|
Eskü
Kicsit unalmas volt már Hermione számára ez az egész. Reggel egy csók, napközben semmi, majd este hattól pontosan éjfélig séta a parkban. Ez ment már több hosszú hete. Nem voltak rosszak azok a séták, de több hét alatt igen csak megunja az ember, még a szabálytisztelő Hermione is. És már azt sem tudta igazán, hogy szereti-e még Ront. Kedvelni kedvelte a fiút, ám egyre inkább úgy, mint ha egy barát, vagy öcsi lenne. Egy reggel aztán megérett benne az elhatározás. Ugyan úgy indult a nap, mint eddig, kellemes kviddicsezésre alkalmas szombat volt. Harry és a csapat tervezett is aznapra egy edzést, ám még Hermionén és Harryn kívül senki nem volt ébren. Ezt a helyzetet Hermione ki is használta.
-
Harry, beszélni szeretnék veled. Ronról lenne szó. Szakítani akarok vele.
-
Jó.
-
Jó? Ennyi? Nem is kérdezed meg, hogy miért? Nem is próbálsz meggyőzni, hogy gondoljam végig és próbáljam meg máshogy megoldani a problémámat?
-
Ne haragudj, nem figyeltem. Mi van Ronnal?
-
Hermione döbbenten nézett a fiúra, majd annak ölébe. Ott egy igen-igen ázott levél volt.
-
Chótól jött?
-
Ühüm.
Harry olyannyira elkeseredetten mondta ki ezt az apró dünnyögést, hogy Hermione elfelejtette haragját.
-
Mit ír?
-
Hát, tudod, tegnap a parkban voltunk, és beszélgettünk. Igazából, mióta járok vele, most nevetett mellettem először, és ez nagyon jó volt. Aztán lefeküdtünk a fűbe, és tovább beszélgettünk. Aztán csönd lett, és megcsókoltam, ő meg elkezdte kigombolni az ingemet...szóval…és…öm…itt nem tudtuk abbahagyni.
-
És, most miért vagy ilyen szomorú? Hiszen ez jó!
-
Mert most szakítani akar velem, mert aztán meglátta, amikor a síró Ginnyt vigasztaltam, mert attól fél, hogy kiteszem a kviddicscsapatból, mert rosszul játszik. Persze ez nem igaz, nem tudom, hogy honnan szedte, de teljesen ki volt akadva.
-
És Chó ezért szakít veled?
-
Aha.
-
Nem mondtat el neki az igazságot?
-
Én megpróbáltam, de egyre csak kiabált, én meg szóhoz sem jutottam. Na mindegy. Csak túlélem ezt is.
Ekkor megjelent két boka, egy kinőtt pizsamanadrágszár, no és egy hozzá tartozó Ron.
-
Jó reggelt! - köszönt egy hatalmas ásítással a fiú.
-
Ron - szólt Hermione, mikor a fiú közeledett felé, a szokásos reggeli csókkal.
-
Mi a baj? Öhm. Mossak előbb fogat?
-
Nem, Ron beszélni akarok veled.
-
Na. Fülelek, mondhatod.
-
Öööö, nem ülsz le?
-
Jó, miért is ne. De figyelmeztetlek, akkor visszaalszom.
-
Nem hinném. Ugyan is szakítani akarok veled.
Pár másodpercig csak tátott szájjal nézte a lányt, majd gyanakvó pillantással Harryre nézett.
-
Ne nézz rám, én nem tudtam erről!
-
Hermione.Miért? Mit csináltam rosszul?
-
Ne érts félre! Te semmit nem csináltál rosszul. Nem tudom, hogy miért, meg vagyok zavarodva, és … már azt hiszem, hogy nem szeretlek.
-
Azt hiszed?! AZT HISZED?! Már ne is haragudj, de nem akkor kéne szakítanod, ha biztos vagy benne, hogy nem szeretsz? Aha! Fiú van a dologban mi? Csak is fiú lehet benne! Semmi más…
-
Ron, nem! Ne csináld ezt! Én tényleg nem tudom, hogy mit akarok, meg minden, de egyáltalán nincs fiú semmiben!
-
Ja persze! Harryvel biztosan összedugtátok a fejeteket, hogy hogy mondjuk meg szegény öreg Ronnak, hogy ne bántódjon meg mi?
-
Nem! Figyelj, ennek semmi köze Harrynek! Semmiről nem tudott!
-
Ja persze!
Azzal faképnél hagyta a döbbent Hermionét és Harryt, és fölcsörtetett a fiúk hálótermébe.
-
Szerinted utánamenjek? - kérdezte Harry.
-
Ne. Várd meg amíg lejön.
Arra nem kellett soká várniuk, mert pár perc múlva, Ron a kviddicstallárjában, seprűjével a kezében átvágtatott a klubbhelységen, majd kimászott a portrélyukon. Néhány nap telt el, de a helyzet semmit nem változott. Ron fújt Harryre és Hermionéra is, és ha azok beszélgetést kezdeményeztek volna vele, elmenekült, és jó ideig a színét se látták. Így inkább felhagytak a kísérletezéssel, mivel Ron így igen sok óráról mulasztott.Egyik szépnek Ígérkező napon, dupla bájitaltan előtt, Hermione a tarkóján valami csiklandozást érzett. Hátra fordult és egyenesen belenézett egy szürke szempárba, melyek valahogy furcsán csillogó szemmel néztek rá. Egy ideig nézték egymást, majd Malfoy leemelte a tekintetét a lányról és besétált a terembe, melynek ajtaja éppen akkor nyílt ki. Hermione egész órán a fiú tekintetén gondolkozott. Miért nézte őt a fiú? És mi volt az a furcsa csillogás a szemében? Aztán óra után némileg kapott a kérdéseire egy rávezető választ. Miután kicsöngettek, Draco félrehívta Hermionét.
-
Ne haragudj, beszélhetnék veled?
-
Öööö, persze. Most?
-
Igen, mikor máskor?
-
Jó, rendben, mond, mit akarsz.
-
El tudnál jönni ma éjjel egykor a tölgyfaajtó mellé, Potter köpenyében?
-
El tudnék, de minek? Miért szeretnél találkozni velem az éjszaka kellős közepén?
-
Szeretnék mondani neked valamit, de ne félj, nem csapda.
-
Miért higgyek neked? Hisz utálsz!
-
Nem! Nem utállak, én csak Pottert utálom!
-
Na jó, elmegyek, de nem biztos, hogy a köpenyben.
-
Várlak. Remélem eljössz.
Hermione a döbbenettől kissé kábultan indult el a nagyterem felé, de olyannyira meg volt lepődve, hogy kihagyta az ebédet, és rögtön az aritmetodika órára ment. Harry is csak a dupla jóslástan után tudott beszélni a lánnyal, ám Hermione nem árulta el a fiúnak, hogy találkozót beszéltek meg Malfolyal. Vagy randevút???
Éjjel egykor Hermione a tölgyfaajtó mellett ált. Ügyesen helyezkedett el, a kastélyból nem lehetett látni, hogy ott van, és mivel egy igen sötét
helyen állt, a parkból is nehezen lehetet észrevenni. Mindezek ellenére Draco azonnal megtalálta a lányt.
-
Szia. Örülök, hogy eljöttél.
-
Öhm. Igen. Én is, vagy valami olyasmi. Azt mondtad, hogy beszélni szeretnél velem. Itt vagyok, kérlek mond, mert fázom, és szeretnék visszamenni a Griffendél toronyba.
-
Jó, ígérem, gyors leszek. Sétálunk?
-
Na jó.
-
Szóval, tudom, hogy te azzal a Weasleyvel jársz, meg minden, de én azért megpróbálom elmondani neked, hogy nem Weasley az egyetlen, akinek felkeltetted az érdeklődését az utóbbi időben.
-
Nocsak tudsz valamit? És ki az?
-
Én
A lány ekkor rádöbbent, hogy mi volt az a furcsa csillogás a fiú szemében. Draco ekkor szembe fordult a lánnyal, és megfogta a kezét. Hermione nem húzta el, hiszen elsős kora óta szereti a fiút, és azóta várt erre a pillanatra. Draco közelebb húzta a lányt, és lágyan végigsimította ujjaival a lány ajkait, majd megcsókolta. A csókjaik és ölelkezésük egyre forróbb és szenvedélyesebb lett. Hirtelen Hermione eltolta magától a fiút.
-
Ne! Ne itt!
-
Jó, gyere, fölmegyünk a kastélyba.
Végigszaladtak a parkon, föl az ajtóig, majd a Mardekárosok Klubbhelysége felé vették az irányt. Draco hirtelen megállt, elmondta a jelszót, majd felrohantak a fiúk hálóterme felé.
-
Várj, Draco! Nem mehetünk a hálótermetekbe, hiszen ott mások is vannak!
-
Nem Hermione, nincsenek! Nem emlékszel? Ma már haza mentek, akik nem karácsonyoznak itt! Üres a hálóterem! Gyere!- Bevitte a lányt, becsukta az ajtót, majd ismét a lány ajkára tette ajkát. Izgatott, forró testük egymásnak szorult, érezték a másik lélegzetét, érezték, hogy élnek. Draco keze egyre lejjebb és lejjebb vándorolt, míg elért a nadrághoz. Hátul finoman becsúsztatta kezét a nadrágba, majd lágyan megmarkolta a lány puha, gömbölyded fenekét. Hermione eltolta magától a fiút, majd elkezdte kigombolni annak ingét. Mikor ezzel végzett, hagyta, hogy Draco is ugyan így tegyen. Hermione áttért a fiú nadrágjához, kigombolta, majd lehúzta, majd becsúsztatta kezét a fiú gatyájába, és finoman megsimogatta amúgy sem épp fekvő nemi szervét. Draco beleremegett a lány érintésébe, majd megszabadította őt nadrágjától. Az utolsó ruhadarabok gyorsan lekerültek róluk, majd felhevülve dőltek az ágyra, és egybeolvadva szenvedélyesen adták át magukat egymásnak.
Másnap reggel Hermione Draco ágyában ébredt. A fiú ott aludt mellette. Nem is értette, hogy hogyan bírta ki eddig nélküle. Adott egy puszit a
fiú nyakára, aki erre fölébredt.
-
Hermione. Esküdj meg, hogy szeretsz, akkor én is megesküszöm. Esküdjünk meg, hogy nem érdekel minket a külvilág, és hogy mit gondolnak mások.
-
Esküszöm.
-
- Én is esküszöm.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
