|
A baleset
Egy furcsa baleset történik...
A Roxfort Express már 1 órája robogott. Harry, Ron, és Hermione az elkövetkező évről beszélgettek. Remélték, kevésbé életveszélyes kalandjaik lesznek, mint az elmúlt esztendőkben. Mert azok bizony nyaktörő mutatványok voltak.
A kupé ajtaja hirtelen kivágódott. Meglebbent egy szőke tincs, mögötte pedig két gombóc bukkant fel. Malfoy és csatlósai léptek be.
-
Á, a három jóbarát, Weasley, Potter, meg a kis s… - kezdte gúnyos hangsúllyal. Mint mindig, az első találkozását a trióval még a vonatúton megejtette. Ám erre az útra még ő sem készült fel.
A vonat hirtelen fékezni kezdett, valaki a vészféket is meghúzta. Malfoy megtántorodott, a két gorilla pedig egymáson kötött ki, és gurulni kezdtek a folyosón. Ron leesett az ülésről, és beverte a fejét a másik oldalt lévő ülésbe. Fájdalmasan kiáltott fel. Harry ijedten kapaszkodott Hermionéba és az ülésbe.
Sikoltás töltötte be a vonatot. Még Malfoy is megdöbbent, és amikor a vonat dőlni kezdett, beesett a kupéba, az ajtó pedig becsapódott. A folyosón hangok hallatszottak. Hangok? Nem, sikolyok!
Egy hídon haladtak át épp. A vonat zuhanni kezdett a szakadékba, és az ablakon a zuhanó táj látszott. Harryt elbűvölte a gyors mozgás, a sebesség. Hermione a pálcája után kapkodott, de mint mindenkinek neki is a csomagjában volt. Nem szokták használni a vonaton.
Ron nyüszítve kuporgott egy sarokban. – Meg fogunk halni… - ismételgette.
Draco döbbenten meredt a nyugodt Hermionéra. Ő nem kapaszkodott senkibe és semmibe, mégis megőrizte az egyensúlyát. Szeme előtt lepergett az élete. Az élet, amit mindennél jobban utált. Érzelmek nélküli élet, és rádöbbent, szereti a lányt. Hogy nem vette észre? Hisz mindig is piszkálta… Mert tudta, sosem lehet az övé, mert tudta, a lány úgyis gyűlöli, o, de milyen szép… Milyen csinos, pedig nemsokára mindennek vége.
Késő. Már mindegy. Sosem szerettem senkit. De mégis, ezt a mugli lányt. Csak nem vette észre… Vak volt. Milyen ironikus az élet, együtt halok meg azokkal, akiket utáltam. De miért? Mert nem szerethettem, mert nem én irányítottam a saját életem. A halál döbbentett rá, mit érzek iránta. A Halál? Igen, már nincs messze, közeleg, érzem. Vajon megbocsát majd egyszer, a túlvilágon?
A becsapódáskor Hermione kezében ott volt a pálca, amit előkotort a ládájából, és elkiáltott egy bűbájt. A vonat mégis darabokra szakadva zuhant és tört szét a sziklákon.
Draco még homályosan látta, hogy Potter és Weasley is megsérülnek, és nem lélegeznek. Harry kizuhant az ablakon, és egy fa tetején élvezte a kilátást üveges szemeivel, Ron pedig… Csak vérzik. De azt mindenhol.
Hermione odasietett Draco mellé, és ölébe vette a fiú fejét. A szőke haja világított, a vonat világítása kialudt, most végre aludhat egyet a Roxfort Expressz. Mindig hűségesen szolgálta a varázslókat. De pihenni neki is kell.
Milyen szép szemei vannak… Barnák, mint az érett mandula. És milyen szép így, hogy sír.
Sír? Igen, az arcán a könnycseppek… De miért? Hisz már úgyis vége… Vérzik, ő is vérzik, ó, ugye nincs baja…
-
Szeretlek, Hermione, szeretlek! – suttogta utolsó erejével.
Tudnia kell, hogy szeretem és mindent megbántam. Tudnia kell, hogy ő az egyetlen, akit képes vagyok szeretni, és akit imádok.
-
Én is Draco, ne halj meg!
Hát szeret. Ő is szeret engem. Szeret! Így végre nyugodtan távozom ebből a világból.
Draco még utoljára elmosolyodott, és lehunyta a szemét. Még halványan hallotta, ahogy Hermione tovább sír, majd egyszer csak megszűnt létezni a világ. Vagy talán ő maga?
Hermione még keservesebben kezdett sírni.
***
Milyen rövid és törékeny az élet. Sosem mondtam meg neki, hogy szeretem, most, mikor meghalt, ő is kimondta, amit sose hittem volna: szeretett. Miért bántott annyi éven keresztül? Vajon nem bírta volna elviselni, hogy egy sárvérű és egy aranyvérű…? Zokogott, mint még soha.
Pár perc múlva elájult a fejét ért ütéstől, és többet nem ébredt fel. Az arcán könnyek közt egy mosoly ült, mintha már látná, nem olyan rossz az a másik, fentebbi világ...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
