Hajnalig nem jött álom a szememre. Csak feküdtem a baldachinos ágyamban és hallgattam a szobatársnőim egyenletes szuszogását.
Malfoyon járt az eszem. Vajon tényleg csak azért csókolt meg, hogy felmérgesítsen? Nem tudom… Nem hiszem, hogy más okból tette volna. Hiszen mindig azzal a Parkinsonnal van. Az a lány majd megreccsen érte! …Nem, egyáltalán nem gondolom, hogy tetszenék neki. Hiszen mindig sérteget…
De kivel tudnám ezt megbeszélni? Harryvel és Ronnal semmi esetre sem, hiszen halálos ellenségek Malfoyjal. Parvati vagy Lavendernek sem akartam elmondatni, mert ők bár tudtak volna tanácsot adni nekem, de arról is gondoskodtak volna, hogy az egész iskola tudjon a dologról.
És különben is. Malfoy és én?? Ez olyan abszurd. Lehetetlenség!
Jól jött, hogy ma szombat van, így átaludhattam a délelőttöt. Kilenc óra tájban Harryék megkísérelték, hogy felébresszenek, de hasztalan volt.
Az éhség aztán mégis lecsalt az étkezőbe.
Megkértem a fiúkat, hogy a parkban ebédeljünk meg. Még véletlenül sem akartam a Nagyteremben összefutni Malfoyjal. Szerencsére, Ronéknak is volt hozzá kedvük ebben a szép időben.
Sült csirkével, kenyérrel és sütőtöklével megrakodva léptünk ki a napsütötte iskolakertbe. Mélyet szippantottam a friss levegőből és máris jobb lett a közérzetem.
Leültünk a kedvenc bükkfánk árnyékába a tó mellé és nekiláttunk az ebédnek.
Rosszkedvemet egy perc alatt sikerült eloszlatniuk. Az egész napot a vízparton töltöttük, jókat beszélgettünk. Találgattuk, Hagrid milyen új vérengző állatot szándékozik megmutatni nekünk a következő óráján, és Ron elmesélte, hogy halad az ikrek varázsvicc vállalkozása.
Harry nem mulasztotta el felajánlani Ronnak, hogyha kedve tartana úszni egyet a tóban lakó óriáspolippal, szívesen felszalad a kastélyba az úszónadrágjáért.
Csak napnyugta után tértünk vissza a klubhelyiségbe, ahol én rögtön nekikezdtem a házi dolgozatok megírásának, hiszen már így is-igaz kellemesen- de, ellógtam a napot. Bár éjfélig dolgoztam, másnapra is maradt még elegendő lecke.
A következő héten rengetegszer láttam Malfoyt a folyosókon, de sosem volt egyedül, és mindig keresztülnézett rajtam. Kicsit bántott a dolog, elvégre neki kellett volna magyarázkodnia. Ezzel szemben úgy tett, mintha semmi sem történt volna.
Hát jó! Én még véletlenül sem akarok tőle semmit, hagyjon engem békén!
A kastélyőrjáratokra sem mentem el egyszer sem, de valószínűleg nem jelentette a házfőnökének, mert sem Piton professzor, sem McGalagony nem keresett meg.
Engem már ez az álszentség sem hat meg- szítottam tovább magamban a gyűlöletet- van nekem ennél fontosabb dolgom is…
- Hermione?
Kemény lesz ez az év, sokat kell tanulni, és ez a legfontosabb kötelességünk…
- Hermione, figyelsz?
- Hüm? Micsoda? -ocsúdtam fel.
- Azt kérdeztem, hogy hány darab bumszalagbőr szükséges a láthatatlanná tévő főzethez.
- Jaj, ne haragudj, Ron, de teljesen máshol járt az eszem!
- Azt észrevettük -mondta Harry- szerintem túlhajtod magad. Pihenned kellene!
- Nem, nem, jól vagyok.
- Biztos?
- Teljesen…Tudsz valami újat a Rendről? -tereltem át a beszélgetést egy másik mederbe.
- Semmi fontosat. Lupin professzor csak annyit mondott, folytatják a tagtoborzást, de elég kevés sikerrel. Szerencsére már Fred és George is be tud ebben segíteni, mivel a varázsvicc boltjukban sokan megfordulnak.
- Vajon Piton innen az iskolából is minden héten elmegy Sirius házába a gyűlésre? -gondolkoztam hangosan. - Ezt a többi tanár hogy nem veszi észre?
Harry elkomorult. Lettete a tollát, és üresen bámult az "Ezer mérges fű és gomba" egyik fejezetére.
- Hermione! -Ron csak a szájával formálta a szót, de így is hamar rájöttem, hogy nagyon tapintatlan voltam. Hogy felejthettem ezt el??
- Jaj Harry, ne haragudj rám…igazán…-cincogtam.
- Semmi gond -felelte és sóhajtott egyet. -Már majdnem túl vagyok rajta. Tényleg! Csak légy szíves, ne beszéljünk erről. Inkább folytassuk a tanulást, mert holnapig sem végzünk.
Pár pillanatig még mindhárman csendben ültünk. Ron szólalt meg elsőként:
- Szóval, Hermione, akkor hány darab bumszalagbőr kell a láthatatlanná tévő bájitalhoz?