• Granger, mi lenne, ha azt mondanám, hogy túl sokat olvasol? – kérdezte, miközben az asztal szélén ingadozó hatalmas könyvkupac tetejére rakta az előbb megkaparintott példányt. 

Hermione egy pillanatra lehunyta a szemét, és mélyeket lélegezve próbálta megőrizni a maradék hidegvérét. 

• Malfoy, mi lenne, ha azt mondanám, hogy a könyvek társaságát sokkal jobban kedvelem, mint a tiédet? Tele vannak tudással, izgalmasak, romantikusak és sohasem unalmasak – mosolygott Hermione édesen a fiúra. Majd lekapta kupac tetejéről a könyvét, amelyet az előbb még teljes nyugalomban olvasott, és kinyitotta ott, ahol tartott.
• Granger, mi lenne, ha azt mondanám, hogy azok az emberek, akik túl sokat olvasnak hajlamosak egy fantáziavilágban élni, soha nem találják meg az igaz szerelmet, és magányosan halnak meg egy olyan házban, ami tele van macskákkal? – kérdezte a fiú, miközben ráhajolt az asztalra, az állát a karjára támasztotta, és egyenes a lány arca előtt tartott könyvre bámult.

• Mi lenne, Malfoy, ha azt mondanám, hogy azért utálod, hogy olvasok, mert irigy vagy? – kérdezte negédesen a lány.
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy ez a legképtelenebb dolog, amit valaha is hallottam tőled? – tette föl a kérdést Draco halkan nevetve. Majd fölemelte a fejét, és újra kikapta a lány kezéből a könyvet. – Nagyon udvariatlan, Granger, hogy nem nézel rám, amikor hozzád beszélek – mondta a fiú magánál tartva a könyvet, hogy Hermione ne szerezhesse vissza többet.

• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy az a sárga nyakkendő, amit viselsz egyáltalán nem illik az öltönyödhöz? – kérdezte negédesen a lány, majd újra az arca elé emelte a könyvet. Tudta, ettől a kérdéstől mérges lesz a fiú, remélte, legalább annyira mérges, hogy fölálljon, és sértett büszkeségében elvonuljon, végre békén hagyva őt.

• Granger, ez durva volt! Mi lenne, ha azt mondanám, hogy megsértetted az érzéseimet? – Hermione leeresztette a könyvet, és tágra nyílt szemekkel nézett a fiúra
• Neked vannak érzéseid? – kérdezte Hermione gúnyosan nevetve, majd azon nyomban vissza is tért az olvasmányához. – Mi lenne, ha azt mondanám, hogy szerintem, képtelen vagy érezni? – Erre Draco hátradőlt a széken, a lábát föltette az asztalra, és a lány bosszantására elkezdte a cipője orrával kopogtatni annak a könyvnek a borítóját, amit Hermione olvasott.
• Mi lenne, Granger, ha azt mondanám, hogy teljesen rosszul hiszed ezt? Igenis tele vagyok érzelmekkel! – Hermione föladva a nyugodt olvasgatás gondolatát becsukta a könyvét, a fiú fényesre suvickolt fekete cipőjére ütött vele mérgesen, majd lecsapta maga mellé az asztalra.
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy hiszek neked, ha képes vagy bebizonyítani? – Hermione a körmeivel türelmetlenül kopogva várta a fiú válaszát. – Nos? Mondd el, mit érzel? – Draco önelégülten vigyorgott rá, imádta ezt a kis játékot.
• Mi lenne, ha megmutatnám, és nem elmondanám? – Draco látta, ahogy a lány elpirul, így még szélesebb mosolyra húzta a száját.
• Mi lenne, ha egyszerűen csak fölpofoználak, amikor megmutatod?
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy láttam, ahogy elpirultál? Ha azt gondolnám, hogy te igenis akarod, hogy megmutassam az érzéseim? – Hermione zavartan fészkelődött a székében ettől a kérdéstől.
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy inkább kitakarítom Hagrid undorító szúrcsókjainak a ládáit, minthogy te mutass nekem bármit is?
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy szívesen megnézném, sőt, ha megtennéd, akkor én is kitakarítanék egyet a saját kezemmel? – kérdezte Draco kuncogva.

• Rendben. Akár indulhatunk most azonnal – mondta lelkesen, miközben már föl is pattant az asztaltól, azonban, ahogy meglátta a fiú döbbent arckifejezését, elfogta a nevetés, és visszarogyott a székére. – Mi lenne, ha azt mondanám, hogy csak vicceltem?
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy legalább nekem van humorérzékem ellentétben veled? – kérdezte a fiú gúnyosan.
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy az egyetlen vicces dolog veled kapcsolatban a ronda nyakkendőd? – Hermione keresztül hajolt az asztalon, és a kezébe vette a fiú nyaka köré tekert sárga selymet. Tényleg csúnya volt, bántotta az ember szemét, ha ránézett.
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogyha nem engeded el az öltönyömhöz TÖKÉLETESEN illő nyakkendőmet, akkor azt nagyon meg fogod bánni? – kérdezte Draco megdöbbenve attól, hogy a lány szinte megérintette őt.
• Mi lenne, ha a felől érdeklődnék, hogy hogyan bánnám meg? – tette föl a kérdést Hermione incselkedve, miközben még mindig a kezében tartott a nyakkendőt, és egy rántással közelebb húzta magához a fiút. – Meghalok azért, hogy tudjam! – Azzal elengedte azt a sárga szörnyűséget, fölállt, odasétált Draco elé, a csípőjével neki támaszkodott az asztal szélének, és csábítóan rámosolygott a fiúra, mire Draco is fölpattant, és közelebb rántotta magához a lányt.
• Mi lenne, ha megcsókolnálak, Granger? – Hermione úgy tett, mintha komolyan megfontolná az ajánlatot.
• Hm, nagyon csábítóan hangzik. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy igen?
• Akkor ezt tenném – mondta a fiú suttogva. Megfogta Hermione nyakát, még közelebb húzta magához, és finoman megcsókolta. Miután elszakította a száját a lányétól, kapkodó lélegzettel, dörömbölő szívvel néztek egymás szemébe. – Mi lenne, ha azt mondanám, hogy akarok még egy csókot?
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy többet akarok, mint egy csók? – bújt közelebb a lány, mélyen beszívva a fiú illatát. Imádott ilyen közel lenni hozzá, egyszerűen az őrületbe kergette a kis játékaival minden este, miután hazaért a munkából.
• Mi lenne, ha megkérdezném az én tüzes, szexi feleségemet, hogy nem akarná-e ma megint a könyvtárban szeretkezni? – Hermione incselkedve elmosolyodott, egy mozdulattal lesöpörte a könyveket a földre, és fölült az asztal tetejére.
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy valami nagyon jó dologra lehetne hasznosítani ezt a ronda nyakkendőt? – Azzal lassan elkezdte kigombolni Draco öltönyének a gombjait.
• Mi lenne, ha azt mondanám, hogy én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon?
• Mi lenne, ha megmutatnám, milyen szerencsés vagy? – kérdezte Hermione, közelebb húzva magához a fiút.

Másnap reggel a házimanók, szokásukhoz híven, bejöttek a könyvtár szobába, hogy begyújtsanak a kandallóba, és föltakarítsanak. Először csak a szanaszét dobált ruhákat pillantották meg, aztán a meztelen Urat és Úrnőt, ahogy az asztal tetején békésen szuszognak.

• - Mi lenne, ha ők is a hálószobában csinálnák, mint minden normális ember? – kérdezte az egyik házimanó fejcsóválva.
• Ami még fontosabb, hogy mi lenne, he az Uraság szebb nyakkendőket viselne? – mondta a másik, a kezében tartott, gyűrött, sárga selyemre pillantva. A házimanók egyetértően egymásra néztek, és halkan morogva kicsoszogtak a könyvtárból.