Blond & blond 3. fejezet
3. fejezet - David Bahn
Reggel Luna kialvatlanul ébredt. Máris késésben volt. Gyorsan lezuhanyozott, talárba bújt, és rohant reggelizni. Mikor leért, látta, hogy Ronék már lassan végeznek a reggelijükkel. Most nem ment oda köszönni, csak intett nekik, majd leült barátnője mellé.
-
Jó reggelt álomszuszék – köszöntötte Natalie – Itt az órarended, Flitwick Professzortól elkértem a tiédet is. Egész jó napunk lesz ma.
-
Nagyon köszönöm – mondta Luna álmosan, majd átvette órarendjét, és gyorsan meg is nézte. De jó. – örvendezett a lány – Ugyan azokra az órákra járhatunk. Látom neked sem sikerült Asztronómiából letenni a kiváló RBF -et.
-
Nem hát! De, kit érdekel az az idióta tantárgy?! Na most én megyek. Még van egy kis elintézni valóm, majd találkozunk Bájitaltanon.
Luna megnézte a párosításokat, ami az órarendjéhez volt csatolva. Szomorúan látta, hogy sokat lesznek idén is a Mardekárosokkal. De örömmel látta, hogy a Griffensélesekkel is sok órájuk közös, ami azt jelentette, hogy sokat lehet majd Ginnyvel. Annyira elábrándult, hogy észre sem vette, valaki vállára tette a kezét.
-
Szia – köszönt neki Ron.
-
Szia Ron – üdvözölte barátját a lány.
Ron adott egy csókot barátnőjének, majd el is rohant első órájára. Luna hosszasan nézett a fiú után, majd nagy nehezen összeszedte magát, és elindult az alagsorba első órájára. Piton nem váratta őket sokáig.
-
Befelé – utasította a diákokat.
Miután mindenki elfoglalta helyét, Piton elkezdte az órát.
-
Ma a láthatatlanná tévő bájitalt fogjátok elkészíteni. Ez nem könnyű feladat, de kifogásokat nem fogadok el. Mivel az én órámon csak azok vannak jelen, akiknek sikerült letenni bájitaltanból a kiválót, így elvárom, hogy mindenki jó munkát végezzen. Óra végén mindenki töltsön egy kis mintát saját főzetéből a fiolájába, és le fogom osztályozni. Nos összetevőket a szertárba találtok, az elkészítés menete pedig a táblán látható. Attól, hogy már letették az RBF vizsgákat, ne higgyék, hogy kíméletes leszek. Lássanak munkához.
Az óra vége felé már mindenki elkészült a feladattal. Bár Luna főzete nagyon jól sikerült, Piton még sem díjazta azt ,de pontot sem tudott levonni tőle. A Professzor körbe sétált a termen, és előszeretettel vont le pontokat a Hollóhátasoktól.
-
25 pont a Hollóháttól Ms.McDonald. Lila párának kéne a főzet felett lebegni, nem pedig rózsaszínűnek!
Natalie majdnem elsírta magát. Sokkal jobban sikerült a lány főzete, mint bármelyik Mardekárosnak, de Pitont ez hidegen hagyta. Luna ezt az igazságtalanságot nem bírta szó nélkül hagyni.
-
De Piton Professzor a Mardekárosoké sokkal gyengébben sikerült. Úgy lenne igazságos, hogyha tőlük is levonna 25 pontot.
Piton megdöbbent Luna szavain. Eddig még egy diák sem mert neki ellenszegülni, és főleg nem mert véleményt nyilvánítani. Bár Piton mikor volt igazságos?!
-
Büntetőmunka Ms.Lovegood. Az órának vége, az asztalomra tegyétek a fiolákat, kivéve Ms.McDonald, az ő munkája értékelhetetlen. Ms. Lovegood pedig este 8-kor legyen itt, hogy elvégezhesse a büntető feladatát.
Luna bólintott, majd gyorsan elhagyta az utálatos tanár termét.
***
Az igazgató ajtaján kopogtattak.
-
Szabad – szólt ki Albus Dumbledore.
Egy szőke hajú férfi lépett be az ajtón feleségével, és lányával.
-
Jó napot Dumbledore – köszöntötte az igazgatót Lucius Malfoy.
-
Jó napot Mr. Malfoy. Minek köszönhetem kora reggeli látogatásukat? – kérdezte az Igazgató
-
Szerintem nagyon jól tudja Dumbledore, hogy miért jöttünk ide. A lányunk, Lucy beosztása miatt vagyunk itt. Neki a Mardekárban kéne lennie, nem pedig a Hollóhátban. Szerintünk a süveg nagyot tévedett, amikor oda osztotta őt be. – mondta Malfoy idegesen.
Dumbleore elmosolyodott, mert tudta mit vár tőle Lucius.
-
Ezen változtatni már nem tudunk Mr. Malfoy. A süveg soha nem téved. A lányának a Hollóhátban a helye.
-
A süveg TÉVEDETT Dumbledore – ordította Malfoy. – A lányomat vagy átteszi a Mardekárba, vagy kiveszem az iskolájából.
-
A lánya a Hollóhátban fog maradni – zárta le a vitát az Igazgató.
-
AKKOR MOSTANTÓL NEM JÁR IDE, A LÁNYOM! – üvöltött Malfoy Dumbledorral.
-
Apa. Hadd maradjak itt, én nem akarok innen elmenni, nekem jó a Hollóhátban. Nincs azzal semmi baj. – védekezett a kislány könnyes, de félelem nélküli szemmel.
-
Jól van Lucy. De ha a Hollóhátban maradsz, akkor engem elfelejthetsz. Válassz, mit akarsz! – mondta lányának Malfoy.
A lány először az anyjára nézett, majd Igazgatójára, s végül megszületett benne az elhatározás.
-
Én itt maradok Apám!
-
Rendben. Ahogy óhajtod. – azzal Lucius Malfoy feleségével nyomában elhagyta az Igazgató szobáját, és becsapta maguk után az ajtót.
Dumbledore rámosolygott a lányra.
-
Jól döntöttél. – mondta neki – És most menj órára! Legyen szép napod Lucy.
Lucy mosolyogva megköszönt mindent, majd elbúcsúzott, s elhagyta a szobát.
***
Luna első három napja szörnyen telt el. A büntető munkája Pitonnal katasztrófa volt. De megérte, döntötte el magában. Az igazság mindent megér. Annyi házit kapott három nap alatt, amennyit egy félév alatt nem látott még. Ráadásul Ronnal sem mentek jól a dolgot. Nagyon keveset tudtak találkozni az eltérő órarendjük miatt, és neki hiányzott a fiú társasága. Luna éppen első SVK órájára készült, amikor valaki elállta útját. Draco Malfoy volt az. Nagyon mérgesnek látszott. Megragadta Luna karját, és megszorította. Luna felszisszent fájdalmában.
-
Jól figyelj Lovegood, csak egyszer mondom el. Kopj le a húgomról, ne szólj hozzá, rá se nézz! Világos?! Mert velem fog meggyűlni a bajod. Remélem megértetted!
Mihelyst végig mondta, amit akart el is ment, Lunát még válaszolni sem hagyta. Pedig a lánynak lett volna hozzá egy-két kedves szava.
-
Mit akart tőled ez a görény? – sietett oda hozzá Ron.
-
Á csak megfenyegetett, de semmiség, tudok magamra a vigyázni. Ne haragudj, de most rohanok SKV órára szerintem máris késésben vagyok. Szia Ron. Majd találkozunk ebédnél.
Luna megcsókolta Ront, és már indult is az SVK terem felé. Örömmel látta, hogy még a többiek is kint álltak, ami jelenti, hogy nem késett el.
-
Hol voltál Luna? Alig vártam, hogy ideérj – köszöntötte Ginny.
-
Jaj szia Ginny. Malfoy feltartóztatott.
Azzal beszámolt barátnőjének Malfoy fenyegetéséről.
-
Ez teljesen őrült, mást nem is várhattunk tőle. De ne törődj vele, majd én elintézem. De képzeld el…
Ginny nem tudta befejezi, hogy Luna mit képzeljen el, mert ekkor megérkezett az új SVK tanár. Intett a diákoknak, hogy menjenek be a terembe. Miután mindenki megtalálta helyét, Luna, Ginny és Natalie közé ült be, David Bahn megkezdte az órát.
-
Sziasztok. Üdvözlök mindenkit. A nevem, mint már tudjátok David Bahn, és ebben az évben én foglak titeket tanítani. Mint, látjátok, nem vagyok sokkal idősebb nálatok, de az Igazgató úr nem engedélyezi, hogy Davidnek szólítsatok.
Luna feltette a kezét.
-
Igen Ms….
-
Luna, a nevem Luna Lovegood, és az Igazgató úr biztosan engedi, hogy Lunának szólítson. Én csak azt szeretném megtudni, hogy fogunk-e az órákon varázsolni? Vagy megint úgy lesz, mint tavaly előtt? – kérdezte Luna.
-
Miért? Mi volt tavaly előtt? Amúgy persze, hogy fogunk varázsolni.
Azzal az osztály elmesélte a Professzornak, hogy mit művelt velük tavaly előtt Umbridge. Bahn Professzor megdöbbenve hallgatta végig az osztály panaszkodását. Mikor befejezték a tavaly előtti évük történetét, a Professzor egyből megnyugtatta őket. Hosszú barna haját hátrabillentette, majd beszélni kezdett:
-
Hát az én tantervem egészen más lesz, elhihetitek nekem. Nos most hatodévesek vagytok. Megtudná, valami mondani, hogy hol tart az osztály?
Ginny egyből jelentkezett. A Professzor vonzereje magával ragadta a lányt.
-
Igen? Ms.. ?
-
Ginny Weasley vagyok. És ha az előző két évet leszámítjuk, akkor Mordon Professzorral a Főbenjáró Átkokat vettük.
-
Nagyon köszönöm Ginny. Neked nincs véletlenül egy bátyjád? – kérdezte Bahn.
-
De van, és nem is egy, hanem 6. De csak Ron jár még ide. – felelte a lány.
-
Igen rá gondoltam, nos az ő évfolyamával már tegnap volt órám. Szóval a Főbenjáró Átkokat vettétek. És emlékszik még valaki, hogy mely a három főbenjáró átok? – tette fel a kérdését Bahn.
Majdnem minden kéz a magasba lendült. David elégedetten pásztázta, hogy nem holmi degenerált diákokkal van dolga, és van köztük pár csinos arc is.
-
Na lássuk, most valaki más, tudjuk, hogy Ginny tudja. Mondjuk, mondd meg te, és a nevedet is, ha kérhetem.
-
Terry Boot vagyok. És az első az Imperio, utána a Cruciatus-átok, és végül pedig a gyilkos átok az Adava Kedavra. – felelte kiválóan a fiú.
-
Igen, furcsa, hogy így tudjátok, hiszen a Minisztérium tiltja, hogy ezeket heted év alatt megtudják a diákok. Mindössze csak harmadévesek voltatok, amikor ezeket Mordon bemutatta nektek. Ez különös.
-
Tudja ő nem az igai Mordon volt, de ha ezt elmesélnénk, arra rámenne az egész óra – mondta Luna.
-
Értem. Nos akkor kezdjük a mai óránkat végre. Rendeződjetek párokba. Ma a Stuport fogjuk gyakorolni. Akinek nincs párja, az, velem lesz.
Luna Natalievel volt. Ginnynek nem jutott pár, így ő Daviddel gyakorolt. Mivel Luna is, és Ginny is tavaly kíválóan elsajátították ezt a varázslatot, így nekik nem volt házi feladat a gyakorlás. Másfél óra elteltével már majdnem mindenkinek sikerült a gyakorlat. Bahn Professzor végül elengedte az osztályt.
-
És köszönöm, hogy ilyen aktívak voltatok a mai órámon. Holnap találkozunk. Minden jót nektek. Sziasztok.
A Griffendélesek elindultak klubhelyiségükbe, mert nekik most lyukas órájuk volt, a Hollóhátasoknak viszont még volt egy dupla Gyógynövénytanuk, így a kert felé vették az irányt. A Gyógynövénytan óra hamar eltelt, annak ellenére, hogy a mogorva arcú Mardekárosokkal voltak összezárva másfél órán keresztül. Ezen az órán még csak átismételték, amiket eddig tanultak. Lunának délután volt lyukas órája, és Ronéknak is, így végre vele is lehetett. Gyorsan megebédelt, és rohant is ki a parkba. A megszokott helyen, egy árnyékos fa alatt ültek. Ott volt még Hermione és Harry is.
-
Sziasztok – köszönt rájuk Luna – Annyira jó volt az első Sötét Varázslatok Kivédése óra. Nagyon élveztem.
Ámuldozott nekik Luna. Ron inkább gyorsan megcsókolta, hogy ne kelljen még tanítás után is a tanulásról hallania. Luna és Ron elmentek sétálni, ugyanis Ron Luna fülébe súgta, hogy Harry erre kérte őket.
***
-
Hermione beszélhetnék veled? – kérdezte bátortalanul a fiú.
-
Harry most épp egy nagyon fontos könyvet olvasok, ami a holnapi Számmisztika órámra kell. Nem lehetne később? – mentegetőzött a lány.
-
Nem. Tudod nagyon fontos. Kettőnkről kéne beszélnünk.
-
Mivan kettőnkel Harry? Nem értelek! – próbálta elterelni a lány a srác figyelmét.
-
De nagyon is jól tudod, hogy mivan kettőnkel. Csak én nem tudom. Hermione te mit érzel irántam? – bökte ki végre Harry.
-
Hogy hogy mit ? – dadogta a lány – Barátom vagy nem? Mármint nem olyan, hanem tudod hogy mi hogy én öhm …
Hermione elpirult, nem tudta befejezni a mondatát. Harry lassan közelebb húzódott hozzá, majd végre megcsókolta őt, amit a lány egyáltalán nem ellenzett, sőt viszonzott.
Innentől végre egy párnak minősülnek. Hermionénak is régóta tetszett Harry, de azt hitte a fiú csak barátként szereti őt. Úgy látszik, hogy ebben tévedett.
***
Ron és Luna messziről figyelte az új gerlepárt. Luna tudta, hogy hamarosan össze fognak jönni. Ahányszor a közelükben volt, szinte érezte a szikrák melegségét, ami körülöttük forrt.
-
Na végre – mondta elégedetten Ron – Legalább nem kell többet Harry sopánkodásait hallgatnom. /nevetett/ Örülök, hogy végre ők is sínen vannak.
-
Hát igen – mondta Luna – De minket úgysem tudnak lekörözni.
Mosolygott a lány, majd forrón megcsókolta barátját. Ron és Luna nagyon jól mutattak együtt, de a szikra köztük nem volt olyan forró. Állapította meg a lány.
-
Nézd kik mennek ott. Mr. És Msr. Aranyvér. – mutatott Ron a Malfoy-Parkinson párosra, akik kéz a kézben haladtak el mellettük. – Összeillenek az biztos. Nincs még két ilyen idióta a suliban.
-
De van Ron. Piton hat ilyen idiótát kitesz egymagában – mutatott a lényegre Luna.
-
Tudod mit szerelmem? Igazad van! Teljes mértékbe igazad van. –értett egyet Ron.
Hamar elment az idő, és azon kapták magukat, hogy egyre hűvösebb van kint. Fogták magukat, bevárták Harryéket és bementek vacsorázni. Minden nap gyorsan elment, és a diákoknak kedvenc tantárgyukká vált az Sötét Varázslatok Kivédése, nagyon örültek neki, hogy nem Piton tartja mint tavaly. David Bahn kiváló tanárnak bizonyult, és hamar ő lett az iskola kedvence. A fiatal lányok odáig voltak érte, a srácok pedig felnéztek rá. Lunának minden este prefektusi járőrözésre kellett mennie 9től 12ig. Egyenlőre még egyedül, de McGalagony szerint hamarosan meglesz a járőröző párja. Na vajon ki lesz az? Luna semmi jóra nem számított.
|