|
Számháború a Roxfortban
1. rész
-
Kedves diákok! - zengte be Albus Dumbledore hangja a Nagytermet. - Holnap, azaz pénteken, elmarad a tanítás, mert egy kis programot szervezünk nektek. - izgatott sutyorgás hangzott mindenhonnan. Az igazgató pedig zavartalanul folytatta. - egy számháborúról van szó, amit az iskola teljes terültén játszanátok. A házak alkotnak egy-egy csapatot. A cél, hogy minél több diáknak olvassátok le a számát. Ha ez megtörténik, a varázslattal odavetített számsor eltûnik, így a kiejtett diákok már nem szólhatnak bele a játék menetébe. A gyõztes házat egy roxmortsi kirándulással jutalmaznánk. Köszönöm a figyelmet, további jó étvágyat. - azzal leült.
-
Ez nagy buli lesz.- jegyezte meg Ron a klubhelyiség felé menet.
-
Szerintem is - értett egyet Harry, bár látszott az arcán, hogy gondolatban máshol jár. Hermione nem bírta megállni, hogy meg ne érdeklõdje:
-
Megint Carolinenon jár az eszed, igaz?- õ egy új hollóhátas lány volt, Ginny évfolyamában.
-
Igen - bólintott a fiú, és közben fülig pirult.
-
Feltételezem, akkor vettél már neki valamit, hiszen holnap Valentin-nap lesz.
-
Persze, persze, ott van a szobánkban.
-
A lányban ekkor megszólalt egy hang: "Neked senki nem vett semmit, mert senkinek nem kellesz." Egy szó nélkül fogta magát, és elrohant a hálótermek felé. A fiúk elgondolkozva néztek utána:
-
Biztos nagyon fáradt- mondták egyszerre, majd õk is elvonultak aludni.
Hermione zokogva vetette le magát az ágyra. "Ez nem igazság! Én sohasem kaptam semmit erre a napra senkitõl. Tényleg ennyire felesleges lennék?"- nem tudta folytatni a gondolatmenetet, mert a sírás mély álomba ringatta.
-
Hermione, ébresztõ!!!! - Ginnyt nem érdekelte, hogy barátnõjének majd kiszakadt a dobhártyája
-
Mi az? - kérdezte félálomban.
-
Ajándékot kaptál! - ujjongott barátnõje.
-
Én? Még is kitõl?
-
Nem tudom, de nézd meg.
A lány tekintete az éjjeliszekrényre tévedt, majd döbbenten felsikított. Az asztalkán egy szál vörös rózsa, és egy nagyobbacska ékszeres doboz volt. Abban pedig zöld bársonyon egy ezüst karkötõ feküdt, ami sok apró rózsából állt. Mindegyiknek a közepén pedig egy picurka vörös ékkõ volt. "Vajon kitõl jött?" úgy döntött, majd este elgondolkozik rajta, gyorsan a karjára csatolta az ékszert, majd Ginnyvel elindultak reggelizni.
Minden diák izgatottan várta, hogy kezdetét vegye a verseny. A házvezetõk gyorsan diákjaik fejére vetítették a számokat, majd engedélyt adtak a kezdésre. Mindenki a szélrózsa minden irányába szaladt, még Hermione is, aki nevetve rejtegette a számokat. Épp az egyik hosszabb folyosón szaladt ,mikor egy aranyos kis jelenet szemtanúja lett: Harry és Caroline álltak egymással szemben, és gyorsan leolvasták a másik számát. Végül a fiú intett egyet a pálcájával, és a kezében megjelent egy doboz bon-bon. Nagy pirulás közepette odaadta a lánynak, aki feltehetõleg illõen megköszönte, majd az arcát elöntötte a pír. Végül egymás mellett sétálva elhagyták a folyosót. Hermione ebben a pillanatban léptek zaját hallotta, ezért beszaladt az egyik terembe, és elbújt a hátsó padsorban. Pár pillanat múlva hallotta, amint nyílik az ajtó, majd becsukódik, és a kulcs kétszer megfordul a zárban. Felnézett, majd egy pillanatra eltátotta a száját. Hirtelen észbekapott:
-
547812, Malfoy!
-
451726, Granger!- kiáltotta a két fiatal egyszerre. A számok egy pillanat múlva eltűntek, a két ősellenség pedig csak csendben nézte egymást. Végül Draco kezdeményezett beszélgetést:
-
Hogy telik a napod,... Hermione?
-
Egész jól, de mondd csak, nem sárvérűt akartál mondani?
-
Nem. És örülök, hogy élvezed a Valentin-napot. Kaptál már valamit?
-
Nem tudom, mi ütött beléd, de legalább normális vagy. Nos, ezt a karkötõt kaptam, egy rózsa társaságában. - odalépett a fiúhoz, majd óvatosan felhúzta a talárja ujját, és megmutatta az ajándékot.
-
Szép... Na és van tipped, hogy kitõl kaptad?
-
Igazság szerint nem tudom, pedig meg szeretném köszönni az illetõnek.
-
Azt hiszem, akkor itt van rá az alkalom - mosolygott Draco.
-
Hogy mi??? Ugye nem azt akarod mondani, hogy tõled kaptam?
-
De igen, pontosan azt. Mit gondolsz, miért nem sárvérûzlek le már lassan egy hónapja egyszer sem? Miért nem mondtam semmi rosszat a barátaidra sem?
-
Nem tudom... Azt hittem, túlzottan lefoglal Parkinson. -somolygott a lány.
-
Ne légy nevetséges! Az a lány nem jelent nekem semmit. Te viszont...
-
Igen, én? Én mit jelentek számodra, Draco? - Hermionénak idegenek voltak ezek a szavak.
-
Többet, mint gondolnád - mondta a fiú, majd odalépett az izgalomtól remegõ lányhoz, és óvatosan átölelte. Az nem húzódott el, sõt éppen ellenkezõleg, odabújt hozzá.
-
Hiszek neked. - suttogta a lány halkan - És köszönöm az ajándékot.
-
Nem tesz semmit - mosolygott a fiú, majd megcsókolta. Egy óra múlva külön-külön hagyták el a termet, és sejtették, hogy ennek még folytatása lesz, de azt nem tudták, hogy milyen...
2. rész
-
Hermione, ne zizegj már annyit! A végén még beléd áll a tû! - szidta nevetve a legjobb barátnõjét Ginny Weasley, miközben igazított egy keveset a lány ruháján, hogy tudja, mennyit kell belõle még bevennie.
-
Ne haragudj, de annyira izgulok! Egyszerûen nem bírok magammal. - védekezett a megszólított.
-
Nem csodálom - mosolyodott el a legifjabb Weasley - hiszen nem minden nap megy férjhez az ember. Ha belegondolok, hogy egy év múlva én és Luna fogunk itt ruhákat próbálgatni! - sóhajtott fel.
-
Az is egy jó móka lesz, hidd el... Csak azt nem tudom, hogy jutott eszébe Ronnak és Harrynek, hogy mindenféleképpen dupla lagzit szeretnének. Viszont azt sosem gondoltam volna, hogy Harry és Caroline csak két hétig járnak majd. Annak azért örülök, hogy végül is te lettél a menyasszonya.
-
Na igen, ez a szituáció érdekes volt, de hidd el nekem, õ már csak ilyen...
-
Hermione füléhez már csak ezek a szavak jutottak el, majd egyik pillanatról a másikra elnyelte õt az emlékek tengere:
" Minden egy hónappal az után történt, hogy õ, és Draco titokban járni kezdtek. Hétfõ reggel, mikor a griffendéles lány lesétált a klubhelyiségbe, meglepve látta, hogy minden háztársa a hirdetõfal elõtt tolong, és izgatottan sutyorognak.
-
Mi ez a nagy nyüzsgés? - kérdezte meg a mellette álló Nevilletõl.
-
Áh, csak egy újabb bált hirdettek meg És az összes lány azonnal bezsongott. - magyarázta a fiú picit félénken.
-
Értem - bólintott megértõen Hermione, majd mielõtt újra kérdezhetett volna, az enyhén szólva feldobott hangulatú Lavander odaszaladt hozzá, és ezt kiáltotta a fülébe, alig fél centiméter távolságból:
-
Gyere gyorsan, ezt mindenképpen látnod kell! - azzal egy szó nélkül magával rángatta az osztálytársnõjét.
Fél pillanat múlva már az eminens lány félhangosan olvashatta is az almazöld papírra arany tintával felvésett sorokat:
"Kedves Diákok!
Pénteken megrendezzük azt a hagyományos bált, melynek során hetedéves fiúk (persze, csak akik akarják, de az aranyvérûeknek kötelezõ jelleggel) megkérik szívük hölgyének kezét, az iskola tanárai, és szüleik jelenlétében. Erre az eseményre minden végzõs, és hatodéves diákot szívesen várunk.
Albus Dumbledore
Hermione döbbenten bámulta a papírlapot, úgy érezte, forog vele a világ. "Tehát vége. El sem hiszem, hogy csak ennyi ideig tartott... Bár nem tudom mit vártam. Draco úgy is Pansy kezét fogja megkérni, hiszen ez az apja akarata. Ha nem most pénteken, akkor év végén úgy is ez történt volna. Nem számít... Ott van nekem Ron. Édes Istenem, miket beszélsz, Hermione Granger?? Már hogy ne számítana?! Elvesztem az egyetlen fiút akit szeretek... Nincs más választásom, ebbe bele kell törõdnöm, még ha nehéz is lesz." ezek a gondolatok visszhangoztak a fejében. Végül, jó tíz perc rágódás után döntött: ha törik, ha szakad, jól fogja magát érezni a bálon. Már csak azt kell kitalálnia, hogy ez miként fog megvalósulni.
A viharos bejelentés óta két nap telt el, és ez idõ alatt Hermione élete a szó szoros értelmében a feje tetejére állt: kedden a hetedéveseknek nem voltak óráik, helyette lehetõséget kaptak egy roxmortsi kirándulásra, ahol beszerezhették a szükséges kiegészítõket (smink, ruhák, cipõk, és stb.) A griffendéles lány Ginny, és Luna társaságában indult útnak, azzal a pénzel a zsebében, amit a szülei küldtek a névnapjára. Elõször a vörös hajú lány tanácsára egy ritka elegáns ruhaüzletbe tértek be, hogy megszabassák életük legszebb estélyiét. Hermione valami végtelenül egyszerût szeretett volna, de Lunáék nem engedték, hogy õ válogasson, inkább õk vázolták fel Senorra Rionának, hogy milyen ruhára gondoltak, ami feltehetõleg jól állna a barátnõjüknek (persze mindezt sugdolózva tették). Ennek eredményeként két óra múlva a lány orra alá dugták a számlát, mely cseppet sem volt valami bíztató.
-
2500 galleon??? Nekem nincs pénzem, hogy ezt kifizessem! - problémázott.
-
Ne aggódj már annyit, te lány! nevetett Ginny, azzal a kézitáskájából elõhúzott egy kis csekkfüzetet, ráfirkantotta a kért összeget, majd odaadta az eladónõnek. Mikor kiléptek az utcára, Hermione kíváncsian kérdezte meg:
-
Honnan a csudából van neked annyi pénzed, hogy egy csekkfüzetet kell magaddal cipelned? - nézett, kérdõn a barátnõjére.
-
Elég, ha annyit tudsz, hogy ez nem az õ pénze. Valaki szeretné, ha te lennél a legszebb péntek este. nevetett Luna.
Mikor valóban elérkezett a péntek, Hermione bizalmatlanul szemlélte a tükörképét a Szükség szobájának hatalmas tükrében. Ginnyék tetõtõl-talpig átváltoztatták:
Göndör fürtjeit teljesen kiegyenesítették, így a haja már a dereka alá ért le, festettek bele szõke, illetve vörös melír csíkokat, mellyel még inkább kihangsúlyozták a lány mélybarna szemeit. Díszítésként egy vérvörös rózsát tûztek bele. Leheletnyi sminket is vittek fel az arcára, majd rávették, hogy bújjon bele az új ruhájába. Nem volt éppen szokványos ruhadarab, a lány szerint még a királynõk sem viseltek ennyire különleges dolgokat: a ruha teljes egészében a legfinomabb selyembõl készült, aminek halvány barack színe volt. A mellrészénél a felgyûrt anyagot egy rózsa formájú gyémánt csat tartotta, a hátán tulajdonképpen semmi nem fedte el, hacsak nem számoljuk azt a két vékony szalagot, ami keresztben volt belefûzve. A vállpántok öt-öt selyemrózsából álltak, és mindegyiknek a közepén ott csillogott egy-egy picurka gyémánt. A szoknya leért a földig, és két oldalt elég merészen fel volt sliccelve, mely jó szolgálatot fog tenni, ha a táncra kerül majd a sor. Addig is, hogy ezt ne lássák, egy ugyanolyan színû szoknyát tekertek a dereka köré, melyet egy galamb formájú ezüst csat tartott.
-
El sem hiszem, hogy ennyire szépet tudtunk alkotni - mosolygott elégedetten a két lány, majd kivezették Hermionét a szobából, és együtt indultak el az Elõcsarnok felé.
Ott halk zene szólt, a diákok szórakoztatására. Ginny, és Luna ragaszkodtak hozzá, hogy õk menjenek le elsõként, és barátnõjük egy picit késõbb kövesse õket. Ennek eredményeként, mikor Hermione megállt a lépcsõ tetején, épp egy csodálatosan szép, lassú szám akkordjai csendültek fel. Amikor elindult lefele, mindenki felé fordult, és valósággal leesett az álluk. Pansy Parkinson, aki pont középen állt (" jó" szokás szerint habos- babos, babarózsaszín nagy abroncsos ruha volt rajta, és a hajába rengeteg szalagocskát tûztek, amitõl úgy festett, mint egy jól megtermett ajándékcsomag) dühös pillantásokat vetett az érkezõ vetélytársa felé. Hermione alig észrevehetõen körbenézett, de Dracot sehol sem látta. Ez valamennyire megnyugtatta. Néhány pillanattal késõbb kitárult a Nagyterem ajtaja, és az izgatott diáktömeg betódult rajta. A padlót vörös szõnyeg borította, és az egész térség egy hatalmas táncparkett volt. Miután mindenki beért, a falakhoz álltak, de ennek az okát senki sem tudta megmondani. Alig két perc várakozás után belépett az ajtón, és megállva a terem közepén, így szólt:
-
Nos, elérkezett a leánykérés ideje, kérem, hogy a hölgyek sorakozzanak fel mellettem. Miután ez megtörtént, (Hermione épp középen állt) tizenöt fiú érkezett a terembe. A lánynak elakadt a lélegzete, mikor felismerte köztük Dracot. A fiú királykék színû inget, és hófehér nadrágot viselt, melyek nagyon jól álltak neki. A válla alá érõ szõke haját most összefogta, és ez kiemelte az arcvonásait. Keze a háta mögött össze volt kulcsolva, így lehetetlenség olt megmondani, mit is tarthat a markában. Mikor a sor megállt a lányokkal szemben, Dumbledore engedélyt adott arra, hogy a bál ténylegesen elkezdõdjék. Elsõként Ron lépett elõre, majd vérvörös arccal elindult Luna felé. Valamit a fülébe suttogott, és pár pillanattal késõbb a lány bólintott egyet, a fiú pedig nagyon óvatosan az ujjára húzta az anyjától kapott egyszerû aranygyûrût. A döntést mindenki megtapsolta. A következõ ember Harry volt aki hosszas gondolkodás után Ginnyt kérte meg. Ebben a pillanatban Hermione elvesztette az idõérzékét. Csak akkor tért újra észhez, amikor csupán öt lány, és két fiú nézett farkasszemet: Draco, Hermione, Pansy, egy hollóhátas fiú, és három hugrabugos szõke liba. A döbbenet akkor érte a griffendéles lányt, mikor a fiú gyûrûje Pansy kezén landolt, aki valósággal sugárzott a boldogságtól. A végsõ meglepetés akkor érte, mikor Draco odalépett elé, és a háta mögül egy hosszú vörös rózsát húzott elõ, melynek szárára egy csodálatos ezüstgyûrû volt fûzve, aminek a közepén a legcsodálatosabb zafír trónolt, amit Hermione valaha látott. Egy szó nélkül fogta fel az üzenetet, és egy boldog nevetés kíséretében a fiú nyakába ugrott. Ebben a pillanatban mindennél erõsebb taps hangzott fel, és Hermione azon kapta magát, hogy Pansyval boldogan ölelkeznek, és sok boldogságot kívánnak a másiknak. Ezután kezdetét vette a tánc, de mivel ehhez a lánynak semmi kedve nem volt, võlegényével kisétáltak az udvarra, ahol megálltak a tó mellett, és némán nézték a víz tükrét.
-
És apád mit szólt a döntésedhez? - kérdezte meg végül a lány.
-
Semmit, mert még mindig a börtönben van. Anyám pedig majdnem cigánykereket hányt örömében, mikor megmondtam neki, hogy kit akarok feleségül venni.
A lány csak mosolygott a fiú kajánságán, és ekkor tudatosult benne: mindennél jobban szereti ezt a fiút, még akkor is, ha néha egy pattogó görény az illetõ... Végül egy szenvedélyes csókkal pecsételték meg az eljegyzésüket. És ez az esemény az oka annak, hogy most itt áll a világ legszebb templomában, hogy egy óra múlva, Draco oldalán, mint Mrs. Malfoy távozzék onnan...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
