|
Blond & blond 11. fejezet
11. fejezet - Az érkezés
Az a tudat, hogy az iskolában újra megrendezik a karácsonyi bált, mindenki számára izgatott várakozással telt. A vendégiskolák elfogadták a meghívást. A prefektusok és az iskola elsők elkezdték feldíszíteni az iskolát, és a karácsonyfákat.
Minden klubhelyiségbe vittek be egy kisebb fát, és a nagyteremben volt található a legnagyobb fa. A legnagyobb fát 5 diák kezdte el feldíszíteni. Luna Dracóval díszített, külön a másik három diáktól. Luna és Ron, bár egyikük sem mondta ki a végszót, mégsem voltak már együtt. Ron nagyon sokat lógott együtt az évek során gyönyörűvé érett Hermionéval. Draco észrevette, hogy Ron és Luna között valami nincs rendjén. Próbált rákérdezni a lánynál, hogy mi a helyzet. Bár maga sem értette, őt mért érdekli ennyire ez a téma.
-
Figyelj Luna! – kezdett bele bátortalanul. – Összevesztetek Weasley patkánnyal?
Luna belenézett a kíváncsiskodó szürke szemekbe. Nem tudta, erre most mit válaszoljon, hiszen még maga sem tudta, hogy mivan velük.
-
Hm. Igen. Valami miatt nagyon ki van borulva rám. – válaszolta a lány.
-
És mért?
-
Fogalmam sincs. De őszintén szólva, nem is érdekel. Hé ezt a díszt feltennéd? Én nem érek odáig fel. – nyújtózkodott a lány a fa teteje felé.
Milyen jól tereli a témát, gondolta magában gonosz mosoly kíséretben a fiú.
-
Nem teszem fel. Tedd fel magad. – gúnyolódott.
-
De hát nem érem fel. Mért nem vagy hajlandó segíteni?
Dracóbol most már kitört a nevetés. Egy darabig nézte, ahogy Luna szenved, majd kisegítette, és egy egyszerű megoldást javasolt neki.
-
Használdd a pálcád! – mondta még mindig nevetve a fiú.
Luna homlokára csapott, majd elővette pálcáját, elmormolta a lebegtető bűbájt, s a dísz már a helyén is volt.
-
Jaj de dili vagyok. – pirult el Luna.
-
Boszorkány vagy, és ilyen nem jut az eszedbe, hát megáll az eszem.
Erre Luna is nevetésbe tört ki. Annyira hangosan nevettek, hogy a többi diák mind odafordult a ricsaj miatt. Ron szemei villámokat szórt. Ginny ellenben kíváncsian fürkészte Luna kipirult arcát, és elmosolyodott.
-
Mit vihorásztok itt? Így soha nem leszünk kész, és képzeljétek gyorsan túl akarok ezen lenni. – vetette nekik oda Ron dühösen, vagy esetleg féltékenyen.
-
Vegyél vissza magadból Weasley. – mondta még mindig nevetve Draco, de Ront egy pillantásra sem méltatta.
Ron erre nagyon ideges lett, főleg Draco miatt, és előkapta pálcáját. Draco nem vette észre, hogy Ron támadni készült, mivel háttal állt neki, de mivel Luna épp szemben állt vele, gyorsan megakadályozta a támadást.
-
Capitulatus! – kiáltotta, mire Ronnak kiesett kezéből a pálcája.
Most már Draconak is leesett, mi is történt valójában.
-
Ezt most mi a fenéért csináltad? Elegem van belőled! – ordított Ron Lunával.
-
Ugyan miért? Mert nem hagytam, hogy aljasan hátulról megtámadj valakit? – Lunában forrt a düh.
-
Hagyjál békén. Végeztünk. Soha többet ne szólj hozzám!!! WÁÁÁÁ!!!
Azzal Ron tűz piros arccal kiviharzott a teremből.
-
Örülök, hogy végre kimondtad! – kiáltott még utána Luna.
Ron még épp hallotta, hogy mit kiált utána volt barátnője. Ginny gyorsan eliszkolt bátya után, sarkában Hermionéval. Draco kicsit zavarban érezte magát.
-
Öhm kösz. – hálálkodott Draco. – Bár azt hiszem csak Weasleynek segítettél, mert ha eltalált volna valamivel, akkor neki annyi lett volna.
-
Ugyan semmiség! – mosolygott rá a lány. – Hát nem tudom mi lett volna abból.
Draco kárörvendően csóválta a fejét. Most már tudta, hogy Luna nincs együtt azzal a Weezly-patkánnyal.
-
Nem vagy összetörve?! – szólalt meg hirtelen Draco.
-
Ugyan mért kéne, hogy össze legyek törve? Nem vagyok én porcelán. – nézett a fiúra Luna.
-
Hát tényleg nem. – nyögte a fiú. – De… ez a patkány… tudod…
-
Ja igen. Ron egy kicsit gyerekes. Mérges volt rám, még a korcsolyázás miatt, meg hát azt hiszem… miattad.
Draco meglepődött ezen a kifejezésen. Még hogy miatta? Mért talán hagynia kellett volna, hogy két hullával gazdagodjon a Roxfort?!
-
Ezt hogy érted? – kérdezte meglepetten Draco.
-
Hát úgy néz ki, hogy Ron veszélyesen féltékeny rád. Pedig nincs rá oka.
-
Hát még jó hogy nincs. – vágta rá talán túl gyorsan, és bántón a fiú.
Luna rámosolygott a fiúra. Ugyan hogy is lenne esélye nála?! A fát késő délutánra sikerült feldíszíteniük, hiszen csak ketten maradtak. A díszítő brigád többi része még délelőtt sértődötten elvonult. Luna már nagyon éhes volt, ezért közös megegyezéssel elmentek vacsorázni. Persze külön-külön, hiszen nem egy házhoz tartoztak. Ahogy Luna leült az asztalhoz, máris csatlakozott hozzá buzgón Lucy.
-
Szia Luna. – köszönt neki. – Mit csináltatok kettesben Dracoval? És hová tűntek el olyan hamar a többiek?
-
Szia. Leléptek. Azt hiszem mind hülye – adta meg a lány az egyszerű választ. - De hát ez van. Nem is volt rájuk szükségünk.
-
Ne is törődj velük. Ők sosem voltak nekem szimpik. A volt barátod sem. – mondta ellent nem tűrő hangon a kisebbik lány.
-
Pedig nem olyan rossz ő. Csak most meg van kicsit kattanva. – vette védelmébe volt barátját Luna.
Lucy erre már semmi sem mondott, csak somolygott magában, majd intett a bátyának a szomszéd asztalhoz, hogy beszélni szeretne vele. Draco vette a jelet, és már indult is a húgához.
-
Most meg minek hívtad ide őt? – pirult el hirtelen Luna, majd elfordította a fejét, hogy Lucy ne vegye észre a hirtelen arcszínváltozást.
-
Szeretnék vele egy kicsit beszélgetni. – válaszolt Lucy. – Tudod, mint testvér a testvérrel.
-
Akkor én most megyek. Még be kell fejeznem a Bájitaltan dolgozatomat. Majd fent találkozunk.
Azzal Luna gyorsan felkelt, és otthagyta Lucyt. Draco épp odaért, és Luna után nézett.
-
Ugye nem miattam ment el? – kérdezte csalódottan a fiú.
-
Á dehogy! – legyintett Lucy. – Csak még házija van. Ráérsz egy percre? Beszélni szeretnék veled valamiről, vagy inkább valakiről.
Draco csóválni kezdte a fejét. Vajon mit akarhat tőle kishúga.
-
Ráérek. Menjünk az egyik terembe. – adta meg magát Draco.
-
Rendben. – kelt fel Lucy az asztaltól viruló arccal. – Induljunk.
***
Luna bemondta a jelszót, és már ment is fel a hálószobájába, ahol érdekes módon Natalie még nem volt ott. Nagyon kíváncsi volt rá, hogy Lucy miről akarhat beszélni Dracoval.
Reménykedett benne, hogy róla nem fog szó esni. Luna épp dőlt volna le pihenni, de ekkor egy iskolai gyöngybagoly kopogtatott az ablakon, lábára egy kisebb papír volt kötve. Luna kinyitotta az ablakot, és megszabadította a gyöngybaglyot a levéltől. Az állat egyből vissza is repült a bagolyházba. Luna olvasni kezdte a levelet.
Hello. Beszélni akarok veled sok mindenről. Legyél a tónál fél 9kor. Gyere el. Ron
Luna összehajtotta a levelet, majd órájára nézett. Kevesebb, mint 10 perce volt rá, hogy elérjen az iskolai fekete tóhoz. Gyorsan magára rángatta kabátját, felvette sapkáját, és már rohant is lefelé. Fogalma sem volt, vajon mit akarhat tőle Ron, de a kíváncsiság hajtotta. Kint már sötét volt. Csak a hó világított. Luna a nagy sietségben elcsúszott a havon. Gyorsan felkelt, és már ott is volt a tónál, ahol az egyik padon Ron ült. A fiú nyugodtnak tűnt, nem úgy, mint fél nappal ezelőtt. Luna leült Ron mellé, és a holdat kezdte bámulni, ami csak úgy érdekességképp kifli alakú volt ezen az estén.
-
Szia. Miért hívtál ide? – kezdett bele a beszélgetésbe kicsit nehézkesen Luna.
-
Mert szerintem beszélnünk kéne. – felelte egyértelműen Ron.
-
Szerintem már nincs miről beszélnünk Ronald. Délelőtt világosan megmondtad, hogy mi a véleményed kettőnkről. És azt is tudom, hogy sok időt töltesz együtt Hermionéval.
-
Délelőtt felidegesítettél. – kezdte kicsit feszültnek érezni a fiú ezt a helyzetet. – Azzal a görénnyel ott vihogtál, mint valami… mintha jóban lennétek.
Luna nagyot nézett. Mért zavarja Ront, hogy ő kivel barátkozik, és kit nem kedvel.
-
Nincs egymással semmi bajunk ennyi az egész. És amit délelőtt csináltál… Csalódtam benned. Te hátba támadnál valakit pusztán azért, mert nevetett. – tette fel a keresztkérdést Luna.
-
Nem azért mert nevetett, hanem azért mert.. csak és kész. – Ron már cseppet sem volt nyugodt. – És kettőnkről akartam beszélni. Szóval, én már csak barátként szeretlek.
Luna elmosolyodott, és tovább fürkészte a holdat, majd végül Ronra nézett.
-
Ezt már tudtam, képzeld.
-
Honnan? Ki mondta el?
-
Senki. Csak rájöttem a viselkedésedből. – adta meg az egyszerű választ a lány. – És amúgy ezzel én is így vagyok.
Ront meglepték Luna szavai. Ő teljesen abban a hitben élt, hogy a lány bele van zúgva. Hát tévedett. Luna örült, hogy végre kimondta, amit érez, és ahogy érez. Szerette volna, ha Ronnal jó baráti kapcsolatuk alakulni ki a továbbiakban. Hiszen neki barátja volt Harry és Ginny is. Hermionét nem kedvelte túlságosan. Valami miatt kivívta Luna ellenszenvét. Meg most még ez is, hogy Ronnál vigasztalódik, ez elég volt ahhoz, hogy ne kedvelje az okoskodó mugli születésű lányt.
-
Van valaki más, aki tetszik? – kérdezte Luna Rontól.
-
Ööö… izé… hát ez meg hogy jön ide? – hápogott Ron.
Luna felállt, és a havon kezdett csúszkálni, ami elég jól ment neki, köszönhetően a csúszós cipőjének.
-
Hát barátok vagyunk! Nem?! És kíváncsi vagyok! – azzal Luna felvett egy marék havat, hogy aztán hógolyóvá formálja, és jól nyakon dobta vele a neki háttal ülő mit sem sejtő Ront.
Ront telibe találta a hó, és ezt nem állhatta szó nélkül. Ő is felvett egy sokkal nagyobb marék havat, és visszaadta a lánynak, amit kapott. Ron Luna hajába dobta a hógolyót, ami alaposan beleragadt abba.
-
Hát az igazság az, hogy van. – felelt csurom havasan Ron. – És neked?
-
Nincs. Nekem senki sem teszik. – hazudta Luna, miközben próbálta kivarázsolni hajából a havat. – Építsünk hóembert.
Ron épp dobni készült, de a csodálkozás miatt a hó kiesett kezéből.
-
Mi az a hóember? – értetlenkedett a fiú.
-
Óh! Nem tudod? Hát persze! A muglik szokták a hóból építeni. Gyere, csináljunk mi is egyet.
Ron bólintott, majd egy elég ferde hóembert sikerült összehozniuk. Fél óra elteltével visszamentek a kastélyba, immár vidáman, mint két nagyon jó barát. Luna felment a hálószobájába átöltözni, ahol végre ott találta Nataliet is. Együtt indultak vissza a Nagyterembe vacsorázni. Teltek a napok, és elérkezett december 21. A diákok lesiettek a parkba, ahová a vendégiskolákat várták. Már kezdett besötétedni, amikor feltűnt az égen egy kocsi, amit lovak húztak. Megérkeztek a Beaxbatonosok. A lovak földet értek, és a kocsi ajtaja kinyílt.
Az igazgatónőjük, Madam Maxime lépett ki először. Pontosan ugyanolyan magas volt, mint három évvel ezelőtt. Rövid barna haja volt, és csokoládébarna bőre. Őt követték a diákjai, akik ismét kék talárt viseltek. Látszott rajtuk, hogy nagyon fáznak, hiszen öltözékük nem épp egy téli délutánra volt kitalálva. A lányok gyönyörűek voltak, pont mintha mindegyik véla lenne, és a fiúk rendkívül vonzóak. Madam Maxime odasétált Dumbledorehoz, aki kezet csókolt neki.
-
Jóh ’apot Dumbledohr. – köszönt az igazgatónő.
-
Kegyednek is Madam Maxime. Remélem kellemes volt az idevezető útjuk. A lovait ismét Hagridra bízzuk, ha nem bánja.
Madam Maxime csak bólintott, majd intett a diákjainak, hogy induljanak be a kastélyba, mielőtt szétfagynak. A kis kéktalárosok gyorsan be is iszkoltak. Már csak a Dumstrangosok várattak magukra. Mindenki kíváncsi volt, hogy ki lett az iskola új igazgatója, akit még maga Dumbledore sem ismert személyesen. Negyed óra elteltével a tó felszínén felbukkant a Dumstrang hajója, amit most nem a diákok hajtottak. A hajó megállt, és itt, ellentétben a másik iskolával, először a diákok szálltak ki. Azokon vörös prémtalár volt, fejükön prémsapka. Ebből az iskolából csak fiúk jöttek, a Roxfortos lányok nagy örömére.
A Dumstrang diákjai először köszöntek Dumbledorenak, majd a régi ismerőseikhez mentek beszélgetni. Mikor mindegyik diák kiszállt a hajóból, kilépett rajta az új igazgatójuk.
Az ugyancsak vörös prémtalárt viselt, de sokkal alacsonyabb volt, mint elődje. Feje is alig látszott ki a hatalmas sapkája alól. Arca nem volt komor, inkább vidám, és játékos. Haja szőke volt, szeme pedig világos színű. Odasétált Dumbledorehoz, és kezet rázott vele.
-
ó napot Albus. Én vagyok az új igazgató. A nevem Lewis McMarry.
-
Jó napot. Örülök, hogy végre találkozunk személyesen is. Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat. – mosolygott Dumbledore.
-
Ó! Még jó hogy elfogadtam. A diákjaim már rendesen be voltak sózva. – azzal Lewis elnevette magát, látva, hogy diákjai mind elpirultak.
-
Akkor talán menjünk vacsorázni. – javasolta Dumbledore.
-
Rendben.
Azzal a Dumstrangosok, és a Roxfortosok is elindultak a Nagyterem felé.
-
Milyen helyes az új igazgatójuk, és milyen fiatal. – álmodozott Natalie.
-
Hát persze. – értett egyet Luna, csak hogy ne kelljen neki is megmondani a véleményét.
Ő inkább kicsit gyerekesnek látta McMarryt, nem pedig helyesnek. Bár igaz, ami igaz nem volt csúnya. Nagyon hasonlított az egyik Roxfortos diákra, pont mintha testvérek lennének, persze McMarry kicsit idősebb kiadásban. De ő sem lehetett több 25-nél. Már mindenki elfoglalta a helyét a Nagyteremben. A Dumstrangosok most a Griffendélesekhez ültek le, a másik iskola pedig ismét a Hollóháthoz. A tanárok is elfoglalták helyüket, Madam Maxime Dumbledore jobb oldalán Lewis McMarry pedig a balon. Végre levette sapkáját, így jobban szemügyre tudták őt venni a felsőbb éves Roxfortos lányok.
A haja tényleg szőke volt, de nem rövid, ahogy a szabadban látták, hanem hátul össze volt fogva. Arca olyan volt, mint egy angyalnak. Nem is nagyon értették, hogy csinálhattak pont belőle igazgatót. Inkább egy végzős diáknak látszott. Mikor elmosolyodott Hagrid egyik viccén, a fogait is szemügyre lehetett venni. Azok hófehérek voltak. Az ifjú újoncot mindenki megkedvelte, kivéve két embert. Az egyiktől persze már megszokott dolog volt, hogy senkit sem szeret, természetesen ő lenne Piton. Így az ő viselkedésén nem lepődött meg senki. A másik tanár viszont még sosem reagált így, ha egy új embert mutattak be neki. Mintha féltékeny lenne rá. Ő nem más volt, mint a jóképű David Bahn professzor.
Volt is oka féltékenykedni, hiszen eddig őt tartották a legsármosabb tanárnak az iskolában, de most mindenki csak Lewisre figyelt, és ez nagyon idegesítette Davidet. Lewis mély beszélgetésbe merült Trelawneyjal.
-
Igen, mindig is érdekelt a jövőm. Mondja csak milyen feleségem lesz? – kérdezte Lewis, akinek buzgó izgalom ült ki az arcára.
-
Ó! Azt én nem tudom. – búgta mély hangon Trelawney. – Csupán annyit látok, hogy szörnyű veszély fenyegeti.
Lewis arcára halálos félelem ült ki, persze csak tettetett.
-
Tényleg? És mi az a veszély? Jaj látom már! Perselus elvette előlem az utolsó csokis fánkot. Óh…
Erre minden tanárból kitört a nevetés, kivéve persze Pitont, Bahn és a megsértett Trelawneyt. Piton gyorsan vissza is dobta a fánkot, és inkább nem evett már semmit, csak gyilkos szemeket meresztett a kis újoncra. Ezt Lewis is észre vette, és gyorsan hozzátette.
-
Ugyan már Perselus, bár nem ismerlek, de nehogy azt mondd, hogy te nem szoktál nevetni.
Piton nem válaszolt, csak megsértetten elfordította a fejét.
-
Ugyan ne is törődj vele, ő Perselus, majd megismered! – súgta oda neki Dumbledore.
Mikor mindenki befejezte a vacsorát, Dumbledore szólásra nyitotta száját.
-
Nos akkor örülök, hogy minden elfogyott a tányérokról. A bál megrendezésére holnap kerül sor, mint azt nagyon jól tudjátok. (mosoly) Kérlek titeket, hogy akinek nincs még párja, az a holnapi napot arra használja ki, hogy keressen magának. Természetesen a másik két iskolából is lehet. Még egy mondatot szánnék kollégáimnak. A tanároknak is kötelező párban megjelenni, és nem fogadok el semmi kifogást.(Itt jelentős pillantást váltott a felbőszült Pitonnal) Tanár-diák tánc is lesz. Akkor jó éjszakát kívánok mindenkinek, holnap este találkozunk.
Az igazgató beszédét a diáksereg tapsviharral jutalmazta. A diákok felálltak, és elkezdtek kivonulni. A vendégiskolák vendégszobákban töltötték az éjszakát. Luna, Natalie és Lucy együtt mentek fel a klubhelyiségükbe. Útközben mély beszélgetésbe kezdtek.
-
Titeket ki hívott el a bálba? – tette fel a kérdést Lucy. – Nekem ugyan az lesz a párom, mint Halloweenkor.
-
Hát nekem tuti nem. – mondta Luna. – Amúgy engem még senki nem hívott el.
-
Juj az durva. – szólalt meg Natalie. – Akkor neked kell valakit elhívnod! (Luna a fejét rázta) Engem Terry Boot hívott el, és igent mondtam neki. De majd ha nem figyel, akkor tuti felkérem Lewist táncolni.
A Dumstrangosok új Igazgatója nagyon jó benyomást tett mindenkire.
-
Luna ne hívj el senkit, mert én tudok valakit, aki veled akar menni! – szólalt meg hirtelen Lucy.
Erre Natalie is elmosolyodott. Luna viszont még kíváncsibb lett.
-
Hát jó, csak ne Piton legyen az! – felelte nevetve Luna.
A lányok észre sem vették, de már a klubhelyiségben voltak. Elköszöntek Lucytől, és felmentek saját hálószobájukba. Sokáig taglalták, hogyan kérje fel Natalie Lewist, majd mély álomba merültek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
