadd el, hogy ezek a lányok szeptember óta mindent felforgattak és mindenkit megváltoztattak. De hamarosan változtatunk ezen. Csak bírd ki! Hidd el vissza fogjuk kapni a régi Harry-t.

Miután megvigasztalta barátnőjét, összeszedte a cuccait, majd elment órára. Az órák ma nagyion gyorsan teltek el mindenki számára. Mindez azért lehetett, mert nagyon várták a hétvégi pihenőt, nem véletlen hiszen csodálatos idő volt odakint. Hermione és a többi lány úgy döntöttek ma nem edzenek hanem kiélvezik a szép időt és kipihenik magukat. Így a park felé vették az irányt délután.

Sajnos sokáig nem lehetek boldogak, ugyanis megérkezett a puccos társaság és biztosan hogy nem bájcsevegni akartak ellenségeikkel.

• Nocsak, nocsak a megújult társaság csak nem pihenőt tart? Mostanában nem vagytok jó formában. - kezdett bele a kötözködésbe Cassie.

• Úgy gondolod? De ahogy észrevettük lelankadt a népszerűségetek, már nem vagytok nagy sztárok az iskolában. Csak nem ez piszkálja kicsi csőrötöket? - vágott vissza Hermione.

• Nagy lett a szád... sárvérű!

• Azt hiszed jobb vagy nálam bármiben is? Vagy azt hiszed meg tudsz sérteni?

• Azt hiszem... IGEN! Jobb vagyok mindenben, Granger! De ezt mindenki tudja és látja. Csak te nem fogod fel. Nem tudom, aki oda van érted, hogy miért? Igaz... mindegyik született lúzer. - Erre Cassie és barátnői hangos kacajban tört ki.

• Miért vagy olyan biztos? Idáig azt hittem a barátodnak az egója a legnagyobb – gondolva Draco Malfoy-ra – de tévedtem... a tied magasan veri az övét! - A kijelentésre most Ginny-ék kezdtek nevetésbe.

• Mégis hogy merészeled?!

• És te, hogy merészelsz a saját iskolánkban úrnőt játszani? Azt hiszed nem tudjuk, hogy ti álltok a támadások hátterében?

• Megkattantál, Granger?

• Nem, csak reálisan látom a dolgokat. Kinek jutna eszébe minket megtámadni csak úgy? Főleg akkor, mikor ti idetévedtetek!

• Ebből elég! Nem rágalmazhatsz! Stupor!

• Protego!

Erre az összes lány aki jelen volt pálcát rántott és szórta a különfélébb átkokat. A Roxfort diákjai nagy

érdeklődéssel és kiváncsisággal gyülekeztek a párbajozó lányok körül. Persze nem sokára megérkeztek a csajok újdonsült párjaik, Harry, Ron és Draco személyében utánuk pedig a tanárok érkeztek

-Mégis mi a fészkes fenét műveltek? - üvöltözött Ron már távolról.

További percekig tartó ordibálás után végre sikerült szétszakítani a lányokat egymástól. Ezek után ismét percekig tartó kiabálás következett. Most a lányok próbálták egymásra fogni az „Ők kezdték!” jellegű dolgot.

-Elég!!! - kiáltott most már McGalagony. - Ez felháborító!! Mégis, hoyg képzelik ezt a viselkedést?! Granger, csalódtam magában, egy prefektus nem így viselkedik.

- De tanárnő!

- Nincs de! Azt hiszem el kell gondolkodnunk azon, hogy továbbra is megillet-e a prefektusi kinevezés!

- Miért mindig mi vagyunk a hibásak?

- Én ilyet nem mondtam! Méltóképpen meg lesznek büntetve mindannyian, egytől egyig! Remélem nincs sok hozzáfűzni valójuk a dolgokhoz, nem érdekelnek a magyarázatok! Büntetőmunka mindenkinek!

-Nekem lenne egy valami, professzornő! - kezdett bele Hermione.

-És mégis mi lenne az, kisasszony?

-Szeretnénk kihívni holnap a vendégeinket egy kviddics-meccsre!

Erre a bejelentésre mindenki ledöbbent, majd pillanatok múlva a tömeg morajlani kezdett.

-Hermione, ezt mégis hogy gondolod? Életetekben nem is kviddicsezetetek! Ez nem jó ötlet! - mondta Ron ledöbbenve. - Hiszen még repülni is utálsz!

• Ezt én sem értem, Ms. Granger! - reagált az igazgatóhelyettes.

• Tudom, hogy meglepő. De szeretnénk ezt a kihívást, ugyanis elegünk van ebből a felesleges büntetősdiből mikor sosem tettünk semmit!

• Hm... ez elég érdekes, de ahogy gondolják. Nos, hölgyeim? Elfogadják?

• Természetesen! A kviddics a vérünkben van. - mondta Cassie gonoszan mosolyogva – Élvezetes lesz. Mosolyogtak a többiek is.

A tömeg lassan eloszolt a de a döbbenet mindenkiben megmaradt. A fiúk most is értetlenül bambultak és próbáltak kijózanodni kisebb-nagyobb sikerrel.

Hermione ma még elment a prefektusi körútra, kit tudja kell-e még bármikor is jönnie. Malfoy már várta. A fiú nem szólt semmit csak nézte a lányt és próbált valamit kitalálni a gondolataiból és abból hogy mi változhatott benne. Azon kívül hogy sokkal szebb lett mint volt. Még ő sem volt teljesen kijózanodva a a kihívástól.

• Indulhatunk végre, vagy tovább próbálsz a fejembe látni vagy esetleg bámulni?

• Nem értelek,Granger.

• Mit nem értesz Malfoy? Nem változtam semmit. Az más kérdés hogy egyáltalán nem ismersz. Csak mindenkit beskatulyázol Engem például egy eminens sárvérű szürke griffendélesnek.

• Lehet, hogy te sem ismersz engem.

A lány nem tudta mire vélni a dolgot. DE inkább elindult a közben elinduló srác után. Egy ideig csendben baktattak egymás mellett, mikor a fiúból kitört egy kérdés.

-És ki az a hét fenomenális csaj, aki hajlandó megalázkodni az egész iskola előtt? - gúnyolódott a mardekáros.

- Én, Ginny, Lavender, Padma, Parvati, Luna Lovegood és Pansy.

- Micsoda? Parkinson??? - lepődött meg a szőke fiú.

- Igen, Parkinson. Mind csodálkozol?

- Mióta vagyok ilyen jóban?

- Nem mindegy?

- Nyugi, csak kíváncsi vagyok.

Többet ne akart a lányhoz szólni, jobbnak látta nem felbosszantani a délután történtek után. Lassan elérkezett az éjfél. Mind a ketten fáradtan indultak el a hálókörleteik felé.