|
Another point of view
Rossz idő van, és egy alak közeledik, egy sötét helyre...
Egy hatalmas kastély felett baljósan gyülekeznek a felhők, melyek csak úgy ontják magukból az esőt. Sötét van és rettentően hideg. Egy átlag embernek valóban csak egy kastélynak tűnik, de a látszat néha csal. Ez az építmény a kínok kínja, maga a pokol. Mindenki remegve mondja ki a rettegett nevet: Azkaban.
Egy fiatal, 25 éves nő a kapu felé tart. Csuklyát visel, hogy óvja gyönyörűen barna, göndör haját. A kapuban négy, szintén csuklyás alak lebeg. Egyikük megérzi jelenlétét és felmutatja zöld, rothadó kezét, ezzel elállva útját. Mikor a nő megérkezik eléjük, egy varázslatot küld rájuk, hogy tudassa velük, engedéllyel jött ide. Felhördülnek, ezzel kimutatva nem tetszésüket, de odébb úsznak.
Egy átlag ember azt remélné, hogy a kastélyba belépve meleg levegő csapja meg - de sajnos ez nem így van. Bent még hidegebb van, mint kint. A szívre egy hatalmas, láthatatlan kő nehezül, kiszorítva belőle minden boldogságot és örömet. Egy átlag ember nem bírná elviselni ezt a terhet, de a mi főhősünk nem egy átlag ember. Ahogy az se, kit meglátogatni készül.
Határozottan lépked, hosszú, fekete bőr csizmájának hangja bezengi a folyosót. Csak megy, megy, mintha nem is akarna megállni. Elhagyja az első, harmadik, ötödik, hetedik emeletet, mire végül megáll a nyolcadikon. Köztudott, hogy itt őrzik a halálra ítélteket. Mintha nem lenne minden mágus halálra ítélve, akit itt tartanak fogva... Inkább pontosítok. Azokat, akik hamarosan megkapják a dementor csókot.
Végig halad a folyosón, majd megáll a legeldugottabb cella előtt. Lehajtja csuklyáját. Hunyorogva keresi emberét, de nem találja. Néhány percig vár, majd megköszörüli torkát és megszólal:
Hamarosan egy magas, edzett férfi sziluettje rajzolódik ki. Fekete nadrágot, kigombolt, csatakos fehér inget visel, kivillan edzett, izmos felsőteste. Szőke haja kuszán lóg szürke szemeibe.
-
Granger - biccent a nő felé. - Te meg mit keresel itt?
-
Jajj, ne tettesd a hülyét. Tudom, hogy tudod. - Halkabbra fogja hangját és közelebb lép a rácsokhoz. - Ne mondd, hogy nem avattak be.
-
Mibe kellett volna beavatni?
-
Áhh. - Felnéz a plafonra és nagyot sóhajt, majd újra a férfihoz fordul. - Engem is jól megáldottak veled. Azért jöttem, hogy kivigyelek innen.
-
Kivinni? És ezt mégis, hogy tervezted? Na, erre kíváncsi vagyok. - Leül egy kőre. Előre hajol, térdén megtámaszkodik, és kérdő tekintettel figyeli tovább a nőt.
-
Nincs időm erre! Van engedélyem rá, ilyen egyszerű. - Rászegezi pálcáját a zárra, mire az kinyílik, és megadóan kitárul az ajtó. - Mi lesz már? Gyerünk!
A férfi komótosan feláll, körülnéz „szobájában”, majd kisétál belőle. Már együtt rója a folyosót a nővel. Kiérnek a kapuhoz. A férfi gúnyosan rávigyorog a lebegő alakokra, mikor azok megérzik őt. Mérgesen felé úsznak, de a nő észbe kap.
-
Hé! Tudomásukra adtam, hogy ezt a férfit joggal viszem ki innen! Félre! Na, ez már mindjárt jobb - mondja, mikor az alakok tovább úsznak.
Most már kettesben lépkednek egymás mellett. Már messze maguk mögött hagyták a kastélyt, de még mindig lehet látni.
-
Ezt hogy sikerült elintézned? - kérdezi hosszas hallgatás után a férfi.
-
Miután elfogtak, én vettem át a szerepedet. Piton is már túl öreg a kémkedéshez... Beetettem a Rend tagokkal, hogy kihallgatlak, de azt a cellában nem lehet. Kaptam Carameltől engedélyt. Megmaradt ugyanolyan könnyen befolyásolható vénembernek. Semmit sem változott, miután belépett a Rendbe. Fél, de büszke magára, hogy Rend tag. El se hiszed, hogy mennyire retteg Voldemorttól! Szánalmas! - Gonoszul felkacag, mire a férfi összerezzen.
-
Látom, te is a jobb keze lettél, ha kimondhatod a nevét. - Elismerően méri végig a csinos boszorkányt. - Hatalmas megtiszteltetésben van részed. Pedig pont rólad nem gondolná a mágus, hogy átállsz a Sötét oldalra. - Kérdően pillant a nőre. Szürke szemei magyarázatot követelnek.
-
Szenvedélyesen szeretem a fekete mágiát. Még a Roxfortban rengeteget olvastam róla, és nagyon érdekelt. Nem csak az elméletet akartam tudni. Gyakorolni akartam. Gondolkoztam, hogy elmegyek sötét varázslatok kivédése tanárnak, de rájöttem, hogy ott nem tudom gyakorolni. Beálltam aurornak. Csak a csaták folyamán derült ki, hogy a másik oldalon jobban ki tudom használni a tudásomat. Rajongtam érte. Hajtott a vágy, hogy újra és újra harcolhassak.
-
És?
-
Egyik bevetésnél Voldemort után kellett mennünk. Egyedül indultam el. Éreztem a sötét energiákat. Végül rátaláltam. Először meglepődött, hogy hogy találtam meg, majd meg akart ölni. Végül felnyitottam a szemét, hogy mit tudok. Nehezen fogadott a kegyeibe a származásom miatt, ahogy a többiek is, de talál már ledolgoztam a sikeres akcióimmal. És ezt Voldemort is tudja. Sokat köszönhet nekem.
Egy erdőbe érkeznek meg. A nő egy fa elé áll, elmormol valamit, karon ragadja a férfit, és dehoppanálnak. Egy lakásba érkeznek. A kandallóban fa ropog, kellemes meleget árasztva magából. A nő leveszi talárját. Egész öltözéke fekete bőr, nem csak csizmája. Tökéletes alakja van, dús keblei, amiket csak sejteni lehet a félig lehúzott cipzár mögött. Haja lágyan omlik vállára. A vitrinhez fordul, és whiskyvel kínálja vendégét, aki el is fogadja azt. Leülnek egymás mellé a kanapéra. A nő finoman vörös ajkaihoz emeli poharát, ezzel megigézve a férfit. A férfi leteszi saját, üres poharát, elveszi a nőtől is. Közelebb csusszan a kanapén, és forrón megcsókolja a nőt. Az nem csókol vissza, hagyja, hogy a férfi játszadozzon.
-
Mindig is egy ilyen nőről álmodtam. Gyönyörű, okos és a Sötét Nagyúr híve. Tökéletes... - suttogja, és kezdi lejjebb húzni a cipzáras felsőt, de a nő megállítja.
-
Már nem zavar, hogy egy griffendéles voltam? És sárvérű vagyok? Lassan a testtel szivem - mondja óvatosan eltaszítva magától a férfit.
-
Nem, nem. Ha Voldemortnak nincs ellenvetése veled kapcsolatban, nekem miért legyen? De most már csss...
-
És ha a Rendnek vittelek volna? Akkor is itt tartanánk? - kérdezi fürkésző tekintettel.
-
Miért fontos ez? A lényeg, hogy itt vagyunk... - Közelebb húzódik, de a nő megint eltaszítja.
-
Nagyon is fontos. Na gyerünk, nem olyan nehéz kérdés.
-
Igen... - feleli elhalóan. - Gondolom nem felejtetted el még a roxfortos éveinket. De most már elég legyen! Nem engedem, hogy tovább kínozz.
Bontogatni kezdi a nő ruháját. Belecsókol a nyakába, fülébe. A nő minden egyes érintésbe beleborzong, a vágy elönti testét, és nem tud a férfinak ellentmondani. Nem is akar - ő is ugyanúgy kívánja őt. A forró lehelet elveszi az eszét...
Hermione Granger hagyja, és átadja magát Draco Malfoynak. Szerelmüknek már nincs semmilyen akadálya, nyugodtan beteljesülhet. Ezentúl élhetik gonosz, kegyetlen életüket megannyi szenvedéllyel meghintve...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
