|
Vannak még csodák
Draco Malfoy világéletében szerette az izgalmas, új dolgokat. Így, például az a nyaklánc is rabul ejtette, amit a tizenhatodik születésnapjára kapott édesanyjától. Egy egyszerû aranylánc volt, rajta egy nagyobbacska medállal, mely egy kígyót ábrázolt, amint épp rácsavarodik egy rózsaszálra. Ám a legérdekesebb a hátuljára latinul írt szöveg volt: " A lánc párja egy gyûrû. Ha tudod, a kettõt összekötõ bûbájt, az ékszerek örökre összekapcsolják viselõiket, de csak akkor, ha a megfelelõ idõben és helyen mondod el a másik jelenlétében. A Tiltott Rengetegben, telihold alkalmával, pontban éjfélkor kell ezt megtenned."
Másnap megkérdezte szüleit, hogy hol van a gyûrû, ám õk csak annyit mondtak, nem tudnak semmilyen gyûrûrõl. Az ifjabbik Malfoy azonban valami titkot sejtett a lánc körül és utánanézett a családi könyvtárban. Háromnapi keresés után meg is találta az ékszerhez tartozó varázsigét, amit egy életre az eszébe vésett. Ettõl kezdve, mint valami talizmánt, mindig a nyakában hordta.
Egy héttel a hetedik tanév kezdete után, Draco épp átváltoztatástanon ült, és szokás szerint nagyon unatkozott. Néha-néha lopva ránézett a mellette ülõ Hermione Grangerre, és mindig ugyanaz jutott eszébe: "Hihetetlenül szép lett az eltelt évek alatt Nem csoda, hogy mindig rá gondolok
Miket beszélsz, Draco Malfoy?!" szidta magát ilyenkor: "Õ csak egy mocskos kis sárvérû, nem hozzád való! A te jövõd Pansy Parkinson mellett van!" a fiú ezen a ponton halványan elmosolyodott, majd folytatta az elmélkedést. "Na, igen, Pansy... Nagyon szép csak ne volna olyan unalmas, még csírája sincs valami érdekesnek, valami kósza gondolatnak a fejében. Üresfejû szépség, akit csak a galleonok csörömpölése és a varázslóvilágban betöltött rang érdekel.
Én másra vágyom, egy olyan lányra, akinek mindenrõl van véleménye, minden érdekli és nem csak átreppennek a fején a gondolatok. Jó lenne ha egy ilyen teremtés hajlandó lenne megismerni az igazi Dracot. Egy szó mint száz, nekem egy olyan lány kell, mint ez a kis mugli."
Tovább tanulmányozta Hermione külsejét: a finom, elegáns arcvonásokat, mogyoróbarna szemeket. "Milyen apró kezei vannak..." Ebben a pillanatban a lány kezén, mely egy göndör hajszálat csavargatott, megcsillant a napfény. Ekkor vette észre, hogy az ujján egy aranygyûrû díszelgett. Figyelmesen tovább szemlélte és majdnem elakadt a lélegzete.
A gyûrûn ugyanaz a minta díszelgett mint az õ medalionján. Draco ereiben meghûlt a vér: ez csak a lánc párja lehet. Hirtelen ötlettõl vezérelve: füzetébõl kitépett egy lapot, és ráírta: "Granger, honnan van a gyûrûd?" Azzal odacsúsztatta a lánynak, aki tankönyve mögé bújva elolvasta az üzenetet.
Meglepõdve pillantott padtársára, majd gyorsan válaszolt, és átadta a pergament. A fiú remegõ kézzel nyúlt a papirosért, majd olvasni kezdte gyöngybetûket: " Mit érdekel az téged, Malfoy? De ha igazán tudni akarod, még a nagymamámé volt, és a halála után én örököltem."
Draconak ezer gondolat cikázott át az agyán. Ez lehetséges lenne, pont Õ... Ez hihetetlen. Már körvonalazódni is kezdett fejében a terv: ma telihold van. Az idõ pont alkalmas lenne a bûbáj elvégzésére. De hogy kerül Hermione a Tiltott Rengetegbe és éppen éjfélkor?
Nincs más választása el kell rabolnia a sárvérû lányt, akibe most már biztosan tudta, azon felül, hogy beleszeretett, még a sors is neki szánta. Van egy kis ház a Rengetegben, az megfelelõ lesz, hogy a bûbájt elvégezhesse. A gondolatra azonnal megérintette a medálját.
Úgyis péntek volt, tehát ha eltûnnek, senkinek nem fognak hiányozni. Majd azt mondják, hogy egy rokonukhoz mentek a hétvégén, vagy majd még kitalálja. Most, hogy a terv végleges formát öltött, elégedetten dõlt hátra, és kivételesen elkezdett figyelni Mcgalagony magyarázatára az animágiával kapcsolatban.
Hermione Granger azon az éjszakán elég mélyen aludt, és szokás szerint az ismeretlen szõke fiúval álmodott, akinek arcát sosem látta. A legszebb pillanatnál tartott, mikor hirtelen azt érezte, hogy nem bírja kinyitni a száját. Szemei azonnal felpattantak, és majdnem elájult, mert, Draco Malfoy-t látta. Ijedtében fel akart sikítani, de szája nem engedelmeskedett. Jobb elképzelés hiányában elkezdett kapálózni. Ám elrablójának ez nem okozott nehézséget, egyszerûen felkapta a lányt, és kiiszkolt a hálóterembõl. Amikor kiértek az udvarra, a fiú eltüntette a beszédakadályozót, amit egybõl meg is bánt: Hermione teli torokból sikítani kezdett:
-
Megmondanád, mi az Istent mûvelsz, Malfoy??
-
Azt, aminek látszik. Elraboltalak, Hermione. - azzal, hogy megállítsa a dühös szóáradatot, elkábította a lányt. Gyorsan feltette a bódult lányt a kint várakozó thesztrál hátára, majd maga is felült és elvágtatott a Tiltott Rengeteg irányába. A szállító alkalmatosság nagy port vert köréjük, így aki kinézett az ablakon, csak egy gyorsan haladó porfelleget látott. A lány hálóinge vadul lengedezett az idõközben erõssé vált szélben, de a fiút ez a legkevésbé sem érdekelte.
Tíz perc múlva elérték a célt, az erdõ közepét. Ott egy egyszerû faház ácsorgott magányosan. Leszállt a thesztrálról, levette túszát, és szabadon engedte az állatot. Mikor belépett az ajtón, a lakhely azonnal láthatatlanná vált. Bent elsétált az egyik hálószobáig, s letette az ájult lányt az ágyra, majd egy ideig nézte alvó szerelmét, kinek kezén ott tündökölt a gyûrû.
Elérkezett a pillanat a bûbáj elmondására. Annak jeleként, hogy a varázslat hatott, a két ékszer felragyogott egy pillanatra. Draco elégedetten hagyta magára Hermionét.
Reggel a lány nem tudta hol van, még félálomban ködös képek keringtek körülötte, amiben Draco Malfoy elrabolta õt. Ahogy kinyitotta szemét ijedten nézett körbe a helyiségben. Nem ért rá gondolkodni, miként került ide, és legfõképpen miért, mert lépteket hallott. Pár pillanat múlva elrablója állt elõtte, teljes valójában. Tehát nem álom volt!!!!
Az elsõ, ami eszébe jutott, az volt, hogy megátkozza a szõkét, mikor észrevette, hogy pálcája nincs sehol.
-
Hermione, nem akarok neked ártani, csak a reggelit hoztam neked - azzal állával a kezében tartott tálca felé bökött.
A lányban két érzés viaskodott: el akarta venni az ételt, és farkaséhségét csillapítani, illetve az egészet a fiúra akarta borítani, amiért ilyet tett. Végül az elõbbi érzés gyõzött, elvette a tálat, és leült az ágyára. Mielõtt nekiállt volna a rántottának, még megkérdezte:
-
Mit akarsz tõlem?
-
Semmi olyat, ami ártana neked, hidd el.
-
Mibõl gondolod, hogy ezt el is hiszem neked?
-
Szerinted, ha gonosz szándék vezetett volna az éjszaka nem tettem volna meg?
-
Ez igaz, de akkor is-amint észreveszik, hogy eltûntünk keresni fognak bennünket.
-
Tévedsz, ugyanis hagytam egy-egy levelet, mely szerint te a Mézesfalásban, én pedig Zonko Csodabazárjában kaptunk munkát. Vasárnap pedig hazamegyünk.
-
Ami azt illeti, elég jól kitervelted ezt az egészet. Büszke lehetsz magadra.
-
Az is vagyok. De most el kell mennem, két óra múlva visszajövök. Addig is maradj itt szépen kérlek.
-
Rendben - bólintott Hermione. "Marad a halál" gondolta a lány. "Mire visszajössz, én már itt sem leszek."
A legény ezzel elment. A lány csak erre várt. Behabzsolta az ételt, majd elindult felfedezõ útra a házban. Az elsõ helyiség, ahova benézett Draco hálószobája volt. Ott bábeli zûrzavar fogadta, mindenhol ruhák hevertek szerte-szét. Ami felkeltette a figyelmét, egy vörös bársonykötésû könyvecske volt az ágyon melynek borítójára egyetlen szó volt arannyal belevésve: "Napló".
-
Na, ezt szépen magammal viszem. - azzal kiszaladt a helyiségbõl. A házból kilépve megdöbbenve vette észre, hogy a Tiltott Rengetegben van. "Milyen szerencse, hogy ismerem az erdõt, innen hamar visszatalálok" és azonnal a Roxfort felé vette útját. Egyszer hátranézett, és csak azt látta, hogy a házikó eltûnik. "Biztos csak az látja, aki látni akarja... Trükkös vagy, Malfoy, ezt nem lehet letagadni."
Draco ígéretéhez híven pontosan két óra múlva visszatért a házikóhoz. Az elsõ dolog, ami feltûnt neki, az volt, hogy az ajtó tárva, nyitva állt. Azonnal megértette mi törtét: "Hermione elment". Berohant a lány szobájába, és látta, hogy sejtése beigazolódott. Átment saját szobájába, ahol még jobban ledöbbent. Mindene ott volt, ahol hagyta, kivéve...
-
A naplóm!!- kiáltott föl. - Elvitte. De végül is, ez még elõnyömre válhat- jutott eszébe hirtelen.
"Így legalább hamar megtudja, mit érzek iránta, és megérti miért tettem mindezt. De vajon hova mehetett... Nem számít, meg fogom találni, hála a gyûrûjének." Azzal gyorsan összecsomagolt, és visszament az iskolába.
A griffendéles lány azonnal a klubhelyisége felé vette az irányt, ahol Harrybe, és Ronba botlott.
-
Sziasztok- köszönt nekik.
-
Szia- viszonozták meglepetten a köszönést a fiúk. Nem igazán értették mit keres itt Hermione és különösen nem hálóingbe? - Nem a Mézesfalásban kéne dolgoznod most?- kérdezte kíváncsian a vörös hajú fiú.
-
De igen, csak tudjátok, valami közbejött.
-
Aha, elfelejtettél felöltözni.
A lánynak ekkor jutott eszébe, hogy tényleg nincs még felöltözve, ezért gyorsan elbúcsúzott, és felment a szobájába. Jobbnak látta, ha nem kezd magyarázkodni a két fiúnak, azt még késõbb is megteheti.
A szobájába érve kezébe vette a mardekáros fiú naplóját. - Most nem olvashatok bele, mert bármikor bejöhetnek a lányok. Majd este a Szükség szobájában elolvasom. De elõtte el kell hoznom Harry köpenyét. - Azzal átment a fiúk hálókörletébe, és elvette a karosszékre vetett ruhát, majd egy illúzióval odavetítette a varázseszköz pontos mását. Végül visszament a helyére, és elégedetten eldõlt az ágyán és álomba merült.
Hermione legközelebb este tízkor ébredt fel, felöltözött, végül pedig felvette talárját, majd a köpenyt. Magához szorította a szõke fiú naplóját, és elindult a Szükség Szobája felé. Ott meglepve vette észre, hogy a helyiség ugyanolyan volt, mint a hálószobája, de itt csupán egyetlen ágy volt, és egy hófehér patkány. Nem tudta, miért pont ez a háziállat került hozzá, de nem is nagyon érdekelte. Letelepedett a földre és kinyitotta a kis könyvecskét. A meglepetés ekkor érte: teljesen üres volt. Döbbenetében leejtette.
Mivel elég gyér volt a fény a szobában meggyújtott egy gyertyát, majd visszatért a naplóhoz. Gondolkodott, és kb. húsz perc után eszébe jutott valami: Biztos ez is egy bûbájjal van kezelve. Olvastam is errõl valahol Megvan! A Naplók Megfejtésében. Ahogy rá gondolt meg is jelent a könyv mind a két része a padlón. Gyorsan mindegyiket átlapozta, majd miután elhadarta a varázsigét egyszerûen becsukta a szõke srác tulajdonát. Mikor újra kinyitotta a közepén már olvashatta is.
" Nem tudom mi van velem, de egyre többet gondolok Potterék barátnõjére Crak szerint a vak is látja, hogy szerelmes vagyok... Pedig ez lehetetlen! Én nem szerethetek egy sárvérût! Vagy mégis? Ki tudja..."
Hermione megborzongott. Majd erõt vett magán, és tovább olvasott. Az utolsó bejegyzés egyszerre volt döbbenetes és számára érthetetlen módon csodálatos.
"Most már biztos vagyok benne, hogy szerelmes vagyok, életemben elõször. Olyan hihetetlen, de mégis igaz. Ráadásul pont Hermionéba! Ma átváltoztatástanon észrevettem a gyûrûjét, ami..."
Nem tudta folytatni, mert abban a pillanatban valaki belépett a Szükség szobájába. Draco Malfoy volt az. A lány azonnal felkapta varázspálcáját, majd hirtelen le is engedte... Nem lett volna képes bántani azt, akit most már tiszta szívébõl szeret. Nem értette hogy ez hogyan történhetett, de mégis így van.
Végül a fiú törte meg a csendet:
-
Az ott, ugye az én naplóm?- mutatott a lány kezében lévõ tárgyra.
-
Igen. - súgta megtörten Hermione. -de várjunk csak, honnan tudtad, hogy itt vagyok?
-
Az ékszerednek köszönhetõen.
-
Mi köze ennek az egésznek a gyûrûmhöz?
-
Nagyon is sok... Ugyanis a két tárgy összetartozik. A gyûrûdbe, és az én láncomba ugyanaz van írva latinul. Otthon megtaláltam azt a varázst, ami összekapcsolja õket...
-
Ezek szerint...- a lánynak elakadt a hangja.
-
Pontosan, azért raboltalak el, hogy rámondjam a bûbájt. Így bárhol megtalálhatlak a földön.
-
És ez neked miért volt fontos?
-
Azért, mert úgy is elolvastad, tudod, hogy miért.
-
Nem, nem tudom Draco, kérlek mondd el. - lassan odalépett a fiúhoz, aki átölelte.
-
Csupán... azért... mert szeretlek Hermione Granger. - végre, kimondta. Úgy érezte, hogy egy hatalmas kõ esett le a szívérõl.
-
Most akkor én is mondok valamit, Draco. Én nem tudom hogy ez csak a bûbáj miatt van-e, de ugyan így érzek.
A fiú örömében még szorosabban ölelte át a lány derekát, majd szenvedélyesen megcsókolta. "Elég idõnk lesz még rá, hogy bebizonyítsam neked mi összetartozunk. Nyaklánccal, gyûrûvel vagy anélkül..."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
