Hermione fáradtan sétált végig a folyosókon. A könyvtárba igyekezett, mivel mágiatörténet házi feladatával nem boldogult...
Röpke másfél óra elteltével megnyugodva kezdett el sietni a Nagyterem felé, ha siet, még elérheti a vacsorát. Kicsit gyorsított léptein, így már majdnem futott.
Egy sarkon befordulva valakibe beleütközött, így sikerült mindkettőjüknek a földön landolnia. Hermione egy fiú nyögését hallotta maga alatt, mire észrevette a megilletődött Mardekárost.
Jelen pillanatban ugyan is Draco Malfoy hasán feküdt. Egy pillanatig mindketten zavartan nézték a másikat, mire a fiú megszólalt:
-Hé, Granger! Lennél szíves valaki másra feküdni?- mondta fintorogva.
A lány gyorsan felállt, és mentegetőzni kezdett, ami nem érdekelte Malfoyt, csak gőgös tekintettel elment mellette.
Aztán a lány nyugodtan tovább sétált. Ronnal és Harryvel ismét vidáman telt a vacsora, éppen a jövő béli képüket vázolták fel, mi lesz a Roxfort után. Ron előadásában kifejezetten szórakoztató volt, főleg mikor kifejtette, hogy a kis Mardekáros görényt (alias: Draco Malfoy) miként fogják megalázni...
Mivel ez volt az utolsó évük Roxfortban, így már most, évelején is rengeteg házit adtak nekik a tanárok. Persze a RAVASZ -ra való tekintettel.
A Malfoyjal való kis "afférja" után egy héttel Hermiónénak igazán meggyűlt a baja a szemtelen fiúval. Éppen Piton professzort várták az alagsori termek egyikében, amikor Malfoy sértegetni kezdte származása miatt.
Hermione tűrte egy ideig, de aztán mintha felrobbant volna, villámgyorsan, szikrázó szemekkel előkapta a pálcáját, és megátkozta Malfoyt.
Pillanatok alatt az összes Griffendéles tanuló kacagásától volt hangos az alagsor, ugyan is Hermione nem csupán egy bűbájt alkalmazott a fiú esetében. A leghamarabb eszébe jutó varázsigéket mondta ki, aminek különös következménye lett.
Malfoy haja kékké vált, szája kisbabásan pirossá, miközben tangózott magában, értetlen pillantással....
Természetesen Piton professzor megérkezett, mielőtt Hermione kiélvezhette volna az édes bosszút.
-Mégis hogy képzeli ezt Ms. Granger!? Levonok húsz pontot a Griffendéltől... sőt! Inkább ötven pontot , és most azonnal hívom a házvezető tanárját!
Gyorsan leszedte a varázslatot Malfoyról, aki dühös pillantások közepette viharzott ki a teremből. Ha képes lett volna szemmel ölni, Hermione már alulról szagolná az ibolyát...
A lány idegesen végezte el hétvégén a büntetőmunkáját, ami abból állt, hogy az alagsori szertárban ábécé sorrendbe kellett tennie a több száz bájital-hozzávalót. Szerencsére volt annyi sütnivalója, hogy mielőtt eljött, elkérte Harry pálcáját, mert Piton professzor rögtön az elején elvette tőle pálcáját. Ezzel az volt a célja, hogy Hermione sokat szenvedjen, és ne tudja varázslattal megcsinálni feladatát.
A lány Harry pálcáját bűnbánó arccal odaadta, és elment a munkájára. Saját pálcájával fél óra alatt megcsinálta feladatát, aztán még két órát ült, és csendben olvasgatott. Gyorsan összeborzolta haját (ha lehetett még jobban) és visszament a tanárhoz...

Eközben olasz országban, egy kissé elhagyatott házban egy nő gubbasztott a sötétben. Mint minden nap, most is emlékei fogságában volt, egy gyűrött fényképet szorongatott markában. Egy mosolygós egy éves körüli kislány volt rajta, és kezecskéivel bőszen integetett édesanyja felé.

-Az én kicsi lányom.- suttogtam a képet nézve.
Szomorúan idéztem fel a tizenhét éve történteket....
Egy gyönyörű napos reggelen, karomban kislányommal sétálgatam Róma varázslatos utcáin. A kislányom göndör hajammal játszadozott, és halkan gügyögött.

Betértem egy boltba, ahol dolgoztam. Főnököm- Mr. Simola- mosolyogva fogadta belépő alkalmazottját, és rögtön a kislányom felé sietett, hogy üdvözölje. A gyermek megbökdöste néhányszor a férfi arcát, majd engedte, hogy az karjaiba kapva elvigye édesanyjától. Én meg gyorsan segítségére siettem egy újabb vevőnek, hogy aztán egész napomat ruhák társaságában töltsem el. Gyermekem a sarokban levő kis ágyacskában szundikált később csendesen.

Délután, haza felé tartva, úgy gondoltam, lerövidítem az utat. Egy sötétebb sikátorban haladva lépteket hallottam, és megfordulva -rémületemre- két fekete csuklyás alakot pillantottam meg. Gondolkodás nélkül futásnak eredtem. Sikátorról sikátorra egyre közelebb kerültek hozzám a Halálfalók, miközben átkok százai suhantak el fülem mellett.

Végül meghoztam életem legrosszabb döntését... Mivel kislányom nehezített engem a haladásban, így letettem őt egy kapu aljba, és az ellenkező irányba futottam el. Közben könnyeim próbáltam törölgetni szememből.....