Álmodtam... Biztos csak álmodtam... - mondogattam magamban mikor felkeltem. Egy szép, napsütéses vasárnap volt. Felvettem a hálóköntösöm, és elindultam lefelé a lépcsőn, amikor Hermione hirtelen így szólt: - Jaj, Amanda, úgy aggódtam... Ugye semmi bajod? És ugye nem haragszol rám? - Nem. - mondtam és a lány nyakába borultam. - Valamit el kell mesélnem. Azzal emondtam mindent a szoborról, és persze a csókról. - Attól félek, hogy csak álmodtam. - Nem, szerintem nem álmodtad. Amúgy Harry nagyon aggódott érted. Azt mondta, hogy ha valami bajod esik, az csak az ő hibája. Sokáig keresett, de hiába. Amúgy hol volt az a szobor? - Nem tudom. Valahol az alagsorban. Kábé három emelettel a pince alatt. És mi az a Sajaknedin? - Nem tudom. Szerintem latinul van. Vagy párszaszóul. Harry párszaszájú. Lesett az állam... Harry párszaszájú... - És... Még mi volt a szoborra írva? - Pontosan nem emlékszem... De várj! Leírtam valhova. Elővettem egy papírt, amire az éjjel leírtam a mondatot. Felolvastam, majd odadtam a papírt Hermionenek. - De ez a papír üres!!! - mondta a lány. - MI? - Nézd! - ránéztem a papírra, de én láttam rajta a mondatot. - Én nem látom... - mondta Hermione. - Gyere, ezt meg kell mutatnunk Harryéknek is. Hermione is felvette a hálóköntösét, majd elindultunk lefelé. A fiúk már ott ültek a fotelekben. Hermione köszönni akart nekik, de én befogtam a száját, és visszarántottam. - Mi van? - kérdezte suttogva. - Hallgasd. Harry és Ron rólunk beszéltek. - Igen... Azt hiszem. - Tudod, neked könnyű. Amanda tényleg nagyon szép lány. Nekem pedig... - Neked pedig Hermione tetszik... Hát igen. Nehéz este, Ron, mert lehet, ő nem viszonozza. Szerintem kérdezd meg, hogy elmegy-e veled a bálba, és ott majd beszélsz vele. - És ha azt mondja: Jaj, Ron, ne nézz már hülyének! Nekem nem egy ilyen kis vörös pondró kell.- utánozta Ron Hermione hangját- elég hitelesen... - Szerintem próbáld meg. Végülis, aki mer, az nyer! - Jó. Majd délután. Elhívom korizni. - Hé, az az én ötletem volt! - mondta viccesen Harry. - Én akartam elhívni Amandát. Meg akarom... Meg akarom kérdezni, hogy... Járna-e velem. Nyeltem egy nagyot. Úr isten. Ekkor rámnézett Hermione, és mindketten elvörösödtünk. - Menjünk.- mondtam. És elindultunk lefele a lépcsőn. Direkt nagyokat dobbantottam a papucsommal, hogy meghallják. - Jó reggelt! - mondtam álmosan. - Nektek is. - Nincs kedvetek délután eljönni korizni a tóra? - kérdezte Harry. - DE! - válaszoltam kicsit hamarabb. - Jó, végülis rendben. - adta be a derekár Hermione is. Kicsit vörös lett a füle... - De akkor én délelőtt tanulok. És szerintem ti is tegyétek azt. - Jó, Hermione. Végülis már csak ez a hét, és utána szünet. - felete Ron. - Igen. Tényleg, Ron kivel mész a bálba? - kérdzetem (Tudom, elég gonosz voltam...) - Öhmm... Még nem tudom. -Ja, aham. Ezután elmentünk reggelizni. Harry ült le mellém, és mindig megkérdzete , hogy nem adhat- e oda valamit. - Kéred a lekvárt? - kérdezte századszor. - Nem, köszönöm. Ha szükségem lesz valamire, akkor majd szólok. - Bocs. A délelőtt tanulással telt el a könyvtárban, mikor eszembe jutott a szobor. Elmeséltem a többieknek is, majd Hermione átadta a papírt. - Én nem látom, de Amanda igen. És ti? - Én se!- mondta Ron. - Én igen. Én azt is tudom, hogy mit jelent. Párszaszóul van. - Szóval csak ti ketten látjátok. És mi van ráírva? - Rubinkő. A rubikövet csak igaz szerelmével teheti be Voldemort végzete. - Voltemort végzete? - mondtam... Csodálkoztam, hogy ki mertem mondtani a nevet. - Azaz te, Harry, és az igaz szerelmed. - magyarázta Hermione. - Az király. Csak az a ciki, hogy nem tudjuk, hogy milyen rubinról van szó. - Én tudom. - mondtam, miután megértettem mindent. - Van nekem két ikergyűrűm, amiben két rubinkő van. - Az lesz az! Nem mondtam el a többieknek, hogy honnan van a gyűrű, mert akkor kiderülne minden Malfoyról és rólam. Ebéd után fogtuk a korcsolyáinkat, és lementünk a tóhoz. Harry, Hermione és én elég ügyesek voltunk, ám Ron még Jégvarázslat segítségével is alig bírt a jégen maradni, de a végén egész ügyes volt... Öt órakor Hermione és Ron bementek a kastélyba, ám én és Harry még maradtunk. - Amanda, beszélhetek veled? - Pesze! - mondtam. Sejtettem, hogy mi következik most. - Szóval... Tegnap este történt valami. - Igen... Erről én is akrtam mondani valamit... - Szóval... Szeretném megkérdezni, hogy... járnál velem? - Öh... - tudtam, hogy ez lesz a kérdés, ám mégis nagyon meglepődtem. - Igen. - mondtam végül. Harry pedig magához húzott és megcsókolt.