|
A hóember
Tél van...
-
Ronald Weasley! Te vagy a legérzéketlenebb seggfej, akivel összehozott a balszerencse! - kiáltotta Hermione becsukva a könyvét, aminek eredményeképpen néhány epres gyümölcslepény a földön landolt. Amíg lehajolt, hogy felvegyen egyet, Ron végre kitalált valami visszavágást.
-
És te meg csak egy kis mindentudó vagy! - mondta Ron, vörös arccal.
Hermione körbenézett segítségért kutatva. A legtöbb diák a klubhelyiségben épp tettette, hogy nem hallja Ronnal való veszekedését. Harry büntetőmunkán volt, Ginny meg lelépett a barátjával. Hermione felkiáltott a frusztráltságtól, és előrántotta a pálcáját.
Ron leugrott a székéről és elkezdett kotorászni a pálcájáért, hogy legalább meg tudja védeni magát az előtte álló dühös lánytól. Pont, amikor Ron előhúzta saját varázspálcáját, Hermione észrevett két kis pókot futkározni a közöttük lévő asztal körül.
-
Engorgio! - kiáltotta, pálcáját a két ízeltlábúra irányítva.
Hermione a csukott portrén át is halotta Ron félelemmel teli kiáltását. Még mindig füstölögve viharzott ki a kastélyból, a hideg decemberi hóba. Neki is pont a szentestét kellett választani az összezördüléshez. Most már mélyen Hermione tudta, hogy nem kellett volna ennyire haragudnia Ronra. Nem az ő hibája, hogy szörnyű hetet tudhatott maga után. Először is csak várakozáson felülit kapott a rúnaismeret dolgozatára, kifogyott bájitaltan hozzávalókból pont az utolsó tanítási nap utolsó tanóráján, megkapta szülei váratlan levelét, hogy mégis elutaznak a téli szünetben, majd rajtakapta Csámpást, ahogy az egyik kedvenc könyvét szaggatja darabokra. Mindezek után hiányzott belőle a karácsonyi szellem, és a türelem is egy bizonyos vörös hajú iránt.
Hermione kiballagott egy fához a tó partján, és lehuppant a hideg földre a fa alatt. Egy ideig nézte az óriáspolipot, ahogy karjaival tördelte a tavat beborító vékony jégréteget, és próbált lenyugodni. Hermionéban fortyogott a düh, így nagyon jól esett neki a hideg levegő. Annyira gondolataiba merült, hogy nem halotta meg a hó ropogását, és igencsak zavart volt, mikor az elfelejtett epres gyümölcslepény kiesett a kezéből.
-
Ron, még mindig mérges vagyok rád, légy szíves hagyj magamra! - mondta fel se nézve. Az egyetlen ember, aki tudta, hogy hova jönne Ron, vagy Harry lehetett, de az utóbbi még mindig büntetőmunkán volt. Pitonban még megvolt egy gyűlölködő vonás, és épp emiatt Harry szerencsésnek mondhatta magát, ha vacsora előtt szabadul. Hermione megint csak meglepődött, amikor a hang, ami válaszolt a megjegyzésére, se Harryhez, se Ronhoz nem tartozott, hanem hideg volt és vontatott.
-
Balhé a barátoddal, Granger?
-
Hermione becsukta a szemét és lassan tízig számolt. Erre most a legkevésbé sem volt szüksége. Ami most neki kell, az egy jó forró fürdő, vagy egy hátmasszázs. Talán ha rá sem néz, Draco csak úgy magától elmegy.
-
Menj innen Malfoy!
Most, hogy nem nézett rá, biztos visszafordul. De a harmadik meglepetés akkor érte Hermionét, amikor hallotta, hogy a fiú leül mellé. Ahogy Malfoy felé fordult, hogy megmondja a magáét, az epres gyümölcslepénye már a szájában volt. Harapott belőle egyet, csak hogy üres legyen a szája, és kifejthesse Malfoynak a véleményét, de a mardekáros megszólalt.
-
Meg fogsz fázni, ha kinn üldögélsz a hidegben, ráadásul melegítő nélkül - mondta Draco kedvesen, és bekapta a lepény maradék részét.
-
Az pedig nagy tragédia lenne neked, mi? - kérdezte Hermione szárazon. Draco csak vállat vont, és figyelni kezdte az óriáspolipot, ahogy az kákalagokat dobál a vízből a levegőbe egy tekintélyes léken át. Hermione lemondóan sóhajtott, és ő is elkezdte nézni a polip játékát.
-
Mit akarsz? - kérdezte.
Draco nem válaszolt. Pusztán rápillantott a lányra, majd visszafordult a tó felé.
-
Magányosnak látszol.
-
Nem tartozik rád. Nem kellene örülnöd, hogy ilyen szánalmas vagyok?
Draco megint megrántotta a vállát.
-
Ez a hetedév. Nem érdekel sok minden - nézett rá a lányra. - Nincsenek barátnőid, akikkel beszélgethetnél?
Hermione már nyitotta a száját, hogy megmondja, semmi köze nincs hozzá, hogy egy, vagy száz barátja van, de torkán akadt a szó. Csak most vette észre a rózsaszín kézlenyomatot a fiú arcán.
-
Hát veled meg mi történt? - kérdezte kicsit megdöntve a fejét, hogy jobban lássa a pofon nyomát.
Draco óvatosan megtapintotta a lenyomatot.
Hermione felhorkantott és Draco küldött az irányába egy megrovó pillantást.
-
Igen, nevethetsz, Granger, de biztos nem nevetnél, ha Ron vágott volna pofon egy veszekedés után.
Hermione azonnal abbahagyta.
-
Bocsi - mondta, majd egy perc utána megkérdezte -, hol van Crack és Monstro?
-
Fogalmam sincs - válaszolta Draco. - Nem minthogyha azok a hülyék foglalkoznának bármi mással a kaján kívül. Talán épp tömik a fejüket a nagyteremben. Imádják az ünnepeket.
Hermione nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. De hamar összeráncolta a szemöldökét, ahogy emlékeztette magát arra, hogy kihez is beszél most. Draco Malfoy, a legjobb barátai esküdt ellensége. Valami hatalmas baj volt a világgal, hogyha már ő, Hermione Granger kultúrálatlan el tud beszélgetni az aranyvérű Draco Malfoyjal.
-
Nos...igen... - kezdte, közben Draco arcát vizsgálta, hogy most mégis mit kellene erre válaszolnia. Tekintetük egymásba fonódott, és ebben a pillanatban Hermione úgy érezte, hogy magányosság uralkodik el rajta. Dracónak nyilvánvalóan nem volt túl sok barátja. Hermione nem tudott mit mondani, ezért gyorsan elfordult azoktól a búskomor szürke szemektől a Tiltott Rengeteg felé.
-
Talán egy kicsit magányos vagyok. Ez következik abból, hogy az embernek a két legjobb barátja fiú. De abban, hogy a barátnők ettől mennyivel jobbak, nem vagyok biztos.
-
Draco megzavarodott "Oh"- jánál Hermione folytatta.
-
Hát mindig csak pletykálnak, fecsegnek pasikról meg ruhákról és hasonló ostoba dolgokról.
Hermione nem volt benne biztos, hogy ő érti-e egyáltalán ezt az egészet, még kevésbé tudta, hogy Draco érti-e. Ennek ellenére a fiú bólintott, tehát Hermione tovább beszélt.
-
Tehát igen, néha nagyon magányos tud lenni, pláne akkor, amikor veszekszem Harryvel, vagy Ronnal. Olyankor legtöbbször mindketten mérgesek rám.
-
És min vesztél össze Weasleyvel?
Hermione érezte, hogy elpirul, és mormogott valamit, amit Draco nem igazán értett.
-
Tessék?
-
Mert elvesztette a másolatomat a Roxfort történetéből - ismételte meg, ezúttal hangosabban, és tisztábban.
Draco megütközve nézett rá.
-
Tudod, ez a könyv nagyon fontos nekem, mert ebből tanultam meg mindent a varázsvilággal kapcsolatosan - magyarázta a lány. Draco még mindig úgy bámult rá, mintha tiszta őrült lenne, ezért folytatta.
-
És nagyon rossz hetem is volt, és nem voltam fellelkesülve ennek a bejelentésnek a hallatán.
Draco bólintott, jelezve, hogy érti.
-
Több barátra lenne szükséged - mondta megint.
Hermione felnézett az előtte álló fakó, szőke fiúra.
Draco megint a tavat kezdte el pásztázni, így a hosszú csend keletkezett kettőjük között. De a fiú váratlanul megfordult és Hermione felé nyújtotta a kezét.
-
Örülök, hogy találkoztunk, én Draco Malfoy vagyok.
Miután megbizonyosodott, hogy ez tényleg vele történik, Hermione megfogta a kezét és megrázta.
Draco rámosolygott, és Hermione magában megállapította, hogy így már nem tűnik olyan magányosnak, mint azelőtt. A fiú nem engedte el rögtön a kezét, és Hermione elégedett volt, hogy akár egy másodpercig is tovább nézhet annak a szemeibe. Draco arca nagyon fakó volt, mint mindig, de az arcvonásai, amik egyébként élesek voltak, a mosoly hatására ellágyultak. Hermione végül pislogott, és megrázta a fejét.
A griffendéles ránézett a szőkére, régebbi feltevései kezdtek újra felbukkanni.
-
Ez túl abszurd - válaszolta, és arra gondolt, hogy talán a fiú visszavált a régi énjére. Biztos, hogy volt valami hiba, hiszen Draco hozzá beszélt, egyedül, barátságosan.
Draco nyújtózott, és ásított egyet.
-
Megmondtam már neked. Többé már nem érdekel.
Hermione hagyta, hogy újból csend telepedjen közéjük, és csak egy idő után tette fel a javaslatát.
Draco előhúzta a pálcáját és lassan elkezdett körözni vele, minek hatására a hó egy nagy gömbbé tömörült. Hermione csettintett a nyelvével, és így szólt:
-
A rendes módon. Varázslat nélkül - mondta, majd lassan odasétált az óriási hógolyóhoz, amit Draco csinált a pálcájával - Ezenfelül azt javaslom, hogy ha már itt van ez, akkor ezt kellene folytatnunk.
Draco felvonta a szemöldökét és követte Hermionét.
-
Mégis mi a fenéért kellene kézzel csinálni? Pálcával sokkal egyszerűbb - mondta. Mikor észrevette, hogy a lány libabőrös és enyhén remeg, levette a kabátját és ráterítette a hátára - Nem fagyhatsz itt halálra. Nem tenne jót az imidzsemnek.
Hermione megdöbbenve nézett rá. Úgy látszik Draco közelében csak erre lesz képes, megdöbbenve bámulni.
-
Köszönöm - mondta, abban bízva, hogy Draco azt fogja hinni, hogy az a rózsaszín árnyalat az arcán csak a hidegnek köszönhető, és semmi többnek. Felkarolt egy jó adag havat, és a már meglévő gömb mellé tette. - Talán segíthetnél is Malfoy. Mondjuk, csináld meg ebből a következő részt. - javasolta még mindig lenyűgözve.
Draco megrázta a fejét.
-
A lányok mindig a bonyolultabb módon akarják csinálni a dolgokat - mormolta. Egy másodperc múlva egy hógolyó találta arcon, és Hermione boldogan felnevetett. Válasz helyett Draco is gyúrt magának egy hógolyót, és a griffendéles felé dobta. Az utóbbi bebújt hóember meglévő része mögé és onnan hajított ki még néhány golyót. Draco megállt egy pillanatra, hogy újabb hógolyókat csináljon, majd körbement a hóember testén, hogy megdobálja a lányt. Egy golyó háton találta, és ő elkezdett esni egyenesen a föld felé.
Hermione felsikoltott a meglepetéstől és a félelemtől, becsukta a szemét és már várta, hogy mikor zuhan bele a hóba, de e helyett két kar ölelte át, és húzta fel. Hermione tudta ki tette ezt, de nem akarta látni az arcát, főleg nem ebben a helyzetben. Egyszerre volt kellemesen meleg és tökéletes, és mégis, a teste semmit nem akart tenni az őt beborító hó ellen. Hermione mozdult meg elsőként, miközben érezte, hogy elpirul, mindazonáltal Draco a legcsekélyebb jelét sem adta, hogy el akarja őt engedni. A szorítása erős volt, és a griffendéles szinte biztos volt benne, hogy még sosem ölelt így senkit.
Hermione szíve vadul dobogott, míg oldalra fordította a fejét, hogy lássa a fiú arcát. A szemei be voltak csukva, és egy rövid pillanatig Hermione azt gondolta, hogy most olyan békésen néz ki, mintha aludna. De Draco megérezte a mozdulatát, szemei felpattantak, és rögtön el is engedte őt. Úgy tűnt meg volt döbbenve saját cselekedetétől, és végig kerülte Hermione tekintetét, amíg az köszönetet mondott neki.
-
Ö…igen - mormolta, és egy lépést hátrált.
Hermione megköszörülte a torkát, hogy oldja ezt a feszült helyzetet, és visszafordult a befejezetlen hóemberhez.
-
Nos, úgy hiszem, ugyanaz lenne az eredmény, hogyha varázslattal csinálnánk - mondta. Draco láthatóan megkönnyebbült, és pálcájával készített még kettő gömböt a már meglévő mellé. Segített Hermionénak, amikor egyiket a másikra tették, kezeik helyenként összeértek. Mindketten óvakodtak a másik tekintetétől, és megnézték a hóemberüket.
-
Kellene neki egy kalap - ajánlotta Hermione.
-
És egy arc - tette hozzá Draco. Megnézte az óráját. - Már ebédidő. Tudunk hozni ennivalót, hogy megcsináljuk az arcát.
Hermione egyetértően bólintott, és elindultak vissza a kastélyhoz. Egyikőjük se szólt egy szót se, az egész utat kényelmetlen csendben tették meg, kezeik néha érintkeztek, ahogy előre-hátra lengtek. Ha valaki látta volna ezt az egészet, azt hihette volna, hogy ők egy szerelmes pár, akik csak nemrég vallották be egymásnak az érzéseiket, de még mindig féltek a másik érintésétől. Ahogy elérték a tölgyfaajtót, Draco előreengedte Hermionét, még egyszer egymásra pillantottak, majd elindultak más irányokba.
-
Hermione, tetszik az új köpenyed. Mikor kaptad? - kérdezte Lavender, mikor Hermione három hellyel mellé ült le.
Hermionénak szüksége volt egy percre, mire fölfogta, hogy Lavender mire célzott. Lenézett magára, és észrevette, hogy még mindig rajta van Draco sötét köpenye egy ezüstös csattal.
-
Ö...nem rég - mondta Hermione kitérően. Valakik beszélgettek és nevettek mögötte, és igazán megkönnyebbült volt, mikor látta, hogy Harry közeledik felé, annak viszont kevésbé örült, hogy Ron is ott van vele.
-
Szia Hermione - köszöntötte Harry, miközben leült mellé, Ronnal az oldalán. A fekete hajú fiú, egy ideig nézte két barátját, érezte, hogy nő a feszültség, majd végre rájött mi a baj. - Oh, - mondta - szenteste van, igazán nem kellene veszekednetek.
Hermione nem válaszolt, hanem fogott egy szedőkanalat, és csirkeragut szedett a tányérjába. - Ezek szerint jól ment a büntetőmunkád? - kérdezte Harrytől, figyelembe véve azt a tényt, hogy órákkal hamarabb jött el, mint ahogy az várható volt.
-
Igen. Úgy tűnik, Pitonnak van jobb dolga is, mint hogy engem nézzen, ahogy békaszíveket pácolok- mondta szárazon. - Ha engem kérdezel, remélem fürdik.
Hermione megforgatta a szemeit.
-
Mikor kaptad ezt a köpenyt? - kérdezte a fiú szemöldökráncolva. - Meg mernék esküdni rá, hogy láttam már valaki máson.
Hermione rágódott az ételen, majd ivott egy kortyot a sütőtökléből. - Nem régen. Erről jut eszembe, már vettetek valamit Hagridnak, nemde? - kérdezte, hogy témát váltson. Idegességében el is felejtette, hogy még mindig mérges Ronra.
Ahogy elkezdték izgatottan magyarázni, miket vettek a barátaiknak Karácsonyra, Hermione megkockáztatott egy pillantást vetni a Mardekár asztala felé. Draco egy pillanatra belenézett a szemébe, majd gyorsan elfordult, és Monstróhoz kezdett el beszélni. Hermione újra Harryre figyelt, aki épp megkérdezte tőle, hogy mit vett Hagridnak. Ahogy válaszolt a kérdésre, egy répát, és egy pár cseresznyét a zsebébe süllyesztett, a későbbi dekorációra gondolva.
Hermione csak vacsora előtt nem sokkal találkozott Dracóval. A kabátja még mindig rajta volt, és ez furcsán nyugtatóan hatott. A puha ruhaanyag emlékeztette őt a fiú gyengéd ölelésére, volt benne egy kis enyhe fenyő, és még valamilyen titokzatos illat, ami egy fáé lehetett. Viszonozta a pillantását, ahogy közeledtek egy folyosón. Draco "véletlenül" beleütközött és a fülébe súgta:
-
Fejezzük be a hóemberünket!
Hermione szíve kihagyott egy ütést, Harryhez fordult.
-
Figyelj Harry, van egy kis dolgom. Találkozunk vacsoránál, jó? - mondta, és mielőtt Harry bármit tudott volna reagálni erre, jóformán kiszaladt a kastélyajtón. Csak éppen elég fény volt ezen a délutánon, hogy kint lehessen még maradni a szabályok megszegése nélkül. Mikor végre Hermione megérkezett a hóemberhez lihegve, és kifulladva, észrevette, hogy annak a fején már egy kötött zöld sapka volt. Elmosolyodott, amikor meglátta Dracót fenn a fán, néhány ágat tördelve. A mardekáros leugrott, két ágat tartva a kezében, amiknek a végéből kis gallyak álltak ki.
-
Nem hóember a hóember kéz nélkül - magyarázta.
-
Hoztam az arcát - mondta Hermione, előhúzva a répát és a cseresznyéket. Amíg Draco rátette a kezeket a hóemberre, Hermione az arcát díszítette. A lány hátrált egy lépést, hogy jobban szemügyre tudja venni a munkájukat, és megdermedt. - Kell neki egy száj.
Draco kutakodott egy kis ideig a zsebében, majd előhúzott egy kis doboz Bagoly Bertie- féle minden ízű drazsét. Hermione megkönnyebbült, és kivett néhány darabot a dobozból, és elkezdte csinálni a hóember száját.
-
Örülsz most már, Granger? - kérdezte Draco, hátulról szemlélve a végeredményt.
-
Nagyon - válaszolta - Az a te sapkád?
-
Monstróé - felelte. Hermione lenyűgözve felhúzta egyik szemöldökét, mire a fiú csak vállat vont. - Csak az ő feje elég nagy.
Hermione horkantott, belátva, hogy ez nagyon is igaz.
Egyre jobban sötétedett, és Hermione ismét elkezdett fázni.
-
Gyönyörű a naplemente - sóhajtotta, a kifújt levegő meglátszódott a hidegben. - Még akkor is, ha ilyen hideg van - adta hozzá nevetve. Nem volt benne biztos, hogy a fiú érteni fogja az utalást, hogy jöjjön közelebb, ezért inkább elbámult a lenyugvó nap felé, már megbánva az előbbi kijelentését.
Draco tett egy lépést felé, de aztán megállt. Amennyit változott, nem tudta mit szólna Hermione, hogyha csak úgy átkarolná, ennek ellenére, még közelebb ment, hogy már megbírta volna érinteni. De… miért ne...gondolta. Draco még közelebb lépett a reszkető lányhoz, már olyan közel voltak, hogy a vállaik érintették egymást. Hermione ránézett a mellette álló srácra, és érezte, hogy a szíve hevesebben kezd el dobogni. Lassan leeresztette a kezét, így már érintette a Dracóét. Érezte a fiúból áradó melegséget, pedig eddig úgy gondolta ez sosem fog megtörténni. Hiszen mindig olyan hidegnek tűnt.
Hermione lenézett a kezeikre, majd fel Dracóra, és észrevette, hogy ő is ugyanezt tette. Nem megtörve a pillantását, Draco megfogta a lány kezét. Annak a keze hideg, és a mardekároséhoz viszonyítva kisebb volt, és Draco élvezte ezt a tényt. Hermione még közelebb ment a fiúhoz, majd végül megtörte a szemkontaktus, hogy lássa a naplementét. Az ég rózsaszín és narancsos árnyalatot kezdett felvenni, végül a nap lebukott, és már a hold volt a fő fényforrás, a csillagok is tündököltek.
-
Be kellene mennünk - mondta Hermione vonakodva. - A vacsora nemsokára kezdődik.
Draco bólintott, ennek ellenére nem akart még menni. Hermione most már meleg volt, valamint puha és gyenge, amit Draco eddig még nem vett észre. Ki akarta húzni a kezét a fiúéból, de az csak megszorította, és nem engedte el. A lány nem ellenkezett, hagyta magát felvezetni a kastélyba, úgy, hogy sosem távolodott el túl messze a szőke meleg testétől. A hóember mögöttük lassan elhalványult a széllökésektől.
A kastélyba vezető út rettentő hosszúnak tűnt, mégis nagy sajnálatukra viszonylag hamar elérték a bejáratot. Habozva megálltak a kapuban, tekintettük egybekapcsolódott. Draco gyorsan visszahúzta a kezét, Hermione pedig mindenhova nézett, csak a fiúra nem.
-
Azt hiszem be kellene mennünk - javasolta Hermione. Hangja kicsit magasabb volt a megszokottnál, rózsaszín pír öntötte el az arcát.
-
Potter és Weasley valószínűleg már keresnek téged - mondta Draco. Egyikük sem akart kifogásokat mondani, hogy bemenjenek, de ez tűnt a helyénvalónak.
-
Pansy talán már nem is gondolja komolyan azt a pofont - mondta Hermione. - Igen - adta hozzá, határozottan bólintva -, jól van akkor.
Már nyitotta volna ki az ajtót, de megállt a mozdulat közben. – Oh - mondta, gyorsan levette magáról Draco kabátját, és odaadta neki. - Öö... köszi szépen a köpenyt. Nem akarom elvenni tőled, igazán szép.
Ez tényleg ő volt, vagy Hermione most mondott valami igazán...hülyeséget?
Draco úgy nézett a köpenyre, amit a lány tett a kezébe, mintha még sose látta volna.
-
Jó - mondta üresen. Megköszörülte a torkát, és próbálta újra felvenni a hetvenkedő stílusát. - Amúgy is szörnyen állt rajtad. Túl kicsi vagy. Nos, Granger, azt hiszem jobb lenne bemenni, mielőtt még Weasley törtet ki, megvádolva engem már megint valami ostoba és jelentéktelen dologgal.
Hermione elmosolyodott. - Ugyan Malfoy, ha még próbálkoztál is volna valamivel, megátkoztalak volna azelőtt, hogy egyáltalán gondolsz arra, hogy elővedd a pálcád.
Draco elvigyorodott, kinyitotta az ajtót, és beengedte Hermionét.
A vacsora szép esemény volt aznap este. Nem túl sok roxforti diák maradt a szünetben a kastélyban. Csak Harry, Ron, Hermione, Lavender, Draco, Pansy, Crack, Monstró, néhány hugrabugos és egy-két hollóhátas. A szokott asztalok a fal mellé voltak tolva, és csak egy kör alakú asztal kapott helyet a teremben. Hermione leült Harry mellé, aki foglalt neki helyet. Malfoy vele szemben ült, köztük, Lumpsuck, McGalagony és Hagrid. Ron előrehajolt, magára vonva Hermione figyelmét.
-
Nézd Hermione, tudom, hogy néha igazán hülye tudok lenni, de most elvégre karácsony van. És...ö... - kezdte, elvörösödve. A mondat végét már csak dünnyögte.
Hermione felsóhajtott, és megadta magát. - Igen, tudom. Én sem akarok veszekedni - nyújtotta ki a kezét bátorítóan. Ron azonnal megrázta, és elvigyorodott. Hermione átnézett az asztalon, és látta Pansyt, aki ismét Dracónak gügyögött valamit, minthogyha az egész pofon- dolog meg se történt volna. Valami miatt, ez rosszul érintette Hermionét. Megrázta a fejét és meggyőzte magát, hogy nem, semmiképpen sem lehet féltékeny. Egész biztos nem. Draco végig a kabátjának a csatjával játszadozott, és rámosolygott, mikor senki sem figyelt.
Hermione hirtelen késztetést érzett, hogy megkérje őt, hogy adja ide a krumplit, vagy bármi mást, csak hogy hozzá tudjon szólni. Draco utánozta a cselekedeteit, megkérte a lányt, hogy adja oda a sót, a yorkshire-i pudingot, vagy hogy van-e egy fölösleges szalvétája. Senki nem találta furcsának ezt az egészet az asztalnál ülők közül, mindannyian a karácsonynak tulajdonították ezeket az apróságokat. Hermione még sokáig időzött az asztalnál, fél füllel hallgatva Harry és Ron beszélgetését, mindenképpen a szőke mardekáros közelében akart maradni, akit máig csak utált. Saját cselekedetei elég érdekesek voltak Hermionénak ahhoz, hogy maradásra bírja őt. Idáig Dracóra csak megvetéssel gondolt, úgyhogy most nem igazán tudta mit kellene tennie.
Valószínűleg túl sokat olvasok, gondolta Hermione egy ásítás kíséretében. Egyszer csak Harry karján találta magát félálomban, aki gyengéden rázogatta, hogy felébredjen.
-
Hermione, indulunk - mondta neki lágyan. Hermione álmosan pislogott, majd körbenézett. Az egyedüli emberek az asztalnál Hagrid és Lumpsuck volt, akik valami régi dalt énekeltek igencsak falsul, és a savanyú képű Piton, aki a mardekárosait küldte éppen nyugovóra. Hermione megrázta magát, majd követte Ront és Harryt a Griffendél- toronyba, látva, hogy Draco is ugyanezt teszi. Húsz perccel később már bújt az ágyába, csendben, és szobatársai horkolása nélkül. Arra gondolt, hogy ez biztos csak egy álom, és holnap arra fog ébredni, hogy még csak hóembert sem csináltak.
Hermione a klubhelyiségből való kiabálásra ébredt fel. Izgatott hangjukból kiderült, hogy Ron megkapta a legújabb Chudley Csúzlik könyvét, Harry pedig Mrs. Weasleytől "a világ legjobb pulóverét". Hermione morgolódott, és megdörzsölte a szemeit. Azok egy másodperc múlva felpattantak, ő pedig vigyorogni kezdett késői felismerésén. Karácsony volt, ez pedig ajándékokat jelentett! Hermione kipattant az ágyból, haját pedig felfogta egy lófarokba. Lassan visszahúzta a függönyeit, a napsütés miatt hunyorítania kellet. Felvett egy pár meleg zoknit, és lement a klubhelyiségbe. A kanapén és a földön ülve volt Harry és Ron.
-
Boldog karácsonyt! - mondta nekik boldogan.
Vígan fordultak felé. - Neked is, Hermione - válaszolt Harry.
-
Itt vannak az ajándékaid - mondta Ron, egyet odadobva a lányhoz. - Úgy tűnik anya megint kötött neked is egy pulcsit ebben az évben is.
Hermione boldogan mosolygott, majd letelepedett a feldíszített fa alá. Ron el volt foglalva azzal, hogy csokibékákat tömött a szájába, Harry pedig épp egy adag tejkaramellán rágódott, míg szemügyre vették az évi "termést". Óvatosan kinyitva egy dobozt, Hermione elvigyorodott a sok finomság láttán. Egyet kivett és jóízűen beleharapott. Ugyanolyan megszokott volt, hogy a trió együtt bontja ki az ajándékokat, mint ahogy az is, hogy ezután reggelizni mennek. Néhány órával később eldöntötték, hogy meglátogatják Hagridot. Tehát miután átöltözött egy meleg, zöld szabadidő felsőbe farmerral, Hermione a portrénál találkozott a két fiúval.
Jó napnak nézünk elébe, merengett Hermione, ahogy Harry a Tűzvillámot, Ron a saját seprűjét hozta a vállán. Hermione körbenézett a folyosókon, hátha találkozik Dracóval, és igencsak csalódott volt, hogy nem sikerült összefutnia a fiúval. Már majdnem ebédidő volt, mikor bekopogtattak Hagridhoz, és remélték, hogy nem csak kőkemény sütiket lehet majd enniük nála. Szerencsére Hagrid már felkészülten várta őket, szendvicsek, és vajsörök voltak kikészítve.
-
Boldog karácsonyt! - mondta Hagrid, ahogy Agyar izgatottan ugatott, és farkcsóválva ját-kelt a házban. Harry, Ron és Hermione viszont üdvözölték, és ebédelni kezdtek, míg Hagrid feltette a teát forrni.
-
Oh, erről jut eszembe! - mondta Hagrid, miközben ő is leült, és megfogott néhány szendvicset. - Malfoy keresett téged - mondta Hermionénak, aki ennek következtében majdnem félrenyelte a teáját.
-
De mégis mit akarna tőle? - kérdezte felháborodva Ron. Hárman ránéztek Hermionéra, aki próbált lesüllyedni az asztal alá.
-
Ö...fogalmam sincs - vont vállat nemtörődöm módon, majd ivott egy kicsit a vajsörből, hogy elterelje a figyelmet a témáról. A többiek úgy gondolták, hogy igazat beszél, így ezt a gondot későbbre halasztották. Hermione gyakran válaszolgatott a kérdéseikre, és csatlakozott a beszélgetésbe, ennek ellenére, szinte mindig arra gondolt, hogy Draco kereste őt. Az égő kíváncsiság nem csökkent, és tudta, hogy nem is fog, addig, amíg nem látja Dracót vacsoránál.
A délután további része kellemesen telt, ez a kis beszélgetés több órára lefoglalta a négy barátot. A szendvicseket már rég megették, a tea is elhűlt már. Az ég minél inkább sötétedett, Hermione is egyre türelmetlenebb lett a vacsorával kapcsolatban. Szinte minden percben kinézett az ablakon, és ez felkeltette a figyelmét a három férfinak, és Hermione önelégülten mosolygott, mikor Hagrid kitessékelte őket az ajtón. Az egyik nagy kabátját ráterítette a három diákra, és felkísérte őket a kastélyba. Odakint csípős hideg volt, Hermione azt kívánta, bárcsak megint rajta lenne Draco köpenye. Végre felértek a kastélyba kipirult arccal, átfagyva.
Hermione érezte a kiáramló meleget a jobb oldali szoba kandallóból, és benézve a nagyterembe látta, hogy megint a kör alakú asztal kapott helyet a teremben. A teremben körben feldíszített fenyők álltak, amiken csillogó tündérek, magyal díszek sorakoztak. Fagyöngy lógott az egyik ajtó felett, a szobában arany, piros és zöld buborékok lebegtek, melyek kétségkívül Flitwick professzor művei voltak. A szokásos fáklyák helyett számtalan ezüst gyertya világított, igazán romantikus hangulatba vonva ezzel a termet. Hermione szeme végigpásztázta az asztalt, és magakadt a Dracóén.
Hermione érezte szívdobogását, ezért inkább gyorsan másfele nézett. Hiába, az egyedüli szabad helyek csak Draco mellett voltak. Ő gyorsan leült a fiú mellé, tudván, hogyha barátai ülnének oda, akkor abból jó nem származna. Erősen koncentrált, hogy ne Dracóra nézzen, hanem az előtte fekvő tányérra. Itt-ott voltak kis érintések, és Hermione nem tudott ellene mit tenni, de minden egyes ilyennél összerezzent. Gyakran érezte magán Draco tekintetét, tudta, hogy a mardekáros próbálja felhívni magára a figyelmet. S amikor Hermione egy zsemléért nyúlt, Draco is, így kezük egymáshoz ért. Barna és szürke szemek egymásba fonódtak, és Hermione elveszett ezekben a mély tengerekben.
Halkan, épp csak ahhoz elég hangosan, hogy ő meghallja, Hermione suttogva megkérdezte:
Majd megmozdította a kezét, és egy másik zsömlét fogott meg.
Draco egy kicsit kellemetlenül érezte magát.
Hermione felvonta egy szemöldökét, Draco pedig sietve körbenézett az asztalon. Ron boldogan tömte a szájába a sült csirkét, Harry épp egy újabb falatot vett a szájába. Balra tőlük Hagrid ült, aki most épp egy jóformán vödör mennyiségű mézsört iszogatott. Jobbra volt Crack és Monstro türelmetlenül kopogtatva az evőeszközeikkel a desszert megérkezéséig. Pansy Draco közvetlen jobb oldalán ült, de most épp a malacsültjével volt elfoglalva.
-
Később elmondom - mondta a fiú, majd harapott egyet a zsemléjéből.
Hermione összeráncolta szemöldökét, de azért bólintott, és visszafordult a vacsorájához. Még néhányszor a kezeik és szemeik találkoztak, de csak addig, míg a pukkanó bonbonok nem érkeztek meg. Hermione kinyúlt egyért, hogy felajánlja Dracónak, hogy húzzák közösen, de Pansy hirtelen felvisított.
-
Draco! - A fiú odafordult, de valami miatt nagyon bosszankodott. - Húzz velem egy pukkantóst! - nyávogta tovább a mardekáros lány. Draco visszanézett Hermionéra, de a griffendéles már Harryhez fordult, és vele együtt húzta a saját pukkantósát. Így Dracónak nem maradt választása. Még egy pukkantós bonbont húzott Pansyval, ezután engedelmesen elvitt egy nagy virágot egy korona helyett, majd beleharapott a citromos gyümölcslepénybe, amíg várakozott. Az asztal lassan elkezdett ürülni, az utolsó köszönömökkel és jókívánságokkal. Harry és Ron indultak volna, de Hermione kimagyarázta magát azzal, hogy még akar váltani egy pár szót McGalagonnyal.
Pansy már rég elment lefeküdni, Crack és Monstró pedig az utolsó szelet pitét tömték magukba. Hermione Dracóra sandított, majd kisietett a teremből egy elhagyatott folyosóra. Nem kellett sokáig várnia a fiú feltűnt egy pillanat múlva, de nem áradt belőle az a fesztelenség, ami jellemző rá, sokkal inkább idegesnek tűnt. Hermione nem gondolta, hogy valaha így is látja majd a fiút.
-
Jó a karácsonyod, Granger? - kérdezte.
-
Nagyon - válaszolta. - És a tied?
-
Nem olyan rossz.
Hermione igazán hülyén érezte magát ettől a semmitmondó beszélgetésből, pláne a számtalan feltűnő megmozdulás után. Draco szemei úgy tűnt mindenfele néznek, csak rá nem: egy páncélra, egy rétet ábrázoló képre, majd pedig osztálytermekre. Draco megköszörülte a torkát, és valahova a lány mögé nézett. Hermione már alig bírta elviselni a türelmetlenséget. Nem bírt már tovább itt állni, mint egy darab fa, és a napjáról beszámolni. Ennek ellenére elhatározta, hogy nem fogja siettetni. Furcsa volt, hogy kereste őt a nap folyamán, és még furcsább, hogy itt álltak ketten egy üres folyosón, mikor már mindenki más ágyban van.
Draco megacélozta magát. De hogy mégis mire, azt Hermione nem tudta. Előhúzott egy csomagot a ruhája alól, majd átadta a lánynak. Hermione meglepődve átvette. Draco Malfoy, az egykori esküdt ellensége, aki évekig kínozta, ajándékot ad neki?
-
Köszönöm - nyögte ki végül, mikor a sokk elmúltával már képes volt összefüggően beszélni. Draco csak állt ott várakozva, talán azt akarta, hogy kinyissa a csomagot. Óvatosan letépte a fehér szalagot, és a kék papírt. Belül egy ismerős fekete köpeny feküdt, csillogó ezüstkapoccsal. Hermione leesett állal bámult a ruhára, amit most maga előtt tartott.
-
Ez...ez...
-
Igazán jól áll rajtad - mondta gyorsan Draco, kerülve a lány tekintetét. - Ahhoz képest, hogy a legokosabb boszorkánynak mondanak a korosztályodban - mondta, régi énje kicsit előretörve-, úgy látszik nem vagy elég okos ahhoz, hogy egy köpenyt, vagy egy kabátot vigyél magaddal, ha kimész.
Hermione megdöbbent az előrelátóságán. És ez pont vele történik meg, hiszen nem valószínű, hogy adott volna még ezelőtt lánynak ajándékot. Beszélni is csak egy kevéssel beszélt, például Pansyval, meg még néhány mardekárossal, akik belészerettek. Hermione felnézett rá, és észrevette az arcán kiülő zavartságot.
-
Nagyon szép tőled - mosolyodott el, oldalra döntve a fejét. - Ki hinné, hogy a nagy Draco Malfoy kedves egy mugli származásúhoz?
Draco már nyitotta a száját a válaszra, de be is csukta, ahogy rájött a viccre. Szimplán vállat vont, majd csoszogott egy kicsit a cipőjével.
-
Nos ez az, amit igazából adni akartam neked - mondta, majd lassan elindult arról ahonnan jöttek, mivel a mardekárosok klubhelyiségébe a nagyterem másik oldaláról lehetett eljutni. Hermione követte a fiút, s mikor beléptek a nagyterembe észrevette, hogy már senki nincs sehol, a gyertyák szinte csontig égtek, épp annyi fényt adva a teremben, hogy az előtted álló embert lásd. A tündérek most már szabadon röpködtek, mivel az igazgató is nyugovóra tért. Hermione érezte az egész teremből áradó romantikát, és jelen pillanatban semmi mást nem akart, csak belenézni Draco szemeibe, és megcsókolni a fiút. Kicsit remegve ezektől a lehetetlen gondolatoktól éppen beleütközött az előtte lévő fiúba.
-
Mi az?
Draco felfele nézett néhány sárga virágra, fehér bogyókkal. Hermione követte a tekintetét, és érezte, hogy a szíve ismét a torkában dobog. Úgy tűnik, ez most már szokássá vált. Dracóra pillantott, és látta, hogy a fiú már felé fordult. Csend honolt a szobában, megtelve a vonzalommal, amit egymás iránt éreztek. Mindketten ugyanazt akarták, de egyikőjük sem volt elég bátor ahhoz, hogy megtegye az első lépést. Hermione csendben volt, ugyanígy Draco, egy ideig csak nézték a másikat, majd Hermione megszólalt.
-
Ismered Luna Lovegoodot? Nos, ő azt állítja, hogy narglik élnek a fagyöngyben, és jobb lenne, ha távol tartanánk magunkat tőle.
-
Draco közelebb lépett, Hermione pedig egyre nehezebben lélegzett.
-
És úgy gondolod, hogy nemsoká megtámadnak minket a narglik? - kérdezte, kicsit gúnyosan. Most már nagyon közel volt, fejével lassan előrehajolt.
-
Nem hamarabb, minthogy te és Ron legjobb barátok lesztek - válaszolt Hermione. Csend következett, ahogy Draco lassan bezárta a köztük lévő távolságot, Hermione szíve őrült tempóban vert. Érezte, ahogy puha és meleg ajkai az övéhez nyomódnak, és egy kézzel közelebb húzza őt. Először Draco majdhogynem félénken csókolt, mintha nem tudná mi történik, aztán átváltott valami forróbbra. Hermione hasonló szenvedéllyel viszonozta, hamarosan nyelveik találkoztak, és a lány érezhetően megremegett. Levegőt kellett venniük, így szétváltak, de még mindig közel maradtak a másikhoz, homlokukat összetámasztva, Draco egyik karja Hermione derekán pihent.
-
Ez... - mondta a mardekáros kis idő múlva - Ez volt életem legszebb karácsonyi ajándéka.
Hermione belemosolygott a vállába. - Igen...
Egyikőjük sem tudta meddig állhattak így. Nem szólalt meg senki, de nem is volt szükség szavakra. A csend elég volt. A tündérek egyre közelebb jöttek mindez alatt, és végül a párra szálltak. Hermione Draco ölelésében maradt olyan sokáig, ameddig csak lehetett, de lassan elkezdett laposabbakat pislogni, ásítozni, és tudta, hogy itt az ideje, hogy menjenek. Szinte minden gyertya leégett már, Hermione álmosan nézte, ahogy a tündérek letelepedtek a karácsonyfa ágaira. Hermione elhúzódott Dracótól egy mosoly kíséretében, bár a szíve még maradt volna.
-
Ez az eddigi legjobb karácsonyom - mondta halkan.
-
Tökéletes - értett egyet Draco, álmoskás vigyorral az arcán. Elindultak különböző irányba, de gyakran visszapillantottak a másikra.
És amikor Hermione ágyba bújt, még mindig alig akarta elhinni a történteket, kinézett az ablakon. Meg mert volna esküdni rá, hogyha elég erősen koncentrálna, látna egy hóembert zöld sapkával, répaorral, cseresznye szemekkel, és Bagoly Bertie- féle minden ízű drazsés szájjal mosolyogni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
