|
Két csók, két örökké tartó éj
Hermione Granger egy hatodéves boszorkánytanonc volt csak, azomban pár igét már jobban ismert, mint a hetedikesek. Mondták rá néha, hogy megszállott, hogy stréber, és néhányan származása miatt dühbül lesárvérüzték. De senki nem tudhatta legféltettebb titkát. Senki sem tudhatta, miről, avagy kiről álmodik éjjelente s kire gondol minden szabad percében. Nem egy hozzá közel álló fiúra, nem a barátjára, de nem is épp a macskájára. Bár Csámpás eléggé hozzánőtt már, de nem, nem rá gondolt a nap nagyobbik részében. Draco Malfoy volt az, ki fejében járt. Hermione pontosan tudta, hogy valószínűleg csak azért szeretett bele az ellenséges mardekárosba, mert túlzottan elérhetetlen volt bárki számára is, és mellesleg szobatársai a nap nagy részében róla áradoztak. A griffendéles prefektus elismerte, hogy valóban helyes lett az évek alatt Malfoy, de ezt persze barátai előtt sosem említette. Még magának sem vallotta be túl gyakran, és ezeknél az eseteknél is inkább a könyvtárba menekült tanulni, de ott sem hagyott megnyugvást a szőke hajú srác gondolata.
-
Miért nem tudlak kiverni fejemből?- Kérdezte magából a nagy csendben mikor éppen megint szokott könyvkupaca mögött üllt. Az említett halomtól semmit sem látott, így váratlanul érte a válasz.
-
Te Granger, nem akarlak elkeseríteni, de itt senki sincs rajtunk kívül, nem tudom kihez beszélsz…- Hallotta álmai szereplőjének gúnyos hangját, ahogy pont az ő asztala előtt állt. Hermione hirtelen ötlettől vezérelve, meggondolatlanul állt fel és lépett egyenesen Malfoy elé. Tekintetét a fiúéba fúrta, és úgy válaszolt.
-
Pontosan hozzád beszéltem.- Sziszegte halkan, mintha Malfoyra lenne dühös azért, mert gondolatainak ő témája.
-
Hozzám? Akkor viszont a kérdést nem értettem egészen pontosan, ugyanis nem hinném, hogy rólam ábrándozol éjjeneként- Vihogott fel kicsit, de meglehetősen furának találta, hogy a griffendéles ilyen egyenesen elé állt s nézett szemébe. Még senki nem merte így vállalni a szemkontaktust, csak ha a fiú is így kívánta. Szemét mintha nem tudta volna elfordítani. Nem azért, mert most szebbnek látta volna prefektustársát, hanem az a perzselő, vad tekintet egyszerűen foglyul ejtette.
-
Hihetetlen, milyen hülye vagy. Éppen azt kérdeztem, hogy miért nem tudlak elfelejteni…szerinted ha ezt kérdezem, akkor sosem jutsz eszembe?- Hangja nem gúnyos volt vagy megvető, mint eddig, hanem csupán tárgyilagos.
-
Nem tudom, milyen viccet találtatok ki már megint a hülye haverjaiddal, de..- Nem tudta befejezni, mert ekkor az eddig három lépésnyire álló lány már közel sem volt olyan távol tőle.
-
Azt hiszed, bármilyen hülye poén kedvéért áldoznék annyit, hogy ilyen közel legyek hozzád?- Mégközelebb ment- Hogy ilyen közelről érezzem s lássam tested minden egyes bizonytalan rezzenését is..- Hangja fura volt, mintha valami olyanról beszélne, amit régóta el akart volna már mondani, de most mégsem érzi helyesnek.
-
Granger, ez….ezzel meg mit akarsz mondani?- S a lány szavai valósak voltak, a mardekáros az igaz szavaktól valóban elbizonytalanodott és óvatosan méregetni kezdte Hermionét, hogy mi üthetett belé.
-
Hm..nem, nem lehet, hogy tényleg egy ilyen hülye alakba szerettem bele…- Csóválta meg fejét lemondóan, hogy még gúnyolódásra sem méltatta a fiatalabb Malfoy. Ahogy visszalépett volna helyére a könyvek mögé, Malfoy utána nyúlt és megragadta csuklóját, erősen és már határozottan magafelé húzva.
-
Azt akarod bemesélni nekem, hogy te, Hermione Granger, az eminens griffendéles belémszerettél, a szintén kitünő mardekárosba?- Hitetlenkedett s nem tudta megállni kaján vigyor nélkül. Hermione sóhajtott egyet s szemeit ismételten a jeges tekintetbe mélyesztette, majd halkan szólalt meg.
-
Most engedj el kérlek, Malfoy.- S a fiú mintha csak parancsot teljesítene, leengedte karjait. Ezen rögtön csodálkozni kezdett és ezt az időt kihasználva a lány már a könyvtár másik végében járt és futott is tovább. Mindkét fiatal fejében hasonló gondolatok cikáztak, pontosabban mindketten a másik félre gondoltak.
Vajon mi üthetett Grangerbe? Sosem láttam még így viselkedni őt. És magamat se…teljesen ledöbbentett a viselkedése…ez nem történhet meg újra…meg kell keresnem.
Hermione eközben már a park hűvös és nedves füvét taposta. Tavasz volt, de korántsem jött még meg a nagy időjárás-javulás. Továbbra is hideg volt, csak ehhez még párosult a kellemetlenül hosszan tartó esőzés is. A griffendéles lány leroskadt a fűbe, valahol a tópart környékén. Lábait magaelé húzta s fejét térdeire támasztotta.
Istenem, de hülye vagyok. Én most tényleg bevallottam neki, hogy szeretem? Nem, ezt nem hiszem…könyörgöm, keljek fel álmomból…De gondolatát felébredés helyett egy nemrég hallott hang szakította meg.
-
Tudod Granger, sokáig gondolkoztam, najó, csak pár percig, hogy miért is mondtad azt, amit. Végül arra jutottam, lehet hogy nem poén- Hangja kivételesen normális volt, nem gúnyos, és ezt Hermione igencsak értékelte.
-
Azt áruld el nekem, mi vezetett ide? És miért nem gúnyolódva híreszteled, hogy szeretlek?
-
Első gondolatom valóban ez volt, de…De aztán elgondolkoztam, hogy nem érdemled meg, ha annak ellenére belém szerettél, hogy én..khm…érted- Magyarázta eléggé érzelemmentes hangon, látszott, uralkodik magán, hogy ne ejtsen el egyetlen sértést sem. Nem parancsolta ezt senki, saját maga nem akarta most megbántani a lányt
-
Tudod, a rajongóim közül senki sem engem szeret. Szereti a Malfoy nevet, szereti a pénzem és a rangom a suliban- Hermione elfintorodott e szavakra, ezért Malfoy folytatta, mielőtt még félbeszakította volna.- De te ezt nem szeretheted bennem, hisz mennyire ismerlek, tudom hogy neked ezek nem is számítanak. S hogy családom is utálod. Még gúnyos és szemét jellemem is szeretre késztetett.
-
És miért jöttél utánam? Mert látszólag nem azért, hogy kigúnyolj…
-
Nem, nem azért. Azt akarom megtudni tőled, hogy mit szeretsz bennem. Mondjuk séta közben elmondhatnád…- Azzal már indult is az erdő széle felé, s Hemrione el is kezdte monológját, ahogy a fák környékére értek.
-
Nehogy azt hidd, Malfoy, hogy a gúnyolódásod miatt szerettem beléd…- Kezdte, de a mardekáros máris közbeszólt.
-
Ha szerelmi ügyről beszélnük, nem lehetne inkább egy ideig Draconak hívnod? Vagy inkább Hé Te vagy nem tudom, csak ne Malfoynak.
-
Nem vagyok szerelmes beléd, CSAK szeretlek.
-
Mintha az olyan más lenne. És különben meg ne kötekedj- Mosolyodott el halványan csodák csodájára Hé Te( aki nem értené, Hé Te= Malfoy)
-
Te meg akkor ne szólj bele- Öltötte a fiúra nyelvét játékosan Hemrione.- Legalábbis akkor ne, ha még ma hallani akarod a dolgot…
-
Jó-jó, tényleg befogom- Itt egy cseppet elvigyorodott de valóban csendben várta, hogy a lány újra hozzákezdjen, de mikor Hermione épp nyitotta száját s az első hang kijött torkán, Malfoy ismét megszólalt.
-
Mikor kezded?- Kérdezte igen jókedvűen, mire a lány is felnevetett cseppet s végül valóban hozzákezdett a történethez.
-
Szóval, a szeretetem oka az, hogy…igazság szerint nagyon sokat figyeltelek. Lehet,hogy te nem érezted, de mindig ott voltam valahol. Az árnyékban, ahova te sosem figyelsz. Ahogy figyeltem, miként csábítod el minden nap következő szeretődet, egyszerűen rám is hatott valahogy. Olyankor először egy csepp kedvességet is mutattál magadból…Mikor egyedül voltál, sokkal…- Még elég hosszú ideig magyarázta a mardekárosnak, mi is volt az az ok, amiért belezúgott. A fiú pedig életében először csendben és figyelmesen hallgatta a mugli származású évfolyamtársát. Végül úgy fél óra múlva már csendben haladtak egymás mellett, de már vissza, az iskola felé. Vészesen közeledtek a kastély felé.
-
Azt hiszem itt el kéne válnunk, nehogy valaki meglásson- Fordult a lány felé Malfoy, mire a megszólított lehajtotta a fejét. Ilyen beszélgetés után többre számított. Mikor ezt mardekáros társa észrevette, felemelte a lány állát és a szemébe nézett. Maga sem tudta mi, de valami a hatalmába kerítette az elmúlt percekben, órákban, mióta a lánnyal beszélt. Közelhajolva előbb apróbb, majd forró csókot adott a lány ajkára, aki a pillanatot kihasználva szenvedéllyel csókolt vissza. Ezután szó nélkül váltak el, mindketten a saját klubhelységük felé igyekeztek. Hermione reménykedve, Malfoy kétségbeesetten.
A griffendéles prefektus ma úgy feküdt le ágyába, hogy álmai fiúja szereti, vagy legalábbis kedveli.Várta a holnapot, mikor ajkuk megint összeér. Azonban a lány sejtéseinek ellenére a következő napok( ami szombat és vasárnap volt) úgy teltek el, hogy mégcsak nem is látta a szőkeséget. Legalábbis közvetlen közelről nem. Ezt szigorúan arra fogta a lány, hogy biztos tanul, vagy valami. Vasárnap este azonban megpillantotta szerettét a parkban sétálni, belekarolva az ő drága Pansyjába és épp csókot adott buta barátnőjének. Hermione csak alakjukat látta, azt nem, hogy pontosan melyik irányba tartanak. Így nem tudhatta, hogy Malfoy pontosan látta amint a lány elszaladt az Előcsarnokból és még visszhangzó lépteit is hallani vélte. Rögvest otthagyta Pansyt és Hermione után futott. Futott, hogy megmagyarázza azt, amihez semmi köze nincsen a lánynak. De most nem gondolkozott, csak egy gyenge, de mégis életteli ösztönére hagyatkozott és követte a lányt, ki valóban szereti. Hol máshol találhatott volna rá, mint az „első” találkahelyen, a könyvtárban. Ahol ez az egész elkezdődött. És ahol véget is fog érni.
-
Granger! – Szólította meg futtában a sirdogáló lányt, aki az egyik ablaknak dőlve bámult kifelé, figyelve a naplemente utolsó foszlányait. Vezetéknevének hallatán összerezzent és kelletlenül hátrafordult.
-
Mit akarsz még itt?- Kérdezte halkan, rekedtes hangon, és ellépett az ablaktól, közelebb a fiúhoz.
-
Csak azt akarom mondani, hogy Pansy nem jelent nekem semmit- Kezdte, de Hermione elép lépett, pont úgy, mint az első estén.
-
Na és én? Én jelentek valamit? Jelentett valamit az az egy éj, az az egy beszélgetés? Amiben felfedtem elötted legmélyebb és legrelytettebb érzéseim…Jelentett valamit az az egy csók? Nem lehet, hogy az egész, csak egy csók lett volna…- Sírt tovább, de megszeppenve abbahagyta, mikor érezte Malfoy egyik karját a derekán, másikat arcát simogatva. A mardekáros ismét közel hajolt, mint pár esttel ezelőtt és mégforróbban, az elbúcsúzás eszméjével csókolta a lányt, majd lehelletnyit eltávolodva suttogta remegő ajkakkal.
-
Nem csak egy csók volt, nem csak egy éj. Két csók s örökké tartó két éjjel...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
